Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat
A kezdetek
A lován ülő délceg huszár a magyar ember számára szívet, lelket melengető látvány. Majd két emberöltő alatt ebben a gyönyörűségben nem volt részünk, legfeljebb csak képeskönyvekben és a filmvásznon csodálhattuk meg őket. Az 1980-as évek vége felé egy április elejei, még csípős délután megjelentek és végignyargaltak Nagykáta főutcáján délcegen, feszesen. Lovaik lába vígan csattogott az aszfalton. Még a tavaszi szellő is megállt egy pillanatra, és őket nézte. De megálltak a járókelők is. Minden szem rajtuk csüngött. Egy idős néni könnyeit törölgetve rebegte: „Eddig hol voltatok?” A Tavaszi Hadjárat huszárjai voltak ők, és az első április 4-i ünnepségre érkeztek. A tápióbicskei csata évfordulójára. Azután minden évben megjelentek. Tetszett, amit csinálnak!
A Hadtörténeti Múzeumban akkoriban láttunk egy korhű 6 fontos ágyút. Ez az! Ez kell! Nem megyünk mi más településre huszárnak, mert Nagykátának tüzércsapata lesz! Az ágyú korabeli rajzának másolatát megkaptuk a Hadtörténeti Múzeumtól. A Nagykáta Barátainak Köre állt az ügy mellé, így megindult a szervezés. A helyben működő Ipari iskola a hozzáértő mesterek felkutatásában jeleskedett. Nagykáta lakossága a csőhöz szükséges színes fémet gyűjtötte. Egy helyi kádármester, Magó János kádárműhelyében szépen alakultak a famunkák. A bognár Pándon gyalulta a hatalmas kerekek alkatrészeit. A nagykátai Kucza Péter vasműhelyében hétről hétre szép vasalatok kerültek a fa alkatrészekre. A jászberényi öntöde is leszállította a hatalmas 322 kg súlyú ágyúcsövet. Közben észrevétlenül eltelt úgy három és fél, négy esztendő. Már majdnem kész volt az ágyú, mikor a csapat szervezéséhez kellett látni. Lelkes, hazafias érzelmű emberek gyűltek össze. Így tüzérjelöltek már voltak, de egyenruha egy darab sem. Segített az Önkormányzat. Megajánlott 500 ezer Ft-ot, s ez elég volt az öltözetekre. A fejfedők, a csákó a Takarékszövetkezet jóvoltából lettek készen. Így, ilyen példás összefogásból elkészült az ágyúnk, és felállt a csapat is mellé.
1998. április 4-én, a Szabadságharcunk 150. évfordulóján megjelent az ünnepségen Magyarország első 6 fontos, korhű ágyúval felszerelt tüzércsapata. Azóta már sok víz csobogott le a városkánk határában csordogáló Tápió patakban. Az elmúlt 12 évben csapatunk nagy utat járt be. A klubunk falán lévő Magyarország térképét tüskésre tűzdeltük a jelenlétünk tűjeivel. A jól felépített csapatunk nem csak katonai hagyományt őriz.
Dolgoztunk egy hetet Déván, Csaba testvér gyermekotthonában. Később, mikor az erdélyi Farkaslakán átcsordogáló egyébként békés Nyikó, hatalmas áradattal lepte meg a falut, nem sokára ott voltunk, s három napot dolgoztunk az iszap és a törmelék elhordásában. Dolgoztunk egy hétig Olaszországban is, a Pasubio hegyén 2023 méter magasságban, a 157. számú regiment első világháborús temetőjének rendbehozatalán. De szerveztünk már táncházat is, mely közel két évig működött. Tüzérbáljainkra szép hazánk több településéről, sőt ideiglenes határainkon túlról is – Erdély, Olaszország – érkeztek vendégek. Jóakaratú emberekkel összefogva műsoros estet tartottunk, bort palackoztattunk az 1849-es tápióbicskei csata emlékére emelt emlékmű felújításának javára. Több éve már, hogy rendezvénnyel emlékezünk a Doni hősökre, és megtartjuk helyben a Hősök Napját. A csapat fejlődése hozta, hogy már nem csak az 1848-49-es Szabadságharcunk szép zsinóros egyenruhája lehet rajtunk, hanem időközben elkészültek a két világégés magyar tüzéreinek egyenruhái is.
