Ünnepek
Ünnepek, családi és vallási ünnepek
Peszah
Peszah az egyiptomi szolgaságból való szabadulásunk ünnepe, egyben a kovászostól való tartózkodás nyolc napja. E nyolc nap kiemelkedő eseménye az első két este tartott Széder-este, melynek során a Haggada által meghatározott rendet követve felidézzük a szolgaságról és a szabadulásról szóló válogatott bibliai mondatokat és ezek rabbinikus feldolgozását, majd elfogyasztjuk a Széder-tálon található ételeket és az ünnepi vacsorát. A kovászos a helytelen gondolatok szimbóluma, egyben gyűjtőfogalom, ide sorolandó minden termék, amit a rabbinikus előírások alapján nem szabad Peszah alatt fogyasztani. Mivel a szabadulás csak a Kinyilatkoztatással kapott valódi értelemet, ezért a történelmi eseményre való emlékezés és az étkezési előírások egy célt szolgálnak, a Tóraadás ünnepére való felkészülést.
Pészahi hagada, Pest, 1930-as évek eleje
A hagada az egyiptomi kivonulásra emlékező szédereste szertartáskönyve. A történet jobb megértése érdekében gyakran illusztrált kiadásokban is megjelentetik. A történet szerint Rabbi Eliezer, Rabbi Josua, Eleazar ben Azarja, Rabbi Akiva és Rabbi Tarfon hajdanán Bné Braqban egészen hajnalig magyarázták a kivonulás történetét, s reggel tanítványaik figyelmeztették őket, hogy felkelt a nap, elérkezett a hajnali Smá mondásának ideje. A jelenet a középkor óta gyakran ábrázolt jelenete a kéziratos, majd a nyomtatott hagadáknak is.
Az illusztrációk általában kortárs környezetbe helyezik a jelenetet, párhuzamba állítva a talmudi bölcseket a korszak jelentős rabbijaival. A Singer-Schlesinger hagada az öt bölcs képében a híres pozsonyi Szófer család tagjait jelenítette meg; balról jobbra: Akiva Eger, Hatam Szófer apósa, mellette leghíresebb responzumgyűjteménye alapján Hatam Szóferkét ismert pozsonyi rabbi, majd az ő fiai, Ktav Szófer és Sevet Szófer ülnek. Az árkádok alatt az elképzelt Bné Braq látszik a felkelő nap sugarai alatt. A kép a könyv megjelenésének idejében jól ismert, korábban már sokféle formáéban megjelent portrék és tájképek montázsa. A híres rabbik szinte ikonikussá vált képei korábban már megjelentek képeslapokon, újságokban, falra akasztható képeken, de akár kihímezhető változatban, textilre nyomtatva is. A háttérben a bné braqi városkép elképzelt város, a 19. század végétől elterjedt orientalizáló Szentföld ábrázolásai köszönnek vissza rajta, baloldalon Ráhel sírjának közismert képével. A hagadában megjelenő többi tizenkét képes oldal mindegyike más és más: láthatóan a nyomdában rendelkezésre álló képeket kombinálták, de éppen ezért nem alkotnak egységes vizuális világot.
A hágádát megjelentető kiadó a közép-európai zsidó kultúra szimbolikus jelensége. Pozsonyban alapították azért, hogy a Schreiber Mózes Hatam Szófer című művét kiadják, majd Bécsbe költözött, és a héber könyvek egyik legjelentősebb kiadóvállalatává vált. Jelentős pesti leányvállalata működött az Orczy házban: a számos imakönyvet megjelentető Schlesinger. Az Anschluss (1938) után Tel Avivba költöztek, ahol a német „Schlesinger” nevet héberesítették, s „Sinai Publishing House”-ként működnek napjainkig.
Savuot
A Sávuot név annyit jelent: „hetek”, és onnan ered, hogy Peszah második napjától kezdve hét teljes héten át számolni kell a napokat. A Talmud az Áceret elnevezést használja, ami „befejező ünnep” értelmű, arra utalva, hogy a bölcsek a Peszahhal összekötött, azt lezáró ünnepnek tekintették ezt a napot. Az imakönyv zmán mátán Toráténu-nak, „Tóránk adása idejének” nevezi, mert ez a nap legfontosabb tartalma. Az utóbbi elnevezés arról is szól, hogy a Tóra átadása egyszeri esemény volt, de annak átvételét a mindennapok részévé kell tennünk. Az ünnep során a zsinagógákat virágokkal díszítjük, és az étkezésnek ezúttal is külön jelentősége van. A szokásostól eltérően Sávuot estéjén tejes ételeket fogyasztunk, és ezt követően tudjuk teljesíteni az egész éjszakán át tartó tanulás parancsát.
Az első sávuoti istentisztelet az 1859. szeptember 6-án felavatott Dohány utcai zsinagógában
A színezett dekoratív metszet azt a jelenetet ábrázolja, amikor a sínai-hegyi tóraadásra emlékező közösség előtt felmutatják a tóratekercset. Mivel a Savuot ünnepe a tóraadás mellett az első termés betakarítási ünnepe is, az erre emlékeztető hagyományt követve a zsinagóga zöld lombokkal, növényekkel van díszítve. Az elöljárók között, a frigyszekrény előtt Tórával a kezében Meisel főrabbi és Friedmann főkántor alakját ismerhetjük fel. A kürtőkalapos-imasálas férfiak előtt a zsinagóga húsztagú fiúkórusa áll, a padsorok között pedig feltűnik a hitközség hivatalos alkalmazottja, aki az ősi szokás szerint a Tóra felolvasásának kiváltságát kínálja, jelentős adomány fejében. A hatalmas, csaknem 3000 imaszékkel rendelkező új zsinagógában zajlottak le a nagy vallási ünnepeken kívül azok az ünnepi események is, melyek látványosan fejezték ki a modernizálódó zsidó rétegek közösségvállalását a magyar társadalommal, azonosulását a nemzeteszmével.
Rós hásáná
A Tóra és az imakönyv Emlékezés Napja illetve Sófárfúvás Napja néven említi ezt a napot. Az önvizsgálat és bűnbánat tíznapos időszakának első napja, amelyet Jom Kippur, az Engesztelés Napja zár le. Az évek számítása az ünnep, egyben tisri hónap első napjával kezdődik, innen a Ros Hasana, újév elnevezés. Kiemelkedő bibliai előírása a sófárfújás, az ünnepi istentiszteletek során összesen száz sófárhangot kell hallani. Az imák az ünnep fő témái köré csoportosulnak, megemlékezünk arról a hagyományról, hogy ez a világ teremtésének évfordulója, illetve arról, hogy Isten a világ ura, aki ezen a napon ítéletet hoz teremtményei felett. Ros Hasana speciális ételei között van a méz és a gránátalama, illetve a kerek bárhesz, melyek reményeink szerint mind elősegítik a sikeres új évet.
Sófárfúvás. Beállított jelentet ábrázoló képeslap, 1910 k.
Jom kipur
Jom Kippur, az engesztelés napja legfontosabb célja, hogy megtérésre ösztönözzön. Huszonöt órás böjtöt tartunk, így teljesítjük az előírást, mely szerint sanyargatnunk kell magunkat ezen a napon. Szombatok szombatja néven is ismert, amikor nem csak a sábát tilalmai érvényesek, hanem tilos enni, inni, mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni. A tilalmak megtartása nem célként, hanem eszközül szolgál, így könnyebb a megtérés gondolatára fókuszálnunk. A böjtöt megelőző nap délutánján ünnepi étkezést tartunk, ezt követően mondjuk el a zsinagógában a Kol nidré ünnepi szöveget, majd a Jom Kippur-i imákat. Másnap majdnem az egész napot imádkozással töltjük, a böjt végét a sófár hangja jelzi az imádkozóknak.
Ágai Adolf: Jom kipur
Szukkot
Az Egyiptomból való szabadulást követő negyven esztendőben őseink a pusztában vándorolatak, és végig ideiglenes otthonokban, sátrakban laktak. Erre emlékezve tartjuk meg a sátrak (Szukkot) hétnapos ünnepét. Az ünnep két legfontosabb gyakorlati előírása a sátor építése és a négy növényből álló csokor beszerzése. A hagyományos előírást követők Jom Kippur végén kezdik el a szukká (ünnepi sátor) építését, és ha tehetik, akkor a hét nap során benne laknak. Mások csak az étkezések alkalmával tartózkodnak a zsinagógák, ritkább esetben az otthonaik kertjében felállított sátorban, ahol a rabbinikus hagyomány szerint az ünnep minden napján különleges vendégek (uspizin) is érkeznek: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid egyaránt tiszteletüket teszik Szukkot ideje alatt.
Alkalmi imakönyv, 1763
Alkalmi imakönyv
Hanuka
A szír-görögök (szeleukidák), valamint a hellenizálódott zsidók ellen vívták harcukat a Mattitjahu főpap vezette makkabeusok i.e. 164-től. Három év harc után visszafoglalták a jeruzsálemi Szentélyt. A szellemi- és kultuszközpont újbóli birtokbavétele megsokszorozta a harcosok erejét. A harcok ugyan még nem értek véget, de a kortársak két csodának is szemtanúi lehettek: egy jóval erősebb hadsereg elleni győzelemnek és az olaj csodájának. A talmudi legenda szerint a Szentélyben álló menóra lángjainak újragyújtásához csak egy napra elegendő olajat találtak, de csoda történt, és az egynapi adag nyolc napig égett. Ezért a következő évben a szentély és az oltár újraavatásának emlékére bölcseink elrendelték Hanukka (felavatás) nyolc napjának ünnepélyes megtartását.
Hermann Junkers a 19. század végének népszerű művésze volt, aki képein Moritz Daniel Oppenheim „Képek a zsidó családi életből" című sorozatának 1865 és 1880 közötti jeleneteit festette újra, némiképp módosítva. Képein nosztalgikus jeleneteket láthatunk, amire óriási kereslet volt a tradícióit elveszni látó városi közösségekben – ezért aztán képei roppant népszerűek lettek képeslapokon, olcsó nyomatokon is. Junkers Hanukai családi jelenetén aprólékosan megjelenítette mindazt, ami a zsidó vallási szokásokban a hanukához köthető.
A kép bal szélén látjuk a hanukai lángok meggyújtását: a két gyerek imakönyvet tartva mondja az áldást a lángokra. Az ábrázolás követi a vallási előírást, mely a csoda hirdetését írja elő, ezért az ablakba helyezett gyertyatartók. Érdekes, hogy a megszokott 8+1 ágú gyertyatartó helyett két négyágú gyertyatartót használnak, melyet különálló lángról gyújtanak meg. A többi családtag társasjátékokat, szerencsejátékokat játszik, ami az askenáz zsidó közösségekben csak hanukakor és purimkor volt megengedett.
A középen álló asztal mellett férfiak sakkoznak, és egyikük hosszú szárú pipát szív közben. A dohányzás a korszak újdonsága volt, és megoszlott a vélemény arról, szabad-e vele élni. Volt, ahol tiltották, de a modernizálódó közösségekben ezt is az társadalmi közeledés egyik lehetséges elemének tekintették.
Az ablaknál álló asztalnál egy férfi és egy nő kártyajátékot játszik. A nők bevonása a játékba és ábrázolásuk a képeken szintén újításnak számított, hiszen a hagyományos társadalom konzervatív női szerepeiben a nők társadalmi egyenlősége még nem jelenhetett meg. A szereplők ruházata, a szoba berendezése a biedermeier kor idealista felfogását tükrözi. A háromgenerációs család tagjai a városi életbe integrálódó zsidó polgárság ruházatát viselik. A szoba berendezésében láthatunk egy, az ima irányát jelző mizrah táblát, és ugyanakkor a polgári életritmusra és időbeosztásra utaló, a szoba berendezését meghatározó állóórát is.
A képeslapkiadó Grödel Junkers képeinek felhasználásával készített nagy példányszámban megjelenő, jó minőségű képeslapokkal a modernizálódó zsidó közösség képét a lehető legszélesebb körben közvetítette.
Purim
A sorsvetés, Purim ünnepe örök emléket állít a fizikai megsemmisítést célzó szándék kudarcának. A történet bibliai alapja Eszter könyve, amit az ünnep során kétszer is végigolvasunk a hagyományos tekercsből. Az i.e. 5 században a perzsa Ahasvéros király Esztert, a származását fel nem fedő zsidó lányt vette feleségül. Amikor a király egyik főembere, a gonosz Hámán elérte, hogy a király olyan rendeletet adjon ki, amelynek értelmében az egész birodalom területén ki kell irtani a zsidókat, Eszter nagybátyja, Mordeháj segítségét kérte. A perzsiai zsidók végül Eszter közbenjárására megmenekültek, és bosszút álltak ellenségeiken.
Hermann Lipót: Purim
Purim a Király utcában
De van az évnek egy éjszakája, amikor a Király utca és a vele egyenközűleg futó Két szerecsen utca a szokottnak pikántabb képet nyújt, amikor egy darab középkor rikító színeit beleveti a modern életbe. Látjuk a zsidó farsang éjjelét, a Purim éjszakáját. (…)
Lépten-nyomon egy-egy süteményhordó gyerekbe botlunk, kinek sugárzó arcára fel van írva a mai nap öröme. Ha két kaftán találkozik egymással a járdán, barátságosan üdvözlik egymást: Güt Pürim, aztán tovább mennek. Itt-ott egyszerre összetorlódik a néphullámzás. Valami érdekesebb maskara vonta magára a közfigyelmet. Mert az egész utca tele van álarcosokkal: harlequinek, kéményseprők, parasztlegények és leányok, tótok, és itt-ott egy-egy érthetetlenül, három-négy darabból összeállított csodabogár, amely eleven rébuszként mozog a tömeg között. Hogy az álarcosok tettlegességnek is ki vannak téve a publikum részéről, azt mindenki elképzelheti, ki e publikumot közelebbről ismeri. Azért minden álarcos menet egy-egy csoport véderő kíséretében járja be az utcát és a kávéházakat. Apró csetepaték azonban még így is előfordulnak: a városi kapitányság ez éjszakára egy pár lovas trabantot is fel szokott állítani a Király utca hosszában, komolyabb összekoccanások azonban nem fordulnak elő.
A kávéházak előtt, ahonnan az ének és zene az utcára kiszól, legsűrűbb szokott lenni a néptömeg: az álarcosok körül kör képződik, és azok elkezdik a Szent Dávid táncát járni, hogy csak úgy dűl bele a publikum. A Teleki előtt (kávéház volt a mai Székely Mihály utca sarkán) három-négy kaftános lengyel zsidó hosszú, előszeretettel gondozott huncutkával halántékaik felett egy zsidó nótára gyújtanak rá, és táncra egyengetik lábaikat. Kissé befűtött nekik a mai nap öröme, és a bor gőze fejükbe szállt; nagyokat kortyantanak, és szédületesen járják a megnevezhetetlen táncot a nézőközönség féktelen tapsai és tetszésnyilatkozatai között, míg egyik a másik után elveszti az egyensúlyt, és össze-vissza bukdácsolnak.
Hurrá – hangzik egyszerre a Kék kakas utca felől. A Két szerecsen utcában kalandozó maskarák egy tekintélyes csoportja közeledik a Király utcának. Valami tizenkét lány és három-négy férfi; a férfiak össze-vissza tépett álcákat viselnek, a nők vastag fehér és piros festékréteget az arcon; egy része debardeurnek (rakodómunkásnak) van öltözve, másik része uszályos ruhákat visel. Táncolva, ugrálva, kurjongatva közelednek a Teleki kávéház felé. A Király utca publikuma kíváncsian elibük nyomul a Kék kakas utcába, viszont az álarcosokat kísérő tekintélyes tömeg feltartóztathatatlanul hömpölyög a Király utcának. Egyszerre aztán mind a kettő megáll….
A Király utcán minden esztendőben megújulnak ugyanazok a képek, ugyanazok a jelenetek és örömvígság, lankadatlan teljességben őrzik a Purim éj hagyományát, és ez mindörökké így lesz, még akkor is, ha a Messiásnak egyszer eszébe jutna a Király utcába bekukkantani.