Tárgyak

A bemutatott tárgy egy kehely, melynek palástján finoman megmunkált árvízi jelenetet láthatunk. A Deák téri evangélikus templom és parókia körül a téren fenyegető hullámokat vet a víz. A különböző módokon menekülő emberek az ajtó felé igyekeznek. Az ajtón épp egy batyut cipelő férfi lép be.

A kehely története a héber és német nyelvű, vésett feliratok alapján nyilvánvaló. Az egyik mezőben az adományozó szöveg olvasható, németül:

„Lőwy Herman, egy hálás izraelita, keresztyén testvérének, a nagytiszteletű Lang Mihály úrnak, 1838 szerencsétlen árvízi napjaiban a szenvedő emberiség számára ajándékozott jótetteiért”.

A felső perem alatt bibliai idézet áll héberül: „…erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban…” (Ézsaiás 25,4).

Ez alatt újabb német nyelvű szöveg olvasható 1840-ből, amelyben Lang Mihály továbbajándékozza a kelyhet: „drága gyülekezetének amelynek pesti temploma az 1838-as nagy árvíz alatt sok szerencsétlen keresztyénnek és izraelitának barátságos és biztos menedéke volt.”

A kelyhet tehát a szövegek ismeretében "köszönet-tárgynak", ajándéknak készíttették eredetileg, de természetesen használható volt, vagy lehetett volna a protestáns liturgiában gyakorolt úrvacsora (áldás a kenyérre és a borra) során.

Az 1838-as nagy pesti árvíz idején a Deák téri templom szárazon maradt, a környező utcákat elöntötte a víz. A Király utcában és környékén élő zsidók közül sokan menekültek a templomba, ahová Lang Mihály lelkész befogadta őket és az ellátásukról is gondoskodott. Ezt köszönte meg egy Bécsben készíttetett ezüst kehellyel Lőwy Hermann. (forrás: https://eom.lutheran.hu/)

Az aranyozott ezüst kelyhet megrendelésre készítette Alois Waynand (működött: 1824 és 1850 között) bécsi ötvösmester. Ezt onnan tudjuk, hogy a nemesfém tárgyakon kötelező volt az ötvös által beütött ötvösjegy (apró monogram vagy egyéb egyéni azonosító jegy), és a városi próbajegy, mely egyben igazolta azt is, hogy a nemesfém tárgy után a kötelező adót megfizették.

Ötvösmunka:

​A legigényesebb, legalaposabb felkészültséget igénylő technika a domborítás (trébelés), mely elsősorban a nemesfémek, valamint a réz megmunkálására alkalmas. Dísztálak, domborművek készítése során a kontúrral ellátott fémlemezt szurokrétegre helyezik, s vésőszerű szerszámokkal, kalapálással kimélyítik a mintát annyira, hogy az a hátoldalon látható legyen. Ezután a lemez két oldalát szakaszosan váltogatva kalapálják ki a domborművön a mintának megfelelő lapos ill. magas részeket. Végül cizellőr kalapáccsal (cizellálás), majd gömbben végződő polírozószerszámmal, ill. csiszolással dolgozzák, simítják el a felület egyenetlen, érdes részeit. Szerszáma: poncoló és szurokgolyó.

Vésés (gravirozás) az arany, ezüst, ón, réz és bronzműveken is sűrűn megjelenik. A fémtárgyak vésett díszítése – főként sokalakos ábrázolások – mintarajz vagy metszett előkép után készül.

Ebben az esetben könnyű dolgunk van, hiszen a beütött ötvösjegy alapján is tájékozódhatunk, de a kelyhen olvasható feliratok tovább pontosítják a készítés dátumát. Tudjuk, hogy a nagy pesti árvíz 1838 márciusában volt, ezt követően készíttette a hálás Löwy Hermann az ajándéknak szánt kelyhet.

A feliratokból az is kiderül, hogy a kelyhet Lang Mihály, a Deák téri evangélikus templom lelkésze kapta, aki 1840-ben gyülekezetének ajándékozta. Jelenleg az 1973-ban alapított, a Deák téri evangélikus templom tőszomszédságában működő Országos Evangélikus Múzeum tulajdonában van, az állandó kiállításban látható. Lehet, hogy a kehely 1838-tól napjainkig folyamatosan ugyanott van, az Insula Lutherana néven is nevezett evangélikus központban.

A kehely a kiépülő Pest városában élő különböző társadalmi csoportokhoz és felekezetekhez tartozók összetartásának, szinte a bibliai "Szeresd felebarátod mint tenmagadat" (3Mózes 18:19) mondat érvényesülésének szimbóluma. Mai múzeumi értelmezése az Evangélikus Múzeum állandó kiállításában is ezt az olvasatot erősíti.