Irodalom, fikció

A fikció, vagy kitalált történet annak ellenére remek történeti forrás lehet, hogy az írói képzelet szüleménye. Ugyanakkor minden történet reális, az író által a való világban megtapasztalt élményekből táplálkozik, számos eleme valójában is létezett, létezik. A kitalált történetek mögött is gyakran a korszak jellemző életkörülményeit ismerhetjük fel. Az így megszerzett információkat más forrásokkal - dokumentumokkal, fényképekkel - összevetve igazolhatjuk vagy cáfolhatjuk az irodalmi művekben olvashatóakat.

Hevesi: Karcképek az ország városából

Aki csak feléje is megy e háznak, még mielőtt a járdát elérte, már veszi észre, hogy hová fog jutni. Az oda települt kofák nemcsak “kóser” almát és körtét árulnak, hanem kedvelt izraelita hitszónokok fametszetű arcképeit is, meg vallásos tartalmú röpiratokat, meg bizonyos hitszónoklatok különnyomatait, s több efféle, fán nem termett gyümölcsöket. Az Orczy-házban minden megvan, amire egy igazhitű izraelita embernek bárminő körülmények között egész életében szüksége támadhat, a húsvéti liszt csakúgy, mint a takarékpénztár, az izraelita rítus szerint főzött zsebóra mellett a zsidó könyvkereskedés, meg a rituális sakter.

Ez az a hely, hol a különféle gácsországi jövevények legotthonosabban érzik magukat, hol ama légkör veszi őket körül, melyből legszívesebben lélegzenek, s hol otthonias ismerős hangok érintik fülök dobját, ámbátor az igazat megvallva, e helyiség közönsége a szó- és eszmecserét korántsem űzi oly odaadással, mint minden másféle csereüzletet.

Sokan laknak ám (az Orczy-házban), és fölöttébb ritka eset, hogy valaki kihurcolkodik. Ennek az egész házi lakosságnak valami patriarchális színezete van; gyanítani merem, hogy a fölmondási idő nem is fél esztendő ott, hanem negyedszázadok szerint van megállapítva − a nagyapa például fölmondott, az unoka annak idején majd ki fog hurcolkodni. Ennélfogva ez a különös ház valami sajátszerű önérzettel tölti el lakosait, csaknem községet képez a községben, és ha a pesti izraelita világ tekintélyesb osztályát szemügyre vesszük, csakugyan azt fogjuk tapasztalni, hogy Ó-Budán kívül még az Orczy-ház volt neki főképpeni bölcsője.

Szomory Dezső

(…) Az a nagy, lármás ház a Király utcában, ahol laktunk, olyan volt, mint egy shakespearei színpad, három síkra tagoltan, a három udvarával. Még adja hozzá, angyalom, a három udvarban a pincék vaskapuit, mindenféle sötét üregekre, barlangokra, műhelyekre, cukrászkonyhákra és lakatos-alvilágokra nyílva, s ahonnan mindenféle szagok szálltak, rossz szelek fújta, dörejek szóltak, hangzok zörögtek, kések csattogtak, csengtek és csörögtek, fűrészek zúgtak és ziháltak, vasak sípoltak s fények sugároztak. Még adja hozzá a gránitkő lépcsőzetet a lépcsőház zárt falai között, mint a kulisszák, egy-egy sorvadásos gázláng fényével bennök bizonyos téli estéken, mint egy velencei éjben, s ahol vasárnaponként, a falnak tapadva, cselédleányok állták ki, mint a mártírok, izzó bakáik lendületességét a régi közös hadseregből. Még adja hozzá a folyosókat, a vaskorlátokat, rácsokat és szürke falakat vércsefészkekkel. (…) Az első udvarban, főleg az első két emeleten, a polgári előkelőség lakott… A második udvarban az alantasabb népréteg lakott, sűrű szaporodással és körülmetélési ünnepségekkel, egy boldog Magyarországban! A harmadikban, a hónapos ágyak menházszerű, de kollektiv világában, az ifjú K. J. vonta meg magát rabbinisztikusan, s filozopteri melankóliáit a Szanhedrin s a Peszahim olvasásával üdítgette, a jeruzsálemi és babyloni Talmudok tanulmányozásával. (…) A régi ház! Mit mondjak? (…) Ezeket a körvonalakat, állványokat, konstrukciókat s kereteket be kellene töltenem balzaci részletességgel a három udvar és a három emelet hajszálnyi topografiáival, a zegzugok kiszínezésével, az ajtóküszöbök és ablakpárkányok leírásával, a fa-részek, kőanyag, vakolat, téglasor, mázolás, vízvezeték, padlásfeljárók, cseréptető s kémények bemutatásával, mint amelyek mind jellegzetes tényezők, a házmesterlak és illemhelyek ismertetésével, mint amelyek mind igen fontos dolgok. Az összes lakásokat, szalonokat, kamrákat, szobákat, alkóvokat és búvhelyeket ki kellene fordítanom, mint a zsebeket, a bennök zajló életekkel, sorsokkal és módozatokkal, jó-és balszerencsékkel, százfelé ágazó egzisztenciákkal s népséggel, (…) a sok vénséggel imádságban, a sok fiatalokkal felbuzdulásban, a sok szobaurakkal poligámiában, a sok nőkkel magas frizurában, a sok gyerekkel orrpiszkálásban, a sok családdal békében és viszálykodásban, a halaskofákkal, üvegessel, verklissel, handlékkal, sorshúzó madarásszal az udvarban, s a vak énekessel magas hangban, és azzal a nagy mozgató erővel, ami hajtotta az egészet, egymás ellen és egymás irányában. (…) A régi épület drámai monumentalitása úgy megmaradt bennem vastagon felkenve s dúsan felhangszerelve, hogy azóta is gyakran hintettem el belőle egy-egy színt vagy hangot különböző írásaimban, mint egy-egy dús adományt egy-egy végrendeletben… Nem tudom, hogyan, de a hajdani Kelet víziója ébredt e házban, a hajdani Kelet cédrusfalombokkal! Százféle zűrzavarokban, hirtelen felvillanásokban, egy-egy hang, egy sóhaj, egy kiáltás mintegy Jerichó tövéből tört elő azzal a rejtélyes fölzengéssel, visszatéréssel s megismétlődéssel, ami az emberi lélek visszhangossága az időkön át. (…) Már nem állok itt, nyugtalan gyermekszívemmel, e hajdani küszöbön, mely rég nincs már, aminthogy az egész ház is elgurult, lebontva köveiben!

Bodó Béla, 1935, Orczyról:

„hűvösség és kapuciner zamatba fojtott öreg dohányszag. Öt boltív hajol a mis helyiség fölé, olyanok a boltívek, mint agg ember háta. Fent a boltívek tájékán füstfelhők méláznak, lent poros hajódeszkapadló s a padlón füstfelhők kimúlt szülei: cigaretta és szivarvég, s a szivarvégek mellett cúgos cipő. a cúgos sipő társaságában gyűrött kályhacső nadrág, azon túl, folytatólagosan kabát, és mindebben: Spitzmann úr úgyis, mnt ősvendég, úgyis ,mint halhatatlan.

Móricz Zsigmond

„Milliárdok cseréltek itt gazdát. Ez volt a bőrbörze. Ebben a kis helyiségben a Balkán és a Nyugat, Bécs fogott kezet. A külföld csak Bécsig jött, a francia, angol kereskedő a világért be nem tette volna a lábát Magyarországra, mert a bécsi kereskedők megijesztették őket, hogy itt fokossal és karikással járnak a magyarok, és lasszóval szedik le a lóról a kereskedőt. Hát mi Bécsnek szállítottunk, s Bécs továbbadta. volt nap, hogy egy nap alatt több árut vettem meg, mint amennyi ma egész Magyarország bőrprodukciója. Megvettem egész Kis-Ázsia birkabőrét például. Mára itt mindenki tönkrement, mint a Löbl bácsi. Mit mondjak, 1920-ban még volt neki hárommillió dollár értéke. Ma ügynök. Örül, ha egy pár pengőt megkeres. Az volt a jó világ… amikor minden nap harminc-negyven falusi szekér állott be az udvarra…”