1. Segélj meg éngemet, én édes Istenem!
Reméntelenségben ne hágyj elsillyednem,
Ím, minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem*.
2. Sok nyavalya miatt apadott hitemet
Most többíts* meg bennem, segélvén fejemet,
Kit ez világ útál, csúfolván éngemet,
Veszett életemet.
3. Mint galamb, ki Noé bárkájából repült,
Nagy vízözön miatt meg bárkára került,
Szájában ágat hozván, tetejére ült,
Ki zöld ággal újult,
4. Szinte úgy most lelkem ő nagy ínségében
Meg* tereád került kételenségében*.
Noha elhagyott volt; most reménlettében*
Rád szállott hitében.
5. Új könyörgést hozott néked új ág helyett,
Ki* jó reménséggel virágzott*, zöldellett,
S adja ő magát is kezedben ez mellett,
Így vár bárkád felett.
6. Mint egy nagy bárkádban, vedd bé azért szegént
Jó áldomásodban fogadásod* szerént,
Hogy az kétség miatt el ne hágyjon megént
Téged, szentséges fént!
7. Kiből, Uram, néked de mi hasznod lenne,
Ha a kétség miatt ő Pokolra menne?
Lám, már megváltottad, hogy ne égne* benne*,
Sőt jót érdemlene*.
8. Régen egy galambot ha Noé megtartott*,
Hát hogy hadnál éngem, kit Fiad megváltott,
Ki tégedet régen keserven kiáltott*,
Szíve szerint* áldott?
9. Segélj azért éngem, kegyelmes Istenem,
Örvény fenekére ne hágyj alámennem;
Kiért azmíg élek, kész vagyok hű lennem*,
Nagy háladást* tennem.
mit tennem: értsd: mit tenni
többíts: sokasíts; értsd: sokasítsd
meg: értsd: megint, újból
kételenségében: kénytelenségében, kénytelen-kelletlen
reménlettében: értsd: reménykedésében, reménykedve
ki: ami, amely
jó reménséggel virágzott: nyíltak rajta a jó reménység virágai
fogadásod: értsd: ígéreted
hogy ne égne: értsd: hogy ne égjen
benne: mármint a Pokolban
jót érdemlene: értsd: (hogy) érdemes legyen a jóra, az üdvösségre
megtartott: megmentett (a pusztulástól, a vízözöntől)
tégedet ... kiáltott: a nevedet kiáltotta, segítségül hívott
szíve szerint: szívéből, őszintén
hű lennem: értsd: hű(séges) lenni
háladás: értsd: hálaadás