Névadónk: Balassi Bálint

Közzététel dátuma: Nov 06, 2016 9:21:49 PM

Balassi Bálint

Balassi Bálint (1554–1594) a szó legmélyebb értelmében magyar költő. Amikor szerelmében csalódva, vagyonát elveszítve, 1589-ben képletesen tűzre veti verseit, és Lengyelország felé indul, hogy talán sose térjen többé vissza, e szavakkal búcsúzik a határon: „Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki keresztyénségnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!" Ő írja le először magyarul az „édes hazám" szókapcsolatot, amely a következő századok magyar irodalmában a hazaszeretet legismertebb toposszá válik.

Balassi Bálint az ország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú főrangú családjába született bele. Apja, János, a Habsburgok udvari embere, Európa szerte ismert lovag, rettegett katona, művelt mecénás, igazi reneszánsz nagyúr. Fiát a kor talán legműveltebb magyar protestáns prédikátorával, Bornemisza Péterrel nevelteti. Bálint még szinte gyermek, amikor szülei „vigasztalására" magyarra fordít egy német lutheránus vallásos elmélkedést (Beteg lelkeknek való füves kertecske, 1572), s Rudolf királlyá koronázásán magyar juhásztánccal kápráztatja el a bécsi udvart. Rövid élete azonban ezek után az anyagi süllyedés és társadalmi kudarcok sorozata: házassága boldogtalan, legnagyobb szerelme máshoz megy nőül, ravasz rokona kiforgatja saját vagyonából, s miközben a török pusztítja, lépésről lépésre foglalja el Magyarországot, ő nem kap komoly katonai funkciót. Mikor megindul a török elleni nagy felszabadító háború: Balassi már a kezdet kezdetén, Esztergom ostrománál hősi halált hal. Időközben áttért a katolikus hitre: utolsó művét (ezúttal egy jezsuita vallási vitairat fordítását) már nem tudja befejezni.

A királyi ítélőtábla előtt rokonaival, zsoltárparafrázisaiban az Istennel állott perben. Reneszánsz jelenség volt ő is, kora gyermeke, szerelmeiben féktelen, haragjában határt nem ismerő. De a poesis Hungarica is általa született újjá, latin nyelvűből magyarrá, Janus Pannonius után Balassi Bálint a második világirodalmi rangú magyarországi költő. Az indulatos nagyúr irodalmárként a legfinomabb ízlésű humanista volt, Ronsard, Spenser és Sidney méltó kortársa, a neoplatonikus szerelemfilozófia és a petrarkista költői kifejezésmód hű követője, helyi színekkel és új poétikai megoldásokkal való felfrissítője, megújítója. Német, olasz, lengyel, török s talán horvát költői hatások érték, fiatalon szívta magába a neolatin költészetet, Marullus és Janus Secundus munkáival versengett – de talán nem véletlen, hogy erős gesztussal visszanyúlt az ősforráshoz, Francesco Petrarcához. Hiszen rendszertani értelemben ugyanazt a pozíciót foglalja el a magyar irodalomtörténetben, mint Petrarca az olasz nyelvű irodaloméban. Verseket – olykor jó verseket – írtak Balassi előtt is magyarul, de az irodalmi énformálás technikája, a fiktív lírai önéletrajznak versek sorozatában, ciklusokban való megteremtése: ez Balassi Bálint invenciója a magyar irodalomban. A száz verset tartalmazó gyűjteményben önmaga égi mását alkotta meg; a szerelmében reménytelenül küzdő, Cupidóval szemben alulmaradó, a szerelem tüzén elégő, Júliát elveszítő, hazáját elhagyó, új szerelmében is a régit kereső, poklokat járó, bujdosni-zarándokolni induló, bűnbánatában is Istennel vitázó költő alakja önálló életre kelt. A képletesen tűzre vetett versek az utókor képzeletét gyújtották fel. A sikertelen „reális" Balassi helyett a későbbi korok képzeletében ez a virtuális Balassi lett az igazi, akinek követéséből és utánzásából kinőtt az új magyar irodalom. Tanítványai és követői hősi halálára gyászvers-kötetet adtak ki, később pedig valóságos irodalmi kultusz tárgyává tették. Nemcsak a magyar költészet (s tágabb értelemben a magyar nyelv) emblematikus alakját tisztelték benne, hanem a műveltség, a kultúra, a civilizált élet európai mintájú megújulásának zálogát látták követésében.

A tanítványoknak igazuk volt. Balassi Bálint, minél többet tudunk róla és műveiről, egyre inkább a határok, sőt, a határok fölöttiség költőjeként tűnik föl a hagyományban. A szó szoros értelmében határon született, a török-magyar határvidék északi, Lengyelországhoz közeli területén. Anyanyelve a magyar volt, de már kora gyermekkorában megtanulta a környéken beszélt lengyelt és szlovákot, s apja katonáitól talán a horvátot is. Vallásos érzéseinek őszintesége kétségbe nem vonható – ám élete során több felekezethez is közel került, nevelője lutheránus volt, szülei a kálvinizmushoz húztak, felnőttként a jezsuiták hatása alá került (ám a braunsbergi jezsuita kollégiumból Machiavelli-kötetet küld olvasásra költő barátjának, Rimay Jánosnak!). Egyik legismertebb verse „in laudem confiniorum", a török ellen Európát védelmező magyar végvárak vitézi életének dicséretére íródott – ugyanez a Balassi viszont éveken keresztül élt apja mellett a bécsi udvarban, majd ugyancsak hosszú időt töltött Báthori István erdélyi, később pedig lengyel királyi udvarában, nála jobban talán egyetlen magyar sem ismerte az udvari stílus és viselkedés kifinomult szabályrendjét. Vallásos költészete a szerelmi indulatok hevességével szól, szerelmi költészete vallásos magasságba szárnyal (és teológiai fogalmakat használ).

Évtizedekig vitáztak a tudósok, hogy vajon az első reneszánsz költő vagy az utolsó trubadúr díszítő jelzői jellemzik-e jobban költői nyelvét, irodalomtörténeti helyét a magyar irodalomban. Akármelyik is, annyi bizonyos: egyszerre archaikus és korán túlmutató, modern jelenség volt. A korabeli költői divatokat az ősforráshoz, Petrarcához térve frissítette fel, ám utolsó korszakában már manierista vonásokat mutatnak versei, s beépíti a török költészet formakincsét is. Tette mindezt egy olyan nyelven, magyarul, amelyen semmilyen minta, követhető hagyomány nem állt a rendelkezésére. A legenda szerint nyolc nyelven beszélt: a magyar mellett latinul, németül, olaszul, szlovákul, lengyelül, törökül, horvátul. Ez a legenda azonban az ő korában és az ő helyzetében a mindennapi élet valóságát írja csak le.

Balassi Bálint nemcsak az első igazán nagy magyar költő, hanem a szó legmélyebb értelmében európai költő is volt. Munkássága máig példája a magyar szellemi élet Európára és a világra való nyitottságának.

Eredetileg a Balassi Intézet honlapján: >>>