1. Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!
2. Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére*,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére*!
3. Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg*!
4. Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.
5. Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?
6. Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem* igéd szerint,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerint,
7. Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
8. Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
mentségére: értsd: megmentésére; arra, hogy megmentsd
vesztségére: értsd: a célból, hogy elvesszen
teljesíts meg: értsd: teljesítsd meg
sőt jót reménlenem: a sor első felében szereplő kell ide is ideértendő: sőt jót kell reménlenem