Néhány keresetlen szavam az ősmagyar hagyományok jelentőségéről

Keveset tudunk róluk biztosan, krónikáink, népmeséink, gyermekmondókáink,, a sztyeppei népek világnézete alapján. Azt hiszem nyugodtan „adoptálhatjuk” a nagyszentmiklósi kincs képanyagát (a totemizmusig bezárólag)[1]

Ugyanígy az Égboltról leolvasott eredet mondánkat (Orion=Nimródot, az Ikreket Hunort és Magyart, s a csodaszarvast)). Igyekezzünk feleleveníteni az archaikus animizmust, ami sejtésnél jobban érezte a mindenben bennelakó lelket, a Nagy Égigérő Világfát, amin keresztül hősi módon magasabb világokba lehetett jutni, a kozmikus világosság és sötétség harcát, s az ebben a harcban jeleskedő táltos minőséget. Az Üveghegyen is túli világ létét és a Felső Világ tükröződését az alsóban. Őrizzük meg magunkban Krisztusarcú Aranyfejként megörökített lovagkirályunk Szent László hősi mondáit. (Hősmondákból nem is kell sok, hiszen mind magukban foglalják történelmi világunk gyilkosságait). És értsük meg értékes Szent Koronánk kiemelkedő, összefoglaló tanítását. Síkbavetített képét joggal tekinthetjük magyar mandalának.

Nem tagadható a felfogás, hogy egyedüliként fennmaradt Isten –nevünk a Taohoz hasonlóan a Mindenséget jelezte, de valószínűbb, hogy a közti konkrét valóságoknak is neve volt, létezett nevesített isteni hierarchiánk. Az Ég Istene (talán a kínaiak által megörökített hun Tengrivel azonos vagy közelálló megjelölést kapott), Boldogasszonyunk uralta a földet, a fennmaradt Babba elnevezés talán Holdistennő volt. Világszép Miklósunk (valószínűleg már a keresztény Mikáel Nap-arkangyal magyarításaként) jellemezhette a Napot, meséink női Tündérszép Ilona úrnője párjaként. (Máté Imre szerint eredeti Napisten nevünk Gönűz volt, az első emberpár a tündérektől eredő Tünár és Tüna. Nem tudjuk igazolni, hogy a szerző valóban táltos forrásból merített-e vagy saját mélytudatából. Az viszont igaz, hogy ük szavunk kísértetiesen hasonlít az isteni Ukkora és így utalhat isteni eredetünkre).

Örülhetünk archaikus nyelvünknek (ami az ősibb, nagyobbat helyezi előtérbe a jelenlegi szétvált kisebbel szemben), ha az egyben a szellemibb, archaikus gondolkozást is feleleveníti bennünk. Lehetséges, hogy hivatalos honfoglalásunk előtt ilyen vagy olyan időtartamok során hasonló nyelvű népek éltek a Kárpátmedencében s így maradhatott fenn szép anyanyelvünk.

Mindez érték és esély a tudat színesítésére, emelésére. Csak ne próbáljunk dogmát kovácsolni belőlük, ahhoz nincs is elég bizonyítékunk és nem is ez a jelenlegi feladatunk. És őrizzen meg minket attól a Mindenség Ura, aki bennünk is lakik, hogy ezek miatt felsőbbrendűeknek igyekezzünk magunkat érezni. E sztyeppei örökségnek, természetvallásunknak is érezzük meg a „vonalfeletti”részét (mert nyilván mágiájának, varázslásának, babonáinak, rontásainak szemcséi is túlélhettek). Aki hitét szeretné tudással is gyarapítani, minden vallás „vonalfölötti” részét el kell fogadnia, sőt a múlt bölcsességét a jelenlegi kvantumtudományok felismeréseivel is megerősítheti.( Világunk Megnyilvánulását talán objektívebben sejtetik, mint a sokféle teremtésmítosz). És ki-ki válasszon őt megszólító és már jól bevált utat és kövesse azt. Így váljon szellemileg gazdagabbá, szelídebbé, befogadóbbá, a Mindenségbe illeszkedőbbé. Az ezalatti, vagy ezzel ellentétes tanítások hadakozást, agressziót szülnek és kövezik a pusztulás útját egy valódi „szép, új világ” ébredése helyett. Örüljünk, hogy vannak, akik kutatják az őstörténetet és az őshagyományt, és örüljünk minden felfedezésnek és találjuk meg helyét a nagy Egészben.

Az ősök tisztelete témát érintve ismert történelmi őseink között is könnyen találhatunk tiszteletet érdemlőket. És nehéz elképzelni, hogy mondjuk egy II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Kölcsey Ferenc vagy Arany János ne törődne most is nemzetével és ne járna közbe értük.

Fontos lenne az az állítólagos 1%-nyi magasabbrendű tudatú ember magyarjainkban és szomszédjaink, sőt Földünk lakói között is, hogy többé ne versenytársakként, ellenségekként éljünk lakóhelyeinken. Nemcsak egyéni, hanem családi, nemzeti, emberi, szellemi kollektív tudatunk érdekében is csak azt tehetjük, hogy saját hatáskörünkben törekszünk emelkedésünkre és emelési tendenciáink elfogadására. Tegyük hát ezt, ki-ki a maga tálentumai arányában.

[1]Részletes értelmezését megírtam a Ponttól a mandaláig c. könyvemben.

Mellékletben a teljes írás