Félős idegen vagyok egy világban
Mit nem én csináltam
Égnek és földnek ugyanaz a gyökere
A Világ minden dolga és én ugyanabból vagyunk
(Zen versikék az ego-tudatról, ill. az egységtudatról)
"Mélységes mély a múltnak kútja” - a nagy hagyományok mélyreható felvilágosítást adnak az emberi tudat lehetséges perspektívái vonatkozásában. Ezekhez fordulok most, hogy a korunkban burjánzó elméletek sokaságában egy egyszerűbb, világosabb vonulatot láthassunk meg. A New Age ui. egyben egy Új tudatosság (New Consciousnes) mozgalom is. Ijesztő számban (százezres nagyságrendben) találjuk az erre vonatkozó közleményeket. Ha böngésszük őket, idővel ismétlődnek a szakkifejezések, de nagyon sok van belőlük. Ha kiszűrjük a „megváltozott” (drog, hipnózis által indukált transz, vagy médiumi) tudatállapotokat, és csak a „magasabb” tudatállapotokra koncentrálunk, még akkor is záporoznak ránk a fogalmak: kitágult, intuitív, transzperszonális, multidimenzionális, misztikus, egzaltált, extatikus, megvilágosodott tudatállapotok, tanú-tudatosság, transzcendentális, Self-tudatosság, kozmikus és megdicsőült kozmikus tudatosság, Isten-tudat, Krisztus-tudat, identitás (azonosság) tudat, egységtudat, non-duális tudat, a hinajána buddhizmus 121 tudatszintje s.i.t. Kicsit otthonosabban érezzük magunkat, amikor a következő fogalmakkal találkozunk: test-tudatosság, ego-tudatosság, lelki tudatosság, spirituális tudatosság, de ha közelebbről beletekintünk az egyes szerzők munkáiba, megint összezavarodunk. Kiderül, hogy különböző dolgokat értenek rajtuk, más-más hierarchikus rendbe sorolják őket.
Aki önmagát elemezve él, szeretne élete során magasabb és boldogítóbb tudatszintre jutni. Ilyen ígéretekkel kecsegtet számos hirdetés. Bőségesen kínálják magukat az elmetréningek, agykontroll tanfolyamok, beavatások. Van, aki már tízféle módszerre is „befizetett”, és még mindig nem tudja, hová vezet a kínált technika, tulajdonképpen ő maga milyen szinten áll, milyen főbb lépések várnának rá, és azokat hogyan tudná meglépni. S továbbra is töpreng: célba juttatná-e a hirdetett „32 lépés a magasabb tudatállapotokhoz”?
A nagy vallások mindegyike emelkedettebb tudatállapotokhoz kívánná híveit elvezetni. Ez ősi utak összehasonlításával és a jelentős fokozatokra való leegyszerűsítésével szeretnék némi fényt vetni az elképzelések tömkelegére. Ha nagyon igyekszünk, akkor az egyiptomi papiruszok hieroglifáitól a hawaii bennszülöttek hiedelméig mindenütt találunk egy hierarchikus tudatfokozati létrát, és ha még jobban megfeszülünk, akkor többé-kevésbé hihető módon analógiákat is állíthatunk fel közöttük. Ezek bemutatásával azonban csak tovább bonyolítanánk feladatunkat. Ezért a bizonytalanabb területeket mellőzve, csak a következő nagy irányzatokra koncentrálnék, amelyek felléphetnek a teljesség igényével: az ősi (hinajána vagy theravada) buddhizmus, hinduizmus, kereszténység, zsidó kabbala és iszlám szufizmus.
Mindegyiken belül a következő négy nagyobb tudatszintet különböztetném meg: testi, lelki, szellemi, isteni. Ezeken pontosabban test -,lélek-, szellem- és isten-központú tudatosságot értek. Ezeken túlmenően ötödiknek a meg nem nyilvánult valóság állapotait tekinthetjük. (A tanításoknak ez utóbbira vonatkozó kifejezéseit is feltüntettem a táblázatokban.) Egy hindu mester, Juktesvar érzékletesen leírja a megnyilvánult valóság négy minőségét. Fizikai, asztrál, kauzál és isteni világoknak nevezi, de ugyanúgy nevezhetjük durva anyagi, finom anyagi, fél-anyagi és nem anyagi világnak, vagy – mint már mondtuk – fizikai-testi, lelki, szellemi, isteni világoknak. A lényeges ebben a felosztásban az anyagiakra beszűkült szemléletünk kitágítása. Juktesvar hasonlata szerint, ha az egész nagy Mindenségben a tér az isteni világ, akkor a hajtóerők a kauzál világnak, egy-egy léggömb, egy-egy asztrál világnak felelne meg, és a léggömbön csüngő kis kosárka lenne egy-egy fizikai univerzum. A fizikainál sokkal jelentősebb, magasabb világok különállóan is léteznek, de egyben át is hatják fizikai világunkat. Juktesvar szemléletes leírása nemsokára megjelenik magyarul: Jogananda: Egy jógi önéletírása című művében. (Édesvíz, Budapest,2003). „Az Élő Fény Árnyéka” című könyvemben én már közöltem ezt a tanítást, és meggyőző erejéről sok visszajelzést kaptam. Ezt a négy kategóriát választom tehát emberi minőségünk jellemzésére: testi, lelki, szellemi, isteni.1 Vegyük úgy, hogy testi burkunk alatt egy lelki, majd egy szellemi burok takarja isteni énünket. Ezeknek a beljebb eső azonosságainknak a hatósugara viszont egyre nagyobb. Mindennapi tapasztalataink is igazolják, hogy észleleteink forrása, érzéseink áramlatai, gondolataink hálózata messze túlhaladja fizikai testünket. Tudatszintünket besorolhatjuk aszerint, hogy azt a testi, lelki, szellemi vagy isteni minőség dominálja. Paradox módon az emberiség többségének tudata az anyaggal azonosítja magát, s az anyagi világon túl elképzelni sem igen tud mást. Jelenleg tehát a világon a testi (=test-központú) tudatosság az uralkodó.
Mindjárt tárgyalásunk elején fel kell hívnunk rá a figyelmet, hogy a tudatszint emelkedésre két nagyon különböző út kínálkozik. A két útra a következő megjelöléseket használják: antropomorf – nem antropomorf, teisztikus – non-teisztikus, vagy buddhista fogalommal: atmavada – anatmaváda. Itt mindjárt meg is állhatunk egy percre: az említett, nagy irányzatok közül egyedül az eredeti, a hinajána (theravada) buddhizmus az, amelyik a nem antropomorf, nonteisztikus, anatmavádát ajánlja. Mivel az én-tudatot átmenetinek tekinti (aminthogy az is), annak mielőbbi felbontásán munkálkodik, így nem magasabb szintű – lelki, szellemi, isteni – éneken keresztül vezeti a gyakorlót. „Ösvény van, de az nincs, aki azon járjon. Az ösvényen a Senki jár.” – mondják. Ily módon fogalomrendszerükben személyes Isten nincs; így erre a tanításra pontatlan lenne negyedik kategóriaként az isteni megjelölés. Ezért itt a „szellemfölötti – vagy okság-fölötti (szuprakauzális) fogalmat használom. S mivel a buddhizmusban a fő cél a kilépés a megnyilvánult világból, ötödikként kiemelem a „világfölötti”, megnyilvánulatlan kategóriát is.
Hinajána buddhizmus
Kezdjük akkor mindjárt az egyetlen eltérő úttal, a hinajána buddhizmussal. (L. I. táblázat). Szögezzük le, hogy a buddhista reinkarnációtanban nem a személyes én, hanem bizonyos szellemi karaktervonások (karmikus csírák) születnek újra. Alapfogalmaik az újraszületés, illetve a létforgatagból, majd az egész megnyilvánult világból való kilépés szerint határozzák meg a különböző szinteket, amelyeket táblázatunk első oszlopában tüntettünk fel. Jellemzésük révén mindjárt a tanulmány elején szembesülhetünk munkánk fő üzenetével: szigorú erkölcsi előfeltételei vannak a magasabb tudatszintek kialakulásának. Az érzékiség, önzés, negatív indulatok megakadályozzák azok kibontakozását!
A visszatérők népes csoportjának tudatát uralja az öt érzék világa és az önös tendenciák, így vágyaik természetszerűen vezetik őket vissza az öt érzék világába. Mi jellemző viszont arra, aki a Nirvána2 óceánjához vezető folyóba lépett? A buddhista tan szerint az, hogy felszámolta az állandó egyéni létezés hiedelmét, feladta személyisége fizikai és mentális faktorai továbbviteléhez való ragaszkodását, s e téren már nincsenek kétségei. Kiábrándult a szabályok és rituálék megszabadító hatásának hiedelméből is, és rálépett a buddhizmus morális és meditatív útjának gyakorlatára. E szint számára a szent iratok azt ígérik, hogy nem születik újra pokoli, állati minőségű vagy szenvedés által uralt létformában, és hét fizikai életen belül elnyerheti a felszabadulást.
Az egyszer visszatérőben már igen erősen meg kellett gyengüljön az érzéki vágy és a rosszakarat. Mivel ezek makacsul fennmaradó sajátságok (!), azért szükséges volt egy külön csoportot kialakítani azok számára, akik a testi és önös tendenciáknak már csak nyomait őrizték meg, de teljesen még nem szabadultak meg tőlük. Ehhez még szükségük van egy fizikai testetöltésre.
A nem-visszatérők teljesen megszabadultak az érzékiség és a negatív indulatok kötelékeitől, így az öt érzék világába már nem térnek vissza. Éteri tiszta világok (rupaloka) szolgálnak lakóhelyül, amelyek még a létforgatag (szamszára) birodalmához tartoznak, de innen már elérhető a Nirvána állapot.
Az Arhat, a szent már a formákhoz való összes kötődését is felszámolta, s így az éteri-mennyei tiszta világokból is kilép, s a forma nélküli (arupa) világokba kerül. Ez már a Nirvána birodalma, de még a megnyilvánult világhoz tartozik.
Aki viszont eléri magát a buddhaságot, az „elfújja”, kioltja magában a megnyilvánulási tendenciákat (szamszkárákat) is. Ő tudja felfogni a tökéletes Nirvánát, és transzcendens, világfölötti tudatállapotokat ér el a lokuttara = lokák fölötti állapotban, amelyben még mindig elkülönítenek negyven cittát = tudatszintet.3
Eddig a különböző létezők szempontjából vizsgálódtunk. Most koncentráljunk a számukra feltáruló világokra, amelyekbe be-, illetve átléphetnek a továbbiakban. Ezeket táblázatunk második oszlopában tüntettük fel.
Legalacsonyabb a kamaloka, a vágy világa.
A következő fokon ehhez csatlakozik egy boldogítóbb, de még tökéletlen és átmeneti állapot, a pszeudonirvána. (Később még jellemezzük).
Majd a rupaloka, a tiszta, vágyaktól el nem torzított formák világa következik.
Azután jön az arupaloka, a formanélküliség, formafölöttiség világa. Ez már nem tartozik a szamszára, a létforgatag világába, hanem a Nirvána tartománya, de még a megnyilvánult világhoz tartozik megnyilvánulási tendenciái (szamszkárai) alapján. Lényei alá is vannak vetve a halálnak, és nem is, amennyiben a szamszkáraikat fel kell még számolniuk a továbblépéshez.
Végül a lokuttara, világfölöttiség, vagy mahaparinirvána következik. Utóbbi kifejezésen egyrészt a Buddha „maradvány nélküli” fizikai halálát, teljes kilobbanását értik, másrészt azt a tökéletes állapotot, ahol nincs más, csak buddhatermészet, buddhaság. (De – mint mondtuk – ezen belül is negyven cittát = tudatállapotot különítenek el.)
A buddhista spirituális praxisban kétféle utat: 1) a folyamatos éberség (vipassana vagy belátás) és 2) az elmélyedés (dhyana) módszerét lehet követni. Az időnkénti elmélyedés végül át kell menjen a mindennapi folyamatos éberség állapotába. A legalapvetőbb módszer: a lélegzés figyelése. E módszereket, s e módszerek különböző fokozatainak jellemzését pontosan és részletesen taglalja D. Goleman magyarul is megjelent könyvecskéje („Különleges tudatállapotok a buddhizmusban” Buddhista Misszió, Bp. 1998). Táblázatunk e jellemzéseknek csak kivonatát közli mindkét meditatív módszer esetében. Mégis, hogy kicsit kézzelfoghatóbbá tegyük a vipassana-meditáció különböző fokozataiban jelentkező tudatállapotokat, bemutatunk néhány példát a Rorschach-féle foltértelmezési teszt jellegzetes változásai révén. Egy képre, amire az átlagos tudatállapotú ember valami ilyesmit mond: „két állat, két rózsaszínű patkány mászik felfelé valami üveghegy-félére. Alul valami virágot látok”. A meditáció által hajlékonnyá, kreatívvá tett, a pszeudonirvána fokozatot elért elme valahogy így reagál: „Hát ez csodálatos! A piros figura egy négylábú állat, olyan, mint egy hegyi oroszlán, és most szalad, ugrik egy igazi sziklás, nehéz terepen – érződik a nagy ereje és energiája, de a legcsodálatosabb, a biztoslábúsága, az érzéke ahhoz, hogy mintegy repüljön. Mindig a megfelelő sziklacsúcsra érkezik, soha el nem téveszti, ösztönösen tudja, lábai hol érnek talajt, úgyhogy a végtelenségig tudná folytatni. Csodálatosan uralja a világot, tökéletes a harmónia közte és a környezete közt, de ez a harmónia nagyon dinamikus. S.i.t, s.i.t.
A még haladottabb, a formavilágot előtérbe helyező meditálók pedig ilyenféle válaszokat adnak: „Hm, hadd lássam! Atomok és molekulák a változó energia egy formája, igen, változó energia. A tér minden forma között elegendő, hogy minden minőség kibontakozzék.”
A vizsgálatban résztvevő, legmagasabb tudatszintű meditációs mesterek viszont számos szempont szerinti, az egész tesztet átfogó, igen nagyfokban holisztikus válaszokat alakítottak ki.
A Nirvána, de még inkább a Mahaparinirvána állapotot fogalmainkkal nem lehet igazán jellemezni. A mesterek tiltják is e képzelgéseket, és ostorozzák azt a tanítványt, aki misztikus, érzelmi kielégülésekre tör. A szigorú praxis, a gyakorlás vezet el az Éberség útjára – hangsúlyozzák -, s ha a gyakorló oda eljut, akkor túllép önmagán és saját javánál többet ér el. Nyanaponika Thera így fogalmazza meg ezt az aszkétikus elvet:
A tudat minden öröm és jaj oka.
Azért, hogy legyőzzem mindazt, mi bántja,
Rálépek az Éberség Útjára. –
Adománya bárcsak szolgálna
A magam és minden lény javára!
Hinduizmus
A hinduizmus képviselői szerint a Buddha feltárja a legmagasabb rendű világot, de „elfelejtkezik” a Személyes Istenről és a Teremtésről. A másik szélsőséget – A. Osborne megfogalmazásában – Jézus képviseli. Ő benne él a legmagasabb rendű világban, de erre vonatkozóan nem közöl ismereteket. A hinduizmus viszont, „teljes vallás”. A legmagasabb rendű valóságot is taglalja, és ismertet minden hozzávezető lépcsőt. Lássunk erről egy egyszerűsített összeállítást. (L. II. táblázat) A hinduizmus végigkíséri az Én-t minden fokozatán, amíg az önmaga feladásáig elérkezik. Így a tudatállapotok emelkedését egyrészt a magasabb önidentitások megéléseként definiálja (ezt mutatjuk be táblázatunk első két oszlopában).
Ugyanakkor e különböző identitású lények előtt más és más „világok” tárulnak fel, amelyek mindegyike tulajdonképpen egy lét- és tudatállapotnak felel meg. Ezekre fő vonalakban a következők jellemzők (l. II. táblázat, 3. oszlop): 1) a természeti világ dominanciája, 2) a belső vágyak világának dominanciája, 3) az értelmes, reális tényvilág, a „formák” világa, 4) az elkülönült formák meghaladása, a fölébük emelkedés, 5) beolvadás mindennek az eredetébe, a végső Lét-Tudatba, az egyedül örök végső valóságba. A felsoroltak nagyon tág kategóriák. A hinduizmus és buddhizmus nagyszámú „világról” tud. Ha egyszer globális szintű világtudatot akarunk kialakítani – Radhakrishnan hindu filozófus és államférfi szerint -, nem nélkülözhető a hinduizmus és buddhizmus fizikai világok fölötti minőségekre irányuló bölcselete. Ebben ők ugyanúgy verhetetlenek, mint ahogy az eddigi tudománytörténetben a nyugati világ a fizikai valóság legsikeresebb kutatója. (Talán a „Tao fizikájában” találkozik majd a két irányzat!)
Próbáljunk kicsit ismerkedni a kialakítandó új Világtudat azon részével, amelyben a hindu „világok” is helyet kapnak. Első benyomásunk a hindu „világokról” az, hogy áttekinthetetlenül gazdagok. Az elemek világai (Agniloka, Vayuloka, Varunaloka, Adityaloka), a Nap és Hold világai (Suryaloka, Candraloka), különböző lények: ősök, bölcsek, félistenek, istenek világai (pitriloka, muniloka, raksaloka, yaksaloka, aszuraloka, siddhaloka, devaloka, Sivaloka, Krishnaloka, Visnu székhelye: Vajkunthaloka, különböző albirodalmakkal, Brahmaloka s.i.t). Rálátásunk érdekében tekintsünk át egy összefüggő rendszert Juktesvar egyik követője, Sankara Saranam tanításai alapján. Hét síkot, lokát, világot, létet- és -tudatot különböztet meg polaritásban. Elvi, spirituális lokákát, vagy mennyországokat (svarga), és velük szemben elemi, anyagi minőségeket, talákat, a teremtett sötétség világait. Az alábbiakban felvázolom a lokák és a talák rendszerét, megjelölve, hogy melyek tartoznak a kamaloka, rupalokaa, arupaloka, rupatita átfogóbb rendszereibe.
1. ábra
A lokák és talák rendszer
Ahogy emelkedünk a rajzon felfelé, a loka (svarga) minőség válik dominánssá, a tala recesszivvé. Satyaloka szintjén egy fosztóképzős talát = atalát találunk, tehát ott megszűnik a sötétség önálló léte.
A részletezéshez induljunk el megszokott, alsó világunkból.
A Bhurloka a durva fizikai anyag világa. Ide tartozik a látható világban földünknek és atmoszférájának körzete is. Patala pedig magában foglalja az emberi-állati kollektív tudattalant és az ásványvilág tudatosságát.
A Bhuvarloka az asztrálvilág, égi és pokoli helyekkel. A finomanyag és a fény világa, durva anyag nincs benne. Ezért hívják Sunjának, Vákuumnak is. (A Napig terjedő planéták nem durva anyagi minőségét foglalja magában.)
Szvarloka a kauzálvilág, az ideák, elvek világa. Áthatja egész univerzumunkat (amelynek a Sarkcsillag jelzi a tengelyét). Korlátozó ideáival strukturálja az asztrál- és fizikai világokat. A finom és durva anyagtól is mentes, ezért hívják Nagy Űrnek, Nagy Vákuumnak (Mahasunjának). Világokat és embereket teremtenek innen.
Maharloka maga a tér, az összekötő ajtó a Fény és Sötétség világa között.
A Dnyanaloka azon személyek, megvilágosodott küldöttek világa, akik kiléptek a káprázat, a mája világából, de az individualitás nyomát megőrizték, azért, hogy másokat megmentsenek. Ezért nem teszik meg a végső lépést Tapolokán át Satyalokába.
Tapoloka túl van a különvált létezésen. Tapo a tapas, az aszkétikus hő szavából ered. Az egyéni lét feláldozásának, a sorsszerű, karmikus salak elégetésének hevétől kapja nevét, ami ezt az átmeneti világot jellemzi. Ez a teremtett Fény legmagasabb szférája.
Szatyaloka már sem nem teremtett, sem nem nem-teremtett, az egyedüli valós világ, tulajdonképpen minden más világot ez tartalmaz. Szinonimája a Lét-Tudat-Boldogságnak (Szat-Csit-Anandának). Anáman-nak, névtelennek is nevezik, mert semmilyen korlátozó gondolattal nem köthető meg. Túl van Fényen és Sötétségen.
Ha II. táblázatunk összefoglalóbb kategóriájával egyeztetjük ezeket a világokat, akkor Bhur- és Bhuvarloka, a fizikai és asztrálvilág egyaránt a vágy világának, Kamalokának az uralma alatt áll. Szvarloka a kauzálvilág egyeztethető a tiszta formák világával, rupalokával. Maharloka egy „határállomás”, Dnyána- és Tapoloka a formanélküli arupalokához tartozik. Szatyaloka efölötti minőség, rupatitának is nevezik, „hol minden Egy”. (Megfelel a buddhista lokuttarának.)
A világok terén nagy hasonlatosságot találunk a buddhizmussal, de a hinduizmus még az isteni szférában is megőrzi az én-tudatot, az igazi, a végső ÉN VAGYOK önidentitás-élményt. (Nevezhetjük ezt a tudatemelkedési folyamatot megistenülésnek is, v.ö. orthodox kereszténység). Csak ezután vezet be a névtelenség és éntelenség, a sajátságok nélküli (Nir-guna) istenség, Brahman állapotába.
Mélyreható szellemi ismereteiket a hindu bölcsek és tanítók leggyakrabban koncentratív jóga-módszerek és istenrealizált mester által vezetett mantrameditációk révén érték el. A jógi addig koncentrál a kiválasztott tárgyra, amíg meg nem tapasztalja, hogy annak leglényege azonos az övével, az Önvalóval. A nagy mantrák közül pedig pl. a védikus szoham-hamsza mantra a lélegzés testenbelüli és testenkívüli árama mögött húzódó egyre finomabb rezgésminőségeket tudatosítja, míg a tanítvány fokozatosan azonosul azokkal. A felnőtté avató Gayatri mantra pedig a Nap fénye mögötti magasabb-rendű fényenergiákra hangol rá, és azokat eleveníti meg a meditálóban.
A hindu misztikusok által elért gyönyörű eredményeket érzékeltessük egy klasszikus idézettel az Upanisad-ból:
Ki az összes létezőket önnön lelkében szemléli,
minden Lényben a Lelket látva többé nincs oka félni.
Mert ki minden létezőben Önnön lelkére rátalál,
Az Egységet ismerőhöz, hogyan érhetne fel gond, homály?…
Aki a lét és nemlét kettősségét egyaránt tudó,
az nemlétezőn halált legyűrő, létezőn örökkévaló.
OM.
Teljes az Ott és teljes ez Itt.
Teljesből teljes kiemelkedik.
Teljes a teljestől elszakad.
Teljesen mégis megmarad.
Béke! Béke! Béke!
(Isa-upanisad)
Kereszténység
A kereszténység nem dicsekedhet ilyen kidolgozott rendszerekkel. Bár Szentírása ótestamentumi részének alapján a kabbalisták felépítettek egy pontos szisztémát, amelyet Pico delle Mirandola latinra ültetett át, és ezért latin, sőt keresztény kabbalának is nevezik, de ezt illőbb az eredeti kabbalista vonatkozásban tárgyalni.
A tulajdonképpeni buktató ott van, hogy a legkidolgozottabb, római katolikus dogmatika a jelen tényszerű helyzetét tükrözi, nem a lehetséges végigvezető útvonalat. Így „eltört” a keresztény létra, míg a keleti tanokban, amelyek nem a reálisra, hanem az ideálisra helyezik a hangsúlyt, ezek a „lajtorják” töretlenül emelkednek az égbe. A Biblia test-lélek-szellem hármassága megkopott a dogmatika tételeiben. Ezek az ember legmagasabb lénytagját animus spiritualisnak, szellemi természetű léleknek nevezik, aztán jön egy törés, és fölötte, tőle elkülönülten áll az isteni hármasság, a Szent Szellem, a Fiú és az Atya. Az emberi minőség elszakadt az istenitől. („Én itt vagyok lent, Ő ot van fent”). A személyes Isten fölötti istenség pedig inkább a misztikusok, mint a teológusok témája. De rekonstruálhatjuk a keresztény létrát (l. 1. ábra), és akkor rádöbbenünk, hogy ez bennünk van, és ugyanakkor mégis égig ér; egyszersmind kiegészíthetjük vele III. táblázatunkat is.
A táblázat első oszlopa a keresztény misztika alapfogalmait mutatja. A testiségben való megkötözöttségünk, Istentől való elszakadottságunk: a bűnben élés. A görögkeleti egyház tanítása azonban hangoztatja, hogy ez nem változtat a tényen, hogy Isten képmásai vagyunk, az Ő képére és hasonlatosságára teremtettünk. A fordulatot, amikor már nemcsak a külvilág felé tekintünk, hanem visszanézve keresni kezdjük eredetünket is, a keresztény nómenklatura megtérésként metanoiaként, conversioként jelöli. A továbblépés feltétele egy nagyfokú megtisztulás (purgatio), ami a görögkeleti egyház tanítása szerint előfeltétele a lelki béke (apatheia) kialakulásának. Csak ezután következhet a dolgok reális felfogása, a megvilágosodás (illuminatio), esetleg tényleges fényélménnyel. Az ego feladását egy isteni központ kedvéért a római katolikus teológia unio mysticának nevezi, a görögkeleti orthodox tanítás tökéletessé válásnak, vagy átistenülésnek (theosis). A végső isteni alapban – Eckhart mesternél: Urgrund, Ungrund, az angol nyelvű irodalomban: Godhead – való elmerülés állapotát a misztikusok írásaiban találjuk meg.
A misztikus lépcsők sokkal részletesebb, élményszerű kifejtése tanulmányozható nagy kortárs misztikusunk, Bernadette Roberts írásaiban. (Beszámolóit összegeztem „Az Úr ruháját hordja minden” c. könyvemben) Bernadette Roberts hiánypótló írásai fogalmazzák meg korszerűen a keresztény misztika lépcsőit, s össze is hasonlítják azokat a keleti misztika lépcsőivel. (Tőle ered a lelki tudatosságunkat meghaladó No-Self kifejezés.)
A XII. század nagy erejű keresztény látnoka, bingeni szent Hildegard látomásai révén képileg is megeleveníthetők az elmélkedő szintű tudatállapotok, amelyek az egész túlvilági létet is meghatározzák (l. III. táblázat, 2. oszlop).
A „keresztény létra” részletei már 1. ábránkon tanulmányozható volt. Beépítettem III. táblázatunkba is 3. oszlopként.
A kereszténység módszere a magasabb tudatállapotok elérésére évszádokon keresztül a Jézus-ima valamely formájának (Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön,-- Jézus, Jézus, --Krisztus Jézus) ismétlése volt, amelyet a szív szeretetteljes „felmelegítése” után végeztek. A legtöbb tapasztalat a görögkeleti ortodox egyházban halmozódott fel, ahol görög gerondaszok ill. orosz sztarecek (”öregek”) működtek tanítóként. Az „ajakimától” a „szív imájáig” elvezető ajánlások nevezetes kincsesháza a: Filokália, a Jézus-imát használó atyák tanításainak gyűjteménye. (Az ebből készült válogatás „Kis Filokália” címmel magyar nyelven is olvasható a világhálón.) Az előrehaladott tanítványban végül állandósult a Jézus-ima ismétlése, „szüntelen imádskozássá” alakult. S amikor Jézus személye megelevenedett a tanítvány szívében, az Emberfiát átható isteni minőség is tapasztalhatóvá vált számára. Újabban eredményesen alkalmazzák világszerte mantrameditációként a keresztény ős-egyház imádságát, a Maranathát (= Jöjj el Uram). Ajánlják továbbá Jézus imádságát: az Abba, Abbát is.
Önátadás és kegyelem révén e kötött módszerek nélkül is voltak keresztény misztikusok, akik elérték a legmagasabb szinteket. /Nem módszerük volt, hanem Megváltójuk./ Angelus Silesius gyönyörű párversekben, Eckhart mester beszédeiben ad tapsztalásairól beszámolót:
Világló fény vagyok és szüntelenül égek,
Olajam Isten és mécsesem a lélek.
A legkisebb csöpp is tenger a tengerben,
Melyik tiszta lélek nem Isten Istenben?
Ki e földön szent lett, nincsen nagyobb tette,
Istennel egy, majd még Őt is elengedte.
Ha végre mindennel azonossá lettél,
Az örök isteni rendbe emelkedtél.
Ki úgy van, mint ki nincs, és nem is volt soha,
Az már-már csupa Isten, ó, örömünk oka!
(Angelus Silesius)
Amikor visszatérek az ősalaphoz, ősközeghez, az áramláshoz,
az isteni kútfő eredetéhez,
senki sem kérdez meg, hogy honnan jöttem
és hol voltam.
Mert senki sem hiányolja ezt a tudást
azon a helyen,
ahol az Isten megszűnik keletkezni.
(Eckhart mester)
Zsidó misztika: a kabbala
Ahhoz, hogy a kabbala tudatszintjeit megértsük, fel kell vázolnunk a kabbalista létrát, az ún. Életfát. Ennek "gyökere" égi, a nem anyagi, végtelen, személyfölötti tudatból ered. Az Életfán belül tágabb, személy közötti (transzperszonális) tudatosság jelentkezik, ami azután lefele szállva egyedi (perszonális) tudattá szűkül le. Az Életfán belül az egyes fokozatokat tíz számozott és egy számmal nem jelölt szféra jelzi. Az eredeti ember Adam Kadmon, mind a tíz szférában jelen volt, feje az 1. Kether (korona) szférának felelt meg. De nem bírta el ezt az erős fényt, lecsúszott, és a jelenlegi ember kiszorult a felső 3 szféra triádjából. A számozatlan szféra amolyan „féreglyuknak” tekinthető: amíg nem jutunk keresztül rajta felfele emelkedő, visszavezető utunkban, addig nem tapasztalhatjuk meg az Életfa felső három romlatlan szférájának tudatállapotát. Ezt a szám nélküli szférát Daat = tudás névvel jelölik,4 s a rajzos ábrán feltüntethető a felső triád alatt, illetve annak közepében, aktiváltsága függvényében.
A szférákon belül négy világot különítenek el. Ezek megfeleltethetők a fizikai, asztrál, kauzál, isteni, illetve az anyagi, lelki, szellemi, isteni világoknak. Egyes irányzatok szerint a felső három szféra isteni, a 4-6 szellemi, a 7-9 lelki és a 10. a fizikai világ. Szigorúbb irányzatok szerint csak a 1-2. isteni, a 3. kauzál, a 4-9. már asztrál (az asztrál „köpönyegben” rejtőzködő kauzált a 4-6 szférában mentálként is elkülöníthetjük). 2. ábránkon és IV. táblázatunkban a szigorúbb irányzatnak megfelelően tüntettük fel a négy világ szféráit és a megnyilvánulatlant. (Jellemzésüket l. a IV. táblázatban)
IV. táblázatunk első oszlopában az ember lénytagjaira vonatkozó alapfogalmakat mutattuk be. Az eredeti bibliai kifejezések inkább a három alsó tudatszintre vonatkoznak. A kabbalisták fejtették ki világosabban az isteni minőséget. A Biblia partikuláris, személyre lebontott isteni leheletét, a nesamát univerzális isteni minőségébe emelték fel. Személyes vonatkozását azonosították a hajákkal, a kerubokkal, a legfelső angyali rendhez tartozó lelkes lényekkel, amelyeket örökéletű isteni minőségekként határoztak meg.
Tanításaikban kifejtették, hogy ezek az „emberősök” hogyan reintegrálhatók Jehidába, az Egybe, a végső istenibe, a Végtelen Fény, a Végtelen és a Semmi egységébe.5
A kabbalista meditáció vagy a teremtés rendje szerint felülről lefelé éli meg a szférákat (a középső oszlopon át, vagy cikk-cakkban), vagy pedig a visszaemelkedés rendje szerint alulról felfelé. Vizualizációs és elmélkedő gyakorlataik is vannak, de a végső praxis elvont, a szférákhoz kapcsolt istennevek,betűk vagy számok ismétlése. Halevi leírja, egy kb. tíz emberből álló elkötelezett kabbalista csoport gyakorlatait. Kezdőimájuk a judaizmus alapfohásza: Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Majd a tanító, a maggid felidézi Isten jelenlétét a szférák neveinek fentről lefele, villámszerűen történő invokációjával. Ezután meggyujtanak két gyertyát, az Életfa két szélső oszlopának szimbólumaként. A középső oszlop maga a csoport. Majd átbeszélik, átelmélkedik az Életfa valamelyik aspektusát. Ezt követi a meditációjuk, amelyben a szférák vagy összekötő utjaik sajátságainak megélésével emelkednek felfelé. (Esetleg az egész Életfát megélik, mintegy mandalaként). A meditáció végén ismét elimádkozzák az alapfohászt. Ezt követően megosztják élményeiket és meghatározzák, hogy a következő csoportra a kabbala mely területéből kell felkésztülniök.
A kabbalisták eredeti fogalmaikat egyeztették a modern pszichológia elnevezéseivel.6 Ezeknek a közismertebb fogalmaknak a segítségével könnyebb a szinteket követnünk. (Az összefüggéseket a 2. ábrán is feltüntettem.) A 10. fizikai szféra (Malkút) által uralt ember egóját az asztrálszférába (a 9. sz. Jeszódba) helyezik, mert nem maga a durva anyag éli át önmagát. A lelki tudatosság központját a 6. szférába (Tiferetbe) teszik, és azt azonosítják a Jung által megnevezett Selbsttel. A jungi végállomást ui. nem tartják a csúcsnak, hanem magasabb szintek elérésére törekszenek. Táblázatunk 3. oszlopában feltüntettük a szellemi és isteni központok szféráit is. Előbbi (Bíná) a teremtő erővel bíró diszkrimináló értelem központja. A legfelső szférát, a Koronát (Ketert) egy profilba fordított arccal jellemzik: egyik – felénk forduló – oldalán személyes, másik oldala eggyé válik a Végtelennel. Határhelyzetben van. Az ego- és lelki tudatosság egyedi testünkre, személyünkre összpontosul, a szellemi és isteni tudatosság rendelkezik személyes karakterrel, de egyre átfogóbban integrált (a pszichológia nyelvén: transzperszonális). A legfelső szinten pedig személy és nem személy összeolvadnak, az isteni tudat a Végtelenbe lép át és onnan jelenik meg ismét.
A kabbala nyelvén: Keterben, a Korona szférában a kereső találkozik az őseredeti emberrel, megpillantja önmagát isteni képmásában. A VAGYOK, AKI VAGYOK, az Egységesítés Műve megtörtént.
S ha még ezen túlmenően is ízlelgetni kívánnánk a hagyományt, íme néhány idézet:
Ki vagyok?
Ha nem önmagamért vagyok,
Ki van énértem?
És ha nem most, akkor mikor?
(Hillél rabbi)
Elég egyetlen ősvalónkból végrehajtott cselekedet, egyetlen innen származó ima vagy gondolat, és egységbe forrasztja a felső Világokat. Ha viszont a tudat nem összpontosul a szívek szívében, semmi sem történik.
(Z’ev ben Shimon Halevi)
ANI=AIN. Én és a Semmi egyek vagyunk.
Lehorgonyzom AIN-ban.
(Kabbalista praxis)
Iszlám misztika: szufizmus
Hasonló töretlen szárnyalással találkozunk a szufi tanításokban. A héber és arab nyelv hasonlóságai miatt hellyel-közzel rokonhangzású szavakra is bukkanunk (bászár = hústest, nafs = lélek, ruh = szellem).
V. táblázatunkban először az alapfogalmakat tüntetjük fel. Érdemes felfigyelnünk rá, hogy a szufizmus az isteni szférában milyen finom megkülönböztetéseket tesz.
Sirr = az az állapot, amikor valaki összekapcsolódott, „fuzionált” az istenivel, ugyanakkor még megőrizte személyes voltát.
A khafi állapotban a hangsúly már teljesen áttevődött a Manifeszt Megnyilvánult Abszolútra, amelynek csak kis magvát képezi a célba ért szufi.
Akhfa pedig a meg-nem-nyilvánultba való beolvadást jelöli meg.
Az alapfogalmak után a 2. oszlopban a szufik által megkülönböztetett négy megnyilvánult világot tüntetjük fel, s ötödikként a meg-nem-nyilvánultat. Ezek után a tudati ugrásokat: a négy kapu tanát és egy-egy szufi tanító szerint a tudásszintek fő jellemzőit foglaljuk össze.
Ibn Atá Allah fokozatai saját megfogalmazásában így hangzanak:
aki a gonoszhoz hajlik, elmerül az érzéki élvezetekbe. Tudata ködös. Ez a tömegember minősége. A meghívás számára olyan, mintha egy sötét házban lámpát gyújtanának.
az önmagát vádoló
a Szív fénye világít benne annyira, hogy el tudja különíteni az éberségét a feledékenység szendergésétől. Elkezdi korrigálni állapotát, ami az Istenség és a teremtmények között ingadozik. Megbánja hibáit, Isten bocsánatát kéri. Kitart Isten nevének ismétlésében. Belső házát értékekkel díszíti, hogy az Úr betérhessen oda. (V.ö. a keresztény megtisztulás szakaszával.)
az összeszedett
a Szív fénye lehántja róla vádolható sajátságait és erényekkel ékesíti. Ekkor teljesen a Szív felé fordul, és a Szentség Világain át kezd emelkedni, amíg az Úr ezt nem mondja neki: „Térj vissza Uradhoz és élvezd gyönyörűségét”. (V.ö. a keresztény megvilágosodás és unio mystica állapotokkal.)
Az előbbi szerző által említett Szentség Világait Vilayat Inayan Khan hét égnek nevezi a következőképpen:
1. Insaan A világ élő seregeinek ege - fizikai (éter)
2. Mithal A mitológiai lények síkja - asztrál
3. Ajsam A dzsinnek (= géniuszok, lelkek) formáló ege) - asztrál (mentál)
4. Arwah Az arkangyalok (= szellemek + lelkek) ege
5. Walladiat A teremtő szellemek ege, akik előbb hallható, majd látható rezgésekformájában hozzák létre a teremtést - kauzál
6. Wadhât Az „ÉN VAGYOK (ANAHU), a személyes öntudat ege - isteni szint
7. Ahadîat Az ősegység ege - isteni szint
A felsorolás az asztrál világ részletezése (2., 3., 4. ég) miatt bővül hét szintre.
A négy alapvető emberi tudatfokozatra érdemes még egy kedvelt szufi hasonlatot megemlíteni
cukrot hallomásból ismerni
cukrot nézni
cukrot ízlelni
Én édes (cukor) vagyok
A szufi meditáció fő módszere: Isten nevének ismétlése, csendben vagy hangosan („üvöltő dervisek”), vagy pedig tánc közben („kerengő dervisek”). Fő irányultságuk a Szív, a szeretetnek az elménél erősebb rezgéseivel akarják legyőzni az egoista koncepciókat. Allahhoz, mint Szeretett Lényhez közelednek. Az extatikus kerengő táncokat gyakorló dervisek önátadásuk során az isteni energiát fogják fel, azzal azonosulnak és azt adják át földünknek. A szufik csodálatos költészete , irodalma bizonyítja útjuk, misztikus szerelmük hatékonyságát. Susztári pl. így ír erről:
Koromsetét keretemben
Eljött hozzám szerelmem
Lelkem mély éjjelén,
Szivem megtelt gyönyörrel,
A kert kigyúlt köröttem,
S megszédített a fény.
Legnagyobb költőjük, Rumi irásait a szufizmus Bibliájának is nevezik. Íme néhány e „szentírási versekből:
Én vagyok a Nap minden sugara,
tánca előtt nyitott minden ház ablaka,
én vagyok a rubin, arany és kaláris,
még ha a test vízből és anyagból áll is.
. . .
Ujra és ujra gaz módjára nőttem,
Hétszázhetven álarcot is magamra vettem,
Ásványként haltam, növénnyé lettem,
Növényként pusztultam, állatként születtem.
Ha halállal eltűnök, miért kellene félnem?
Ha legközelebb meghalok
Szárnyakat és tollakat kapok, akár az angyalok.
Ha majd az angyalok fölé szállok,
Amit el sem tudsz képzelni, azzá válok.
. . .
Új szabály, új törvény született
törj össze minden egyes kelyhet, üveget,
s az üvegfúvóhoz visszautadat keressed.
. . .
Te, ki Istent keresed, te Isten-üldöző
Ne keress, mert Te vagy Isten, Te magad vagy Ő!
Én jól tudom, hogy létezem, bár nem tudom, hogy hol.
Ha nem vagy semmi, ne keresd, mi nem veszett el sehol.
. . .
Azt gondolod, én tudom, hogy mi az amit teszek?
Hogy egy szuszra vagy félszuszra követem énemet?
Csak annyira, amennyire
Egy toll tudja, hogy mit ír le,
Vagy egy labda megsejti,
Hova száll íve,
A legközelebbi.
(Jalaluddin Rumi)
Áttekintés
Különbözőképpen "hangszerelve", egyszerűbben vagy részletesebben kifejtve feltűnően hasonló rendszerekhez jutottunk. Mielőtt a létrán való emelkedés módozataira egy mai megfogalmazást ismertetnénk, szögezzük le azt, ami a leglényegesebb. Belső megtisztulás nélkül nem lehet feljebb jutni. Hiába használ valaki modern eszközöket: a két agyfélteke működését szinkronizáló zenét, vagy lebeg egy izolált kád magas sótartalmú oldatában, ami a külső ingerek zömétől megszabadítja. Ezek az elme átállását a csendre elősegíthetik, de az erkölcsi tisztulást, a döntést a magasabb szinttel való azonosulás mellett nem helyettesíthetik. Ezért is van, hogy hiába tálaljuk valaki számára a legjobb módszereket, nem fogja gyakorolni azokat, mert belül tulajdonképpen fél a következményeitől, vonakodik jelen szintjét elhagyni és a magasabb szint konzekvenciáit felvállalni. Nem igaz, hogy nem volt módja megtalálni a helyes technikát, vagy nincs ideje gyakorolni azt, hanem az a helyzet, hogy nem áll készen a továbblépésre, valójában még nem tanítvány. (Keleti mondás szerint: Nem az igazi Mesterben van hiány, az igazi tanítványok hiányoznak).
Az antropomorf és a nem-antropomorf út iránti motiváció szempontjából hadd idézzük egy nagy, megvilágosodott mester: Nisargadatta Maharaj megállapítását a ma emberéről: "A férfi nő utáni vágya maga az ártatlanság, ha összehasonlítjuk az örök személyes üdvösség iránti vággyal." És ezt még kiegészíthetjük elhunyt szeretteink viszontlátása iránti vágyunkkal. Eszerint a motiváció a magasabb éntudatok elérésére nagyobb, mint az én azonnali felszámolására irányuló tendencia.
A lehetséges lépcsőfokok korszerű megfogalmazására sokan vállalkoztak. Itt most a DA LOVE ANANDA vagy DA FREEJOHN néven publikáló Franklin Jones előrehaladott jógi7 rendszerét választottam bemutatásra.
1., 2., 3. szakasz: Szerinte életünk első három szakasza, 3x7 életévünk az élethez való testi, érzelmi és értelmi alkalmazkodásunkat szolgálja. Ily módon alakul ki testközpontú alacsonyabb személyiségünk. Az emberek jelentős többsége egész életében nem haladja meg ezt a szintet.
A továbblépés a magasabb személyiség kifejlődésére irányul.
4. szakasz: Negyedik szakasznak a „lelki szív” felébredését tekinti, annak felismerését, hogy az isteni jelenlét és az energiák világa ősibb és tartósabb a testnél és az elménél. Aki ezt a szakaszt eléri, felfogja, hogy lelkének a testétől független léte van, ami tudatát a szellemtől és az isteni tudatosságtól kapja. Ekkor a tudat súlypontja áthelyeződik, úgy, hogy beszélhetünk már lelki tudatosságról.
5. szakasz: A továbbtanulás útján megtapasztalhatók a misztikus spiritualitás élményei. Ennek csúcsa: az éber összeszedettség állapota,8 amely előbb átmeneti elmélyültség (dhjána) formájában jelenik meg, a nagyon előrehaladott egyénnél tartósan és tudatosan is előidézhető. Eddigre természetesen a negatív érzéseknek el kellett tűnniük, és az ember úgy látja a világot, ahogy van, torzításmentesen, reálisan. E szakaszban már beszélhetünk szellemi tudatosságról.
6. szakasz: Ezt követi a minőségi ugrás, a tartós változás: az ego halála. Az elme meghaladása és a kettőzöttségen, az én és a világ dualitásán való túllépés. Élményszinten bekövetkezik a szív jobb oldalán lévő boldogságcentrummal való azonosulás. Akinek vizionárius adottságai vannak, annál a kék és aranyló fény élménye átmegy fehérbe. De mindenképpen addigi koncepciói helyett a Transzcendens Realitásba merülve tapasztalja a világot.
7. szakasz: E tudatszint tökéletesedése annak felismerésében áll, hogy Minden a Transzcendens Realitás módosulása ("Minden Brahman", minden Egy). A korábbi különböző szintű azonosulások tudata helyett beáll a magában mindent harmonikus egységbe olvasztó egységtudat. Az azonosságon kivül az azonnaliság (most) tudat is jellemző, és a közvetlen (intuitív) tudás. Ez utóbbi két szakaszban beszélhetünk isteni tudatosságról. Ennek legmagasabb foka az az istenemberi minőség, akinek megtestesítőjében belül a tökéletes csend és egység uralkodik, de ugyanakkor kívülről rendelkezik az emberi élet magasrendű érzésekkel áthatott, aktív megélésének minden képességével, beleértve a különleges, csodás képességeket is. Ez a minőség,/melynek mintája a názáreti Jézus/ csak igen-igen ritkán jelenik meg. A hinduk ezt az életminőséget állandó, természetes összeszedettségnek, szahadzs szamadhinak nevezik, s elérését messze magasabb szintünek tekintik, mint a szavikalpa szamadhi /=gondolatokat és érzelmeket tartalmazó összeszedettség/, vagy nirvikalpa szamadhi /=gondolat és érzelemmentes összeszedettség/ átmeneti állapotait. E két állapot valóban igen magasrendű, de főként az utóbbiból még visszalépni is nagyon nehéz a tevékeny életminőségbe, nemhogy isteni hatalommal gyakorolni azt.
Milyen praxis révén lehet a magasabb személyiség irányába haladni?
Előfeltétel: a magasabb szintek létezésének megértése, a haladásba vetett hit és a kitartó törekvés.
Ezt követheti a praxis. Nagyon egyszerűen fogalmazhatjuk meg: ez a koncentrációs meditáció. Lélegzésfigyelés, mantraismétlés, Isten nevének recitálása, esetleg mandala meditáció, vagy az istenrealizált mesterrel való azonosulás gyakorlása. Mint a buddhizmusról szóló részben már bemutattuk, egy ilyen egyszerű módszer (pl. a lélegzésfigyelés) végigvezethet minket a legmagasabb tapasztalásig, a végső, helyes önazonosság eléréséig. Mint a pszeudonirvana tudatállapotának jellemzésénél is láthattuk, ez a módszer alkalmas a fantázia kreatív megelevenítésére is. Fordítva viszont: a fantáziát fejlesztő imaginatív módszerrel (buddhista temető meditáció, keresztény Loyolai Ignác-féle lelkigyakorlatok, a kabbalista Életfa vizualizációja stb.) hozzájárulhatnak az elme hajlékonyságának, kreativitásának fokozásához, de nem végigvezető módszerek. A képeket, a formákat idővel fel kell adni.
A koncentratív meditáció praxisában elkülönítik: a) az utóhatásokat és b) a meditáció alatti hatásokat. Az utóhatások jelentkeznek előbb, rendszeres meditáció esetén néhány hónap múlva: nagyobb nyugalom, bölcsesség, helyes ítélőképesség a mindennapi életben. Később: az észlelés frissesége, élénksége, az érzések elevensége, a jelen pillanat érdekessége, érdemlegessége. A meditáció alatti hatás csak jóval később, általában évek múlva jelentkezik (ha egyáltalán megjelenik). Hirtelen „kvantumugrásként” lép fel Csend és Béke formájában, előbb csak átmeneti elmélyültségként dhjána, igen előrehaladott állapotban a testtudatot, akár a testi fájdalmat is tudatosan felfüggesztő szamadhiként . Jól érzékelteti a folyamatot Ramana Maharshi tanítványa: Sadhu Om Swamigal: „Meditáció alatt figyelmünket 180o-kal kell elfordítanunk, hogy eredetünkre koncentráljunk. Kezdetben azonban az ember csak 5-10-15o-kal tudja elfordítani figyelmét a megszokott irányból a mentális tendenciák kifelé irányuló, elemi erejű áramlása miatt. A rendszeres gyakorlás és a Mesterhez intézett komoly könyörgés hatására azonban idővel 90, 120, vagy akár 150 fokkal is képes megfordítani figyelmét, és ekkor már a mindennapok során is képes lesz megtapasztalni az igazi „Én vagyok” érzést, ami összes tevékenysége alatt ott húzódik. A Mester kegyelme aztán egyre inkább segíteni fogja az elkötelezett törekvőt. Amikor a tanítvány szeretetének parázsló tüze és a Mester kegyelmének heves szele egymásra találnak, megtörténik a csoda. A tanítvány képes lesz figyelmét 180 fokban igazi önmaga felé fordítani, mert megragadja a Mester kegyelmének hatalmas ereje, ami nem engedi, hogy félrecsússzon. A Világot megtapasztalhatja saját határtalan és osztatlan valójaként. Az igazi és szakadatlan boldogságot csak így, igazi valónk megismerése révén érhetjük el. A végső állapotot megközelítő élményekről sokan beszámolnak, bizonyítva, hogy egész másképpen is lehet látni a világot. (Pl. Jogananda is leírja „kozmikus tudatállapotát”Az egy jógi önéletírása című könyvében.) A legvégső állapot pedig – mindenki szerint, aki megtapasztalta, már – szavakba nem foglalható. A döntő szemléletváltást hadd jellemezzük Ramana Maharshi szavaival:
"A nem-realizáltak számára az "én" akkora, mint a test. A realizáltak számára határtalan.
A nem-realizáltak számára a világ korlátozódik arra a térre, amelyet elfoglal. A realizáltak számára a világ alapja a valóság határtalanságaként ragyog.” S az Egész már nem kínlódik, érti önmagát.
Bármilyen felemelőek is ezek a sorok, elég elkeserítő az út hosszadalmassága. Abban a gyorsabb áttörésben találhatunk vigaszt, ami a kegyelem igénybevételével teljes önátadás révén létrejöhet. A tudáa megszerzése ill. a kegyelem útja a következő hasonlattal szemláltethető. Az első olyan, mintha meg akarnánk mászni egy magas hegy csúcsát, fokozatosan szabadulva meg tudatlanságunk nehéz terhétől. A második esetben a hegy lábánál maradunk,s ebből a nagy mélységből kiáltunk Isten kegyelméért, aki kész lejönni hozzánk, sőt alig várja, hogy lejöhessen. Természetesen végtelenül könnyebb Istennek leszállni a mi tudatlanságunkba, mint nekünk felkapaszkodni a tiszta tudatosság magaslataira. A kegyelmi utakhoz tartoznak az egyszerű kérő imák, röpimák, rózsafüzérek, közös imák, éneklés is. De a kulcskérdés akaratunk őszinte átadása az isteni akaratnak – és akkor a szeretet elsöpörheti a félelmet, és csodák történhetnek. Egy karizmatikus gyülekezet így fogalmazza meg a "Megtérők imáját":
Istenem, tudom, hogy vétkeztem ellened, bocsáss meg.
Jézus Krisztus, kérlek, lépj be a szívembe és tisztíts meg engem.
Uram, adj erőt, hogy azt tegyem, amit Te kívánsz és azt fogom tenni.
Komolyan gondolom.
A Te nevedben kérem imám meghallgatását.
Ámen
Az önátadásban az a döntő, hogy valaki tényleg átadja magát Isten akaratának, s ezzel emberfölötti hatalmának is. Csodás megérkezések, csodás gyógyulások történtek ezen a közvetlen úton. (Az is igaz, hogy sok visszaesés és eltévelyedés is, a stabilizáció többnyire hosszú, kitartó törekvés eredménye.)
De nem kell megijednünk, az önátadás tartósításának, stabilizációjának is van módszertana. Amit itt leírok, leginkább a Bhagavad Gita 12. fejezetén alapul. Ott Krishna az istenrealizált Lény, de a Mestert aszerint kell megválasztani, hogy a KERESŐ kire tud igazán ráhangolódni, kinél tudja felvállalni, hogy az tényleg testet öltsön benne. Pál apostol és nyomában az igazi keresztények arra törekszenek és azt érhetik el, hogy: „él bennem a Krisztus”. Ma, nyugati emberek is többen követnek „kézzelfoghatóbb” földi életében könnyebben megismerhető, nemrégiben élt igazi Istenrealizált Mestereket, pl. Ramana Maharshit (meghalt: 1950), Shirdi Sai Babát (meghalt: 1918) stb. A legegyszerűbb tanács, hogy minden étkezésünk előtt ajánljuk fel az élelmünket neki, szolgálja az ő növekedését bennünk. (Ez a nagy cél húzódik az étkezés előtti imádság ősi gyakorlata mögött). A következő tanács még meglepőbb: minden rossz gondolatunkat (vágy, harag, irigység) irányítsuk azonnal a Mesterhez. Ő segít átalakítani, kigyomlálni ezeket. De mivel nemcsak az a cél, hogy ne legyen bennünk harag, hanem az, hogy legyen bennünk együttérzés, sőt idővel, hogy ne legyen egónk, én-ségi, enyém-ségi uralkodó tendenciáink a Bhagavad Gita továbbmegy: „Ajánld fel nekem az elmédet, az intellektusodat, add mind nekem, akkor nagyon drága vagy számomra”. S még további gyakorlati tanács is következik: Ajánld fel nekem minden kezdésedet, minden motivációdat, magát a cselekvőség érzését is. Fogadd el, hogy mindent én cselekedjem. Én idézem elő, hogy sétálj, beszélj, gondolkozz, cselekedj.
Ha így teszünk, az ego háttérbe szorul – és a világ is jobb lesz! De eredményeinket is ajánljuk fel neki, hogy a siker ne szálljon a fejünkbe, a sikertelenség ne tegyen boldogtalanná. Ez az ösvény eltünteti vágyainkat (legelőször mohó falánkságunkat), és elvezet a Mesterrel való azonosuláshoz, ami megfelel az igazi Ön-realizációnak. Átvezet a sötétségből a fénybe, a tévelygésből az igazán helyes tudás megtapasztalásába.
Végül is két lehetőségnél maradtunk: Önkutatás (helyes önidentifikáció) és Önátadás. A kettőt kombinálni is lehet. Korszakunk a kegyelem korszaka. Vegyük igénybe. Ramana Maharshi szerint a tudás és az önátadó szeretet olyanok, mint a madár két szárnya. A kettő együtt felemelkedhet a magasba.
E tanulmányban a „tudás” részt igyekeztem tisztábbá, világosabbá tenni. Bevallom, ha esetleg sikerült volna, az sem elégséges. Utolsó mondataimban a kegyelem igénybevételére és az önátadásra buzdítok. Komoly segítséget jelenthet a) istenrealizált Mesterre való ráhangolódás, b) előrehaladottabb vagy hasonló tudatszintű emberek társasága, közössége. Biztasson minket, hogy az út megfelelő szakaszán ezek is törvényszerűen megjelennek.
Főbb irodalmi források
Buddhizmus
D. Goleman: Különleges tudatállapotok a buddhizmusban
Buddhista Misszió, Bp. 1998.
Anagarika Gorinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitüdje
Orient Press, Bp. 1992.
Hinduizmus
Paramahansa Yogananda: Autobiography of a yogi
Self-Realization Fellowship
Los Angeles, 1977.
Sankara Saranam: Kaivalya Darsanam
Kereszténység
Hierotheos Vlachos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában
VS Studio, Bp. 1997
B. Roberts: What is self? Mary Botsfond Givens,
Austin, 1989.
Szász Ilma: Az Úr ruháját hordja minden
Víztérítő, Bp. 2001.
Kabbala
L. Schaya: The Universal Meaning of the Kabbalah
George Allen & Unwin Ltd, London, 1971.
L.Schaya: Az ember és az Abszolutum a kabbala szerint.
Arcticus, Bp. 2002.
Z’ev ben Shimon Halevi: A kabala útja. Vízöntő, Bp. 1994
Hermit, Miskolc, 2002.
Szufizmus
F. Schuon: Understanding Islam. Unwin, London, 1976.
Vilayat Inayat Khan: Sufizmus. O.W. Barth Verlag, Bern, München,
Wien, 1975.
Adorján Imre: Boldog Istenként élni
Barnaföldi Gábor Archívum, Bp. 2000.
Arvan Harvat: Sufi Psychology
Áttekintés
Da Free John: Easy Death; The Dawn Horse Press, Clearlahe, 1983.
Szász Ilma: Az Élő Fény Árnyéka, Köröspatak, Bp. 1999.
--------------------------------------------------------------------------------
Ábrák, táblázatok
TUDATOSSÁGI SZINTEK I.
Hinajána buddhizmus
Tudatosság a szamszárához(= létforgatag) ill. nirvanához (= kilobbanás) való viszony szerint feltáruló világokként elmélyedési (dhjana) fokokként
testi a visszatérő kamaloka (vágy világa) 0 fokozat koncentráció kezdetei
lelki aki a folyóba lépett
az egyszer visszatérő kamaloka+pszeudonirvana megnyilvánulások (teremtő képzelet, élénk fényélmények, pozitív érzések, elragadtatás) 1-2 dhjana összpontosítás, elragadtatás, ill. egykegyűség, üdvérzet
szellemi a nem-visszatérő rupaloka (forma világa)
(energia-tér kisugárzásának reális szemlélete, nyugodt kedély) 3-4 dhjana kiegyensúlyozottság, ill. felülemelkedettség
szellem fölötti (szuprakauzális) Arhat (a szent) arupaloka (forma nélküli világ) (megnyilvánulási tendenciák),
Nirvána 5-8 dhjana határtalan tér tudatosulása végtelen tudat tudatosulása nem anyagiság tudatosulása (nagy energiaforrások) közvetlen tudás:
(sem észlelés,
sem nem- észlelés)
világfölötti (megnyilvánulatlan) Buddha
(a teljesen felébredett) lokuttára (világok fölöttiség, megnyilvánulatlanság)
TUDATOSSÁGI SZINTEK II.
Hinduizmus
Tudatosság Önidentifitásként Feltáruló világként
testi alsó MANASZ (elme) ahamkara (ego) pinda (természeti világ, uralja káma = vágy)
lelki felső MANASZ rarankara (magasabb én) káma (vágy)
szellemi BUDDHI (intellektus) Ő
Soham (Én vagyok)
Az
rupa (forma)
isteni ATMAN (isteni én) sat nam (igazi Név,
(igazi Én)
arupa (formanélküli)
világfölötti
(megnyilvánulatlan) BRAHMAN (istenség)
(v. PARAMATMAN) anam (Névtelenség,
(éntelenség) rupatita (formafölötti) =
Sat-Chit-Ananda (Lét-Tudat-Boldogság)
2. ábra
„KERESZTÉNY LÉTRA”
Divinitas Istenség
Pater Atya
Filius Fiú } isteni tudatosság
Spiritus Sanctus Szent Szellem
Spiritus individualis Egyéni Szellem szellemi tudatosság!
Animus spiritualis szellemi lélek lelki tudatosság
Animus animalis érző lélek
Animus vitalis élő lélek } testi tudatosság
Corpus test
TUDATOSSÁGI SZINTEK III.
Kereszténység
Tudatosság Alapfogalmakként Hildegard képei szerint „Létrafokozatként”
testi bűnben élés, ill.
Isten képmása
metanoia, conversio (megtérés) a kárhozott: a szenvedélyek lángjai mardossák
a tisztuló: a kollektív tudattalan nagy halának gyomrába kerül test+élő+érző lélek dominanciája
lelki megtisztulás (purgatio) a megtisztult: éber nyugalomban vigyáz a tudatosság bástyáin szellemi természetű lélek dominanciája
szellemi megvilágosodás (illumináció) a feltámadott: visszajut az édeni kertbe
(a jó és rossz megkülönböztetése fölé)
egyéni szellem dominanciája
isteni misztikus egység (unio mystica, róm. kat.)
tökéletessé válás, átistenülés
(theosis, görög-keleti)
= az emberi akarat tökéletes
azonosulása az isteni akarattal a mennybement:
aranyalagúton át égi régiókba:
Krisztus trónjához, a világmindenség középpontjába kerül Szent Szellem – Atya – Fiúba olvadás
világfölötti
(megnyilvánulatlan) isteni kútfő,
Ősalap, alapnélküliség (Eckhart)
láthatatlan, ábrázolhatatlan világ Istenségbe olvadás
TUDATOSSÁGI SZINTEK IV.
Kabbala
Tudatosság Alapfogalmak szerint Feltáruló világok szerint Tudatosulás központi szférája szerint
testi bászár+nesámá
(hústest+Isten személynek átadott) lehelete (10) Aszíjá =
testetöltés világa
(fizikai)
9-10. szféra
Jeszód – Malkut
(ego tudatosság az ösztönén időnkénti betörésével)
lelki nefes(lélek)
és központja: léb(áb) = szív (4-9) Jecirá =
finomanyag formálás világa
(asztrál)
6. szféra
Tiferet
(- jungi Self: integrált, perszonális, szubjektív)
szellemi ruáh (szellem)
ANI HU (= ÉN VAGYOK
ÉN Ő VAGYOK (a „rejtett KÉZ”)9 (3) Beríjá=
arkhetipikus teremtés világa
(kauzál)
3. szféra
Biná
(- B. Roberts: No-Self: transzperszonális, objektív)
isteni univerzális
nesámá (isteni lehelet),
ill. hája (kerib, legfelső angyali rend lelkes lénye)
= örökéletű isteni minőség
reintegrálható (1, 2) Acílut =
isteni emanáció világa
(isteni)
1. szféra
Keter ( - Super-Self)10
világfölötti (megnyilvánulatlan) jehidá-ba, az Egy-be, a végső istenibe AIN = semmi, ősforrás
AIN SZOF = határtalan befogadás
(magába vonja AIN nem létező fényét és kibocsátja)
AIN SZOF OR = végtelen fényként,
= magától világító semmi
(- Super-Self
transzperszonális és személytelen egyszerre, a megnyilvánult és megnyilvánulatlan határán)
TUDATOSSÁGI SZINTEK V.
Szufizmus
Tudatosság Alapfogalmak szerint Feltáruló világok szerint Az anatóliai 4 kapu (Dört kapi) = 4 tudati ugrás szerint Ibn al Arabi tudásszintjei szerint Ibn Atá Allah fokozatai szerint
testi bászár+hayah11
(hústest+élet) Nâsut = anyagi világ az anyától született
(Seriat ) tények tudása aki a gonoszhoz vonzódik
lelki nafs (lélek)12, és központja: qualb
(a szív) Malakut = a tetszetősség, szépség formájában manifesztálódott világ a vallásosan jámbor
(Tarikat) állapotok tudása aki bánkódik a rossz miatt
szellemi ruh (szellem) (intelli-
genciáját az Egyete-
mes Szellem = Er-
Ruh-on keresztül kapja) Dzsabarut=az Isten tudásával szorosan kapcsolódó valóságok világa az igazi önismeret felé haladó (Marifet)13 valóság tudása az összeszedett, aki előtt a szent világok megjelennek
isteni sirr = az istenivel kapcsolódott, még személyes
khafi = a Manifeszt Abszolút egy magva Lâhut = az abszolút, feltétel nélkül létező világ a boldog Istenként élő (Hakikat) a valósággal való egység aki előtt Isten feltárja magát
világfölötti
(megnyilvánulatlan) akhfa = beolvadás Hahut = a meg nem nyilvánult világ
--------------------------------------------------------------------------------
Jegyzetek
1 Amit itt isteninek nevezek, más szerzők szóhasználatában szerepelhet szelleminek, lelkinek vagy szuprakauzálisnak is.
2 A Nirvána tk. a „gyertya” elfújása. A nagyszámú buddhista irányzatban definíciója kissé eltérő. Az alapvető meghatározás szerint az érdek által nem befolyásolt tökéletes ismeret és az egyetemes részvét a fő jellemzője. A nyugalom, harmónia, stabilitás ideális állapota. A nem-kondicionált, nem-teremtett tudatossággal való egység. Igazi valónknak, a Buddha természetnek a realizációja.
A fizikai létben ennek lehetséges a nem-teljes és a teljes elérése, valamint a kettő közötti ingadozás.
3 A klasszikus buddhizmus tudatszintjei magyar nyelven is tanulmányozhatók Láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitüdje c. művében (Orient Press, Bp. 1992.)
4 Aki járatlan a kabbalában, annak azt tanácsolom, hogy a tíz számozott szféra neveibe most ne bonyolódjék bele különösebben, azokra a számok révén is utalhatunk.
5 Egész pontosan nesamát a teremtett világ passzív, anyagi természetű tudatosságának tartják, ami a tökéletes, aktív tudatossággal, Hiakkal egyesülve reintegrálódhat Jehidába, az Egybe.
6 A kabbala és a mélylélektani fogalmak egyeztetésére kiváló könyv áll magyarul is rendelkezésünkre. (Z. S. Halevi: Pszichológia és kabbala (Hermit, Miskolc, 2002.)
7 A sziddha jóga és Ramana Maharshi követője volt.
8 Nem tévesztendő össze az elme renyhe leállásával, az „üres kagyló” állapottal, keresztény nomenklatúra szerint a „veszélyes békével” (pax perniciosa).
9 aki mindent cselekszik
10 néhány hindu, ill. nyugati szerző (Krishnamurti, Kundali Dasa, Govindananda, John Lilly, Hilary Evans stb. – Brahman vagy Paramatman megfelelőjeként a Super-Self fogalmat használja. Az Atman-Anatman-Paramatman szankszrit kifejezések angol megfelelői így alakulnak: Self – No-Self – Super-Self.
11 a fizikai testre a tab ill. tin (agyag) kifejezést is használják
12 egyes iskolák nafs alatt a teljes lényt értik
13 csak Mester vezetésével érhető el