A keresztény iratok kanonizációja 382-ben kezdődött meg a római zsinattal és 414-ben fejeződött be a karthágói zsinattal. Így állították össze a keresztény Biblia könyveit a három szinoptikus (egybehangzó) , valamint a János, gnosztikus elemeket is tartalmazó evangéliumából, Pál és néhány apostol leveleiből, és az” Apokalipszis János szerint” című látomás sorozatból. Ezt erősen összeötvözték az Ótestamentummal. Így a zsidó rabbik által monoteisztikussá tett közel-keleti teremtésmítosztól, egy a szimbolikus világvégéig ívelő írást alakítottak ki. Ez a Biblia tehát úgy fest, hogy a judaizmus továbbfejlődése, és az Ótestamentumhoz hasonlóan Isten egyetlen kinyilatkoztatásának tekintik. Csakhogy a kereszténység első éveiben sokkal több irat készült, mintegy 280-ról tudunk is, és ezek amolyan tűrt (szakemberek által tanulmányozható) vagy tiltott és megsemmisítendőnek ítélt iratok voltak. Ezért nagyjelentőségű, hogy ezek közül jónéhányat nem semmisítettek meg, hanem elrejtettek, és az 1940-es években megtalálták őket sőt most már fel is dolgozták azokat.
Saját vallási kultúránkban majdnem elfelejtettük, hogy nemcsak Pál terjesztette a keresztény tanokat a Római birodalom nyugati részén, hanem Jézus néhány tanítványa, pl. András és Fülöp Keleten, sőt Tamás egészen Indiáig eljutott. Alexandria nagy forrasztótégely volt, ott ötvöződtek mind a nyugati, mind a keleti tanítások. Így a gnosztikus írások is részben igazán fentről ihletett módon kerülhettek a kereszténnyé lett hívek írásaiba, de nyilván emberi módon is beszivárogtak. Itt viszont nem az Ószövetséghez kapcsolódóan. hanem a nagy keleti hagyományok hatásait tükrözve.
Ha ezekben az apokrif iratokban „patikamérlegen” megpróbáljuk felmérni, hogy mi bennük Jézus eredeti tanítása, és sikerül rátapintanunk, akkor egy régi-régi forrást találunk arra, ami a mai törekvésünk, hogy minden nagy vallás végső igazságát összhangba hozzuk és akkor ehhez az apokrifekből komoly segítséget kapunk.