Kutyák a jégen!

11.00: Moderátor (nyájasan): Tessék, csak tessék! Itt a legújabb gigaprodukciónk, a Dog-on-ájsz! Kérjük, foglalják már el a helyüket, mert végre elkezdenénk. Mondom, elkezdenénk!!! Ott, mintha a felső szektorban még üresek lennének a székek – ki érti ezt, pedig 11 óra van! Mindenhol, de értik, mindenhol a világon pontosan tudunk kezdeni, mert ugye ez egy szuperprodukció, kivétel itt… Hah! Vajon hol vannak a mi kedves, négylábú nézőink?

11.01: A lámpák kihunynak, a jégen megjelenik a mikiegérfülű Hektor a kutyasétáltatóról, ezúttal jégkorcsolyával a lábán. Egy-két piruettet lejt minnieegérfülű Amálkával, közben egérfülnek álcázott kutyafülükre dúsan hullik a csillagpor, három kiló műhó pluszban, a nézőtéren taps viharzik fel.

11.04: Besiklik a jégre Tormaközy Lédy, mint Ariel, hosszú vörös műhajában cuki zöld hínárkoszorú, némi apró velőrózsával díszítve. Vastaps.

Közben, jó magyar kutyaszokás szerint, folyamatosan telik meg a nézőtér. A látogatók fele késik. Aztán egyszer csak elkezdenek áramolni, zsírosan, fénylően, sötétben matatva a jegyen található kódok és számok után. Nem találják persze, mitől is találnák, de hiszen sötét van, de hiszen elkezdődött az előadás. Kutyamamák tülekednek jó kis kutyabőr bundában, pattogatott ricerucákkal a mancsukban – próbálják megtalálni a helyüket. Lehetetlen. Többen vicsorognak rájuk a rendes kutyapák közül, „Beleharapok a vádlidba, ha nem hagyod abba!”, morogják. „Tedd már le a farodat, ez nem az agility-pálya!” – ugatják, de a későn jövők rendíthetetlenül matatnak helyeik után. Kutyanyu és kutyapu végre megtalálja az R4-es szektor székeit, leülnek, na, ekkor kezdődik az igazi móka: a tápanyagelosztás.

– Blökikém, kéred a csontcsipszedet?

– Lájza, inkább a dobozos izényálat bökd ide nekem. Bernátka, ülj rendesen azon a széken, mert szügyön verlek!

Rendes Kutyapák vonyítanak a fájdalomtól. Dézike, a mintamama beígér egy mancsost ebgyerekének, ha az kiönti a ricerucát a székek alá. Kiönti.

11.30: Szünet. A Zebek megrohanják a „brendsopot”. Ki mancs alakú medálra, ki kutyalábnyom-szagú testpermetre hajt. Általános a tülekedés. Lehet kapni varázspálcát (potom 2500 magyar csontért), tünci varázscipőt (minden kölyökmancsra jót), velőperselyt, vérlenyomatot, trendi májnyalókát – bármit, amit egy kutyakölyök megkíván. Az eladók nem ugatnak kutyául, csak valami fura, idegen nyelvet, ezért mancsmutogatással értik meg egymást.

11.40: végre mindenki elhelyezkedik újra a nézőtéren, kezdődik a második felvonás.

11.53: Trixike az előtte csaholó ebkislány nyakába önti a dobozos húslevesét. Általános a pánik. Többen zúgolódnak, miközben a jégen megy a szupersó. Az illúzió tökéletes, a varázslat nagyszerű, kár, hogy a nézők mindebből csak keveset szimatolhatnak meg. Leköti őket a ricerucájuk.

12.00: Vége az előadásnak, meghajlás, taps. „Soha többé!”, morogja Alsóhatárszéli Felsőházy Bodry, az elsőgenerációs szuperpapa. „Jövőre találkozunk!” – vonyít a mikrofonba minniefülű Amálka. Mindenki attól fél, hogy igaza lesz. Kutyasó. Ez kell a lábunk alá.