Blöki-blog

Blöki-blog

Létrehozta: Blöki

Hétfő reggel van. Este bálba szeretne menni a gazdi. Oda szmokingot kellene viselni, de az neki nincs. Így hát inkább mégsem szeretne elmenni a bálba. Viszont azt ígérte, hogy helyette este együtt vacsorázunk. Ki-ki a maga tányérjából, persze. Állítólag ma lesz valami film is a tévében; az jó, mert akkor hosszasan lehet a lába mellett feküdni, és időnként még a fülemet is vakargatja közben. Látjátok, pupákok, mi áldozunk a kultúrára.

Kedd, éjszaka. Moziban voltunk a gazdival. No persze, én itthon vártam meg őt, mert engem még mindig nem engednek be ilyen finnyás helyekre, pedig most még a szőröm sem hullatom nagyon. Mindegy. Meg kell szokni, kutya egy élet. Azt mondta, hogy szeretne egyszer úgy pattogatott kukoricát venni, hogy fotóriporterek serege kíséri, de nem kísérte senki. Magányos ember az én gazdám.

Nagyon sűrű lesz ez a hét. Holnap fórumot tartok a parkban, ugatpostával szétküldtem a hírt a környékbeli kanoknak – remélem, nem lesz sértődés abból, ha valaki nem hallotta meg. Lehet, hogy még a reggeli kutyasétáltatásnál szétküldök egy szagemlékeztetőt. Számos dolgot körbe kellene ugatnunk: itt van ez az ebrendelet, ugye, meg a bukaresti mészárlások. Csoda, hogy izgatott vagyok?

Szerda délelőtt. Gazdinak ma születésnapja lesz. Nem árulom el, hogy mi lesz az ajándék, hátha olvassa a blogomat. Persze ezt néha nem is bánnám. Mert akkor rájönne, hogy attól, hogy kutyának születtem, még lehetnek emberi gondolataim is. Talán eszébe sem jut, hogy én is ugyanolyan élőlény vagyok, mint bárki más. Reggel én is álmosan kelek, fáj a csánkom, mégis elváródik tőlem, hogy mindig jó testi és lelki állapotban legyek. És ezt meg is teszem a kedvéért. Kutyának lenni hivatás, jó beleérző-képesség, empátia kell hozzá, bizony. Figyelni, hogyan ér haza, betartani éjszaka is a rendszabályokat: nem szétrágni a papucsot, nem kienni a kaját a macska tányérjából. Aztán ott vannak a fiúk a téren – csupa rendezetlen szociális kapcsolat. Nem könnyű nekem lenni, nem mondom.

Biztos sokan kételkednek abban, hogy magam írom-e ezt a naplót, vagy dublőrt használok. Megnyugtathatok mindenkit: magam pötyögöm be a betűket a mancsommal. Illetve, néha besegít Miákulum, a macskánk is, ilyenkor neki diktálom le a gondolataimat. Persze, csak ha nagyon sietek.

Ugye nem okoz kognitív disszonanciát a számotokra, hogy tegeződünk? Számomra ez természetes, és szeretném, ha titeket sem feszélyezne ez, mert máshogy azt hinném, hogy kutyába se vesztek engem, az pedig udvariatlanság lenne a részetekről.

Csütörtök. A gazdi tegnap csapatépítő tréningen volt, vagy micsodán. Utána meglehetősen furcsán viselkedett, elhatározta például, hogy átteszi a fekhelyemet a lakás egy másik pontjára, mert ott majd a valamilyen vonalak jól nem fogják zavarni az éjszakámat. Ez engem aggaszt, mert a mostani helyemről remekül látom az ajtót, és jelentem, remekül aludtam eddig is. Azt is elhatározta, hogy új névjegyet csináltat magának, mert a jó névjegy a siker titka. Biztos, ami biztos, vacsora után sok vizet fogok lefetyelni, hogy reggel én is jó sok névjegyet tudjak hagyni séta közben magam után, mert a siker, az siker. Nem ígérem, hogy minden nap tudok írni nektek, de azért reménykedjetek.

Péntek, hajnal. Jó kis dolog ez az Internet. Egészen rászoktam. Azt mondják, azért jó vigyázni vele, mert olyan ez, mint a velőscsont-rágás. Könnyen rászokik az ember. De olyan jó látni, hogy fut a blogom, naponta több ezren is rámnéznek. Hiába, meg kell szoknom a hírességet. Lehet, hogy új arculatot is kéne terveznem magamnak. Nyitott, modern és progresszív akarok lenni, vagy mi. Meg ez a Blöki név is olyan egyszerű. Utólag bánom, hogy nem ipszilonnal írtam a végén. Most már mindegy. Késő bánat, ebcsont beforr.

Az különösen tanulságos, amikor ismeretlenek írnak, és lehet válaszolni nekik. Persze nem mindegyikre jut időm, de azért törekszem rá. Én komolyan veszem a rajongóimat. Észrevettem, hogy időnként Miákulum is belepiszkál a leveleimbe, és a nevemben válaszolgat. Nem tisztességes dolog, jobb résen lennem. Gondterhelt az életem.

Szombat, nyolc óra. Ma kirándulni megyünk a gazdival. Az emberek többsége azért megy kirándulni, hogy szórakozzon, hogy jól érezze magát. Nálam egy kicsit más a helyzet. Szórakozás és kötelesség is egyben. Mert lássuk csak. A gazdi már nem fiatal. Sőt, inkább öregecske. Neki lételeme lenne a levegő, a nagy séta, ehelyett egész nap a kocsijában ül, és csodálkozik, hogy estére fáj a feje. Nekem levegőzésre nincs akkora szükségem, hiszen amíg távol van, egész nap szívhatom a hideget, de miatta még hét végén is kimegyek. Lám, rengeteg elvárásnak kell megfelelnem, csupa áldozat az életem.

Vasárnap. Ma úgy fogok élni, mint bárki más. Nem írok még blogot sem. Kutyafülét! Majd hétfőn folytatom. Főzni sem kell a gazdinak, van száraztáp, azon elrágózunk. Úgyis rámfér némi szálkásítás, hiszen a legjobb formámat kell hoznom a rajongóimnak, Hah, olyan fárasztó ez a népszerűség!