Post date: Mar 3, 2010 3:52:28 PM
Node mi is az a CDS (credit default swap)? A CDS egy olyan pénzügyi termék, ami a kötvények kockázatának kereskedésére – értékpapírosítására – szolgál, (a kereskedését 1995-ben indították el). Tegyük fel, hogy van egy CSŐD nevű vállalat, amelynek 10 millió euró értékű kötvényeit (hitelét) egy PARA nevű társaság birtokolja.
Ha az erre jegyzett CDS-ének az árfolyama 200 bázispont, akkor ez azt jelenti, hogy ennek a 10 millió eurós kötvénynek az éves biztosítéka 200 ezer euró, vagyis a CDS eladója ennyiért vállalja, hogy kifizeti a CSŐD vállalat kötelezettségeit, amennyiben az fizetésképtelen helyzetbe kerülne. Vagyis, ha PARA nem akar nagy kockázatot futni a CSŐD kötvényeivel, akkor vesz erre egy CDS-t 200 ezer euróért egy harmadik féltől mondjuk BALEKtól. Ha a CSŐD –hűen a nevéhez – bajba kerülne, a CDS eladója, BALEK köteles kifizetni PARÁnak a kötvények névértéke és tényleges piaci értéke közötti különbséget. Így PARA lefedezi magát, igaz ez neki 200 ezer plusz eurójába kerül éves szinten. Így tulajdonképpen a CDS a mögöttes kötvények (hitelek), s így a hitelfelvevő vállalat kockázatát hivatott mérni. A termék azonban – jellegéből fakadóan – nem csak fedezeti ügyletekre, hanem spekulációkra is lehetőséget nyújt. Ha valaki a CSŐD sorsának beteljesülésére számít, akkor CSD-t vesz, ha a fizetőképesség javulására, akkor CDS-t ad.
A CDS-ek vevői és eladói oldala vegyes, bankok, pénzügyi intézmények, hedge fundok egyaránt előfordulnak mindkét halmazban, míg a kötvénybiztosítókat jellemzően az eladói oldalon találjuk. A CDS-sek mögöttes termékei vállalati, önkormányzati kötvények és jelzálogpapírok.
(C) Index.hu
Magyarul? mulasztási csereügylet? (MaNCs) hitelmulasztási csereügylet? (Bankszövetség)