Minden imának van egy párja, amit Isten válaszolni szeretne a mi imádságunkra. Ez egy kevésbé ismert ima. Hasonló ez, mint a gyermekkel a családjainkban. A mi gyermekünk is kér, mond valamit nekünk és mi meghallgatjuk és válaszolunk rá. Vagyis párbeszédet folytatunk vele. Így van velünk Istenünk is. Meghallgatja imádságainkat és szeretne válaszolni is rá.
Ennek az imaformának a gyakorlásához csak egy pici alapalázat kell. Hinnünk kell, hogy mindaz ami épít, buzdít, vígasztal az Istentől jön. Ezt pedig nem nehéz elhinni.
Itt is megszólítással kezdődik az ima és utána elmondjuk, amit szeretnénk Istennek. Ezután várunk és befelé figyelünk. A tudatunkban feljön egy gondolat, egy kép, egy vers részlet, egy film részlet, stb. Annak tartalmát egyes szám első személyben megfogalmazva mondom el magamnak. Isten nem ad új információt. Nem tud tölcsérrel a fejünkbe tölteni tudást. Azt meg kell tanulnunk. Ezért ne lepődjünk meg, hogy már egyszer hallott, látott, olvasott válasz fog érkezni a tudatunkba. Hiszen Isten csak azokkal az információkkal tud nekünk válaszolni, amik bennünk vannak. Amiket megtanultunk, láttunk, hallottunk egykor. Ő pedig most Lelkével emlékeztet, összeállít bennünk egy csomagot, mellyel válaszol nekünk. Nagyon fontos e hármasságra figyelni. Mindaz a válasz, amit felengedek magamban, annak építeni, buzdítani, vagy vigasztalnia kell engem. Ekkor Istentől eredő forrásból jön a válasz. Mindezek mellé még az evangélium ismerete nagyon kell. Mint szűrőt kell ilyenkor használnom. Hiszen Isten önmagával soha nem kerül ellentétbe, még akkor sem, ha nekem válaszol. Azt pedig eldönteni, hogy a válasza szinkronban van-e önmagával, csak akkor tudom, ha ismerem az evangéliumot. Itt mutatkozott be Ő nekünk, Jézusban.
Drága Jézusom!
Szeretettel köszöntelek.
Hálás szívvel köszönöm Lelked vezetését, mely az internetes forma felhasználásra vezetett, hogy az evangélium, a Hang szellemisége így is terjedjen és elérhető legyen a kereső lelkek számára.
Drága Barátom!
Örülök munkádnak. Sokaknak kínáltad már fel a párbeszéd imát. Tetted ezt azért, mert különösen fontosnak érzed, ennek használatát és tapasztalod a magad életében is ennek jótékony hatását. Most az internet felhasználásával is ezt teszed, jól teszed.
Megáldom munkádat és vezetem azt.
Köszönöm Jézusom.
Ámen