2015.05.24. Pünkösdi láng

Közzététel dátuma: May 24, 2015 4:25:28 PM

Tegnap egy maroknyi csoportban ünnepeltünk, emlékeztünk az első pünkösdre.

A nyitó ének és imádság után elindultunk elmélkedő, imádságos lelkülettel az evangéliumok vezetése mellett befelé, magunkba, hogy ott találkozzunk a Lélek lángjával.

Majd egy kis szünet és újabb énekek után folytattuk az utunkat a Hang könyvekből összeállított ide vonatkozó részeivel.

Egyre beljebb és beljebb a találkozásig.

Ezek után történt meg amire felkészítettük magunkat, sőt még több is. A nyelveken ének és ima alatt Isten Szentlelke kiáradt ránk, kiáradt közöttünk és bennünk.

Testvérek szólaltak meg, akik addig nem tudtak ilyen új nyelven beszélni. Gátak szakadtak fel bennük, mázsás súlyoktól szabadult meg lelkük. Önfeledt nevetésben tört fel bennük a Lélek, a szabadság mámorában, realitásában.

Prófétáltak, és többen a nyelveken ima értelmezés adományát is megkapták.

Amikor egy-egy testvér felett imádkoztunk, megnyílt az Ég, erő áradt reánk, a nyelveken imádkozóknak egy semmihez nem hasonlítható egységét éreztem. Egy-ek voltunk, Benne voltunk.

Nem voltunk mi ott csak a nép gyermekei, az egyszerű nyugdíjas és átlag emberek. Egy valami viszont ami szerintem a legfontosabb volt, a szívünk nyitottsága Isten felé.

Isten Szentlelke ma is betölti a kérőket. Jézusunk ígérete mai is igaz, teljesíti amit ígért. Ő ígérte, hogy elküldi a Szentlelket és ezt meg is teszi újra és újra.