Közzététel dátuma: Aug 09, 2015 6:22:55 PM
E kettősséget kell megvalósítanunk életünkben.
Táplálkoznunk kell előbb, hogy azután tápláljunk másokat.
Nem csak testi vonatkozásban kell táplálkoznunk, hanem szellemi, lelki vonatkozásban is.
Szellemi szinten is táplálkoznom kell. Olvasni, tanulni, másokkal ezekről beszélgetni. Építeni a szellememet e tartalmakkal. Fel kell tankolnom magam, jól meg kell értsem mindazt amivel építem magam. Át kell látnom, meg kell tanulnom a fogalmakat és a nyelvezetet. Vagyis el kell sajátítanom mindazt ami szellemiséggel táplálom magam. Ennek lesz következménye, hogy azzá válok amiből élek, amivel megtöltöttem magam.
Nagyon nem mindegy, hogy miből táplálkozom szellemi szinten. A legjobbat kell akarnom, nem érhetem be silányabbal. A legtökéletesebbel, a legjobbal akarjak élni.
Erre lehetőségem van. Nem zárja el tőlem már senki és semmi. Úgy gondolom, hogy ez a legtökéletesebb, legjobb táplálék maga az Ige. Egészen pontosan az evangéliumban megtalálható Ige. Jézusunk tanítása. A testé lett logosz, az értelmes szó, az örömhír. Ez a legtisztább forrás, melyből tudunk meríteni, ami szennyeződéstől mentes. Amitől ezután többé meg nem éhezünk.
Kemény, kitartó, hűséges szellemi munka alatt birtokomba kerül egy gondolkodás, egy látás. A jézusi gondolkodás és látás.
Most már tudok táplálni másokat, tudok adni.Van miből meríteni.Fel tudom kínálni mindazokat, melyek segítik az embertestvéreimnek életük boldoggá tevését. Úgy adok a magaméból, hogy rámutatok a forrásra, melyből én is táplálkozom, hogy ő is erre a forrásra csatlakozzon.
Nem állhatok meg e téren sem. Nem lehet számomra véglegesült ismeret. Nyitottnak kell maradnom a még jobb felé és napi rendszerességgel táplálkoznom kell tovább és táplálni másokat, ha arra igény merül fel.
Ha két akkumulátor lemerül nem azt teszik, hogy összekötik ezeket, hanem mindkettőt a forrásra csatlakoztatják. Van olyan is, hogy a töltött akkumulátort egy időre összekötik a lemerülttel, de ez csak egy rövid idő lehet.
A jó megoldás, ha a Forrásra, Jézusra csatlakozik mindenki és belőle él, táplálkozik a létünk.