Közzététel dátuma: May 31, 2015 12:16:49 PM
Ma reggel több ismerősömmel is találkoztam, beszélgettem míg a piacot jártam.
Az első élete csomópontjait mondta el, eligazításra várva. Beszélt az Atyával való kapcsolatáról is. Olyan j volt hallani ezt.
A második és harmadik személy örült nekem és én is nekik. Én eligazítást kaptam, merre keressem amiért lementem a piacra. Elmondtam mindhármuknak, mivel egyszerre találkoztunk, hogy milyen nagyon jó, hogy egymásnak testvérei vagyunk, hogy ismerjük egymást és segítjük az úton is.
A következő ember, bocsánatomat kérte, ha megbántott. Mire én tágra nyílt szemmel néztem, hiszen semmi ilyen nem történt. Majd folytatta könnyek között, hogy a munkahelyét felmondta, mert érezte, hogy mennie kell. Innen az ismeretség.
Legalább két hónapja érzem a munkahelyén a feszültséget. Neki betelt a pohár és lépett. Szenvedi ezt. Bár van újabb munkahelye, egy régire ment vissza, de mégis lelkében fájdalom él. Amit akkor ott tudtam mondani neki, elmondtam és, hogy imámban támogatom őt. A szavaim gyökere leginkább az volt, hogy mindegy mi történik velünk, az élet vihara hogyan dobál. A szikla alap Jézus kell, hogy legyen bennünk. Ő sosem hagy el minket.
Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő.
A 24-es Hang könyv egy részletét másolom ide, olvassátok, elmélkedjétek át, ha jónak látjátok.
Neked is azért van annyi jajod-bajod, mert nem ott keresed életed megoldását, ahol az van.
Három szempontra hívom fel figyelmedet.
a.) A rajtatok kívüli földi élet soha nem lehet Mennyország. Vagy pokol, vagy tisztítóhely. Önmagatokban feltétlenül meg kell találnotok a Mennyországot, mert aki itt a Földön nem találja meg önmagában a Mennyországot, az halála után sem lesz képes önmagát a Mennyországban találni. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a boldog Istennek csak boldog gyermekei lehetnek!
b) Önismeret nélkül nincs megoldás. A környezet elsősorban arra való, hogy tükör legyen a helyes önismeret kialakításra. Az önismeret első és legfontosabb következménye az, hogy felismeritek megkötözöttségeiteket, amelyek akadályai annak, hogy szívetek békéjét átvegyétek Tőlem, és ehhez az erőt feltétlenül megadom mindenkinek, aki Hozzám fordul (Máté 11;28).
c) Mivel mindenkiben jelen vagyok boldogító módon, ezért ennek meglátásához elengedhetetlen a gondolkodás-átalakítás.
Lejegyzek itt neked még három szentírási részt az evangéliumokból. Ha ezeket átelmélkeded, akkor elindultál azon az úton, amely szíved békéjét megteremti, és amellyel Én, mint ÚTTAL azonosítottam Magamat.
János 14;23 - Máté 6;25-34 - Márk 1;15
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"