A hazai, 1956 utáni ellenzék története javarészt még feltáratlan. E munkát több tényező is akadályozta a múltban és akadályozza a jelenben. (Ezek a mondatok az esszé megszületése idején még igazak voltak. Ma már nem azok. Különösen fontos itt Csizmadia Ervin politológus munkássága. A szerk.) Ennek ellenére a feltárást, az anyaggyűjtést érdemes most, a résztvevők életében elvégezni, ha a feldolgozás el is marad, mert a korszak részesei most szolgálhatnak olyan információkkal, amit a nem dokumentált korábbi tevékenységükről fontos megszerezni.
Korábban – tehát a rendszerváltás előtt – nem született, születhetett elegendő dokumentum, mert az alapul szolgálhatott volna a hatalom számára ahhoz, hogy lehetetlenné tegye az ellenzék működését. Természetesen vannak dokumentumok, melyek rendőrségi, belügyi és pártirattárakban hevernek, viszont ezekhez hozzáférni jelen pillanatban még igen bajos. Napjainkban ezen iratok belügyi zár alatt vannak, a személyiségi jogok védelmére való hivatkozással. Érdekes, hogy az érintettek maguk sem kérték eddig e zár feloldását, csupán a Népszabadság című napilap nyújtott be keresetet a rá vonatkozó pártanyagok visszajuttatása céljából. A korábbi ellenzék magatartása is érthető: azért nem kérték e zár feloldását, mert aktív politikai tevékenységüket hátrányosan befolyásolhatta volna zömüknek szélsőséges baloldali múltjának – kommunistaellenes hisztériák korát éljük! – teljes feltárása. Kivétel csak olyan akad közöttük (Dalos György), aki nem lévén politikus, múltját feldolgozta és publikálta.
Természetesen a múlttal történő leszámolásnak is vannak fokozatai. Haraszti Miklós személyes beszélgetésben ezt úgy fejezte ki: nem szereti kinyitogatni a múlt szekrényeit, mert annak kísértetei csontváz alakjában és kaszával a kézben ugranak ki belőle. Ennek ellenére életéről interjút adott Csizmadia Ervin politológusnak, viszont nem járult hozzá az interjú szövegének feldolgozásához és publikálásához. Csizmadia a hazai ellenzéki mozgalom történetét feldolgozta, kézirata egyelőre a kiadónál fekszik, ugyanis interjúalanyai közül nem csak Haraszti nem egyezett bele egyelőre a publikálásba. A felvett életútinterjúkból néhány megjelent, s ezek az interjúk a Valóság 1988-1990-es számaiban megtalálhatók.[1]
E munka már a kérdező hivatása miatt is főként a politikai aspektusokat vizsgálja. Az ellenzék személyiségrajzának leírása mindmáig várat magára, annak ellenére, hogy ez a munka érdekesebb, s jóval számottevőbb eredményt hozhat. Az alábbiak nem egy tanulmány, hanem csupán egy munkahipotézis vázlatának tekinthetők, lévén se szociálpszichológus, se történész, se szociológus nem vagyok, csupán egy olyan érdeklődő, aki megismerni szeretné születése időpontjának és gyermekkorának Magyarországát, s annak izgalmas és érdekes személyiségeit, s ezek közül is főként azokat, akik a baloldali ideológiákat a magukévá tették.
A témának bizonyos szempontból nagy, más szempontból minimális irodalma van. Történeti szempontú elemzéshez felhasználható a legális és (volt) illegális sajtó (Népszabadság, Új Írás, Egyetemi Lapok, Kritika, Valóság, Beszélő), forrásértékű szépirodalmi művek (Dalos György, Vámos Miklós), az értelmiség helyzetével, identitásával foglalkozó tanulmányok (Karády Viktor, Kovács András, Erős Ferenc, Szőke György, Bánlaky Pál, Kenedi János), bírósági anyagok, egyéb jegyzőkönyvek (a maoista összeesküvés- és a Darabbér-per anyaga, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, illetve a Marx Károly Közgazdasági Egyetem KISZ szervezeteinek anyagai).
De a forrásbőség csak látszólagos. Egyrészt a dokumentumok egy része még teljesen feltáratlan, az elemzések, monográfiák csupán kis részének van témánk szempontjából forrásértéke. A szépirodalomi művek esetében ez még inkább megkérdőjelezhető annak ellenére, hogy a fejlődési, csoportdinamikai irányok, attitűdök expressis verbis is megtalálhatók, viszont problematikus az álnéven szereplő személyek beazonosítása.
A nehézségek ellenére a hivatkozott anyagok feldolgozása elkerülhetetlen, ellenben hosszú időt követelő munka. Így az alábbi elemzés e dokumentumok töredékére épül csak, s melyet az eljövendő időben igazolni, igazítani vagy elvetni lehet.
A demokratikus ellenzék „nagy generációs” és baloldali indulású tagjainak életét, pályaképét, világnézetét meghatározta egy részük zsidó származása, kispolgári és/vagy kommunista családja, a családjukkal kapcsolatos problémahalmazaik, öndefiníciós kísérleteik, közösségigényük. Ezek összességükben vezettek oda, hogy kritikai szempontjaiknak megfelelő közösség- és magatartásmodellt alkossanak meg. Ez a magatartásmodell tükröződik élcsapat-tudatukban, a hatalommal történő szembefordulásban. Hogy pályájuk így alakult abban felettébb részes maga a hazai politikai berendezkedés is, amely nem tudta kezelni (az éppen zajló belső politikai harcok [1968-1973] és a Szovjetunió nyomása miatt) a fiatalok alternatívakeresését. „Az államhatalom orcája verejtékében produkálja holnapi ellenfeleit.” – írja a maoista per egyetlen krónikása is.[2]
a.) Zsidóság
A zsidó vallást gyakran oly módon kapcsolják össze a kommunista eszmékkel, hogy mindkettő messianisztikus-idealista alapon nyugszik. Ez a megállapítás viszont gyakran oda konkludál, hogy a zsidó származású emberek potenciális, esetleg titkos kommunisták, vagy azok szimpatizánsai. Ehhez a tézishez alapot (bár téveset) szolgáltat az, hogy a „maradék-zsidóság” egy része 1945 után kommunistává lett, azokra szavazott, háromféle meggondolásból is. Egyrészt hálásak voltak a Szovjetuniónak azért, hogy kiszabadította őket a megsemmisítő táborokból vagy a gettókból; másrészt osztották azt a nacionalizmustól mentes egyenlőség-elvet, melyet a kommunista párt hirdetett, amely szembefordulva a fajvédelem eszméjével nem tette kérdéssé a polgárok nemzetiségi, vallási származását (legalábbis egy időre, illetve szelektíven, lásd németek kitelepítése, délszlávok bebörtönzése, antiklerikális kampányok). Harmadsorban a zsidóság – amely valóban nem kompromittálta magát az előző korszakban – egyes tagjai jobbnak látták „ha becsületes emberek kezében van a fegyver” (ez a nézet 1956-ban, más környezetben és más csoportnál újra felbukkan, így a Munkásőrség megalakulásánál), s ezért szerepet vállaltak a demokratikusnak ígért intézményrendszer kiépítésében.
A második világháború gyakorlatilag szétverte a zsidóságot. Ami megmaradt belőle, azt a tabuképző, illetve negligáló, máskor vallásellenes politika tette tönkre. A háborút túlélt zsidóság döntő hányada elvesztette egzisztenciáját, vagyonát, családját. Nézetrendszerét a kispolgári szemléletmód és/vagy a kommunista eszmekör határozta meg. Az e képbe beilleszkedni nem akarók vagy nem képesek elhagyták az országot, illetve kitelepítették őket. A szegény kisegzisztenciák világát rajzolta meg Dalos az Előtörténetek című könyvében, s később A körülmetélés című regényében. Ez a miliő nála a zsidó árvaházi internátust, az ajándékba adott Asszonydícséret mosóport, a fürdőszoba és a bőséges étkezések hiányát, az érzelmileg túlfűtött családi légkört jelentette, ahol meghatározó hatású a nagymama, s a vallásos zsidó internátus. Ebben a körben nem tabu, hanem természetes a zsidó lét vállalása, annak ellenére, hogy az keveredik egy általános (nem zsidó) istenkereséssel. Kenedi János zsidó kispolgári-kommunista világa más, apja köreiben „szégyellték a kiskereskedők, kóborló vigécnépség, aktakukacok, réveteg kamaszok, bizonytalan fajsúlyú entellektüelek nevetséges és szorongató tenyészetét”[3] – tehát szégyellték zsidóságukat a társadalomban élő előítéletek interiorizációja után. Kis János családja pedig úgy vált meg zsidóságától, mint egy foszlott ruhadarabtól.
A zsidó lét hatása e háború alatt és után született nemzedékben inkább másutt keresendő.
A meghurcoltak családjaiban az 50-es, 60-as években a gyerekek sokkal nagyobb lépésekkel haladtak a társadalmi és családi szocializáció fokain, mint nem zsidó kortársaik. A koraérettségre szinte mindegyiküket predesztinálta a védettség csökkent foka (családi problémák, beteg vagy elhalt szülők), a háború és az azt követő felgyorsult és demokratizálódott politikai élet következményének tudható be a nagyfokú politikai érzékenység. Tudatosodásuk korán ment végbe, tizenéves korukban, 1956 után. Emellett szerepet játszott szintén a háborúval összefüggésben (Dalos esetében) a szociális bizonytalanság is.
A zsidó származás viszont többeknél semmiféle meghatározó szerepet sem játszott, így Kis Jánoson kívül (az irodalmak tanúsága szerint) Révai Gábornál [4] és Haraszti Miklósnál sem [5]. A későbbiekben, a hatalommal történő konfrontációk idején a zsidó származás már ismét fontossá vált életükben. Szelényi Iván szociológus szóbeli tanúsága szerint egyhetes letartóztatása idején éppen azzal próbálták Konrád Györgytől eltávolítani, hogy ő (Szelényi) csupán rossz (zsidó) társaságba keveredett. A sors pofonja volt az, hogy mégis Szelényi emigrált (akit itthon akartak, igaz rövid gyeplőn tartani), s a pokolba kívánt Konrád maradt. Dalos felidézi könyvében [6], hogy a kihallgatói őt a „rabbinövendék” gúnynévvel illették egymás között, s a regénybeli (szintén zsidó) Ika [7] adja meg erre az írói választ: „Ennek a gúnynak sajátos alrétegei vannak. [...] Tudod-e egyáltalán, miért merik ezt mondani? Azért, mert az apádat a fasiszták ölték meg, mert a hozzátartozóidat Auschwitzban irtották ki, azért mert ennek a rohadt rendszernek igazi híve vagy!” [8] Haraszti Miklós is születési helyének köszönhette (kihívó modorán túl) némelykori megveretését. [9]
A zsidó családi kör még egy vonatkozása meghatározó, az az érzelmi közeg, amely körülvette a gyerekeket. Sokuk szülei súlyos betegségekkel terhelten érték meg a felszabadulást. „Egy 1960-ban végzett vizsgálat 50 volt deportáltnál, akik az üldöztetés idején 5-25 évesek voltak utóhatásként többek között a következő rendellenességet találta:
100 % erős ingerlékenység, sértődékenység, agresszív rohamok, depresszió, visszahúzódás
98 % fejfájás
92 % apátia
88 % memóriazavarok, koncentrációs gyengeség
84 % álmatlanság
82 % rémálmok
66 % közösségi viszonyzavarok
64 % fáradékonyság.
De nem csak az akkori gyerekek (a ma felnőttjei sérültek, az üldözés utóhatásai a következő generációban, a ma fiataljaiban is jelentkeznek.” [10] A jelenség a magyar zsidóság körében is tetten érhető. Dalos több írásában is úgy ábrázolja édesanyját, mint aki már képtelen egyedüli életvezetésre, tériszony, idegbetegségek, pszichoszomatikus problémák miatt, s nagymamamája neveli fel (és a zsidó árvaház). Az idegekbe ivódott görcsök e nemzedék minden zsidó családjában megtalálhatók, így nem véletlen az sem, hogy a lázadás első célja a családi béklyók lebontása, amely béklyók a majomszeretet különös formáival együtt is megjelentek a zsidó családokban. Hogy a lázadás a nemzedéki lázadással együtt jelent meg, annak egyéb társadalmi okai is voltak. Viszont figyelembe veendő, hogy a zsidó családok évszázadokon keresztül sűrű szövetű tradíciókban éltek, amely megszabta mindennapjaikat. S bár az asszimilációs folyamat előrehaladt, s a háború nem csak a zsidó intézményeket, hanem a hagyományokat és családokat is szétzilálta, a zsidó családok erős belső kötöttsége, érzelmi túlfűtöttsége és emellett felvilágosultsága előkészítette a fiatalok mobilizációját, kiválását a családból és új család alapítását, rosszabb esetben a lázadást a szűk, a beteg, az elesett, a szegény környezet, a kispolgári lét ellen, amelyhez legitimációt paradox módon a lázadást visszafojtani kívánó rendszer szolgáltatott: e fiatalok tágra nyílt szemmel kérdezték: hát nem az ő felemelkedésükért, a szocializmus megvalósításáért van a fennálló rendszer? S a válasz egyre drasztikusabb formában érkezett.
b.) Kispolgáriság és kommunizmus
A hazai ellenzék marxizáló részvevőinek hátterét „kispolgári” illetve kommunista „származásuk” – szüleik az 50-es évekbeli státusza – határozta meg. Érdekes, hogy a „kispolgári” származásúak a későbbiekben kiváltak a politikai mozgalmakból, kapcsolatuk a többiekkel meglazult [11], elhagyták Magyarországot, vagy idejük java részét külföldön töltötték (ott dolgoztak). Ezt a csoportot képviseli például Pór György [12] és Dalos György [13]. Dalos a vele készült interjúban „kispolgári radikálisnak, szalonkommunistának” vallotta magát. Ez a megfogalmazás mindenképpen túlzás. A kispolgári lét az ő és gimnáziumi baráti köre esetében, akik a VI. kerület szegényfertályán (Szondi utca, a nagykörút Nyugati pályaudvar felőli része) éltek, a kisegzisztenciák alacsony életszínvonalát jelentette, a már említett fürdő- és saját szoba nélküli létet. A kommunista eszmékkel való találkozás náluk a kitörésnek, a felemelkedésnek [14] (és mások felemelésének) adott esélyt, s nem véletlen az sem, hogy a kommunista eszmékkel való találkozás párhuzamos az első baráti kapcsolatok kialakulásával, a közösségi szocializációval, a felnőtté éréssel. Így összemosódik egy ártatlan karrierizmus, a felnőtté válással és a szűk családi kör elhagyásának igényével. Az eszmekör így eszközzé lett számukra a szocializációhoz és a társadalmi felemelkedéshez. A belterjes baráti kör, környezetük rájuk gyakorolt nyomása, „ifjúkori radikalizmus”, politikai elkötelezettség és nagyfokú kritikai érzék vezetett oda, hogy a szovjet–kínai vitában a radikálisabb, neosztálinista kínaiaknak adtak igazat.
Azon fiatalok között, akik kommunista családból származtak, jelentős különbségek vannak. Ami egy részüket összeköti, az a hagyománykövetés. Kis János, Haraszti Miklós és Péter, Révai Gábor életét gyerekkorát kitöltötte a kommunista eszmekör. A különbségeik életszínvonalbeliek. A kommunista eszméket ugyan mindannyian készen kapták, de talán éppen ezért később nagyfokú kritikával kezelték, saját mintákat kívántak követni: Kis Lukácsot, Haraszti Che Guevarát. Ezek a saját minták viszont szembefordulást jelentettek a párt, illetve ifjúsági szervezete hivatalos vonalával, amelyik egyrészt sokallta a fiatalok radikalizmusát (tüntetés az amerikai követség előtt, Vietnami Szolidaritási Bizottság), másrészt nehezményezte a neomarxista publikációkat, vitákat, amelyre válaszkészlettel (és káderekkel) nem rendelkezett, hiszen e fiatalok nem csupán kiválóan felkészültek és jó „svádájúak” voltak, hanem megvolt a saját tömeghatásuk és befolyásuk is, s ezen túlmenően a radikális szárnynak a párton belül is voltak szimpatizánsaik [15]. A kommunista származású fiatalok a rendszer és a pártvezetés szempontjából nehezebben kezelhető problémát jelentettek, hiszen ők jelentették „a mi kutyánk kölyke” effektust. Nem véletlen az sem, hogy Pór György börtönbe került, viszont Haraszti, Kis, Konrád, Szelényi nem. (Ellenben Kis kivételével néhány napra valamennyien élvezték a rendőrség vendégszeretetét.) A hetvenes évek elejétől viszont már nehezebb volt politikai pereket lefolytatni, hiszen az addigra nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező fiatalok érdekében a nyugati értelmiség már képes volt hatásosan interveniálni.
A kettős indíttatású csoportok tagjai a hetvenes évektől már párhuzamosan haladtak, s a csoporthatárok elmosódtak. A korai kommunizmus ma már csupán saját mumusuk, amivel időnként ijesztgetik őket.[16]
c.) A család
A család foglalja magába mindazt a viszony és normarendszert, amely biztosítja az elsődleges szocializáció folyamatát. A zsidóság, a kispolgáriság, a baloldali értékek ebben a közegben jutnak el elsőként a fiatalokhoz. A családok többnyire csonkák [17]. Ennek megfelelően a társadalmi szocializációban nagy szerep jut a kortárs csoportból álló közösségnek.
A „kispolgári csoport” családi háttere a második világháború egyéb, a zsidókérdés kapcsán már említett örökséggel terhelt. Itt pszichoszomatikus betegségekkel és pénzhiánnyal kűzdve zajlik az élet, ennek ellenére az „egyetlen gyerekre” sugárzó gondoskodás igen nagyfokú. Dalos közli azt a levelezést, amit moszkvai ösztöndíjasként nagyanyjával folytatott, a nagymama leveleiből sugárzik a féltés, a felelősség, és a külső világnak történő megfelelés belső kényszere. Dalos sorsa kivételes a csoport többi tagjához képest, ugyanis zsidó árvaházba kerül már óvodás korában, s elemi iskoláit is ott végzi. Sorsa viszont nem különleges a kortárs zsidó gyerekekhez viszonyítva: a háború után és a kitelepítések idején a zsidó szülők egy hányada egészségi és egzisztenciális problémák miatt a zsidó bentlakásos árvaházban helyezi el félárva gyerekét. Az itteni közeg nem pótolhatja a család melegét, de a hétvégeken hazatérő gyerekeket (már akik haza tudnak menni) zömmel még fokozottabb család-meleg várja.[18] Az gyermekeikért aggódó, majomszeretetű szülők esetenkénti túlzásai tragédiához is vezetnek: anyai hisztéria készíti elő egyetemista fia rendőrségi beszervezését [19]. A szülői féltés a világgal szembeli értetlenségből (vagy éppen ellenkezőleg?), s félelemből fakad, ők megismerve a háborút, az üldöztetést, kiszolgáltatott kisegzisztenciaként csodálattal elegyes rettegéssel nézik gyermekeik lázadását-cseperedését. Dalos a legegyszerűbb utat választja: súlyosan beteg családtagjainak nem hozza tudomására az ellene folyó bírósági eljárást. S a szülői szorongásnak is van alapja: Haraszti Miklós esetében édesanyja kétszeresen is veszít fia miatt, elbocsátják munkahelyéről, s később a rendszerváltás küszöbén egy őrült meggyilkolja.
A kommunista gyökerű családokban a szocializáció kiegyensúlyozottabban megy végbe, a családi háttér biztosabb, a szülők tudatosabbak. A szülők itt saját egzisztenciájukat látják veszélyeztetve gyerekeik lázadó magatartása miatt, viszont néhány kivételtől eltekintve szolidaritást vállalnak velük. Ez a szolidaritás a kispolgári, rettegő szülőkből hiányzik: van példa arra, hogy a szülő maga kéri az iskola, sőt a rendőrség beavatkozását gyermeke ügyeibe.[20] A család és a kortárscsoport ifjúi lelkekért folyó versenyében egyértelmű és determinált a család veresége. De e vereségbe való bele nem törődés konfliktusokhoz vezet a szülőkkel.
A korszak maga is a lázadások kora, megjelenik a beatzene, a Nagyvilág közölni kezdi a legmodernebb nyugati irodalmi műveket, az életszínvonal növekedésének jelei egyértelműek, a kommunisták bürokratizálódva polgárosodnak, az 1962-es Kádár beszéd megnyugtatja a társadalmat, miközben az újbaloldali mozgalmak, a yuppik, a hippik, a beat éppen ezzel szembe ható irányt képviselnek, s velük párhuzamosan a magyar fiatalok egy része is. Az ultrabalos pre-ellenzék (Pór, Dalos, Haraszti, Révai) úgy „vádjait egy egész kommunista nemzedékre kiterjesztette, amely eszméinek hátat fordítva belesüllyedt a kispolgári létezés mocsarába”.[21] E kontextusból egyértelműen kiderül, hogy a szülői gyámkodás ellen indított függetlenségi harc ideológiai alapokra kerülvén még élesebbé és globálissá vált. Ami megjelent, az a lázadás.
A lázadás először csupán a gyermekkorból történő kilépés eszköze, amint azt Vámos bizonyítja. Harc ahhoz, hogy ne kelljen este 10-kor hazamenni, jog a barátok megválasztásához, a családi események elblicceléséhez, a saját életrend kialakításához. A családdal való konfrontáció stációi különfélék: a családi kapcsolatok megromlásának jeleként a magányos apa lezüllik és veri gyerekét [22], a szülők botlásait a fiak a sajtóban ítélik el [23]. Dalos visszaemlékezése szerint e nyílt levélben vallásos előítéletekkel, kispolgárisággal és erkölcstelenséggel vádolták meg a szülőket.[24] Haraszti Miklós (a kommunista családi hátterűek közül családjával egyedül konfrontálódó) a problémát versben fejezi ki: „Apám fekszik a húgyos ágyon / s nyakkendőt köt a kakaóhoz” [25]. Később az ellentét tettlegességig fajul: „Tisler egy őszi délután alaposan elverte nagybátyját, aki egyúttal Koba nevelőapja is volt. [...] ám a mindig kitörni készülő ellenforradalom vagy aljas huligántámadás helyett itt csak egy idegbeteg, hadonászó áruházi segédmunkással kellett megkűzdenie...” [26] (Kiemelés tőlem. D. G.) A szülőkkel szembeni lázadás azáltal, hogy generalizálódó nemzedéki és ideológiai problémaként jelent meg, a hatalom, az iskola, a KISZ beavatkozását is kikényszeríti. Pór György ekkor kerül először feketelistára. Dalos lázadása limitáltabb:„Nekem voltaképpen nem volt mi ellen lázadnom, hacsak nem kétszobás lakásunk vigasztalan kopársága, örökké rozsdás vízcsapunk, szúette, nyikorgó szekrényeink ellen. Nem is lázadni, inkább menekülni akartam. Erős embereket kerestem, akik akarnak valamit az élettől.”[xxvii] Ugyanez a jelenség rajzolódik ki Vámos Miklós esetében is. A családnál fontosabb lesz a választott közösség, a gyerekkor hajfürtjeivel lehullik a rózsaszín mosoly, s útkereső, önmegvalósítani induló, szigorú arcú, zárkózott fiatal emberek indulnak Messiásnak, meggyőződve erejükről, elhivatottságukról. A családdal szemben elért függetlenség őket igazolta.
d.) A közösség
Az életutak meghatározó pontja volt a közösség (illetve a közösségek), ahol mindenki megtalálta, amit keresett: az erősebbek támogatását, a vitafórumot nézetei kifejtéséhez, a baráti társaságot, visszaigazolást a választott út helyességéről, a megváltást és a megváltókat. Mind a Lukács-óvoda, mint a maoista csoport közösségformálásában meghatározó volt a gimnázium, illetve az egyetem. A Pór-csoport a Kölcsey Gimnáziumban alakult meg, míg a Lukács-ifik számára tehetségük kibontásához az ideális hely az ELTE Bölcsészettudományi Kara volt, annak is filozófiai fakultása. Míg őket jórészt hidegen hagyta az akcionizmus, azt csak Haraszti megjelenése hozza el, a Pór-csoport tevékenysége fénypontján fiatalabb lévén, közelebb került hozzá: kommunista röplapok terjesztéséig jutottak.
A közösséget egybeforrasztó erők igen heterogének a baloldali csoportokban. Jellegük szerint szétválaszthatatlan bennük a baráti és az „elvtársi” viszony, egészen addig, amíg a létszámuk tudatos növelését nem szorgalmazzák (Pór-csoport). A csoportokban közös vonást jelent az ideológiai elkötelezettség, azon belül is a csoport irányvonalának elfogadása, s a csoport vezetőjének kulcsszerepe.
A romantikus forradalmárok életútjának tükörképe Pór Györgyé és csoportjáé. Amellett, hogy elképzeléseikből semmi sem valósult meg, az ő útjuk a kevésbé dokumentált, tevékenységük csupán irodalmi köntösben áll előttünk.[28] Dalos elismeréssel és tisztelettel rajzolja meg Pór alakját,[29] aki egy délután alatt meggyőzi a vallásos környezetben nevelkedett fiút arról, hogy Isten nem létezik, s cselekedeteiben inkább rá támaszkodjon, mintsem Istenre. A rosszul tanuló Dalosra ez megváltásként hat, tanulmányi eredményei is javulnak, visszaigazolásként dicsőségként éli meg, hogy a KISZ tagja lehet.[30]
A csoport önidentifikációjára az első jelentős hatást a KISZ tömegszervezetté alakulása gyakorolja. Ezáltal megszűnik az abban „mozgalmai munkát végző” fiatalok elitpozíciója, a kiválasztottság-tudatuk és önbizalmuk ekkor kapja az első támadást. Hogy önképük ne csorbulhasson, egy árnyék-KISZ-t és „központi bizottságot”, trojkának nevezett vezetést hoznak létre, amelyben csupán néhányan vehetnek részt. A bolsevik mintára kiépülő, egyre bővülő csapat tagjai egymást erősítették a szülőkkel vívott háborúban, közös építőtáborozással a közösen elolvasott könyvekkel, megpróbálkoznak átmeneti vagyon- illetve zsebpénzközösséggel, sikertelenül. A viták, a közösségi élet a csoport fiataljainak az értelmes cselekvés lehetőségét jelentették. Szókincsük az ortodox marxista szókincs, erkölcsük a hatvanas évek elejének szigorú erkölcse, példaképeik a második világháború előtti kommunisták [31]. Ideológiájuk a korszaknak és a korosztályuknak megfelelő fekete-fehér, elvtárs–útitárs–ellenség tézissor. Társadalomképük leegyszerűsítve: a kommunizmus nem képes győzni egy nem harciasan elkötelezett, ám kispolgári jellegű, szocialista berendezkedésű társadalomban. A kispolgári létről saját környezetük alapján alkotnak ítéletet. A cselekvés, a részvétel, a szolidaritás, az elvek melletti kiállás, a bátor állásfoglalás a magatartási eszménykép. Mindehhez aktív olvasói a korabeli sajtónak, így értékorientációjuk egyrészt ezáltal meghatározott, másrészt viszonyítási pontjaik hamar kialakulnak. Forradalmi radikalizmusuk a kínai típusú forradalmi terrorral és a sztálinizmussal rokonítható, annak machiavellista vonásai nélkül. Eszméikben keveredik a marxi, lenini, trockiji hatás, mindez leginkább megemésztetlenül, romantikus forradalmi, világmegváltó szósszal leöntve. Állandó agytornájuknak köszönhetően utólag megállapítható: ritka jó képességű fiatalok csoportjáról van esetükben szó.
Kérdéses, hogy a csoportnormák mennyiben jelentettek csupán egy remek szerepet egy képzeletbeli színdarabhoz, vagy valós értékkategóriákat életükben. Nehezen lehet például mit kezdeni olyan dokumentumokkal, mint az „Irányelvek a szerelemhez” cíművel [32].
E dokumentum abban a korszakban született, amikor a csoportbeli fiúknak még egy szál barátnőjük sem volt, a testi és lelki szerelem áldásairól csupán álmodoztak. Így ezen irányelveket nem tekinthetjük másnak, mint egy olyan gyerekes dolognak, amit ugyan a résztvevők igen komolyan vettek, még sincs mögötte valós tartalom csak egy üzenet: felkészülés, vagy annak látszata folyik valamire, amit pontosan még a résztvevők sem tudnak meghatározni, tehát egy potenciális pótcselekvés.
Hogy a cselekvések inkább csak színpadiasak, hogy a farok csóválja a kutyát és a „látszat”, a kvázi-cselekvés kerül előtérbe már a tagok számára is potenciális veszély volt. A válság első jele annál a vitánál volt tapasztalható, amely afelett folyt, mi a dominánsabb e baráti közösségben, a baráti vagy a közösség fogalom. A Pór-féle álláspontot, a közösségre szavazók osztották többen, s ez a csoportban később szakadáshoz is vezetett. [33] Hogy felmerült-e ennek a szónak esetükben pontosabb kifejezése: az organizáció, arról Dalos nem tudósít. De egy szervezetnek valódi cselekvés, valódi program kell, s ezt a csoport vezetői is belátták: így születik meg az a kommunista csoport, amelyet 1968-ban bíróság elé állítanak államellenes összeesküvés vádjával. Dalos a Hosszú menetelésben érzékelteti, hogy e politikai program megszületésekor is berzenkedett a csakazértis, az átgondolatlan tettek ellen.[34] De e program, az ultrabalos ideológia kellett ahhoz, hogy egybemaradjon e valóban különleges csoport, megmaradjon az elhivatottságuk tudata, ne sérüljön az önképük, fontosnak érezzék magukat az életben. Kellett a kovász, ami egybetartotta őket, mely nélkül valóban nagyon szétágaztak az életutak. Pór György – szerintem – ezt ismerte föl, s szerepét kénytelen volt végigjátszani a csúfos vagy dicsőséges végig. Az általuk felmutatott baloldali hagyománynak ma már alig vannak képviselői. Csak magányos, öregedő, romantikus, elkötelezett, jó érzésű lázadók.
A fenti esetleíró elemzés-kísérlet csak a jelenségek, a múlt felhámjának megkarcolásáig jutott. Ennek ellenére néhány következtetés levonható.
A családi szocializációt meghatározó tényezők között fontos helyet kapnak a családi viszonyzavarok, ezen belül is a csonka családok mentálhigiénés problémája (apa- vagy anyahiány), a szülők életútjainak tragédiái (zsidóság) melyek pszichoszomatikus betegségekben jelentkeznek. Családi pozitív tradícióról és normaátadásról az ultrabalos fiatalok esetében nem beszélhetünk: világképük a szülőkét támadó és radikális, míg a másik csoport esetében elfogadó vagy csupán kritikai. Ez utóbbi csoport kevesebb konfrontációval jutott messzebb a rendszerkritikában, s ennek feltétele volt a biztosabb családi háttér.
Közösségi szocializációjuk meghatározottságának fontos tényezője, hogy a Pór-csoport tagjai fiatalabbak – így kevésbé érettek és műveltek – voltak, amikor kialakították nézetrendszerüket, s elkezdődtek konfliktusaik. Pályájuk így kevésbé ígért kitörést, felemelkedést, nézeteik miatt marginalizálódtak, pozitív visszaigazolást csupán egymástól és kortársaik egy kis hányadától kaptak. Családi, közösségi, társadalmi szocializációjuk frusztrációkkal terhes.
Politikai szocializációjukat a fentiek – véleményem szerint – induláskor determinálták. A kisegzisztenciák beteg és sötét világa az ultrabalos csoport tagjait értelemszerűen radikálissá tette, Dalos tőlük történt elfordulásában jelentős szerepe van annak, hogy ő Moszkvában tanult akkor, amikor e fiatalok megkísérelték meghódítani az egyetemek világát. A Vietnami Szolidaritási Bizottság léte és hatása Harasztit és Pórt igazolta: kortárscsoportjuk egy része fogékony volt radikalizmusukra a hivatalos politikával szemben. Az egyetemről történt kizárásuk, majd a Pór-per bázisukat szétzilálta, s a fogékonyabb fiatalok akkor a Lukács-ifik, a Studium Generale, az Egyetemi Színpad körül forgolódtak, az sem nem véletlen, hogy a Gerilla együttes 1970 után már nem lép fel. A politikai változások, a csehszlovákiai bevonulás szétzilálták a baloldal táborát, s bár Pórék rendszerkritikája is igazolást nyert, a korábbiaktól eltérő viszonyrendszert kellett kialakítaniuk a marxizmussal, a rendszerrel szemben. Ennek kimunkálására elment 10 esztendő, amelyben meghatározó szerepe volt Haraszti Miklós-perének, Konrád és Szelényi meghurcolásának, a „repülő egyetemnek” az ex-baloldali csoportok közeledésének, hogy 1980 táján egy valós és a korábbiaknál erősebb ellenzék jöjjön létre, amely túlesett a politikai kamaszkor edzőtáborain, s leigazolást nyert egy új csapathoz.
A Napló. 1977-1982 Minerva kft. Bp. 1990.
Csizmadia Ervin: Dalos György: Szalonkommunistaság, disszidencia, radikális kispolgáriság. (interjú) Valóság, 1990/9.
Csizmadia Ervin: Kenedi János: Emberekről, eszmékről, politikáról. I.-II. Valóság, 1990/3-4.(interjú)
Csizmadia Ervin: Kis János: A Filozófiai Intézettől a Beszélő szerkesztőségéig. Valóság, 1988/12. (interjú)
Dalos György: A körülmetélés, Magvető, Bp. 1990.
Dalos György: Előtörténetek. Magvető, Bp. 1983.
Dalos György: Hosszú menetelés – rövid tanfolyam. Magvető, 1989.
Vámos Miklós: Félnóta. Magvető, Bp. 1986.
Várdy Péter: Befejezetlen múlt – mai magyar zsidó valóság. In.: Zsidókérdés Kelet- és Közép-
Európában. Fejlődés-tanulmányok. ELTE AJTK. Bp. 1985.
[1] Kis János: Valóság 1988/12, Kenedi: 1990/3-4, Dalos: 1990/9.
[2] Dalos György: Hosszú menetelés – rövid tanfolyam. 227. oldal.
[3] Id. mű. 60. oldal.
[4] Révai József pártvezető († 1958) fia, a maoista per egyik vádlottja.
[5] Haraszti Miklós 1945-ben Jeruzsálemben született.
[6] A hosszú menetelés című könyvében
[7] Eredetije Imre Katalin irodalomtörténész és -szervező. Öngyilkos lett 1989. október 23-án.
[8] Dalos, id. mű, 171. oldal.
[9] Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a hetvenes évek elején jelentős politikai változások játszódtak le az ország vezetésében, s Kádár János környezetében meghatározó szerepet kapott a Munkásellenzék névvel illetett csoport, amely a munkásosztály elárulásának tekintette a parasztság életszínvonalának emelését, s a reformokban „zsidó métélyt” látott. Képviselőik, mint Pullai Árpád, Komócsin Zoltán még egy aktív antiszemita kampánnyal is kísérleteznek, szovjet támogatással. Irányvonaluk a pártvezetés egy részében is követőkre talált, különösen Fehér Lajos eltávolítása után a belügy és a rendőrség is új irányítókat kapott.
[10] Várdy Péter, 466. oldal.
[11] Ez a megállapítás véleményem szerint igaz a nem marxisták közül olyanokra is, akik az ellenzéki mozgalom, pontosabban az értelmiségi kritikai szemlélet képviselői voltak, így Konrád Györgyre és Szelényi Ivánra is.
[12] 1968 májusában államellenes összeesküvés vádjával másfél év börtönbüntetésre ítélik, a hetvenes években elhagyta Magyarországot, az Egyesült Királyságba, majd az USA-ba ment. Ma Kalifornia államban él.
[13] A Pór-féle perben harmadrendű vádlott, fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik, később rendőri felügyelet alá került, fordításból él. Részt vesz a demokratikus ellenzéki mozgalomban, elfordul ifjúkora marxizmusától. A hetvenes évektől javarészt ösztöndíjakkal külföldön tartózkodik, Berlinben és Bécsben él. Magyar állampolgárságát nem adta fel. Ma regényíró.
[14] Dalos érzékletesen ábrázolja a vágyott kádervilágot (Űrutazásom nehézségei, In.: Előtörténetek, 205. oldal), mint a jólét és boldogság birodalmát, s elámul gazdagság látható jelein: fürdőszoba, magnó, nagy és kényelmes lakás. Vámos Miklós is úgy vall korabeli önmagáról, mint aki egy összkomfortos szekrényben lakik.
[15] Ebből a szempontból a Lukács-ovi túlságosan is revizionista csoportként jelent meg, korlátozott piaci elképzeléssel, munkás-önigazgatással. Egy megbuktatott reform után ez maga volt a vörös (itt fehér) posztó a hatalom számára. Ráadásul nem voltak olyan posszibilis és hatásos káderei a hatalomnak, akiket szembe lehetett volna állítani e fiatalokkal, így a politikai elit szempontjából természetesnek kell látnunk kiiktatásuk folyamatát.
[16] Érdekes a hazai közélet moráljára nézve, hogy az 1993. évet záró Szuperbola is csikorgó „élceket” faragott Haraszti egykori maoista múltjáról. Lehet, hogy H. M.-nek még sincs paranoiája?!
[17] A zsidó családok egy részében az apa elhunyt a második világháború alatt vagy után (Dalos, Kőszeg F., Kis János, illetve magas a válások száma Haraszti, Kenedi.
[18] Lásd A körülmetélés című könyvben Blum Gábor alakját.
[19] Dalos: Hosszú menetelés – rövid tanfolyam, 20-23. oldalak, Fuksz Ricsi története.
[20] Dalos: Űrutazásom nehézségei, In.: Előtörténetek, 183-192. oldalak. A történet főhőse Pór György.
[21] Dalos: Hosszú menetelés..., 40. oldal.
[22] Haraszti esetében, lásd Hosszú menetelés... 39. oldal.
[23] Magyar Ifjúság 1961. május 27-i szám. Felnőnek a gyerekek című vita. Feltehetőleg Pór György fogalmazta szöveg: Polgári környezet, maradi nézetek.
[24] Hosszú menetelés... 40. oldal.
[25] Idézi Dalos: Hosszú menetelés... 39. oldal.
[26] Dalos: Űrutazásom Előtörténetek: 183-184. oldal.
[27] Hosszú menetelés... 41. oldal.
[28] Dalos: Hosszú menetelése és az Űrutazásom nehézségei e csoport történetét adják. Vámos Félnótája ugyanezen csoport kültagjai között végbement mozgásokat írják le.
[29] Űrutazásom... 155. oldal.
[30] Lásd a Csizmadia-interjút.
[31] A Gerilla együttes Korvin Ottóról, Sallai Imréről énekelt. (Berki Tamás és Vámos Miklós)
[32] Űrutazásom 199. oldal.
[33] Űrutazásom... 222. oldaltól.
[34] E csoport hatására jött létre a budapesti egyetemeken a Vietnami Szolidaritási Bizottság, amit a pert követően megszűntettek. Tagjai szervezték az USA budapesti nagykövetsége előtt azt a tüntetést, ami a rendőrségnek kellett feloszlatnia, s egyéb tiltakozó felvonulásokat is. 1968 után a radikalizmus immár az ultrabaloldali ideológiától elkanyarodva jelentkezett, az újbaloldal akcionizmusa és a hatalom arroganciája a szabadságjogok kérdése felé terelte a mindennap lázadók figyelmét.