Vannak olyan karrierek, amelyek inkább visszariasztanak, mintsem követendő mintát kínálnak.
Gönczi Andrásról, a Microsoft amerikai szoftvercég közelmúltban leköszönt magyarországi rezidenséről, képviselőjéről megoszlanak a vélemények: robotnak, munkamániásnak, megszállottnak vagy zseninek, esetleg egy határtalan becsvágyú, szorgalmú, munkabírású és tehetséges fiatalembernek látják a hazai számítástechnikai ipar vezető képviselői.
De miért is fontos Gönczi András? Ő volt az, aki által a hazai számítástechnikai iparban domináns szerephez jutott a Microsoft. 1993-ban, amikor cége müncheni központjából megérkezett, szolid, jófejű, alkalmazkodóképes úrifiúnak ismerték meg. Aki meghallgatja a véleményeket, bólogat és azonnal -segítőleg - cselekszik. A blöff bejött. Gönczi három társával, Tóth Andreával, Reisz Attilával és Varga Gáborral 1994 végére Magyarországon már hatmillió dollár értékű szoftvert adott el - emellett egymilliónyit ajándékba. 1995-ben megkétszerezte a tétet, elérte a 12 millió dollárnyi bevételt, és kevés kellett ahhoz, hogy 1996 közepén záruló - az amerikai rendszerhez igazodó - pénzügyi évben újból összejöjjön neki a duplázás.
Sikerének forrását leggyakrabban iskolázottságában, hét idegen nyelv ismeretében, külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalataiban és törtetésében találták meg. Céltudatossága, határozottsága sütött szavaiból.
Mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy pubertáló srác miért készített mátrixszerű élettervet; mi késztette arra, hogy ismeretlenül beállítson egy világcég irodájába, hogy onnan megbízottként távozzék; honnan az a céltudatosság, amelynek jegyében napi 14-16 órás munkára fogta sokasodó munkatársait, relatíve alacsony fizetéssel is elkötelezetté téve őket. De Bill Gatest budapesti látogatásakor éppen úgy végighajszolta a programokon, mint beosztottjait, e programok végére az amerikai milliárdos is csak szuszogni tudott.
Gönczinek nem voltak irigyei. Becsülték, de nem (igazán) szerették. A Microsoft-csapat tömör falanxot alkotva vonult előre: eladott és eladott, akciókat szervezett, megmozdította az iskolákat, diákokat, szülőket, még reklámkampányaiknak is hírértéket kölcsönöztek. Volt, aki nem bírta, hogy egész heti munka után vasárnap délután ötkor még nem szabadulhat el az irodából, és bedobta a törülközőt. Valószínűleg jogosan. Hiszen a feszített és folyamatosan gyorsuló tempó, az elvégzett munka naprakész adminisztrálása állandó stresszhelyzetet teremtett. Volt olyan időszak, amikor Gönczi is elvesztette a fejét, és személyes sértésnek vélte a terméküket érő kritikát.
A rezidens néhány hete immár az amerikai központban irányítja a Microsoft Amerikán kívüli on-line (Microsoft Network és Internet) üzleteinek marketingjét. Megkapta a fél világot. Bekerült a kiválasztottak ötvenfős csapatába.
Vitathatatlan, hogy Gönczi sikere - mert Bill Gates munkatársának lenni karrier - olyan momentumokon múlott, amelyek idehaza még ismeretlenek: az élet minden másodpercének mindenekfelett racionális beosztásán, a szorgalmon, szívósságon, alkalmazkodóképességen és keménységen. Ezek a tulajdonságok fejleszthetők. Ha szükségesek. Gönczit igazolta Gates. Hogy e karrier követendő-e vagy sem, az a vágyak erején és a lelki alkaton múlik. És a célok eléréséért hozott áldozatokon.
Lehet, hogy Gönczi András marslakó volt közöttünk. Vagy mi maradtunk élhetetlenek?
Dombi Gábor
In.: Népszabadság, 1996.05.24