Rádiójegyzet
(Szöveg a filmből az első kockáktól) "Körülöttünk az egész világ számítógépbe van táplálva. Minden benne van a gépben. Minden. A számítógépes adataink, a társadalombiztosításunk, a hitelkártyáink, a kórházi leleteink. Minden benne van. És mindannyiunkra rá vetül egy ilyen kis elelktronikus árnyék, amely szinte kínálja magát arra, hogy manipulálják. És tudod mit mondok? Velem megtették, sőt veled is meg fogják tenni."
- ezt jósolja Angela Bennett, szoftverrendszer-elemző és jövőnk elszigetelten élő amazon akcióhősnője. És ezt jósolja Irwin Winkler rendező A hálózat csapdájában című filmjében, amelyet a mozik az elmúlt héten tűztek műsorra.
Üzeneteik egyszerűek.
A filmrendezők eddig azzal riogatták a nyájas polgárt, hogy megsül egy toronyházban, vagy elsüllyed egy luxus tengerjárón, esetleg megeszi a cápa, feltrancsírozzák a nindzsák, megöli a Keresztapa, fejére esik a meteor vagy akár gyorsvonat, esetleg elolvad a sarki jég és mindenkit elönt a víz. Mindez már nem elegendő, hogy a néző igazán összecsinálja magát. Az új idők szava: ijesszük meg azzal, amit minden nap lát és mégsem ér fel ésszel, tehát a számítógéppel.
A sztori olyan komoly, mint egy jól sikerült hascsikarás, de annál hosszadalmasabb. A világ -- legalábbis filmen -- az Internet hálózaton lóg. A filmhősnek valók azon élnek, flörtölnek, pizzát rendelnek és dolgoznak. Mindezt egyszerre. A filmbeli number one zseni, mellesleg egy főállású bitmániákus, rábukkan egy furcsa szoftverre, amellyel beléphet a legvédettebb hálózatba is. Nosza elküldi barátnőjének, akit természetesen még sose látott, majd egy megrendezett repülőszerencsétlenségből kifolyólag, jobblétre szenderül. A barátnő marad így a világon a legjobb szoftvercserkész, s hogy a mozinéző elhiggye, a rendező ezt minden mellékszereplővel is elmondatja. Az egyszem barát halála ide vagy oda, a harmincas Angela Bennet szabadságra utazik. Mert így megy ez az amerikánusoknál. A lágy mexikói homokos fövenyen is bőszen számítógépel, és megismerkedik álmai férfiával. Nosza le is fekszik vele, mert ugye ilyenek a prűd amerikai lányok, akiknek korábban csak a pszichoanalitikusukkal volt szexuális viszonyuk.
A néző okos, a lány buta. Ugyanis mi tudjuk, amit ő nem, hogy az álmai férfia meg akarja őt ölni. De ő is ráeszmél hamarosan . Viszont mire ez az eszmélés lezajlik, addig a személyi adatait kitörülték az összes létező adatbázisből, a csomagját ellopták, a szállodai szobájából kicsekkoltatták, a házát eladták, ő maga pedig átvedlett egy kábítószeres szajhává -- legalább is a föld összes számítógépe szerint.
A bűnösök, a nethuligánok, a digitális pretoriánus, cybermaffiózók pedig kezdik átvenni a hatalmat minden felett. Belepiszkálnak a tőzsde, a légitársaságok rendszereibe, s elérik, hogy a védelmet biztosító szoftvert éppen tőlük vegye meg minden intézmény, cég és vállalat. S a védelmi szoftver pedig minden behatolót kizár, csak őket nem.
Azért ebből a filmből sem maradhat ki az autós üldözés, a csihi-puhi, a pif-paf-puf és a hosszú forró smár sem. A vég természetesen happiend. A cyberterroristák nem készültek fel ugyanis arra, hogy nem csak pénzért lehet valaki szemét, többen ingyen is hajlandóak rá. Tehát miért hagynák ki a játékos kedvű szoftvervírus alkotók azt a csínyt, hogy a digitális digiboyok rendszere ellen ne írjanak valamit. Így az okos leány elüldi az időközben összeinternetelt bizonyítékot az FBI-nak, és összevírusozza a cybergengszerek szoftverét.
Az élet él és élni akar, mondhatnánk. De a hálózat csapdája című film által felkinált sztori akár valóság is lehet. Mármint majd, egykor. Mikor minden rendszer mindennel össze lesz kötve, elektromos masnival, ha szükséges, ha nem. De attól tartok, ettől még az USA-ban is messze járnak. Viszont az tény és való, hogy a technológiai fejlődés immár sokszorosan körözte le a társadalmi haladás mértékét, s a ma és a holnap polgára, tanácstalanul, a filmek sokkjaitól elborzadva és megfélelmlítve áll az információtechnológia káoszában. Nem csoda, hiszen az Internet jövője, az információs társadalom jogi és biztonságtechnikai rendszere kidolgozatlan. Amerikában eddig nem is igazán figyeltek a technolgia fejlődése által kiváltott jogi nonszenszekre. Európa pedig, hogy ezzel palástolja tunya lassúságát, csak a jogi normák kialakítása felől közelít az információ korának küszöbéhez.
A filmkészítők bemutatott világa attól olyan fals, mert túlontúl jól működik. A floppy olyan gyorsan dolgozik, mint egy merevlemez. Az adatok úgy vágtatnak, mint a fény az űrön át. Az Internet immár behálózott mindent. Saját, nem Internet kapcsolattal dolgozó számítógép-rendszer már nincs is. Sehol egy hiba, egy komoly gubanc. Pedig éppen ezt vadászná Angela Bennett. A technika ebben a filmben olyan szép, hogy nem lehet igaz. Ahogy nem is az.
Ahogy az sem világos, hogy a rendező a jövő ideális emberét miért álmodja megbocsáthatatlanul magányosnak? Angela Bennett, a széplány, személyes kapcsolatban senkivel sem áll. A film szerint a jók, az igaziak egyedül élnek, csak az Interneten át tartják a kapcsolatot a világgal. Tehát fanatikusok, elvakultak, esetleg frigidek vagy impotensek lennének? -- kérdezhetnénk. Nem. Csupán olyan papírmasé szereplők lépnek vászonra, amelyek ideáltipusa talán csak egyetlen ember lehetne, ha nem lenne az is nős: Bill Gates-re gondolok.
Valószinűtlen, hogy a film kasszasiker lesz. Viszont az Internetben érdekelt cégek szerte a világon milliós veszteségeket könyvelhetnek el maguknak, a félelem által felmondott, kátyuba esett üzletek miatt. S a filmért fizetendő másik, ennél sokkal nagyobb ár, hogy Irwin Winkler segít a nézőknek félni a számítógépektől. Ők pedig már nem csak az Enter gombot nyomják meg majd félve, hanem ha az Internetről esik szó, tudják ők is: ez az, amitől rettegniük kell.
Dombi Gábor
In.: Magyar Rádió, 1995. nov. 15. {Magyar Rádió}