Tehát szótörténetileg is igazolható, hogy a szőke tényleg hajszín (minta itt). Nem véletlen az sem, hogy magyarul szösz-nek hívják a feldolgozott kendert, melyet csak a magyarok „csáváztak”, és amely művelet alatt a kenderrost a szőkéhez hasonló, sárgás színt kap. Így teljesen világos az is, hogy a szőkéket úgy becézik, hogy szöszi vagy szöszke.
Az utóbbi szóban egyébként a -kA kicsinyítő képző (A=a,e) a magyarban megszokott gyakorlattal – lásd szürke és tarka – az élőlényekhez köti a képzett színnevet.
De van még a szőkének egy sajátosan magyaros elnevezése is, ami a gyöngyhajú. Ez pedig nem feltétlenül sárgás, hanem sokkal inkább rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, aminek a segítségével jobban megérthetjük a címszavunknak a folyó vizére való alkalmazását. Csak ehhez meg kell vizsgálnunk még a sző* szóbokornak egy másik mellékágát is.
A szőnyeg vagy szőttes előállításához először biztos állatok szőrét használták fel, és csak később kezdhették készíteni a szövet-et növényi rostokból. Ha a szövedék vagy szövevény létrehozása nem járt szövődmény-nyel, akkor a szövés eredménye a kívánatos minta lett.
Ugyanígy a beszédben hangjelenségek mintája lesz a szavakból összeállított szöveg (ne felejtsük, sző/szó → szav*). De mintás a gyöngy(ház) is, mert az színjátszó.
Ez a jelenség pedig az összes hajszín közül egyedül a szőkére jellemző (az újabb keletű melírozástól eltekintve), és főleg az Ázsiában honos, teljesen egyöntetű fényes fekete hajjal összevetve szembetűnő.
Csakis ezért lehet a gyöngy haj meg a Tisza vize szőke, vagyis olyan, mint a világos mintájú, színjátszó haj színe.
| lapozz |