Először is nézzük meg a nem tekintetében még semleges gyermek szavunkat. A k betű az -ek képzőben – ami egyben kicsinyítő képző is – az önhivatkozás elemi jele, tehát ez a szó egészében valami olyanra vonatkozik, amit a gyermek magától csinál. Az m betű pedig ugyanúgy az „egylényegűség” elvont fogalmára utal, mint az ember megnevezésében. Ez eddig aránylag egyszerű, de a szó gyer- töve annál furcsább, hiszen a hasonló tővel rendelkező gyertya és gyertyán szavak se egymással, se a gyerek-kel nem látszanak rokonnak. De viszont ugyanezt a tövet találjuk a jön ige felszólító módjának néhány alakjában, a mozzanatos igeragozás emlékeként: gyere, gyerünk és gyertek. Ezek az igealakok tulajdonképpen a mozgás alapfogalmának az „idefelé” irányuló, huzamos, méghozzá az r által képviselt „körben forgás” miatt ismétlődést kifejező származékai közé tartoznak, ugyanúgy mint maga a jár ige (vö.: Elsőrendű rendhagyó igék), mint a „gyalog” fogalom megtestesítője. Felszólító módról lévén szó, a gyermek elnevezése így azt a jelenetet örökítheti meg, amikor a velünk egylényegű, de pici lényt hívják, s az magától elkezd járni.Az ivadék neme