legelőre vissza tartalomjegyzék tovább leghátra

Előszó

Érdekes, hogy a XIX. század nagy nyelvészei a magyar nyelvet szokatlanul logikusnak tartották, még Humboldt is, aki pedig eléggé lenézte a nem flektáló nyelveket. Ennek talán egyik következménye lehetett az, hogy Budenz József Magyarországra költözött és munkásságával segített tudományos alapokra helyezni a magyar nyelv kutatását.

Csakhogy azóta a magyar nyelvészet mintha tudatosan cáfolni akarná ezt a nézetet. Pedig még a XX. század közepén is a „marslakóknak” nevezet magyar tudósok (.eng) közül is többen az anyanyelvüknek tulajdonították kiemelkedő sikereiket. Ezek közül persze Neumann János neve elválaszthatatlan a számítógépektől, de magán az informatikán belül is közismert az ún. „magyar jelölés”, amely viszont később ifj. Simonyi Károly személyéhez fűződött.

És ezzel el is jutottunk az első logikai bökkenőhöz, melynek megoldása végül is közvetve az itt közölt etimológiai megfejtésekhez vezetett. Eredetileg három olyan a magyar nyelvvel kapcsolatos kérdésre kerestem választ, melyek első pillantásra egymástól függetlennek látszanak, de mégis közös rájuk a magyarázat:
  • A magyar jelölés (a közlemény szövege itt [.eng]) igazából véget nem érő vitához vezetett a szakmában, amit egyszerűen nem értettem meg. Nekem teljesen triviálisnak tűnt, csak meg nem mondtam volna, hogy miért. A jelölés elnevezésének eredete ugyan homályos (.eng), de én mégis úgy éreztem, hogy több köze van Simonyi anyanyelvéhez, mint a származásához;

  • Bosszantott, hogy nem csak angol nyelvű közleményekben olvashattam olyat, hogy a magyarban az ikes igék deponensek, de az általam nagyra becsült Nádasdy Ádám sem látott bennük önálló értelmet. Pedig nekem gyakran az volt a benyomásom, hogy ezek az igék igenis egy közös szemantikai kategóriát képviselnek, csak senki nem tudja (már), hogy melyiket;

  • Tanítványaim ismétlődő megfigyelésére, miszerint bizonyos igék szerintük előrejelezhetetlen módon váltják a tövüket, elgondolkoztam azon, hogy mi ezeket az igéket miért nem érezzük rendhagyónak, amikor az indoeurópai nyelvekben hasonlóan viselkedő igékről mindenki tudja, hogy azok.


Az ötletet az egységes válaszra Pusztay János egyik cikke adta, amiben szó esett az aspektusos és tempuszos igeragozás keveredéséről. A többi tulajdonképpen egy olyan szemantikai analízisnak köszönhető, mint amilyet egyrészt domén-analízisnél, másrészt nyelvek tervezésénél szoktunk alkalmazni. Ez vezetett ahhoz a lényeges felismeréshez, hogy a magyarban az aspektusjelölés sokkal absztraktabb kategóriákat is magába foglal, és ezért kiterjed más szófajra is, mint a törökből vagy az ógörögből ismert temporális igei rendszer.

Persze ide azért hosszú út vezetett, amiről most csak röviden néhány dolgot említenék. Először is, pragmatikus szempontok szerint a magyar nyelvtan inkább leíró, mint előíró jellegű. Ennek ellenére a latin típusú preszkriptív nyelvtanok, mindenek előtt a német, tekintélyes befolyást gyakoroltak rá (ezért is tévesztik sokan össze a helyesírást a nyelvtannal). Mégis egyedi módon a magyar úgy néz ki, mintha valamilyen formális nyelvre jellemző generatív nyelvtannak engedelmeskedne, amely még Noam Chomskynak is örömére válna.

Ez az a tulajdonsága, amely a terjedelmes, de rendkívül homogén „pattern space”-hez vezet, amely mint szókincs elrettenti a tanulókat: a rengeteg, szokatlanul rövid, de egymáshoz nagyon hasonló szavak halmaza (melyek csoportosítására a „szóbokor” fogalma fog szolgálni, miután ez sokkal jellemzőbb a magyarra, mint a „szócsalád”).

A generatív nyelvtanok jellemzője, hogy egészen egyszerű szabályokkal is létre lehet hozni igen bonyolultnak tűnő nyelvi rendszereket. Ezért ha pontosan megfigyeljük a szóképzés folyamatát a magyarban, akkor azt le tudjuk írni a következő három axióma segítségével:
  1. Míg a magánhangzók inkább csak irányjelzők, addig a mássalhangzók az igazi értelemhordozók, és ezért a magánhangzóknál változatlanabbak is az idők folyamán;

  2. Egy adott szó gyöke vagy töve – ha egyáltalán van neki – általában nem véletlenül hasonlít egy másikéra (az itt használt „gyök” fogalma nem egyezik a Czuczor–Fogarasi szótár szerintivel);

  3. Bármilyen toldalék, legyen az a legelemibb, sosem véletlenül adatik egy rövidebb szóhoz, hanem szintén hasonlítás céljából.


Ezekkel az axiómákkal a végtelennek látszó pattern space kezelhető matematikai hálóvá válik. Ez a háló pedig jól illeszkedik a Saussure-i felfogásba, és érdekes módon a szinkronikus vizsgálatával bizonyos diakronikus következtetéseket is le lehet vonni. A módszert eredetileg csak a toldalékok rendszerezésére szántam, de hamar kiderült, hogy sok ősi szó alakja is értelmet nyer vele.

Mi tehát ez a kis gyűjtemény? Nem több és nem kevesebb, mint a fenti háló éleinek szemantikailag elfogadható megnevezése, amihez más nem kellett, csak logika és némi fantázia (ha ez nem számítógépes nyelvészeknek nem tetszene, akkor Gödelre hivatkozva azt válaszolnám, hogy az általuk megszokott hagyományos rendszeren belül ilyen eredményre tényleg nem lehet jutni).

Mi nem az itt közölt tartalom? Nem uralisztikai és indogermán-féle külső származtatás, ami a magyar nyelv esetében már részben megtörtént, részben pedig kudarcba fulladt. Ami persze nem csoda, mert az összehasonlító nyelvészet nem segít, ha nincs mit mivel összehasonlítanunk. Az ún. „alapnyelvi rekonstrukció” hasznos lehetett ugyan a krétai lineáris B írás megfejtésénél (.eng), de amíg nem lehet vele értelmezni a honfoglalás-kori rovásírásos emlékeket, addig kétséges az értéke a magyar szótörténet feltárásához.

Vegyük úgy, ha számítógépek számára szerkesztették volna nyelvünket, akkor tudatosan azt biztos az itt leírt elvek szerint tették volna. De még anélkül is úgy látszik elég volt egy kis szerencse és a fenti három axióma. Ami pedig a szükséges fantáziát illeti, szívleljük meg azt, amit Fogarasiéknak írtak az etimológiáról, Szt. Ágostont idézve:

A szók eredetét kiki, mint az álmokat, jó szánta szerint magyarázván…



Mare Cognitum, 2011. július 10.
P. d. m.

Utóirat

Örökre hálás vagyok nyelvtanáraimnak, akik egy életre megszerettették velem a nyelveket és az egyéb szimbolikus rendszereket. Különösen Monsieur Macknak tartozom köszönettel, aki francia tanárként már gyerekkoromban felhívta a figyelmemet az etimológia fontosságára a nyelvek megértéséhez – az ő óráin még a nem igazán könnyű francia helyesírás is logikusnak tűnt.


tovább
| lapozz |