mosoly
mosoly
Mosoly, mely ezer évről néz reám,
Szépség, mely ezer éven túl is él még,
Törötten is derűsen büszke szépség.
Már a ma címszó alatt is olvashattuk, hogy az általában mély hangrendű, m-mel kezdődő szavak (ha éppenséggel nem az időre vonatkoznak) mozgást jelképeznek. Sajátos módon a magyar nemcsak a végtagokat, hanem a mellet és a szájat is mozgó testrésznek tartja. Ez viszont földöntúli mosolyt csal még a földönkívüliek arcára is – hadd idézzük Douglas Adams „Galaxis útikalauzát stopposoknak” (a könyv keresése): „Ez Ford szerint [aki a Betelgeuse mellől, egy kis bolygóról származik] egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: »Szép napunk van«, vagy »Maga nagyon magas« vagy »Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?«. A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. E szerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják.”
Mondd, miért mosolyogsz?
A mozgásra jellemző szóbokor a mÙ*, aminek az archifonémája Ù=ú,a,á,e,é,í,o,ö. Ezért ebbe tartozik a fenti címben szereplő mond, valamint a majszol, és ennek származéka, vagyis az, aki ezt teszi, a majom. Ezek közül az első gyorsan és ismételten, míg a két utolsó kényszerűen mozgatja a száját (lásd a kiegészítéshez használt alapvető fogalmakat). A kör alakú harapásra utal a mar, amit viszont a markol ige a kézzel való átfogáshoz is köt, hasonló logikának az alapján, mint ahogy a szánkban található fogak a fog igéhez vezettek.
Inkább hangadó jellegű a mor(m)og, de szintén a mond* rokonságába tartozik a moraj és a motyog is. A motyó viszont az a batyu, amit mozogva viszünk. Maga a mozgás tulajdonképpen az állandó (z), kicsi, de ismételt (g) „odébb helyezkedés”. Ennek piciny, de hirtelen változata a moccanás. A következő szavak is valamilyen mozgás következményei: matat, motoz, motoszkál, stb.
Ide illeszkedett be a közvetlenül szláv eredetű, de különben indoeurópai mocsár is, mint a magyaros ingoványnak megfelelő „mozgó árterület”. Ebben gyakran található moszat is, ami szótörténetileg a maszat párja. Ez utóbbi pedig mosás közben folyamatosan keletkezik. Igaz, aki mos, az pont ettől, azaz a mocsok-tól akar megszabadítani valamit. Ez természetesen nem az a művelet, amelyet sulykolófával vagy netán mosógéppel végzünk, hanem az, amikor a ruhát ismételten széthúzva, vagyis „hasonló” mozdulatokkal vízben öblítjük.
Erre emlékeztet az is, amikor valaki elhúzza a száját, amint mosolyog. Ez a mozdulat természetesen magára a kivitelezőjére vonatkozik, amit az -og képző segítségével örökítünk meg.
A mosoly hatalma
Az ly megléte címszavunkban ugyanúgy, mint a király vagy pöröly szavainkban hatalomra utal. A kérdés csak az, hogy miért hatalmasabb a mosoly, mint teszem azt a mosás?
Erre a választ a mosolyog ige kicsit véglegesebb változata nyújtja: nézzük meg ugyanis, mit tesz az, aki nevet. Ez a szó a nép alatt tárgyalt né* szóbokor tagja, és természetesen azon belül nem a név főnév származéka. Ez ugyan a v miatt szintén befejezett szemléletű, de az ige a t-je végett mégiscsak műveltető jellegű („következménnyel járó”).
A következmény pedig nem a kérdéses szóbokor alapfogalma, a kiválasztás, hanem ennek tárgya, a hajlítással képzett nő (vö.: hő=hév). Vagyis az, aki nevet, az nő(jé)vé tesz – más szóval ellenállhatatlanná válik. Ezért is van az, hogy a magyarban teljesen egyedi módon még az ember szeme is nevethet vagy mosolyoghat. Tehát a mosoly azért hatalmas, mert ez egyszerűen, de mégis találóan a szájunk megnyerést keltő széthúzása.
| lapozz |