Mellesleg az -Ó archifonémának is van egy ilyen irányjelző, lativusi értelme. Ebből viszont az következik, hogy a ró ige is hasonló módon értelmezendő. Fogjuk rá, hogy valamit odafele körben karcol. Ha eredetileg a rovásírással tényleg botokat jelöltek meg, akkor ez a jelentés teljesen érthető.
Elgondolkoztató, hogy a magyar nyelvben az ír ige felépítését tekintve az isz[ik] / ív[ik] elsőrendű rendhagyó ige egyik huzamos származéka, és emiatt nem jövevényszó, hanem ősrégi belső fejlemény. S mint ilyen, az í- töve az előbbi lativusi magánhangzó-ragok megfelelőjének tekintendő.
Tehát itt is ugyanarról az odafele körben fogalomról van szó, csak fordított sorrendben, mint az előbb tárgyalt rá és ró szavak esetében. Főnévként a sebre kent ír jelentését ismerve, továbbá azt a tényt figyelembe véve, hogy az -ás egy egyszerű deverbális főnévképző, érthetővé válik az írás fogalma is, mint a valamire való rákenés művelete, amely a rovás-hoz hasonló.
Tulajdonképpen az ecsetelt értelmi rokonság a fenti szavak közt a közvetett bizonyítéka annak, hogy a magyarságnak már a Kárpát-medencébe való érkezése előtt is kellett rendelkeznie írásbeliséggel, mert különben az írást ma más, esetleg valamilyen indoeurópai fogalom jelölné.
| lapozz |