Pihenő Hely
Kis kitérő csillag- és címerképek kedvéért
Vajon miért vonzódtak a történelem előtti ősi névadók a Swietla/ Světla névhez? Csak annak nyilvánvaló, közszó-i érteleme miatt? Az „írtványföld” metafizikai tényszerűsége vonzotta csak őket? Vagy valamilyen szimbolikus tartalmat gondoltak vele egy „időkapszulába” rejteni? Tudjuk, nem feltétlenül létezik a helynevek közszói értelme, így önmagában az „irtványföld” köznapi jelentése kevés magyarázatnak (mert hiszen akkor a közszói értelemmel nem rendelkező helynevek hogyan keletkezhettek?). A névadók eredeti szándékára lehet már nem fogunk rájönni, de ha ma (még) szimbolikusnak találjuk az elnevezést, legalábbis érdemes annak megfejtésén gondolkodni, és most ennek adunk egy esélyt e pihenőként beillesztett fejezetben, amelyben az eddigi szerény mértékek helyett kicsinyt tágabb teret engedünk az elképzelt tényeknek. Nos e név szimbolikus értelme méltó e kicsi településekhez. A Johannes De Tepla, Karl Bertau által jegyzett Epistola cum Libello Ackerman und das Büchlein Ackerman c. könyv szerint: Hajnalcsillag, ennek alátámasztására pedig íme egy középkori cseh vers ugyanezen műből:
precz gest sie brala ma swietla hwiezda
po niezto sem sie wssim swym rozumem zcwuczim zprawowal
czo mam cziniti
czo mam nechati
Jakozto vezen plawecz
a marinarz na morzi
po swrchnie obacznie kwih di
Tova-tűnsz, óhh Halnalcsillagom
Ki minden tudásom irányát adtad
De mindaz, mit most teszek
Amit engedek, hogy legyen
Csak az mit vizek vándora is tesz
És az összes matróz a tengereken
Felhőbe vesző csillagképe után
A változatosság kikapcsol, spontánná, sőt lazává tesz, így ajánlatos, hogy a verset kép kövesse. A – térképen alig megtalálható – Dél-Morvaország-i Světlá német neve Swietla és talányos címere a köv.: FFFFFFFFFFFFFFFFFF
Forrás: http://web.iol.cz/Karel.Dvorak/Heraldik/Kres_O/D_Kres_O.htm
A vörössel festett pajzsfőn egy arany városkulcs stilizált formája látható. Az elsőre kulcs forma azonban jobban megvizsgálva voltaképpen rejtett szimbólumot tartalmaz, a Napét. Ezt bizonyítja, hogy a kulcshoz hordszíj kapcsolódik, amelyen jól látható egy aprócska egyenlő szárú kereszt. A minden ősnépnél feltűnő egyenlő szárú kereszt a legnagyobb földi erőnek, a Napnak a jelképe: az ősember a tüzet úgy gerjesztette, hogy két száraz fadarabot egymáson keresztbe fektetett s egymáshoz dörgölte. Ez jelentette tehát már az őskortól a „tűz”-et, a meleget, a jót, az életet. A kulcs további jellegzetességei is a Napra utalnak. Fejét – kulcshoz képest szokatlanul, kényelmetlen használatot okozva – apró tüskék övezik: a napsugarak. Szára toll nélküli és hegyben végződik, jelképezi a Nap hatalmát. A fej belső mintázata egy szilárd oltár-szerű alapot és egy arra alig érintkezően támaszkodó kétágú valamit, ami nyilván a város, jelképez. Vagyis a város alapjai a hit és az ősöktől eredő erő hatalma.
Meglepő a címer őszintesége, hiszen egy keresztény város vall a pogány kultusszal állhatatos hűséggel megőrzött szellemi kapcsolatáról (mai nyelvezeten: felvállalja a gyökereit). Ám értelmezésünket megerősíti, hogy a címer ezüsttel festett alsó részének motívumai is a kettősség és az őszinte vallomás. Azért, – hogy ne csalódjunk – itt is van egy elsődleges értelmezés és egy rejtettebb. Krisztus Mária fia, tehát a Máriát jelképező szív és a Krisztust szimbolizáló rózsa az anya-fiú viszonyra utal. Ugyanakkor a rózsa a katolikus egyház gyóntatóhatalmának is szimbólumává vált. (Innen eredt a titok hatalmának kifejezése: „sub rosa”). A „titok” pedig itt a kettősség, hogy e város szellemisége egyformán vallja magáénak a pogány ősök hagyatékát és a kereszténységet. S a kettős rózsaág egy óriási szívből hajt ki; szívből jövő, lélekből fakadó ez az őszinteség és állhatatosság. Mintha csak a morvák nagy ellenlábasának, a poroszoknak a híres jelmondatát rajzolták volna címerbe:”Sincere et constanter!”[1]
De hogyan kapcsolódik mindez a Swietla/ Světla névhez? Megvan tehát a kérdés, húzhatunk hát kártyát rá a Nagy Árkániumból.
Mondják, hogy a régiek Hesperos-t és Phósphoros-t két különböző bolygónak tartották, csak a görögök ismerték fel, hogy a kettő egy. Alkonycsillagként a Nap keleti, bal oldalán jelenik meg hátrafutó mozgásával. Az éjszakába értünk. Az egyiptomi hagyomány szerint Ozirisz holdisten birodalmába. Ekkor Ozirisz fia Hórusz viágító csillaggá változik. Az emberi cselekvés pedig folytatódik, de már megjelenik a kétség: Megéri-e a fáradságot? Nem megtévesztő-e a helyzet? Lehet kellemes ez a bizonytalanság, mert a körvonalak határozatlanok, a színek áttetszőek. Mint a Hold. Amely vibráló lidércfényre is emlékeztet, és a veszély előérzetét is kelti. Aki holdfényben kel útra, nem térhet vissza. Folytatnia kell útját akkor is, ha a cél ismeretlen, vagy nem látható. A megérzései, tudat alatti tartalmai olyan helyekre is eljuttatják, ahová nappal nem jutna el. Persze veszélyek kövezik útját, becstelen cselekedetek, hamis barátok, rejtett ellenségek.
Az összeomlás partján feldereng a remény csillaga, de sokat kell még tenni érte. A Hajnalcsillag a Nap nyugati, jobb oldalán tündöklik előrefutó mozgásával. Minden a Nappal kezdődik, ő az őserő. Az egység megnyilvánítja önmagát. Az atya. A folyamatok kezdete. Csak magát látja, az ellenerőket nem, ezért minden sikerül neki, de csak addig, amíg ellát. A Nap jelenti a teremtő tudatot. A szellem az ember legélesebb fegyvere, ez teszi lehetővé az emberi egzisztenciát bolygónkon. Megmutatta az időt, és az idővel azt is, hogy bele lehet tekinteni a sors alakulásába. Most már az ember örülhet az életnek és még jobban az időnek. Magas tudatossági fokon búcsúzásként lehet az életet ünnepelni, hiszen a Nap nyomatékosan figyelmeztet, hogy űtja lefelé vándorol. Hórusz-sólyom (egyiptomi király-isten) nappal uralkodik, bár ekkor nem, vagy alig látható, hiszen ő, csak a Nap helyettese, a bolygó pedig fedésbe kerül a Nappal és a Napon senki sem láthat át. Csak a sólyom tud szembe repülni a Nappal, s íme alkonyodik....
Az Esthajnalcsillag, mint spirituális archetípus ezeket üzeni nekünk. Vagyis az étert és az asztrálhatást közvetití. Ihletet,
sugallatot, álihletet, okkultizmust egyaránt szállít. Sosem tud teljesen elszakadni sem Ozirisztól, sem Hórusztól, mindig a Nap és a Hold vonzásközelében tud csak maradni. A éjszaka szülte, de legbensőbb énje a Nap után vágyakozik. Ha eljön a nappal, mégis láthatatlanná válik, mivel elnyomja a Nap fényessége. Éjszaka Nap-ként világít, de legbelül egyre jobban vágyódik a nappal után, és így újra meg újra. Minderről Hórusz, az egyiptomi Istenkirály jól gondoskodik. Az éjszakában világító csillag a lélek, a misztikus központ, valamint a sors hívó szavának jelképe. A csillag az imagináció szimbóluma, melynek segítségévet belső erők a külső anyagi szubsztanciákkal együtt transzformálhatóak. A két korsóból a vizek egyenlő arányban folynak a földre és a vízbe - a sötét erők és a világos erők kiegyenlítetődnek és egyesitődnek, a csillag jelenléte megerősíti a hőst, hogy utazása a beteljesedéshez közeledik. A háttérben lótusz-virág a termékenység szimbóluma, fölötte a lélek pillangó formában köröz. A kereső erőfeszítései elnyerték jutalmukat, már nem kell tovább vakon botladoznia a szellemi sötétségben, intellektusának pislákolására vagy tudat alatti énjének elfojtott hívására hagyatkozva. A csillag jelenléte megerősíti abban, hogy fáradozásai nem voltak hiábavalók, és abban, hogy a megfelelő időben a Nap újra felkel és akkor ő majd újra az égi fényben áll. A csillag a megértést, az előítéletek hiányát mutatja, mely akkor lehetséges, ha a tudat kapui nyitottak maradnak. Az itt szimbólikusan megjelenő tudatosság nem rögzített, és nem önmagába zárt, hanem nyitott és szabad mint a kártyán látható széles táj. Igy képes az befogadni az eredeti intuíció ragyogását. [2]
Lelki épülés és felüdülés céljából folytassuk versolvasással. Egy, (az előzőnél kevébbé) régi költő, Schildhorn, Paul, Risch versében ugyanaz a különös kettősség és őszinteség nyilatkozik meg (Pestalozziverein …c. kötetének egy részlete 1900-ból):
„Hilf, Triglaw! Zu Hilf
Mein Roß, nun halt aus!
Mein Rappe, er sinkt! –
Weh, Morzana mir winkt!
Ha, du armselig Bild! Es grinst wie Spott
Mich die Fratze des Triglaw an! –
O dann hilf du mir, mächtiger Christengott!
Gott am Kreuze, ich flehe dich an!“
Triglov segíts, segíts meg most,
Látod lovam lehanyatlott,
Drága Pejkóm tarts ki vélem,
De - jaj, Morzana int nekem,
Óh, te kép, te ócska, rút, torzan vigyorgó másolat,
Triglov arcát én veszem föl, nem félve sorsomat,
És Te segíts majd meg Krisztuskirály,
Isten a kereszten, Hozzád könyörgök én.
Ha képre vers jött, jöjjön versre kép!
Óh Jámbor Olvasó, ne kérdezd, hogy ez melyik Swietla! S arrafelé ne tervezz utazást, mert útjelző táblákat sem fogsz találni... csak az biztos, hogy Csehországban vagyunk, vagyis Morva-földön...azaz voltunk, az biztos... legalábbis úgy hisszük...hiszen még bélyegünk is van e helyről...amelyből látszik...hogy e hely biztosan létezik...vagyis dehogy, csak létezett, azaz egy bélyeg, - ennyink van….
[1] Az egyenlő szárú kereszt és a rózsa értelmezéséhez támaszkodtam Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, 1940. c. művében leírtakra. Természetesen az általam leírt értelmezés egésze egyéni impresszió, más értelmezés is elképzelhető. (Elég, ha csak a szív további lehetséges értelmezéseire gondolunk.)
[2] Forrás: A Tarotra vonatkozóan Radics Péter: Camino és a személyiség fejlődése c. írása, http://www.javas.hu/orakulum/tarot/tarotbevezet.htm, http://www.dudus.hu/ansata/index.html honlapok voltak segítségül.
