Ó-Európa

A paleolitikumi őslakosok és a neolitikus farmerek

Egy témában az első könyv, az első tanulmány szinte mindig a legfontosabb, mégha esetleg hiányosságokkal is jelenik meg, amit majd persze

a későbbi szintézisek pótolhatnak. A populációgenetikában sincs ez másként, már ami a relevációt illeti. Az elismert olasz populációgenetikus, Ornella Semino és 16 munkatársa Science magazin 2000. november 10-ei (Vol. 290) számában 1007 európai férfi mintáin 22 ún. bináris (kettős) marker meglétét vizsgálták és a kapott eredmény alapján sorolták be őket a különböző kromoszómatípusok (haplotípusok) egyikébe, melyeket a jellemző mutációk által leszármazási fákba rendeztek. Az elemzés legfőbb és talán legmeglepőbb konklúziója az volt, hogy a 25 európai és közel-keleti régióból származó több mint ezerfős Y-kromoszóma mintázatok több mint 95%-ban 10 haplotípusba voltak besorolhatók, a teljes 22-ből. (A továbbiakban a tanulmány néhány megállapításának ismertetésekor az „Eu x” haplotípus-kódrendszert a ma elterjedtebb kódformárara cseréljük, a megértés könnyítésként idézőjeles etnikai-földrajzi utalással.)[1] Az adatok azt igazolják, hogy Európában a helyi vadász-gyűjtögetők azok, akik zömmel ősi eurázsiai génjeiket hátrahagyták. Az európai férfiak több mint 80%-nak az Y kromoszómái – amelyek csakis apáról fiúra adódnak át – azoktól a kőkori elődöktől származnak, akik két hullámban (először 40 000 éve Ázsiából /aurignaci kultúra - R1b hg M173/, másodszor 22 000 éve a Közel-keletről /gravetti kultúra- IR1a hg M170/ indultak) népesítették be a kontinenst. A gravetti és az aurignaci csoportok több évezredes békés egymás mellett élését csak az eljegesedés korszaka szakította meg, amikor is Nyugat-Európa elszigetelődött Közép-Európától. R1b és a belőle M17-el kialakult R1a haplotípusok - jelenleg körülbelül 50%-ban jellemzik az európai férfiakat, - mégpedig akképpen, hogy a két haplotípus egymással ellentétes (átfedő) földrajzi megoszlást mutat a kontinensen belül. Az R1b gyakorisága fokozatosan csökken nyugatról kelet felé haladva, leggyakoribb a baszkok között. Ellenben az R1a haplotípus - mely szintén az M173-as mutációval jelölt leszármazásból ered -, gyakorlatilag hiányzik Nyugat-Európában. Gyakorisága fokozatosan növekszik kelet felé, maximumát Lengyelországban, Magyarországon illetve Ukrajnában éri el, ahol gyakorlatilag az R1b hiányzik.

A tanulmány úgy értelmezte az R1b (M173) és a később ebből egy újabb mutáció (M17) által derivált R1a haplotípus kontinensen belül tapasztalt megoszlását, hogy ezek mintegy bélyegei a legutolsó jégkorszaki (hideg szempontjából) maximum idején az Ibériai-félszigetre és a jelenlegi Ukrajna területére refúgiumokba visszahúzódott egymástól hosszú időre elszigetelt népességeknek, illetve a jégtakaró visszahúzódását követően expanziójuknak. A legutolsó jégkorszak alatt (13-20 ezer évvel ezelőtt) a különböző humán csoportok arra kényszerültek, hogy az észak-balkáni menedéket kivéve elhagyják Közép-Európa területét is – itt kezdődik a harmadik európai történet, az I (M170) haplotípusé. Hasonlóan az európai növény és állatvilágban található párhuzamokhoz, az eljegesedésnek tulajdonított izolációt ismételt szétszóródás (expanzió) követte a klimatikus menedékekről kiindulva. Ez azt jelentené, hogy az R1b európai elterjedése az Ibériai-félsziget menedékhez, R1a az ukrajnai menedékhez, az I1a pedig az Észak-Balkán-i menedékhez köthető.

Az M170-es polimorfizmus egy másik vélelmezett paleolitikumi mutációt mutat, aminek a becsült kora 22 ezer év és gyakorlatilag csak Európára jellemző. A legutólsó jégkorszak után a klíma kedvezőbbé fordulása után ez a feltehetően epi-gravetti kultúra-hordozó hg az Észak-Balkán-i menedékből kiindulva kiterjedt Ausztria, és Csehország régióira, majd tovább északi és keleti irányba, mely jelenség párhuzamba állítható az I*, I1, I1a „skandináv/germán” haplotípusok eloszlásával. Seminoék forgatókönyve szerint az I1b „illír-trák” haplotípus a nyugati paleolitikumi populációkban alakult ki az eljegesedés maximumának időszaka alatt (bár az egy kérdés Szerző számára, hogy I1b miért nem a Balkánon jött létre, vagy az ukrajnai refúgiumban, ahol ma a legnagyobb frekvenciái láthatók), mint M26-al a helyi differenciálódása az M170-es leszármazásnak. Ez a hg ma leggyakoribbak közé tartozik Közép-Kelet Európában, de feltűnik a baszkoknál és a szardíniaiaknál is. Ma az I hg Európa középső régióiban észak-dél irányban mutat ellentétes-átfedő megoszlást, északon „germán”, délen „szláv”.

Az M170 legközelebbi filogenetikus előde az M89 mutáció, amiből a legfontosabb közel-keleti mutációk is származnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy az európai eredetű M170 azoknak a leszármazottaiban található, kiknek ősei a Közel-Keletről indultak el mintegy 20-25 ezer évvel ezelőtt, és elterjesztették a gravetti régészeti műveltség emlékeit. [2] Az R és az I haplocsoport együtt teszi ki a 80 %-ot.

Csak az európaiak 20%-a vezetheti vissza a génjeit az újkőkorszaki földműves ősökre, azokra a bizonyos farmerekre. Az E3b (M35) „afrikai/mór”, J2 (M172) „mezopotámiai”, F (M89) „Indus völgyi” és G (M201) „hegyi/kaukázusi” haplotípusok gyakorisága Közel-Keleten a legmagasabb, Európa felé haladva fokozatosan csökken Az első három hg mutációjának becsült életkora 15-20 ezer, míg az G (M201) 17 ezer évre tehető. Ezek alapján nem állapítható meg, hogy vajon az eljegesedés előtt, vagy után érkeztek a kontinensre, mindazonáltal az E3b, J2, F és G hapoltípusok Közel-Kelet felől Európa irányába megfigyelt csökkenő gyakorisága és térbeli elhelyezkedése alapján nem mutatható ki az R1b és R1a esetében tapasztalt földrajzi megoszlás, nem valószínű, hogy a jégkorszaki refúgiumokban már éltek volna. Így - a szerzők szerint - az E3b, J2, F és G a közel-keleti eredetű, földművelést elterjesztő populációk genetikai hozzájárulása lehet Európa férfi génállományához, ami úgy tűnik sokkal hangsúlyosabb a Mediterráneum partvidékén, mint Közép-Európában.

Létezett kőkorszakinál későbbi független vándorlás Uralból is. Seminoék kimutatják az azt jellemző M178 létrehozta „uráli” Tat marker korát (4000 év), és leszögezik, hogy az nem mutatható ki a magyarok körében. Először Cavalli-Sforza a Stanford Egyetem genetikusa próbálkozott meg a különböző populációk és nyelvcsaládok között fennálló lehetséges kapcsolatok feltérképezésével, de mint megállapítja: „a genetikai és nyelvi törzsfák közt mégis vannak eltérések, és ezek az eltérések sok forrásból táplálkoznak. Egy nyelvet viszonylag rövid időn belül le lehet cserélni egy másikkal”. Tehát a genetikai és nyelvi törzsfák összevetése csak egyes esetekben hozott (hozhat) párhuzamos eredményt, mivel a nyelvek változási sebessége nagyságrendekkel gyorsabb, mint maga a genetikai evolúció, illetve az esetlegesen meglévő kapcsolatot felboríthatja a „nyelvcsere” jelensége. Ezért sem meglepő eredmény, hogy a magyar és a többi nyelvrokon populációk összehasonlítása során a nyelvi (uráli nyelvcsalád tagja) és a genetikai evolúció („uráli” TAT marker hiánya) nem mutat párhuzamot a két vizsgált csoport esetében.

„A különböző jellegű forrásadatok azt sugallják, hogy az európai népesség a helyi kőkori csoportok és a Közel-Keletről érkező, a földművességet a Termékeny Félholdban feltaláló újkőkorszaki földművesek egyesüléséből keletkezett. Azonban a kőkorszaki európai csoportok eredete és a jelenlegi génállományban való részesedése vita tárgyát képezi” olvasható a tanulmány elején. Seminoék összefoglalóan leszögezik, hogy az európai férfiak genetikai sablonja mintegy 40000 évvel ezelőtt keletkezett, azután azt az újkőkori földművelőké módosította – de nem törölte – mintegy 10000 évvel ezelőtt. [3] A genetikai kutatások során pedig érdemes a megszülető eredményeket összevetni a különböző tudományágakkal, de azok természetesen nem biztos, hogy azonos irányba fognak mutatni.

Seminoék alapvetően csak az európai benépesítést vizsgálták. Az R1a haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában, is, ahol egyébként a marker nagy gyakoriságokat ér el. Szeminoék is kisérletet tesznek az indo-európai nyelvek elterjedésének összekapcsolására az R1a haplotípussal, ami a mainstream felfogás nyilvánvaló IE nyelv-centrikusságára utal, talán csak munkahipotézisként fogadható el, hiszen erre bizonyíték természetesen nem létezik. Az R1a „elterjedését Európában és keletre a Jamna műveltségnek a „kurgán művétség területéről“ (a mai Dél-Ukrajna) való kiterjedése erősíthette föl, ezáltal az indoeurópai nyelv szétterjedését eredményezve”- írják árnyalt megfogalmazással. Ebbe bele lehet érteni (szvsz), hogy az R1a elterjedése régészeti kultúrához köthető, az IE nyelvek pedig egyfajta rásegítő hatással gyorsítják a folyamatot.

Persze, hogyha az IE nyelv-centrikus kutatók nem akarnak nevetségessé válni, az R1a keletkezését minél későbbre kell datálniuk, hiszen Európában az indogermán nyelvek nem lehetnek 4-5000 évnél idősebbek. Persze ezért találták ki a nyelvészek a pre-IE-nyelvek fogalmát, amely fogalom még az őshaza fogalmánál is hipotetikusabb. (Íme ilyen az, amikor nyelvészetileg elkötelezett tudósok írják az új genetikai felfedezések értelmezését! Nekünk magyaroknak végtére ismerős lehet a kép, hiszen a finn-ugor történeti-nyelvészeti iskola az indogermán – bocsánat: indo-európai – emminens tanítványa..)

Ezért aztán egyes kutatók egészen komoly erőfeszítéstől sem riadnak vissza, a mutáció életkorát tekintve, ami teljesen új megvilágításba helyezheti az R1a-s haplotípusról kialakult képet azok számára, akiknek igényük van arra, hogy ezt elhiggyék. Három különböző kutató lényegesen későbbire becsülte az M17 életkorát: Zerjal 3800, Kayser 2550 (!) évesnek datálta. Szerző véleménye szerint Karafet 7500 éves datálása reálisabb. Inkább a nagyállattartó nomadizmus elterjedéséhez, azaz szkíták, mongolok és a hunok kelet-nyugati vándorlásaihoz köthető az R1a elterjedése.

Leszármazási fa és idővonal

Igen lehet, hogy mostanra már szédül is azon Kiváló és Nyájas Olvasó fője, aki először lett az archeo- és populációgenetika setét mélyvízébe dobatva, hol kavargó örvényeket vetnek nemcsak a szívünkben is kiáltozó Nemzetünk Tudatja, hanem az Emberi Kultúra és az ő alteregója, az Atropológia oly vad és masszív áramlati is, miknek fortélyait soha nem tudtuk igazán még kifigyelni sem. Most se fog sikerülni. Mégha egy kissé közelebb kerülünk is (bár egyben a kavargó örvényekhez szintén)… A felszínen pediglen a szél szemünkbe vagdossa a Tudomány millió apró pozitív kódját és pozitív ismeretét. Nem könnyűek az első úszóleckék és nem szabad a koncentrációt az irdatlan mélységekre és távolságokra összpontosítani. De ez nyomozati tevékenységgel összefüggő információk mégiscsak fontosak, hiszen felvállaltuk e különös szellemi utazást, amelynek legsajátlagosabb furcsasága, hogy nemcsak az múltba vezet, hanem az egyre távolabbiba. Azért lassan elsajátítjuk azokat az apróbb-nagyobb gyakorlatiasságokat és elméletiességeket, mik egy ilyen útról a nem-letéréshez mindazonáltal szükségesek…

Szerző is belátta tehát, hogy a megértéshez elengedhetetlenül szükséges áttekintő táblázatok és listák beiktatása. Egy fát kell elképzelni, amikor a genetika lerajzolja a főbb haplotípusok egymással alkotott összefüggését:

Valamint lássuk a listákat is!

1.lista Főbb haplotípusok kialakulása

(mainstream teória, out of Africa, F: Wikipédia- alapján)

Kiinduló helyzet (M168 bekövetkezése elött)

A hg (M91) Afrika, khoisanok, etiópok, nilusiak
B hg (M60) Afrika, manóbák hadzabék

50 000 éve (M168)

C hg (M130) Óceánia, Észak-Közép-és Kelet-Ázsia, Észak-Amerika és jelentős jelenléttel India
F hg (M89) Óceánia, Európa, Ázsia, Észak-és Dél-Amerika
Yap+ haplogroups
- DE hg (M1, M145, M203)
  - D hg (M174) Tibet, Japán, az Andamán-szigetek
  - E hg (M96)
    - E1b1a hg (M2), korábbi nevén E3a, Afrika
    - E1b1b hg (M35), korábbi nevén E3b, Kelet-és Észak-Afrika, Közel-Kelet, Földközi-tenger, Balkán

45 000 éve (M89)

F hg (P14, M213) Dél-India, Sri Lanka, Kína, Korea
G hg (M201) Általában alacsony frekvenciájú, leggyakrabban fordul elő a Kaukázusban, az Iráni-fennsíkon, Anatóliában, Európában főként Görögországban, Olaszországban, Ibériai-félszigeten, Tirolban, Csehországban, nagyon ritka Észak-Európában
H hg (M69) India, Sri Lanka, Nepál, és alacsony frekvenciával Pakisztán, Irán, Közép-Ázsia és Arábia
I –J –K hg (L15, L16)
- IJ hg (S2, S22)
  - I hg (M170, P19, M258) Széles körben elterjedt Európában, ritkán a Közel-Kelet egyes részein , és gyakorlatilag teljesen hiányozik máshol
    - I1 hg (M253, M307, P30, P40) Észak-Európa
    - I2 hg (S31) Közép-és Délkelet-Európa, Szardínia
  - J hg (M304) Közel-Kelet, Törökország, Kaukázus, Olaszország, Görögország, Balkán, Észak-és Északkelet-Afrika
    - J* hg Nagy frekvenciában található a Jemenhez tartozó Socot-szigeten, előfordul még Pakisztánban. Ománban, Görögországban, Csehországban, ill. a türt népek között
    - J1 hg (M267) Többnyire sémi népekhez kapcsolódik a Közel-Keleten, Etiópiában, Észak-Afrikában, valamint az Észak-Kelet-Kaukázus-i népek között, ill. Dagesztánban
    - J2 hg (M172) Főleg az egykori Termékeny Félhold északra eső felében (Észak-Főniciát is beleértva), Anatóliában, Dél-Európa mediterrán jellegű partvidékein, Észak-Afrikában. Előfordul Nyugat-Közép-és Dél-Ázsiában, illetve Indiában valamivel nagyobb mértékben
- K hg (M9, P128, P131, P132)

40 000 éve (M9)

K hg
- L hg (M11, M20, M22, M61, M185, M295) Dél-Közép-és Délnyugat-Ázsia, a Földközi-tenger környéke
- MNOPS hg (Rs2033003/M526)
  - M hg (P256) Új-Guinea, Melanézia, Kelet-Indonézia
  - NO hg (M214)
  - N hg (M231) Eurázsia északi része, főleg az uráli népek
  - O hg (M175) Közép-Kelet-Délkelet-Dél-Ázsia, a Csendes-óceán déli része
    - O1 hg (MSY2.2)
    - O2 hg (P31, M268)
    - O3 hg (M122)

35 000 éve (M45)

P hg (M45, 92R7, M74/N12)
- Q hg (MEH2, M242, P36) Feltehetően 15,000-20,000 évvel ezelőtt keletkezett. Előfordul Ázsiában és Amerikában
  - Q1a3a hg (M3) Észak-Közép-és Dél-Amerika
- R hg (M207)
  - R1 hg (M173)
    - R1A hg (M17) Közép-és Dél-Ázsia valamint Közép-, Észak-és Kelet-Európa
    - R1b hg (M343) Európa, Kaukázus, Közép-és Dél-Ázsiában, Észak-és Közép-Afrika
  - R2 hg (M124) (Dél-Ázsia, Kaukázus, Közép-Ázsia
S hg (M230, P202, P204) Új-Guinea, Melanézia, Kelet-Indonézia

T hg (M70, M184/USP9Y 3178, M193, M272) Észak-Afrika, Afrika szarva térségében, Délnyugat-és Dél-Ázsia, a Földközi-tenger, (korábbi nevén Haplogroup K2)

A genetika ezen magyarázó elméletének legkevésbé biztos pontja a mutációk keletkezésének gyakorisága (a „molekuláris óra” pontossága), ami alapvetően feltételezésen alapszik - ti., hogy a mutációk keletkezése egyenletes ütemű. Olyan statisztkai jellegű jelenségről van szó, amelyre vonatkozóan nem lehet kizárni sem a rendkívüli körülmények, sem a külső beavatkozás(ok) kezdeti (alapítói) hatását/hatásait. Persze vannak még részletesebb idővonalak, de minél tagoltabb az időskála, annál bizonytalanabb és inkább feltevés-szerű a lista, ezt tudni kell. Lássunk egy LGM utáni részletesebb bontást:

2. lista Főbb haplotípusok kialakulása a jégkorszakot követő időszakban

K => 40,000 évvel ezelőtt (talán merült fel Észak-Irán)
T => 30,000 years ago (around the Red Sea) I2b => 13,000 years ago (in Central Europe)I2b => 13,000 évvel ezelőtt (Közép-Európa)
N1c1 => 12,000 years ago (in Siberia) N1c1 => 12,000 évvel ezelőtt (Szibériában)
I2a => 11,000 years ago (in the Balkans) I2a => 11,000 évvel ezelőtt (a Balkánon)
R1b1b2 => 10,000 years ago (north or south of the Caucasus) R1b1b2 => 10,000 évvel ezelőtt (északra, illetve délre, a Kaukázus)
J1 => 10,000 years ago (in the Arabian peninsula) J1 => 10,000 évvel ezelőtt (az Arab-félsziget)
E-V13 => 10,000 years ago (in the Balkans) E-v13 => 10,000 évvel ezelőtt (a Balkánon)
I2b1 => 9,000 years ago (in Germany) I2b1 => 9,000 évvel ezelőtt (Németország)
I2a1 => 8,000 years ago (in Sardinia) I2a1 => 8,000 évvel ezelőtt (Szardínia)
I2a2 => 7,500 years ago (in the Dinaric Alps) I2a2 => 7,500 évvel ezelőtt (a Dinári-hegység)
E-M81 => 5,500 years ago (in the Maghreb) E-M81 => évvel ezelőtt 5,500 (a Maghreb-országok)
I1 => 5,000 years ago (in Scandinavia) I1 => 5000 évvel ezelőtt (Skandináviában)
R1b-L21 => 4,000 years ago (in Central or Eastern Europe) R1B-L21 => 4,000 évvel ezelőtt (Közép-és Kelet-Európa)
R1b-S28 => 3,500 years ago (around the Alps) R1B-S28 => 3,500 évvel ezelőtt (kb. Alpok)
R1b-S21 => 3,000 years ago (in Frisia or Central Europe) R1B-S21 => 3,000 évvel ezelőtt (közép-európai vagy Frisia)
I2b1a => less than 3,000 years ago (in Britain) I2b1a => Kevesebb, mint 3000 évvel ezelőtt (Nagy-Britannia)

[1] Az európaiakra ma jellemző 22 (túlnyomó többségükre 10) haplotípus kialakulása és tömegessé válása, szétterjedése Európában több ezer évvel azelött megtörtént, hogy az írott történelemben első ízben említettek népeket és törzseket. Időben kőkorszaki és neolitikus régészeti kultúrákkal estek egybe, ennek ellenére csak tudományos hipotézisnek számít egyes régészeti kultúrák és haplotípusok összkapcsolása is (nemhogy a népeké és haplotípusoké). Mégis alkalmazzák/alkalmazzuk az etnokultúrális jelölést közérthető elnevezésként (pl. „mór” „sztyeppi” stb), mert a törzsek, etnikumok keletkezése és kiterjedése éppúgy földrajzilag írható le (idővonal mentén), mint a haplotípusoké (és a belőlük kivált alcsoportoké, szubcládoké). Aminek alapján egy jó elnevezés érthetőbbé teszi a magyarázatot, de a következetesen kirakott idézőjel mutatja, hogy az „atlanti”, „magyar”, „mór”, „sztyeppi”, stb. nem a megszokott értelmezésében áll.

Válasszunk egy olyan példát, ami nem magyar vs szláv-vonatkozású és alátámasztja azt a hipotézist, hogy Európában valószínűleg mindenütt éltek olyan auctochton őslakosok, akik már hordozták a ma megfigyelhető frekvenciákat, amikor az IE nyelvek megjelentek a helyszínen. Ilyen példa a számiké (lappoké), akik Skandinávia őslakosai. Maguk a skandinávok tradicionálisan nem tartják öket skandinávnak. Ennek elsősorban nacionalista irányzatú okai vannak. A számikat a tradicionális skandinávok egy nemkívánatos alsóbb rendű kisebbségnek tekintik. Ugyanakkor Seminoéknál az I1a „skandináv/germán” hg 41,7 % a számikban, ami Európában az egyik legmagasabb. (A német érték pld. 37,5 % ugyanitt.)

[2] Kétségtelenül érezhető némi bizonytalanság a tudományos felfogásban a E3b, J2, F és G haplotípusok neolitikus, illetve későbbi európai elterjedésével kapcsolatban. Szerző véleménye szerint ez összefügg azzal, hogy a legelső magas kutúra, a Sumér kapcsolódása az utód-kultúrákhoz lényegében megoldatlan a tudomány részéről. A mainstream felfogás, miszerint a sem nem indo-európai, sem nem semita sumér nyelv szigetnyelv, amelynek sem őse, sem rokona nincsen, a sumér kultúra pedig maradék nélkül feloldódott volna az utána következő semita kultúrákban, sok témával foglalkozó számára nem igazán meggyőző. (Bár azt is meg kell jegyezni, hogy a zsidó-katolikus Biblia számos motívumot tartalmaz a sumér hiedelm-világból, de igazából ezekkel a párhuzamokkal kapcsolatban is bölcsebbnek vélik a hallgatást.) A hivatalos történész szakma óvatossága persze nagy lehetőség az alternatív nézetek számára. Ez utóbbiaknál erősen tartja magát egy olyan nézet, hogy a Sumér Birodalom végső bukása tömeges sumér exodussal járt, mitöbb a sumérok alkották a pre-szkítákat Nyugat-Ázsiában. Szvsz, ha menekültek a Földközi-tenger felé, akkor menekülhettek Anatólia felé is, majd pedig a Vardar- Morava – Duna vonalán is (a furcsa természetű J2 pl. vonzódott a tengerpartokhoz, folyóvölgyekhez, míg a nagy hegyek, mit Kárpátok, Kaukázus, Himalája kedvét szegték a terjeszkedéstől. Ellentétben a G haplotípus népével, amely kimondottal a hegyvidéki levegőt szívva érezte magát hatalmasnak, mindent legyőzőnek....) Legyünk azért óvatosak, mert ha van olyan, amitől a bevett tudomány ma teljesen, szinte szenvedélyesen elzárkózik, az a sumér kultúra kapcsolata nem szemita népekkel. Igaz a géntudomány új felfedezései most rosszul jönnek nekik, bár mint tudjuk magyarázatban nem lesz hiány…

[3] Erre vonatkozóan szokták azt fejtegetni, hogy az (európai kialakulású) I és (közel-keleti kialakulású) J hg-k nagyobb rokonságban állnának egymással, ez a rokonság azonban igen távoli, további következtetéseket ezzel kapcsolatban Szerző nem lelt fel.