Módszertan helyett

Kié ez az erdő, azt hiszem, tudom,

A közeli faluban van a háza.

S nem sejti, hogy megállék,

Figyelve, a hó mint lepi erdejét.

Kis lovam furcsának találja,

Hogy ok nélkül megállék,

Ezen a legsötétebb éjszakán,

A megfagyott tó és a fák között.

Megrázza csengőjét,

Mintha kérdezné, tévedés ez?

Az egyetlen hang a szél zúgása,

És a hó csendes hullása.

A fák sötét homálya mély,

Gyönyörű csend honol.

De nekem dolgom van még,

És sok mérföld míg alhatok.

[1]

Statisztikusok, felmérők és földmérők, összeírók; régiesen: írnokok használják elegánsan a n. a rövidítést, ha az

általuk készített bonyolult kimutatások, többdimenziós táblák, egyszóval tengernyi felhalmozott információhalmaz valahol mégis hiányos. A meglévő adatok nemcsak egymást értelmezik, hanem mintegy körberajzolják a hiányzó adat helyét, ilyenkor mondják derék írnokaink: a megfigyelt jelenség biztosan létezik, csaknekünk nincs róla hiteles információnk. Az adatolni nem sikerült jelenséget mintegy körülhatároló feltételezéseket pedig úgy említik, hogy lehetséges összefüggések. Megpróbáljuk egy család eredetének kutatásán belül ezt a „nem ismert” biztosan létezőt valószerűen megjeleníteni, szükségszerűen bevonva az elemzésbe a posszibilist, a „lehetett volná”-t. Az így nyert kép meglehet kicsit imaginárius (meglehet kicsit képzetes) lesz, de akik ott voltunk anno a komlex számokkal foglalkozó matek-órákon tudjuk, hogy az imaginárius számok csak a valóság alkalmazható kibővítései.

[2 ]

Vessünk egy pillantást az az irnok személyére is igazán autentikus ősi környezetében: a kátib (kÁtib)-ra és szerepére a kalifátusban. Az írnok itt többé-kevésbé kiismerhetetlen és homályba burkolódzó. Az írnok művészete a megszólítás és közlés csiszolt formájában van, abban, hogy hogyan kell az emberekhez fordulni, mindig módszeresen és rendezetten fogalmazni, hogy az egyértelmű legyen. „Az írnok tudása addig nem jut el erre a fokra, míg minden tudományból egy részt el nem sajátít, míg minden mestertől el nem tanul egy fogást, míg minden filozófustól nem hall egy aforizmát, míg minden embertől át nem vesz egy valamilyen előkelő fordulatot.” Az írnoknak képesnek kell lennie az igazság hamisságként való föltüntetésére, és ennek az ellenkezőjére is. Műveltnek kell lennie, legyen jó kifejező készsége és ismerje az ékesszólást. Ismerje a nyelvtant, legyen beszéde elbűvölő és választékos. Legyen nagy szókincse, hogy a legmagasztosabb dolgokat a legmagasztosabb szavakkal tudja leírni, és fordítva.

[3]

Megfogalmaztuk tehát a vizsgálódás különös vonásait (nincs adat) és a vizsgálódó (továbbiakban Szerző) önmegvalósítási célként maga elé állított önképét (írnok). Nem maradhatunk kizárólag az empirikus valóság világában, mivel bizonyosan igaz következtetést, mint majd láthatjuk, szinte egyet sem tudunk levonni. Nem szeretnénk ugyanakkor a fikció világába sem elkalandozni, mert éppen a kutatás során nyert tapasztalatok azt a megérzést erősítik tovább bennünk, hogy a kezdetek differenciálatlan ősformái már tragikusan elhalványultak, vagy önmaguk paródiáivá váltak. A cinikus és szarkasztikus ember jól látja, hogy az egész egy rommező, de hol a tekintély, amit lerombolni még kihívást jelenthet? Mégsem a Kezdetek iránti rezignált nosztalgiát képviseljük. Hanem azt, ami imaginárius a megismerésben és nem keletkezhet csak a valóságból. Legalábbis szerény eszközeinktől telhetően itt és most ezt a komponenst az általában szokásosnál kicsit nagyobb figyelemmel szándékozzuk kezelni.

[1]

Robert Frost : Stopping by woods on a snowy evening

Whose woods these are I think I know,

His house is in the village though.

He will not see me stopping here,

To watch his woods fill up with snow.

My little horse must think it queer,

To stop without a farmhouse near,

Between the woods and frozen lake,

The darkest evening of the year.

He gives his harness bells a shake,

To ask if there is some mistake.

The only other sound’s the sweep,

Of easy wind and downy flake.

The woods are lovely, dark and deep,

But I have promises to keep,

And miles to go before I sleep,

And miles to go before I sleep.

Frost idézett költeményét - amit 1923-ban egyetlen éjszaka alatt vetett papírra -, Kassad fordította, J. L. Borges nyomdokán körül is járva témáját. Érdekes kérdés szvsz a nem hivatásos költő által fordított műalkotás. A nagy költő ugyebár „újraalkotja” a műfordítást saját költészetén keresztül, a – nevezzük itt és most így a nem hivatalosat, – „amatőr” lehet, hogy nem ismeri jól a poétikai eszköztárakat és zsargonokat, de elbűvölően és őszintén az idegen nyelvi hatás alatt áll; vagyis az ő (mű) fordításán keresztül adott esetben váratlanul elemi erővel tárulhat fel a szöveg rejtett értelme. Persze a nem hivatásos fordítások kedvelése csak egy személyes beállítottság, afféle passzió (a szóban forgó versnek Jánosy István „Havas este megállok az erdő mellett” c. műfordítását történetesen még nem is volt szerencsém olvasni.). Ha már személyes vallomás: az legyen teljes. Jelen anyag szerzője is megpróbálkozott már hevenyészett és hangulatot tükröző fordítással, egyik ezek közül kettő a „Pihenő Hely - Kis kitérő csillag-és címerképek kedvéért” c. fejezetben elolvasható.

Vajon a mohón kutató szem – ilyetén amatőr verseket és versfordításokat vizslatva - nem a nyelv valamely fiatalabb korszakának naivabb, kevésbé cinikus kifejeződés-módjait szomjazza-e (hogy teljes legyen a képzavar)? Lehet, hogy időnként nem nyelvi és létkörnyezetünk megkérdőjelezését és újra és újra történő formázását akarjuk, hanem valami zsargon-mentes, ódon meghittségre, egy kis emelkedettségre, vagy átszellemültségre vágyunk? A történelem folyamán mindig (?) is létező szlengre még vissza fogunk térni a „Egy kis szleng” c. fejezetben. De hogyan lehetne a sejtetésnek, metaforikus gondolkozásmódnak valamiféle elméleti sarok (vagy tám?) követ találni, milyen szellemi kirándulásra lenne ehhez szükség? Milyen utalásokat volna célszerű elhelyezni a jegyzetekben, amelyek a főanyagban alkalmazott szemléletmódra engednek valamelyes megvilágítást? Ha nem igazán szeretnénk elméleti konstrukciókkal birkózni, akkor inkább költészet, hallgassuk Kassad által idézett Borgest (néhány szó kihagyásával):

Olyan tökéletesek ezek a sorok, hogy aligha gyanítunk trükköt benne. Pedig hát minden irodalom trükkökből áll, és ezekre a trükkökre - hosszú távon - fény derül. S akkor megunja őket az olvasó. Ebben az esetben azonban olyan ártatlan trükkről van szó, hogy egészen szégyellem magam, hogy trükknek nevezem (nincs rá jobb szavam, azért használom). Frost ugyanis valami roppant vakmerő dologgal kísérletezett itt. Ugyanaz a sor kétszer szóról szóra megismétlődik, de más a jelentése. And miles to go before I sleep: ez szinte konkrét - a “mérföldek” térbeli, New England-i mérföldek, az “alvás” “elalvást” jelent. Másodjára - And miles to go before I sleep - azt érezteti velünk, hogy a mérföldek nemcsak térben, hanem időben is értendők, és hogy az “alvás” jelentése “halál” vagy “nyugalom”. Mert véleményem szerint a sejtetés mindig sokkal hatásosabb, mint a megállapítás, amit érvként adnak elő. Akkor ugyanis vizsgáljuk, mérlegeljük, forgatjuk őket, és ellenük szegülünk.

[2]

Az előző jegyzetben felvetett gondolatmenetet mégis folytatjuk.

A mélyebb elemzések egyábként a gondolati tér és a lehetséges világok fogalmait egyáltalán nem tartják képzetszerűnek/imagináriusnak. A lehetséges világok az utalás (a referencia) filozófiai, metafizikai kérdéseit érintik, míg a gondolati terek az elbeszélésben kialakuló és kibomló gondolatszerkezetekkel kapcsolatosak. A gondolati tér a fogalomalkotás és a gondolkodás közvetítő eszköze (medium), s nem valami kép(zet)szerű kép(ződmény) (imagistic representation). A gondolati tér magában foglalja pl. közvetlen környezetünket, ahogy azt érzékeljük és értékeljük, azaz fogalmilag elvonatkoztatjuk, elképzelt, fiktív helyzeteket vagy fogalmi jellegű ábrázolást, a múltban megtörtént vagy a jövőben elképzelt vagy feltevésszerű jeleneteket, olyan elvont területeket mint a politika, gazdaság, a fizika vagy matematika.

A referenciát (az utalást) úgy határozzuk meg mint olyan viszonyt, amelyet az ember egy jel és az elbeszélés világának egy entitása (jól körülhatárolható egysége) között felállít. A gondolati terekre történő utalást tipikusan olyan (nyelvi) kifejezések előzik meg, mint (1) Lukács festményén, János elméjében, 1929-ben, az ő nézőpontjából, (2) valószínűleg, lehet, elvileg, ha... akkor, ámbár, vagy, (3) Márton hiszi, Mária óhajtja, János kijelenti. Mindazonáltal, ahogy a kifejezések sugallják, más, nem nyelvi jellegű „eszközök” (devices) mint pl. festmények, szimbolikus nyelvek (algebra) is működhetnek gondolati térre utaló (abba „torkolló") jelenségként.

A lehetséges világok szemantikája első sorban azzal foglalkozik, hogy kiderítse, mikor és milyen feltételek közepette igaz vagy hamis egy mondat. Például az (A) és (B) mondatok rokon értelműek

(A) Phosphorus hajnalcsillag

(B) Hesperus esthajnalcsillag,

miután a hajnalcsillag és az esthajnalcsillag kifejezés egy és ugyanazon bolygót jelöli, ami Vénusz néven ismert. Phosphorus és Hesperus ugyanarra az egyedre utal, ennélfogva szükségszerűen igaz (minden lehetséges világban), hogy

Így a (D) és (E) mondatok bizonyíthatóan igazak:

(D) Caius (azt) hitte, hogy (a) Hesperus esthajnalcsillag

(E) Caius (azt) hitte, hogy (a) Phosphorus esthajnalcsillag

annak ellenére, hogy Caius, a csillagász azelőtt élt, mielőtt felfedezték volna, hogy a hajnal- és az esthajnalcsillag ugyanaz az égitest, miután (C) szükségszerűen igaz minden lehetséges világban, így abban is, amelyik Caius hiedelmében létezik.

A gondolati tereket nem befolyásolja a nyelvi kifejezések igaz vagy hamis mivolta, mint ahogy a való vagy lehetséges világokra történő utalás sem. Kizárólag a fogalomalkotás és gondolkodás módja érinti őket. Így hát egyáltalán nem ellentmondásos vagy hamis azt állítani, hogy

(F) Caius (azt) hitte, hogy Hesperus nem Phosphorus

(G) Tény, hogy Hesperus (azonos ) Phosphorus(-szal).

( In: Film,Language and Conceptual Structures. Thinking Film in the Age of Cognitivism. University of Amsterdam, 1995:119-133.)

(Forrás: http://www.filmintezet.hu/magyar/filmint/filmspir/24/simons.htm)

[3]

Egy anoním anyagból, amely idéz Nizámi Arúzi: Ritkaságok gyűjteménye, avagy értekezések az írnokról, a költőről, az asztrológusról és az orvosról, ford. Fridli Judit, Budapest, 1984. könyvéből és más irnokok oktató könyveiből.