Memento

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e

Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;

Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,

S én szólék, alig sohajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,

Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",

S szólt a Holló: "Soha már!"