Nap és Hold Országa
A magyar őstörténet buktatói
Az archeo- és populációgenetika új felfedezései hatalmas vihart jelentettek/jelentenek az amúgy sem békés ligetecskékből álló magyar őstörténet számára. Hogyan lehetséges az, hogy 1: míg a hivatalos (akadémiai) nyelvészeti állásfoglalás a magyart a finnugor-nyelvcsaládba helyezi és uráli, de legalábbis erdős (ugor) őshazát konstruál, 2: a krónikás, valamint valamennyi népi hagyomány (zene, díszítőművészet, életmód, mondák, népmesék, archaikus imádságok, stb.) a közép-ázsiai (sztyeppi kultúrkör) etnogenezist támasztják alá, mégis 3: mindezekkel teljes ellentmondásban genetikailag legközelebb az ukránokhoz, lengyelekhez, horvátokhoz, állunk?? (Az ukrán-lengyel-horvát rokonság közelsége a későbbi pontosabb mintavételekben némileg módosul, de közeli rokonságnak alapvetően e ma szlávként ismert népek maradnak.)
Nos, ha eddig „ugor-török-háboru” dúlott, eljött volna az ideje egy újabb „szláv-front” (ki tudja hányadik ukrán frontJ) megnyitásának? Aligha!
Szerző által vallott elmélet
A kötelező szerénység leginkább azt tanácsolná Szerzőnknek, hogy a hihetetlenül gazdag őstörténeti irodalmunkból inkább ne kompiláljon, és ne véleményezzen semmit – miként az egyszeri Indiába küldött újságírót mikor kérdezték, hogyan közli olvasóival benyomásait: az attól függ, mennyi időt leszek ott, mondta, ha csak egy hetet, akkor biztosan egy könyvet, ha egy hónapot sikerül, akkor talán egy cikket. És egy év után? - volt a kérdés. Nos egy év után azt hiszem nem írok semmit…- volt a válasz. Nos e bölcs tanácsot megfontoljuk is és nem is, jelen sajátos és „öntörvényű” szöveg érthetőségét egy saját magyarázó elméletecske (továbbiakban SZE) felállításával szeretnénk biztosítani, amely persze részeiben sem új, hanem különböző őstörténeti iskolákra épül. Lehet, hogy csak egy hónapunk van az őstörténetünk rejtelmeivel foglalkozni? J Hú pedig még a Könyvtárba is be kell ugranunk. Nem sok időnk van tehát, akkor pedig röviden és gyorsan!
Valószínűleg a legtöbb magyar valahol „lelke mélyén” érzi, hogy mi se a mansyk testvérei, sem mai törökök közeli rokonai, sem szláv eredetűek nem vagyunk. De az igazi elméleti probléma, hogy ez a három őstörténeti irány logikailag ki is zárja egymást. Sőt voltaképpen olyan logikai helyzet jön létre, hogy abból szvsz (is) csak a köv. kiutak lehetnek (SZE/1-4):
1) a magyar nyelv a Kárpát-medencében honfoglaláskor már megvolt és akkor nem lehet kizárni, hogy a honfoglalók (részben) honvisszafoglalók (visszatérés) is lehettek, [1]
2) teljesen új elképzeléseket (toposzokat) kell kialakítani egy letelepült közösség/etnikum és a hódítóként megjelenő sztyeppi lovas/nagyállattartó kultúra közötti viszonyokra, [2]
3) az előző kettő valamilyen kombinációja: pl. a honfoglalók hozták a keleti kultúrát és a magyar nyelvet, és annyira fölényben lehettek, hogy mindkettőt át tudták adni az itt lakó többségi ősnépnek, de az a valószínűbb hipotézis, hogy az őslakosok beszéltek magyarul, viszont a honfoglalók legalább két nyelven (az egyik valamilyen türk nyelv) beszéltek, [3]
4) nagyon is valószínű, hogy a honfoglalók létszámban kevesebben voltak, mint az őslakosok. A honfoglalók a helyben meglévő ősi európai génkészletet hosszú távon alig módosították. [4]
Vagyis a kelet-európai térségben meglepően nagyszámú őslakosság élt, akiket később jelentős szláv, a Kárpát-medencében Árpád honfoglalói által képviselt (keleti) kulturális hatás ért. A genetikailag rokon őslakosok – akiknek nyelvéről nem tudunk biztosat – génjeiket nagymértékben továbbadták, de a hódítók kultúrájának alá lettek vetve. (Valami hasonló történhetett pl. a bolgár, az angol-skót-waelsi etnogenezisben, vagy jóval messzebb a dravida-aryja kapcsolatban.) Végeredményben azt látjuk, hogy egészen máshogy ágazik el a nyelvi családfa a genetikaihoz viszonyítva. A ma etnikai identitás-meghatározó nyelv szerepét nem tanácsos a régmúltba visszavetíteni.
Van-e kapcsolat a gének és a nyelvek terjedése között? (kritika)
Mintahogy az archeo- és populációgenetika (a magyarázatokat tekintve) ma még szemmel láthatóan küszködik a nyelvi családfák „letaglózó” erejével. Az „R1a” haplotípus magyarázatára vonatkozóan pld. legalább annyi forrást lehetne összegyűjteni a „szláv” gén, a „kurgán-kultúra” elterjesztője, a „szláv-migráció” hordozza címszavakkal, mint a „szkíta-gén” „hun-gén” és egyéb közép-ázsiai keresőszóval. Ha ma szláv, indo-iráni, finn-ugor és török nyelvű népek nagy részét teszi ki ez a haplotípus, akkor joggal feltehető, hogy az előtt elterjedt, hogy ezek a nyelvek kialakultak. Persze az is elképzelhető, hogy helyenként a kialakulóban lévő (indo-iráni, stb.) nyelv is közte volt azoknak az eszközöknek, amikkel (mint emblematikus harci szekercéjükkel is) lerohanták a letelepült őslakosokat. [5]
Úgy tűnik az a baj, hogy a mai történelmi tudományosság képtelen elszakadni a tömeg és a tömegerő szükséges feltételétől. Valaminő történelmi „pol-korrektség” miatt nem mernek arra gondolni sem, hogy viszonylag kisszámú, de innovatív (és lovas) csapatok körbeszáguldhatják az ismert világot és minden emberi tömegre hatnak, azokat átalakítják, mert volt szellemi muníciójuk és az életük is ez volt, és a hivatásuk is ez. Talán a Termékeny Félhold népeivel megértőbbek kicsit, és sok hümmögés után elismerik, hogy a magasabb mezőgazdasági módszereket az akkori rénszarvas-vadász népek mégsem csak úgy hallomásból sajátították el, bizony kellettek a telepesek is, akik azután génjeiket mégis hátrahagyták. De az indo-európai nyelvek gyors elterjedését már képtelenek (viszonylag kisszámú) hódítók útján magyarázni, nem tudnak attól elszakadni, hogy keressék a nagy, vagy gyorsan szaporodó indó-európai tömegeket és hozzájuk a persze soha nem talált őshazákat.
Maga a Kelet-Európai ősnép teóriája, amelynek a létezése folyamatosnak tehető fel, tulajdonképpen nem új. Gordon Childe már 1929-ban (The Danube in Prehistory c. könyvében) felvetette, hogy Mezopotámia, Kárpát-medence, Kréta, minószi Görögország, Egyiptom kultúrái közösek voltak, azokat egy ősi nép hozta létre. Ma hogy látják/látjuk? A ma uralgó felfogásban az etno-centrikusság általában nyelv-centrikusságot is jelent. Igazából jelen összeállításunkban nem kívánunk a nyelvcsaládokra vonatkozóan megállapítani semmit. (Azt véljük, hogy a magyar ősnyelv, miként feltehetően a baszk és a kihalt etruszk is.) Minket az foglalkoztat, hogy a mai tudomány alátámaszt-e olyan elméletet, miszerint az egységes ősnép létezett?
Bizony Nyájas Olvasó, sok jel mutat arra, hogy a csodálatos nyelvészet bűvölte meg, zavarta össze, rontotta tévutakon gondolkodóvá a szépreményű őstörténetet. Pedig lehet tudni, hogy az ősi időkben a nyelv nem volt alapvető identitás-meghatározó faktor. A hatalmi-katonai-gazdasági viszonyokban nem játszott (ellentétben a gondolt/valóságos vérséggel, kultúrával/hiedelemvilággal szemben). A régi forrásokban nemigen említenek tolmácsot, vagy nyelvi problémát. Ahogy a ma élő emberek nagyrésze többnyelvű, az Ókorban ez pláne így lehetett. Persze mindannyian hallottunk/olvastunk az ószövetségi súlyos történetekről, Nimródról, Bábelről és a nyelvi egység elvesztéséről. Csak egyre nem gondoltunk: ezek próféciák lesznek, amik a Nagy Francia Forradalom után kezdtek igazából beteljesülni a nacionalizmus karrierjével.
Kitekintés térben és időben
Tehát amennyiben nem nyelvészeti oldalról indulunk el, tálcán kínálkoznak a bizonyítékok, hogy Európa mai népessége kevés kivétellel ősidők óta lakik itt, főként paleolitikumi, kisebb-részt neolitikumi ősök utódaiként, mint-ahogy a Kárpát medencében is ez a helyzet. Ne feledkezzünk el azért az Európán kívüli ősnép-rokonokról sem! Indiában a bráhmin kasztban igen magas az R1a és a J2 frekvenciája, de ez a kaszt minden valószínűség szerint egyidős a szanszkrit kialakulásával. Azt is el kell ismerni persze, hogy a kasztokra jellemző endogámia segít fenntartani a magas frekvenciát – szemben a pásztornépek exogám jellegével. (Mint-ahogy egy korábbi fejezetben szerepel, Szerző a Védák és a szanszkrit Kr.e. 3000, vagy annál korábbi keletkezésének híve.)
Itt ki kell térni arra, hogy a mezopotámiai kultúra –mely része ugye a bizonyos ősnépnek – még korábbra megy vissza. Az régészetileg bizonyított, hogy a sumér és az Indus-völgyi civilizáció szoros kapcsolatban kellett, hogy álljon egymással. Hogy melyik az ősibb, arról vita folyik. Vannak jelek, hogy az Indus-völgyi lehet a korábbi, ezt az ősi iratok (közvetetten) bizonyítják. Ugyanis a Védákban még nem szerepel a vízözön „legenda”, ugyanakkor a Földön járt istenekről és harcaikról a legrészletesebb leírásokat az ősi magaskultúrák által hátrahagyottak közül a Védák tartalmazzák. [6]
Kelet-Európa és Hindosztán mellett a harmadik nagyobb térség, ahol magas frekvenciával fordul elő az R1a Közép-Ázsia, ahol (eddigi logikánk szerint a kisszámú) hódítók török nyelvű kultúrákat adtak az ősnépeknek. A mainstream modern géntudomány szerint az R haplotípus itt alakult ki. Egyéb érdekes előfordulási helyek az R1a szempontjából (bár alacsonyabb frekvenciákkal): Tibet, és azok a területek, ahol a vikingek hódítottak. Mint jeleztük a „nomád” kultúrát a tudománynak (szerző szerint is) újra kell értékelnie. Mindenekelőtt el kell fogadnia, hogy bármilyen furcsa, a sztyeppeit is a korai magaskultúrák közé kell sorolni, amely leginkább a mai globalizációhoz hasonlóan egy uralmi szisztéma segítségével egyesít különböző etnikumokat közös kultúrában, a szorosan integrálni nem sikerült népeket pedig aláveti, erőforrásaikat elvonja.
Visszatérve a nyelvi szintre: az indo-európai utód-nyelvek (mármint szanszkrit-utódok) kialakulása szerintünk az ősnép(ek) kialakulásánál jóval későbbi. Amikor differenciálódtak a pl. szláv nyelvek, ez a haplotípus Kelet-Európában már rég el volt terjedve. Lehet, hogy a szlávok elődjeit képező ősnépeknek mégiscsak lehetett valami közelebbi köze a szkítákhoz/szauromatákhoz/szarmatákhoz? Nemdebár a lengyel nemesség ősi hagyománya volt a szarmata származás? Visszaszorultak a finnugor nyelvű népek is. A finnugor népek szláv asszimilációja majdhogynem a történelmi figyelem háttérmezőjében zajlott és zajlik. Vagyis ugyanott vagyunk: egy szinte maroknyi pre-indoeurópai nyelven beszélő harcias, hódító elit rátelepszik az őslakókra és megpróbálja uralni őket és nyelvét rájuk erőltetni (mint tudjuk, ez utóbbi nem mindig sikerül), genetikai értelemben azonban felolvadnak.
Vegyük a Kárpát medencét. Az eredeti krónikás hagyományunk szkíta-hun tradíció mellett horgonyozza le magát. És nem török/ótörök/türk hagyomány ez! (Csak ugyi a bizánci udvar…) Ez azt jelenti, hogy a magyar krónikás hagyományból és a Semino-féle vizsgálatból ugyanarra lehet következtetni: Kelet-Európa ősnépe szkíta/szarmata ill. később alán, hun jellegű népekből állt össze, akik valamilyan formában integrálták (legalábbis élni hagyták) az előttük is ott élő ősnép-konglomerátumot.. Ezért lehet ma hasonló az ukránok, lengyelek, magyarok, horvátok, macedónok (török-macedónok?) géntérképe és mindezek megállapításához még a nyelvészek meséi sem kellenek. Tehát a szkíta, szarmata, hun nem etnikumot, vagy nyelvet jelent, hanem egységes sztyeppei nagyállat-tenyésztő, részben letelepedett lovas életmódot. Kelet- Európa nagy térségein szoros szkíta-szarmata-gót-alán-gepida együttélésről lehet beszélni római/avar/hun/stb. uralmi formák alatt a germán és szláv nyelvek elterjedése előtt. Ezt az együttélést fedi ma le a modern genetika (R1a1 haplotípus).
Szerző elméletét kiterjeszti
Tehát elképzelésünk (SZE) vázlatos tézisei kicsit kiterjesztve:
ad1: Magas R1a frekvenciájú ősnépeket feltételezünk a leírt térségekben körülbelül a szanszkrit kialakulásával egyidőben. Ezen ősnépek megjelenése/elterjedése – Indiát, ill. a szanszkritot kivéve - nem függ össze az indoeurópai nyelvek elterjedésével.
ad2:a) Az ősnépeket később relatíve jóval kisebb létszámú hódítók kulturálisan alávetették – ez összefügg az indoeurópai nyelvi expanzióval.
ad2:b) Az expanzió egy idő után nemcsak nyelvi-kulturális volt, hanem helyenként, időszakosan genetikaiba is átcsapott, amikor már „vitte magával” az R1a haplotípust (viking hódítás, tibetiek, finnugorok kiszorítása, stb).
ad3: A Kárpát-medence az indoeurópai nyelvi/kulturális/genetikai expanzióból sajátos körülményei folyamán elsődlegesen kimaradt, még viking hódítást sem élt meg. (Másodlagosnak tartva itt az avar kor szláv betelepítéseit és a későbbi szláv migrációkat.)
Nem is annyira elmélet, inkább csak kisebb meditációk e felvezetések. Mint ahogy az is, mennyire tartózkodik a hivatalos tudomány annak még csak feltevésétől is, hogy a Kárpát- medence a honfoglaláskor bizony – inkább sűrűn, mint ritkán - lakott lehetett, előtte pedig ősidők óta folyamatosan lakták. E tartózkodás valószínűleg az ókori auktorok miatt keletkezett, akiknek érdeklődése érthetően az uralmi és katonai viszonyokra irányult. Igaz, hogy e témákat népekként tudták leírni, mert az uralkodó és a hadserege adott egy etnikai keretet. De mai értelemben vett „florklort” csak személyes tapasztalás alapján, vagy olvasmányaik alapján szőttek bele. Az egyszerű, önellátó, avagy etnikailag öntudatlan, a területen szétszórtan, de nem ritkásan élő nép (vagyis akit soha nem írhattak le ókori szerzők), amely éppúgy szét tudott széledni, ahogy eltűnni világ elől, nem érdekelte őket jobban saját rabszolgáiknál. (Márpedig ez utóbbiról tudjuk, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem érdekelte őket.)
Pedig teljesen világos, hogy még egy ókori értelemben vett, katonai erőt jelentő nép elköltözésekor is bizonyos töredék mindenképpen visszamarad, és előbb-utóbb beleolvad az őslakosokba. Hasonlóan Pannónia kiürítésekor, a rabszolgák többsége bolond lett volna visszatérni a Birodalomba. De ennél merészebb hipotézist is felállíthatunk:
(SZE/6.): A Kárpát medencében a népvándorlás minden népe egy nála nagyobb létszámú, de szervezetlen, szétszórtan élő, központi hatalommal nem rendelkező lakosságot kellett, hogy itt találjon (máshogy értelmezhetetlen a vándorló törzsek – jelentős - germán jellege és a Kelet-Európára jellemző R1a túlsúly ambivalenciája).
Végül azt is meg kell azonban említeni, hogy őstörténetünk eme a genetika felöl kitört újabb viharának azért voltak/lehettek néminemű előjelei. A paleo-antropológia, amely méréseit tekintve egzakt, természeti tudomány, a következtetések levonását illetően pedig inkább bölcseleti/történelmi jellegű (ebben rokon az archeogenetikával) már régóta pedzegeti, hogy a honfoglalás ideje körüli leletek 80%-a európai típus, 20%-a ázsiai, valamint antropológiai különbség van a köznépi és a melléklettel rendelkező sírok (harcosok, vezetők) csontvázai között. A modern genetika tudomány egyébként hasonlóan 15-20 % közé teszi a honfoglalás körüli leletek nem-európai génjei arányát.
Jegyzetelés a Könyvtárban
Persze őstörténetünk feladványait nem akarhatjuk részletesebben tárgyalni, nemcsak az előzőekben említett kötelező szerénység okán, hanem azért sem, mert hatalmas könyvtárt megtöltő irodalma van a témának. Persze nehéz lenne megállni, ha már itt járunk, hogy néhány kivonatot ne mellékeljünk azért az eddigiekhez.
A SZE szerinti ősnép részben megfeleltethető Szabó István Mihály uráli népének (uráli vadászok). Szabó kiindulópontja ugyanis az „elképzelések látszólag összeegyeztethetetlennek tűnő sokfélesége a magyarok őshazájáról és eredetéről”. Amiből eljut addig, hogy „mindezek a népek egy valamely, egykoron nagylétszámú kiinduló („ugor“) ősnépességnek több kontinens területén szétszóródott (és végül különböző vándorlási végpontokon helybenmaradt, megállapodott) töredékei lehetnek. Továbbá, hogy a magyarság nem ezen népek (onnan, ahol létüket kimutatták újra vándorútra kelt, majd a Kárpát-medencébe áttelepült) valamelyikétől származik, hanem maga is egyike az egykori nagy kiinduló (ugor) őspopuláció szóródott maradványnépeinek”.
Az ősi ugor-jelleg napjainkig tartó jelentős csökkenése Szabónál azzal magyarázható, „hogy a Kárpát-medencébe már az Árpád korban jelentős számban települtek besenyők, úzok, kunok, jászok, volgai bolgár-törökök (böszörmények) és kazáriai alánok is (finnugorok azonban már egyáltalán nem). A mai magyarság, akármilyen furcsán is hangzik, sokkal inkább „ázsiai“, mint a honfoglaláskor volt”. Kétségtelenül Szabó álláspontját erősítik a Raskó István (és munkatársai) archeogenetikai eredményei, amelyek a TAT-C allélt (vad, vagy mutáns formában) kimutatták a honfoglalók csontleleteiben, míg a jelenkori populációban a modern genetikai vizsgálatok ezeket kizárják. Vagyis a törökös rasszelemek folyamatosan hígították szerinte a honfoglaláskori ugor jelleget.
Czeizellel vitázva írja, hogy a Kárpát-medencébe történő migráció a török hódoltság után germán részről P1b frekvenciáját növelte, de statisztikailag a nyugati szlávok (csehek, szlovákok) ősei is hasonló hatást gyakoroltak. A balkáni népek – a horvátok kivételével – inkább a neolitikus farmerek leszármazottai. Hoz érveket a magyar nyelv ősiségére, majd veszi az antropológiát: „a Dél-Alföld 10. századi népességének típus-összetételében a cro-magnoid + kelet-balti + nordikus + mediterrán + dinári + alpi együttvéve több mint 87 % volt (Lipták, P., 1970)”. Vagyis a magas magyar P1a szint szerinte nem származhatott (másodlagos) indoeurópai migrációból.
Szabó sokoldalú, koherens víziót rajzol az ugor ősnépről. Ezzel együtt el kell mondani, hogy a magyarázat leginkább támadható része pont a genetikai. Hogyan csökkenhetett le a magyaroknál gyakorlatilag nullára az ugor gén, ha a ma finnugor nyelvet beszélő népeknél viszont igen magas maradt? Ráadásul a gének megoszlásának általában az elmélet szerint stabilabbnak kell lennie, mint az antropológiai típusjegyeknek, tehát számottevő, de nem túlnyomó „törökös beütésünk” ellenére az uráli génnek lecsökkenve, de kimutathatónak kellett volna maradnia.
A pardoxon azonban logikailag feloldható egy érdekes elmélettel, amely szerintünk figyelemre méltó (és véleményünk szerint erősíti azt a hipotézisünket, hogy a hódító IE-protonépek reletíve kis létszámú, tkp. "fantomnépek" voltak, akik genetikai utódokat mára alig-alig hagytak). Horváth Csaba a Hungarian Y-DNA Projekt -en megjelentetett cikkében leírja, hogy a N (ma mainstream populációgenetikában finnugor gén) a pre-finnugor ősnépek, szamojédek, nyenyecek, sámik(lappok) jellemző génje volt, míg a finnugoroké az R1a (egy még közelebbről nem azonosított alcsoportja) lehetett hasonló módon. Mivel a balti-szlávok északabbra szorították és egyben beolvasztották a finnugorokat, azok maguk előtt tolták ill., asszimilálták az ősnépeket. Ennek következtében a balti-szlávokba asszimilált finnugorok az R1a génjükkel nem tűnnek ki, míg a ma finnugor nyelvet beszélők kb. fele-fele arányban tartalmaznak N és R1a géneket. (A finn és az udmurt nép elszigetelt kivétel volt.) Vagyis az eredeti finn-ugor az "ősnép" valamelyik ága lehetett.
A Kárpát-medencei magyar folytonosság elméletről talán Cser Ferenc –Darai Lajos szerzőpáros írásai a legjobb források, amelyekben kitérnek a Semino-féle kutatásra is. „Az újkőkor megelőző régészeti anyagban semmi nyoma nincs társadalmi megkülönböztetésnek, embernek ember általi leigázásának. E korai szakaszban az emberi létet kizárólag az egyenrangúságon és a mellérendelő szemléletmódon alapuló együttműködés tarthatta fenn” –írják. Ez a mellérendelő szemléletmód fontos szerepet tölt be ezen ősnép leírásában. Elutasítják az emberiség egyetlen törzsből származását. A korai embertípusok váltak modern emberré keveredéssel – állítják – ilyen keverék embertípus pl. a cromagnon is. Seminoék Közép-Ázsiába helyezett R1a géncentrumát áthelyezik a Kaukázusba, „ahol a homo ergatrastól egészen a modern emberig folyamatos az emberi fejlődés”. Számtalan meggyőző érvvel támasztják alá a Kárpát-medencei refugium voltát.
Az Európát benépesítő harmadik (neolitikus) hullámot pedig úgy értelmezik, hogy a termékeny félhold és Anatólia kezdődő kiszáradása elől az emberek a Fekete-tó környékére menekültek, ahol virágzó kultúrát teremtettek. A tó nevezetes átszakadásakor kezdtek Európa felé menekülni. A Fekete-tengeri katasztrófa hatására „észak-nyugati irányban, a Kárpát-medencében terjedt a földművelés, és a gabonatermeléssel az írásbeliség, jó pár ezer évvel megelőzve a sumért, viszont tovább folytatva a mellérendelő hagyományt. Azután az északi sztyeppei területeken a nagyállattartó műveltség alakult ki, majd alakult át harcias lovaskultúrává, azaz alárendelővé. Végül aztán évezredek múlva a mezopotámiai és az egyiptomi városi műveltség, azaz civilizáció jött létre templomgazdasággal, majd égi alárendeléssel”.
A szerzők az indoeurópai nyelvek elterjedését egyébként ehhez a harmadik betelepülési hullámhoz kötik. „Majd a terjedő nyelvet és műveltségeket lovas harcosok érték utol és leigázva még tovább is vitték. Ezzel azonban fontos fejleményként jelentkezett a védelmi kényszer, illetve a harciasság. A leigázás, az alárendelés mindenütt műveltség átalakulást, csökkenését, nyelvi hanyatlást okozott, nagyrészt a ragok leharapását jelentette, azaz a ragozási tökély sorvadását.”
„A Kárpát-medence emberrel kapcsolatos időrendjét a következőkben adhatjuk meg:
Buda és Vértesszőlős, az alsó kőkorban, acheuléi, j. e. 350-250 évezred.
Bükk, Subalyuk kezdete, moustiere-i j. e. 90 évezred.
Tata, moustiere-i j. e. 80 évezred.
Érd, moustiere-i, kezdet j. e. 70 évezred.
Bükk, Szeleta kezdete (Subalyuk utóda), j. e. 50 évezred.
Érd, moustiere-i, vége, j. e. 45 évezred.
Bükk, Istállóskői, aurignaci kezdete j. e. 40 évezred.
Bodrogkeresztúr, gravetti, j. e. 29 évezred.
Árka, Szegvár, gravetti, j. e. 22 évezred.
Zalaegerszeg, gravetti, j. e. 16 évezred.
Szekszárd, Palánk, gravetti, j. e. 13 évezred.
Pilis hegység, barlangi gravetti, j. e. 10-12 évezred
Bükk, Balla barlang, j. e. 11 évezred.
Bükk, Szeleta vége j. e. 12 évezred után.
Első földművesség j. e. 9. évezred.
Körös-Tisza j. e. 8 évezred
Vinča, írás, réz: j. e. 7.5 évezred.
Duna I. j. e. 7 évezred.
Duna II. j. e. 6.5 évezred.
I. kurgán hódítás, j. e. 6 évezred.
II. kurgán hódítás, j. e. 5.5 évezred.
Bronz j. e. 5.3 évezred.
Szekér j. e. 5 évezred.
III. kurgán hódítás j. e. 4.7 évezred.
Baden j. e. 4 évezred.
Vas j. e. 3.8 évezred.
Halomsír és urnamező, j. e. 3.5-3 évezred
Kora vaskor, kimmerek j. e. 2.9-2.7 évezred
Vaskor, szkíták j. e. 2.7-2.3 évezred.
Vaskor, kelták j. e. 2.3-2 évezred.”
Ezután következett az írott történelem kora: rómaiak, dákok, szarmaták, jazigok, jászok, gótok, hunok, longobárdok, gepidák, avarok, frankok, bolgárok, magyarok kora egyben. (Ha emlékezetem nem csal Mesterházy Zsolt 39 keletről érkező kultúrát/népet számolt össze a Kárpát-medencében történelmi publikációk alapján, ha megtalálom - még keresem - a Könyvtárban, pontosan beidézem…)
Vagyis a szerzők a gravetti kultúra Kárpát-medencei megjelenését (j.e. jenetése: jelenkor elötti) K.e. 27 000-re teszik, ezután 20 000 ezer évvel kezdődött Kelet-Európában a neolitikus kor. Újabb 2-3 évezred telt el a Fekete-tenger-i katasztrófáig, amikor az onnan származó menekültek (vinča) megjelentek. Az I. kurgán hódítás (már lovaskultúra!) pedig K.e. 4 000. Kb. ekkorra tehető a szerzők szerint a magyar és a finnugor nyelvek elszakadása is a Kárpát-medencén belül. Ez utóbbiakból alakulhatott ki a III. kurgán hódítás idején (K.e. 2 700) az uráli finnugor nép.
A szerzők konzepciózus elmélete tehát közvetetten bizonyítja a magyar folytonosságot azzal, hogy a Kárpát-medence, mint élettér soha nem volt üres. Másrészt közvetlenül bizonyít történelem-filozófiai, kultúrtörténeti, mentalításbeli, stb. évekkel, amelyek előtt valóban meg kell hajlani, és meditálni kell azokon. Bölcs tanítóként figyelmeztetnek arra, hogy azért, mert a genetika kizárja a finnugor rokonságot, ne keressünk kettőzött erővel harcias, birodalomalkotó ősöket. Szinte megjelenik a szemünk előtt az a bizonyos békés ősnép…Mégis marad az emberben egy halvány kétely, közvetlenül mi bizonyítja, hogy ők magyarul beszéltek? És tényleg csak az elit (Árpádék és a többiek) miatt szól szinte minden a magyar néplélekben Keletről?
Ezt a furcsa Kelet iránti „kripto-nosztalgiát” azonban fel tudják oldani az alternatívok azzal a konstrukcióval, amit legegyszerűbben az ősnép/magyarok kényszerű elvándorlásának nevezhetünk. Mint Michelangelo Naddeo írja, a Kárpát-medencében hosszabb (indoeurópai) kelta jelenlét Kr.e. 500 körül vezetett csak oda, hogy az ősi jellegű európai műveltség itt is megtörjön. „az indoeurópaiak előtti európai kultúra Közép-Európából származik, az „arany bálvány civilizáció” területéről, majd az agglutiniai civilizációvá fejlődött, fennmaradt Pannóniában, elterjedt Magna Pannónia területén. Végül pedig az időszámításunk előtti első évezred közepén, és ennél nem korábban az újonnan érkezők, azaz az indoeurópaiak kultúrája lépett a helyébe.”
„Az ősi európai civilizációt a Kr. e. 1000 körül a Tarim-medencébe vándorló magyarok hatalmas területen terjesztették el, a selyemút északi ága mentén, amerre vándoroltak. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért volt sok ősi ázsiai népnek hasonló a kultúrája a magyarokéhoz: a magyarok kultúrájához asszimilálódtak az ainuk, a koreaiak, a pártusok, a kusánok, az avarok, a hunok, a szasszanidák, a kunok és a törökök, majd valószínűleg keveredtek is velük.” „Stein Aurél a magyar őshazát keresve bukkant rá a kalashokra. A Honfoglalás… a magyarok visszatérése európai hazájukba című könyvemben a kalashokat matriarchális, egyenlőségelvű, békeszerető és szőke hajú népcsoportnak írtam le. Csúcsos süveget viselnek, a vallásuk a mai napig animisztikus.”
„A Honfoglalás… a magyarok visszatérése európai hazájukba című könyvemben mintegy ötven olyan kulturális markert soroltam fel, melyek Közép-Európából KözépÁzsiába „vándoroltak”, majd visszatértek a magyarokkal a honfoglalás idején. Ugyanezeket a motívumokat és szakrális szimbólumokat találták meg az Altaj hegységi Pazyrikben, melyek az időszámításunk előtti első évezred elejéről származnak. Később a Tarim-medencébe „vándoroltak”, végül pedig a honfoglalás idején visszatértek a Kárpát-medencébe. Más szóval a Kárpát-medencében talált bronzkori régészeti leletek azonosak vagy nagyon hasonlóak a Tarim-medencében Stein Aurél által talált leletekkel, illetve a Kárpát-medencében feltárt későbbi, honfoglalás kori leletekkel.”
Az indoeurópaiakról így ír: „Francisco Villar definíciója, mely szerint nomád, hadviselő pásztorok voltak. Az indoeurópaiaknak nem volt civilizációjuk, nem volt művészetük, nem volt vallásuk vagy bármiféle technológiájuk. Ha lett volna, akkor könnyen fel tudták volna deríteni az eredetüket. Nekik csak nyelvük volt. Az „indoeurópaizmus” egy szent nyelv tanulásának vallásos rítusát jelenti. Az indoeurópaiakat arról lehet tehát felismerni Európában, hogy ők honosították meg a hamvasztást, az ő hatásukra váltottak az európai társadalmak matriarchátusról patriarchátusra, béke helyett hadviselésre, továbbá az ő hatásukra váltotta fel a demokráciát a tirannizmus, az egyenjogúságot a rabszolgaság, a szolidaritást az agresszív versenyszellem, illetve a védelmező anyaistennőket az apai vezetők.”
Vagy Cser Ferenc szavaival: „Magukkal hozzák a háborút, emberölést és ekkor jelennek meg Európaszerte a védett dombtetői várak, az uraság szállásával és az oda telepített szakrális és fémfeldolgozó központokkal. Velük párhuzamosan terjedt az uraságnak kijáró, a kurgán típusú temetkezés is és alakul át a kőbalta is emberölő eszközzé, harci baltává. Elterjedésük először a legeltetésre alkalmas folyóvölgyek mentén folyik, ahol az első hullámban kiirtják az ottani földműveseket (Balkán), majd a második hullámtól látható a rátelepülés. Ennek során nyomul a műveltség
Nyugatra és szorítja maga előtt ki a vonalkerámiás műveltséget és váltja fel pásztorműveltséggel. A Kárpát-medencében ez elsősorban a Duna-Tisza közét, majd a Dunántúlt érintette, majd a harmadik mozgásnál települ be a Maros völgye is és válik a Tisza völgye teljesen a kurgán pásztorok területévé.”
”A Kárpátok északi-keleti vonulatai körül az eredeti lakosság megmaradt, a hódítókkal csak részben ötvöződött, ám még sem jelent meg itt a gazdag és a szegény ember a temetkezési helyeken. Erdély északi részében még az i.sz.e. V. században is egalitárius temetkezést tapasztalhatunk. A területen nem jelent meg az antropomorf kerámia sem, ami eléggé határozott jelen annak, hogy nem voltak a területnek néven nevezett istenei. Nem találhatók meg a templomgazdaság nyomai. A terület népe kisebb közösségekben él. Rájuk lehet jellemző az, amit Herodotos a szkítákkal kapcsolatban megjegyez, nevezetesen, hogy nem gyűjtenek vagyont, nincs semmijük, de meghódítani sem érdemes őket. Ugyanis nem tűrik a rabszolgaságot, fellázadnak, inkább meghalnak, pedig aranyuk annyi van, amennyit akarnak. Ez a leírás, ez a szemlélet köszön vissza a későbbi magyar kultúrából.”
Aki kicsit is foglalkozik a magyar őstörténettel, elkerülhetetlenül ütközik bele Nimródba és Mezopotámiába. Biztosan létezett egy mezopotámiai eredetű ősi eurázsiai egység, amelyhez a magyaroknak van valami rejtélyes, örökké vitatott, a hivatalos történetírás által fáradhatatlanul tagadott őstörténeti kapcsolata. Ehhez a témához néhány gondolat következik Lépő Zoltán Örökség, avagy egy Új Paradigma felé c. írásából. A „városállamok laza szövetségéből álló Szumír Birodalom valami hasonló-ként működhetett, mint a Római Birodalom évszázadokkal később, amely Altheim véleménye szerint, képes volt egy olyan egységes nyelv létre-hozására, mint amilyen a latin… Az Európa-centrikus történelemszemlélet sajnálatos ténye, hogy mindmáig kézlegyintéssel intézi el ezen birodalom fontosságát, azt állítván, hogy a bevándorló sémita áradatba olvadva a szumírok eltűntek…
Elképzelhetetlen ugyanis, hogy az emberiség azon első civilizációja, amely 1500 évig közvetlenül meghatározta Nyugat-Ázsia kultúráját és gazdasági életét, majd másik 1500 évig szolgálván szakrális nyelvként csakúgy, mint a latin Európában, ez alatt a 3000 év alatt ne fejtett volna ki igen számottevő hatást. Ha a latin 200 évig közvetlenül hatott, a szumír közel 2000 évig tette ugyanazt. Vajon, miért nem lehet hát legalább annyira fontos, mint a latin? Megközelítőleg Kr.e. 4000 és 2000 között volt Szumír nagyhatalom, amely az írást, a törvényt, a vallást, a kereket, a tornyot, az asztronómiát és asztrológiát, a vízvezeték rendszerét, a város intézményét és még sok egyéb fontos dolgot adott az emberiségnek…
A Termékeny Félhold területén jöttek létre az első földművelőközpontok a Kr.e. 9. évezredben, amelyek később összefüggő mezőgazdasági területté fejlődtek a 7. ezredre. Az archeológia leletei azt mutatják, hogy az első nagy emigrációk ezen túlnépesedett területről már a 7.-6. ezred fordulóján megindultak az iráni, anatóliai, balkáni és kárpát-medencei területek felé, amely régiókban a neolitikus forradalom már a Kr.e. 5. ezredre megvalósulhatott, hogy az így létrejött Termékeny Félhold típusú kultúrkör időnként újabb kivándorláshullámot indíthasson Eurázsia távoli vidékei felé exportálván a jelenséget. A Termékeny Félhold területén a Kr. e. 6. millénia elején, a már két évezrede folytatott mezőgazdálkodás hatására a lakosság létszáma robbanásszerűen megnövekedett, és egy része elvándorlásra kényszerült…
A Kr.e. 10.-9. évezredben izoláltan kialakult földművelő központok a 8. ezredre összefüggő területet hódítottak meg Nyugat-Anatóliától Észak-Szíriáig és Észak-Mezopotámiától a Zagrosz-hegységig, majd a 7.-6. ezredre Görögország, Ciprus, Kréta, Dalmácia, Itália, Dél-Franciaország és a Dél-Kaukázus vidéke is behódol. Nem sokkal később a száraz Dél-Mezopotámia is mezőgazdasági területté lesz az öntözőrendszer kifejlesztése következtében Kr.e. 5400-ra. 5000 körül a Balkán és a Kárpát-medence déli része, ill. Dél-Turkesztán is a régióhoz zárkózik, majd ettől kezdve minden 4-500 évben a területről új földművelőhullámok indulnak mind mélyebbre hatolva Európa és Ázsia feltáratlan, szűz területeire…
Götz jóvoltából megérthetjük, hogy alakult ki a korai korban a Termékeny Félhold területéről induló kivándorlás egymást követő hullámai következtében az ősi eurázsiai értékrend szellemi egysége a Kárpát-medence, a Sárga folyam régiója és Mezopotámia közötti óriási területen. A 3. évezred elején megindult sémita-akkád beszivárgás Mezopotámiába az idők folyamán odáig vezetett, hogy a beszivárgók Kr.e. 2450 körül Sargon vezetésével a politikai hatalmat megragadták, és létrehozták saját sémita-akkád dinasztiájukat. Írott feljegyzések beszélnek a leigázott szumír városállamok sorozatos felkeléseiről, a vérfürdőről és mészárlásokról, a rebellis városok lerombolásáról, e városok polgárainak rabszolgasorsba való döntéséről, illetve elűzéséről. Minden új akkád uralkodó beiktatása a felkelések és megtorlások sorozatát váltotta ki, és úgyszólván minden új uralkodónak újra kellett hódítani elődje birodalmát. Ekkor kezdődött az előzőeknél sokkal intenzívebb migráció azon területekre, ahol már az előző kivándorlások rokonkultúrákat teremtettek.
E szempontból a “Lapisz Lazuri Út” nagy fontossággal bír. A szumírek birtokolták az ősi Nyugat-Ázsia e szakrális szent kék kövének kereskedelmi monopóliumát, amely nagy népszerűségnek örvendett Egyiptomban és az egész Közel Keleten, és amelyet a távoli Afganisztánból importáltak, ahol bányászták ezt a kincset. A “Lapisz Lazuri Út” Ázsia ezen archaikus korszakában olyan rendkívüli fontossággal bírt, mint a “Selyemút” néhány évezreddel később. Ezen út jóvoltából a legismertebb terület Mezopotámia számára tehát a nehezen megközelíthető, de a lapisz-lazuri bányákat rejtő hegyes-völgyes Afganisztán mellett az annak közelében, a Pamír és Káspi tó között elterülő Turáni Alföld lett. Ugyan az akkád uralom végül megdőlhetett a sorozatos szumír felkelések jóvoltából és létrejöhetett az Újszumír Birodalom, amely azonban a mezopotámiai ószkíta korszak hattyúdala volt.
Hamarosan elbukott ugyanis, hogy az ősi földjükön a sémiták vehessék át az uralmat véglegesen egy előzőeknél sokkal intenzívebb beszivárgás következtében. Az Újszumír Birodalom Úr dinasztiája utolsó uralkodójának, Ibbisinnek siratóéneke a Mezopotámiából történő szumír elvándorlás ékes bizonyítéka. Ezzel párhuzamosan azonban szemtanúi lehetünk a Kárpát-medencétől a Sárga folyóig terjedő azon szkíta civilizáció megerősödésének, amelynek központja a Turáni Alföld lett. Mivel a sémiták délnyugat irányból jöttek, érthető módon ezen ellenkező északkelet irányba fekvő, biztonságos távolságban lévő terület tűnt a menekülők számára legkedvezőbbnek egy új haza megalapítását illetően. Ennek következtében Turkesztánban - régebbi nevén Turánban - alakult ki azon etnikai-nyelvi formáció, amit a német származású oxfordi professzor Max Müller “turáni”-ként definiált, amely kifejezést később az “altáji” váltotta fel talán nem egészen jogosan.”
Szükségszerűen szűkre kellett szabnunk körsétánkat az őstörténet hatalmas könyvtárában, amit imhol bevégeztünk. Visszatérhetünk a tudomány által szorgosan felhalmozott száraz, pozitív és elfogulatlan empirikus adatokhoz (és a kevésbé száraz és kevésbé elfogulatlan értelmezésükhöz). Lássuk tehát a Semino-ék által felrajzolt nagy ívű tablókép magyar részét most már kiegészítve az azóta felmerültekkel!
[1] Ezen elmélet legerősebb érve, hogy Árpádék a Honfoglaláskor gyakorlatilag nem ütköztek ellenállásba. Ezenkívűl a krónikás hagyomány is alátámasztja.
[2] A Neolitikumban számos esetben megtörtént, hogy a békés, földművelő őslakosokra kislétszámú, hódító elit telepedett rá, akik kultúrálisan átalakították a meghódítottakat, de ők maguk genetikailag beolvadtak.
[3] Az alaphipotézis szerint az őslakosok és a honfoglalók rokon népet alkottak, vagy legalábbis azonos nyelvűek, kultúrájúak lehettek. Ezért a honfoglalóknak nem kellett energiájukat felemésztve átformálniuk, leigázniuk a helyben lakókat, könnyen fenn tudták tartani keleties kultúrájukat.
[4] A honfoglalók létszámára készített becslések egyre alacsonyabbak.
[5] A neolitikus hódító elitek extrém alacsony létszámúak is lehettek.
[6] A sumér-ind közvetlen kapcsolat genetikailag is bizonyítható (lásd: J2 hg).
