Nap és Hold Országa

Vagyis a kelet-európai térségben meglepően nagyszámú őslakosság élt, akiket később jelentős szláv, a Kárpát-medencében Árpád honfoglalói által képviselt (keleti) kulturális hatás ért. A genetikailag rokon őslakosok – akiknek nyelvéről nem tudunk biztosat – génjeiket nagymértékben továbbadták, de a hódítók kultúrájának alá lettek vetve. (Valami hasonló történhetett pl. a bolgár, az angol-skót-waelsi etnogenezisben, vagy jóval messzebb a dravida-aryja kapcsolatban.) Végeredményben azt látjuk, hogy egészen máshogy ágazik el a nyelvi családfa a genetikaihoz viszonyítva. A ma etnikai identitás-meghatározó nyelv szerepét nem tanácsos a régmúltba visszavetíteni.

Van-e kapcsolat a gének és a nyelvek terjedése között? (kritika)

Mintahogy az archeo- és populációgenetika (a magyarázatokat tekintve) ma még szemmel láthatóan küszködik a nyelvi családfák „letaglózó” erejével. Az „R1a” haplotípus magyarázatára vonatkozóan pld. legalább annyi forrást lehetne összegyűjteni a „szláv” gén, a „kurgán-kultúra” elterjesztője, a „szláv-migráció” hordozza címszavakkal, mint a „szkíta-gén” „hun-gén” és egyéb közép-ázsiai keresőszóval. Ha ma szláv, indo-iráni, finn-ugor és török nyelvű népek nagy részét teszi ki ez a haplotípus, akkor joggal feltehető, hogy az előtt elterjedt, hogy ezek a nyelvek kialakultak. Persze az is elképzelhető, hogy helyenként a kialakulóban lévő (indo-iráni, stb.) nyelv is közte volt azoknak az eszközöknek, amikkel (mint emblematikus harci szekercéjükkel is) lerohanták a letelepült őslakosokat. [5]

Úgy tűnik az a baj, hogy a mai történelmi tudományosság képtelen elszakadni a tömeg és a tömegerő szükséges feltételétől. Valaminő történelmi „pol-korrektség” miatt nem mernek arra gondolni sem, hogy viszonylag kisszámú, de innovatív (és lovas) csapatok körbeszáguldhatják az ismert világot és minden emberi tömegre hatnak, azokat átalakítják, mert volt szellemi muníciójuk és az életük is ez volt, és a hivatásuk is ez. Talán a Termékeny Félhold népeivel megértőbbek kicsit, és sok hümmögés után elismerik, hogy a magasabb mezőgazdasági módszereket az akkori rénszarvas-vadász népek mégsem csak úgy hallomásból sajátították el, bizony kellettek a telepesek is, akik azután génjeiket mégis hátrahagyták. De az indo-európai nyelvek gyors elterjedését már képtelenek (viszonylag kisszámú) hódítók útján magyarázni, nem tudnak attól elszakadni, hogy keressék a nagy, vagy gyorsan szaporodó indó-európai tömegeket és hozzájuk a persze soha nem talált őshazákat.

„Az ősi európai civilizációt a Kr. e. 1000 körül a Tarim-medencébe vándorló magyarok hatalmas területen terjesztették el, a selyemút északi ága mentén, amerre vándoroltak. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért volt sok ősi ázsiai népnek hasonló a kultúrája a magyarokéhoz: a magyarok kultúrájához asszimilálódtak az ainuk, a koreaiak, a pártusok, a kusánok, az avarok, a hunok, a szasszanidák, a kunok és a törökök, majd valószínűleg keveredtek is velük.” „Stein Aurél a magyar őshazát keresve bukkant rá a kalashokra. A Honfoglalás… a magyarok visszatérése európai hazájukba című könyvemben a kalashokat matriarchális, egyenlőségelvű, békeszerető és szőke hajú népcsoportnak írtam le. Csúcsos süveget viselnek, a vallásuk a mai napig animisztikus.”

„A Honfoglalás… a magyarok visszatérése európai hazájukba című könyvemben mintegy ötven olyan kulturális markert soroltam fel, melyek Közép-Európából KözépÁzsiába „vándoroltak”, majd visszatértek a magyarokkal a honfoglalás idején. Ugyanezeket a motívumokat és szakrális szimbólumokat találták meg az Altaj hegységi Pazyrikben, melyek az időszámításunk előtti első évezred elejéről származnak. Később a Tarim-medencébe „vándoroltak”, végül pedig a honfoglalás idején visszatértek a Kárpát-medencébe. Más szóval a Kárpát-medencében talált bronzkori régészeti leletek azonosak vagy nagyon hasonlóak a Tarim-medencében Stein Aurél által talált leletekkel, illetve a Kárpát-medencében feltárt későbbi, honfoglalás kori leletekkel.”

Az indoeurópaiakról így ír: „Francisco Villar definíciója, mely szerint nomád, hadviselő pásztorok voltak. Az indoeurópaiaknak nem volt civilizációjuk, nem volt művészetük, nem volt vallásuk vagy bármiféle technológiájuk. Ha lett volna, akkor könnyen fel tudták volna deríteni az eredetüket. Nekik csak nyelvük volt. Az „indoeurópaizmus” egy szent nyelv tanulásának vallásos rítusát jelenti. Az indoeurópaiakat arról lehet tehát felismerni Európában, hogy ők honosították meg a hamvasztást, az ő hatásukra váltottak az európai társadalmak matriarchátusról patriarchátusra, béke helyett hadviselésre, továbbá az ő hatásukra váltotta fel a demokráciát a tirannizmus, az egyenjogúságot a rabszolgaság, a szolidaritást az agresszív versenyszellem, illetve a védelmező anyaistennőket az apai vezetők.”

Vagy Cser Ferenc szavaival: „Magukkal hozzák a háborút, emberölést és ekkor jelennek meg Európaszerte a védett dombtetői várak, az uraság szállásával és az oda telepített szakrális és fémfeldolgozó központokkal. Velük párhuzamosan terjedt az uraságnak kijáró, a kurgán típusú temetkezés is és alakul át a kőbalta is emberölő eszközzé, harci baltává. Elterjedésük először a legeltetésre alkalmas folyóvölgyek mentén folyik, ahol az első hullámban kiirtják az ottani földműveseket (Balkán), majd a második hullámtól látható a rátelepülés. Ennek során nyomul a műveltség

Nyugatra és szorítja maga előtt ki a vonalkerámiás műveltséget és váltja fel pásztorműveltséggel. A Kárpát-medencében ez elsősorban a Duna-Tisza közét, majd a Dunántúlt érintette, majd a harmadik mozgásnál települ be a Maros völgye is és válik a Tisza völgye teljesen a kurgán pásztorok területévé.”

”A Kárpátok északi-keleti vonulatai körül az eredeti lakosság megmaradt, a hódítókkal csak részben ötvöződött, ám még sem jelent meg itt a gazdag és a szegény ember a temetkezési helyeken. Erdély északi részében még az i.sz.e. V. században is egalitárius temetkezést tapasztalhatunk. A területen nem jelent meg az antropomorf kerámia sem, ami eléggé határozott jelen annak, hogy nem voltak a területnek néven nevezett istenei. Nem találhatók meg a templomgazdaság nyomai. A terület népe kisebb közösségekben él. Rájuk lehet jellemző az, amit Herodotos a szkítákkal kapcsolatban megjegyez, nevezetesen, hogy nem gyűjtenek vagyont, nincs semmijük, de meghódítani sem érdemes őket. Ugyanis nem tűrik a rabszolgaságot, fellázadnak, inkább meghalnak, pedig aranyuk annyi van, amennyit akarnak. Ez a leírás, ez a szemlélet köszön vissza a későbbi magyar kultúrából.”

Aki kicsit is foglalkozik a magyar őstörténettel, elkerülhetetlenül ütközik bele Nimródba és Mezopotámiába. Biztosan létezett egy mezopotámiai eredetű ősi eurázsiai egység, amelyhez a magyaroknak van valami rejtélyes, örökké vitatott, a hivatalos történetírás által fáradhatatlanul tagadott őstörténeti kapcsolata. Ehhez a témához néhány gondolat következik Lépő Zoltán Örökség, avagy egy Új Paradigma felé c. írásából. A „városállamok laza szövetségéből álló Szumír Birodalom valami hasonló-ként működhetett, mint a Római Birodalom évszázadokkal később, amely Altheim véleménye szerint, képes volt egy olyan egységes nyelv létre-hozására, mint amilyen a latin… Az Európa-centrikus történelemszemlélet sajnálatos ténye, hogy mindmáig kézlegyintéssel intézi el ezen birodalom fontosságát, azt állítván, hogy a bevándorló sémita áradatba olvadva a szumírok eltűntek…

Elképzelhetetlen ugyanis, hogy az emberiség azon első civilizációja, amely 1500 évig közvetlenül meghatározta Nyugat-Ázsia kultúráját és gazdasági életét, majd másik 1500 évig szolgálván szakrális nyelvként csakúgy, mint a latin Európában, ez alatt a 3000 év alatt ne fejtett volna ki igen számottevő hatást. Ha a latin 200 évig közvetlenül hatott, a szumír közel 2000 évig tette ugyanazt. Vajon, miért nem lehet hát legalább annyira fontos, mint a latin? Megközelítőleg Kr.e. 4000 és 2000 között volt Szumír nagyhatalom, amely az írást, a törvényt, a vallást, a kereket, a tornyot, az asztronómiát és asztrológiát, a vízvezeték rendszerét, a város intézményét és még sok egyéb fontos dolgot adott az emberiségnek…

A Termékeny Félhold területén jöttek létre az első földművelőközpontok a Kr.e. 9. évezredben, amelyek később összefüggő mezőgazdasági területté fejlődtek a 7. ezredre. Az archeológia leletei azt mutatják, hogy az első nagy emigrációk ezen túlnépesedett területről már a 7.-6. ezred fordulóján megindultak az iráni, anatóliai, balkáni és kárpát-medencei területek felé, amely régiókban a neolitikus forradalom már a Kr.e. 5. ezredre megvalósulhatott, hogy az így létrejött Termékeny Félhold típusú kultúrkör időnként újabb kivándorláshullámot indíthasson Eurázsia távoli vidékei felé exportálván a jelenséget. A Termékeny Félhold területén a Kr. e. 6. millénia elején, a már két évezrede folytatott mezőgazdálkodás hatására a lakosság létszáma robbanásszerűen megnövekedett, és egy része elvándorlásra kényszerült…

A Kr.e. 10.-9. évezredben izoláltan kialakult földművelő központok a 8. ezredre összefüggő területet hódítottak meg Nyugat-Anatóliától Észak-Szíriáig és Észak-Mezopotámiától a Zagrosz-hegységig, majd a 7.-6. ezredre Görögország, Ciprus, Kréta, Dalmácia, Itália, Dél-Franciaország és a Dél-Kaukázus vidéke is behódol. Nem sokkal később a száraz Dél-Mezopotámia is mezőgazdasági területté lesz az öntözőrendszer kifejlesztése következtében Kr.e. 5400-ra. 5000 körül a Balkán és a Kárpát-medence déli része, ill. Dél-Turkesztán is a régióhoz zárkózik, majd ettől kezdve minden 4-500 évben a területről új földművelőhullámok indulnak mind mélyebbre hatolva Európa és Ázsia feltáratlan, szűz területeire…

Götz jóvoltából megérthetjük, hogy alakult ki a korai korban a Termékeny Félhold területéről induló kivándorlás egymást követő hullámai következtében az ősi eurázsiai értékrend szellemi egysége a Kárpát-medence, a Sárga folyam régiója és Mezopotámia közötti óriási területen. A 3. évezred elején megindult sémita-akkád beszivárgás Mezopotámiába az idők folyamán odáig vezetett, hogy a beszivárgók Kr.e. 2450 körül Sargon vezetésével a politikai hatalmat megragadták, és létrehozták saját sémita-akkád dinasztiájukat. Írott feljegyzések beszélnek a leigázott szumír városállamok sorozatos felkeléseiről, a vérfürdőről és mészárlásokról, a rebellis városok lerombolásáról, e városok polgárainak rabszolgasorsba való döntéséről, illetve elűzéséről. Minden új akkád uralkodó beiktatása a felkelések és megtorlások sorozatát váltotta ki, és úgyszólván minden új uralkodónak újra kellett hódítani elődje birodalmát. Ekkor kezdődött az előzőeknél sokkal intenzívebb migráció azon területekre, ahol már az előző kivándorlások rokonkultúrákat teremtettek.

E szempontból a “Lapisz Lazuri Út” nagy fontossággal bír. A szumírek birtokolták az ősi Nyugat-Ázsia e szakrális szent kék kövének kereskedelmi monopóliumát, amely nagy népszerűségnek örvendett Egyiptomban és az egész Közel Keleten, és amelyet a távoli Afganisztánból importáltak, ahol bányászták ezt a kincset. A “Lapisz Lazuri Út” Ázsia ezen archaikus korszakában olyan rendkívüli fontossággal bírt, mint a “Selyemút” néhány évezreddel később. Ezen út jóvoltából a legismertebb terület Mezopotámia számára tehát a nehezen megközelíthető, de a lapisz-lazuri bányákat rejtő hegyes-völgyes Afganisztán mellett az annak közelében, a Pamír és Káspi tó között elterülő Turáni Alföld lett. Ugyan az akkád uralom végül megdőlhetett a sorozatos szumír felkelések jóvoltából és létrejöhetett az Újszumír Birodalom, amely azonban a mezopotámiai ószkíta korszak hattyúdala volt.

Hamarosan elbukott ugyanis, hogy az ősi földjükön a sémiták vehessék át az uralmat véglegesen egy előzőeknél sokkal intenzívebb beszivárgás következtében. Az Újszumír Birodalom Úr dinasztiája utolsó uralkodójának, Ibbisinnek siratóéneke a Mezopotámiából történő szumír elvándorlás ékes bizonyítéka. Ezzel párhuzamosan azonban szemtanúi lehetünk a Kárpát-medencétől a Sárga folyóig terjedő azon szkíta civilizáció megerősödésének, amelynek központja a Turáni Alföld lett. Mivel a sémiták délnyugat irányból jöttek, érthető módon ezen ellenkező északkelet irányba fekvő, biztonságos távolságban lévő terület tűnt a menekülők számára legkedvezőbbnek egy új haza megalapítását illetően. Ennek következtében Turkesztánban - régebbi nevén Turánban - alakult ki azon etnikai-nyelvi formáció, amit a német származású oxfordi professzor Max Müller “turáni”-ként definiált, amely kifejezést később az “altáji” váltotta fel talán nem egészen jogosan.”

Szükségszerűen szűkre kellett szabnunk körsétánkat az őstörténet hatalmas könyvtárában, amit imhol bevégeztünk. Visszatérhetünk a tudomány által szorgosan felhalmozott száraz, pozitív és elfogulatlan empirikus adatokhoz (és a kevésbé száraz és kevésbé elfogulatlan értelmezésükhöz). Lássuk tehát a Semino-ék által felrajzolt nagy ívű tablókép magyar részét most már kiegészítve az azóta felmerültekkel!

[1] Ezen elmélet legerősebb érve, hogy Árpádék a Honfoglaláskor gyakorlatilag nem ütköztek ellenállásba. Ezenkívűl a krónikás hagyomány is alátámasztja.

[2] A Neolitikumban számos esetben megtörtént, hogy a békés, földművelő őslakosokra kislétszámú, hódító elit telepedett rá, akik kultúrálisan átalakították a meghódítottakat, de ők maguk genetikailag beolvadtak.

[3] Az alaphipotézis szerint az őslakosok és a honfoglalók rokon népet alkottak, vagy legalábbis azonos nyelvűek, kultúrájúak lehettek. Ezért a honfoglalóknak nem kellett energiájukat felemésztve átformálniuk, leigázniuk a helyben lakókat, könnyen fenn tudták tartani keleties kultúrájukat.

[4] A honfoglalók létszámára készített becslések egyre alacsonyabbak.

[5] A neolitikus hódító elitek extrém alacsony létszámúak is lehettek.

[6] A sumér-ind közvetlen kapcsolat genetikailag is bizonyítható (lásd: J2 hg).