Követi Jelentések

Magyar minták

Seminoék vizsgálata nagy lendületet adott a humán archeo- és populációkutatásnak. Magyar vonatkozásban is születtek újabb, nagyobb felmérések (Béres Judit vizsgálatai, majd később Raskó István és munkatársaié az MTA Szegedi Biológiai Genetikai Intézetében 229 fő vizsgálatával, továbbiakban Raskó-féle vizsgálat). Úgy tűnik azonban, a magyar értelmiséget sokkal kevésbé intenzíven foglalkoztatja a génvizsgálat, mintsem az várható lenne, avagy pl. ahogy a lengyeleket. Persze érthető a dolog, mint utaltunk rá, a modern géntudomány mostanáig finoman szólva nem támasztotta alá sem a finnugor „származástani nyelvészetet”, sem az elképzelésekben rendkívül gazdag, szélső irányzataiban egészen az ezoterikáig terjedő alternatív iskola állításait, módszereit - vagy csak részint és közvetetten. Vegyük még hozzá az elavultnak tekinthető ideológikus szemlélet túlterpeszkedését, plusz a szomszédokkal fennálló viszonyokat (politika), máris összeáll a kép.

Indultak világméretű projektek is, amelyek adataikat folyamatosan publikálják a neten. Ez utóbbiak közül alapvetően a Family Tree DNA Genealogy by Genetics Ltd. (familytreedna.com) adataira és feldolgozásaira támaszkodik jelen összeállítás, ezen belül is a magyar projektre (Hungarian_Magyar_Y-DNA_Project). A cég modern kommunikációs stratégiája szerint a projektben résztvevők nem vizsgálati alanyok, hanem olyan partnerek, akik önkéntes alapon részt vehetnek az adatok értelmezésében. Így alakulnak pl. nemzeti projektek, de más szempont szerint is alapítható projekt. A magyar oldalt Fehér Tibor szervezi, akinek koncepciója szerint az ismert családtörténet szerint magyar nevűek alkotják a projektet. (Tekintettel a török hódoltság utáni nagyarányú betelepítésekre, ezzel a felfogással őstörténeti alapon szvsz maximálisan egyet lehet érteni!)

A populációk genetikai vizsgálatának (hiteles) értékelésében és széles körű elfogadásában persze nemcsak az ideologikus és egyéb tudati akadályozó tényezők merülhetnek fel. A kutatások eredményeinek az értelmiségi köztudatba történő bekerülését (elfogadását) a mintavételek viszonylag alacsony száma is úgy látszik akadályozza (különösen az Internet ideologikus és/vagy őstörténeti fórumainak „bozótharcaiban” látszik ez markánsan). Pedig a statisztikában alapvető, hogy nem a minta nagysága, hanem a reprezentatívitása számít. Az eredmények értelmezésekor általában kiderül, miért nem volt a minta reprezentatív, amit a következő mintavételkor lehet korrigálni. Persze érdemes eltűnődni, hogy a hihetetlen szellemi kapacitásokat felvonultató akadémiai és alternatív magyar őstörténet miért ennyire óvatosan kimért egy vadi-új segéd-diszciplínával szemben…

Magyar vonatkozásban így pl már kiderült, hogy Seminoék budapesti és észak-magyarországi (Eger, Mátraderecske, stb) mintájában a német és szláv eredetű betelepültek voltak felülreprezentáltak. Különösen pórul járt Béres Judit, aki körülhatárolt fontosabb etnocsoportok (kunok, cigányok, stb.) mintái mellett akart egy „igazi” magyar mintát és ezért akadémiai szintű szakértőket kérdezett meg, melyik az a terület, ahol a legháborítatlanabb az ősi lakosság. A nagytudású urak az Őrséget javasolták. Így kapott ott a kutató egy szlovénokéhoz igen hasonló géntérképet. A mintavételi hibák azonban nem azt jelentik, hogy a populáció teljesen kevert, (pl. Czeizel-féle álláspont: a honfoglalás óta a génkészlet teljesen kicserélődött, stb), hanem hogy a minta kiválasztása nem volt tökéletes.

A későbbi Raskó-féle vizsgálat okulva a korábbiakból (az erdélyi Korond mellett) az Alföldet választotta. Gondolom, olyan gondolatmenet alapján, hogy az Alföld kiválasztása a sztyeppei kultúrájú ősök felülreprezentál-ásához vezethetne, de egyben itt volt a legnagyobb a török pusztítás, tehát a későbbi telepítések kiegyenlíthetik e hatást (kicsiben az ami az egész országra igaz). A betelepítések nem hoztak létre etnikai túlsúlyt (mint pl. Tolna), távol van a szláv-magyar nyelvhatár, talán-csak a déli végekről történt beszivárgás ronthat a mintán. Ez a mintavétel tehát kiegyensúlyozottnak tűnik, bár a kiértékelésében van megkérdőjelezhető – (Szerző számára legalábbis, aki laikus) - Így pl. erősen kérdéses, hogy a török hódítók a hódoltsági területen szaporodtak-e olyan mértékben, hogy ezzel a kb. 20 %-os anatóliai, közel-keleti és mezopotámiai eredetű génkészletet magyarázni lehessen.

Fentiek miatt is, Szerző személy szerint is nagyon kiváncsi volt a familytreedna.com adataira. Nos ezekben ránézésre a mai Magyarországon kívüli magyarok a felülreprezentáltak! Ismét egy előre nem látható, ki nem védhető csavar a mintavételekben, ami most mentalitás-etnotudat beli. Hiszen az elszakított területeken élő erdélyi, bukovinai, felvidéki nemzettársainkat százszor jobban érdekli őseik, nemzeti hovatartozásuk, eredetük kérdése, mint a jobb helyzetben lévő magyarországiakat – tisztelet a kivételnek. De ne legyünk igazságtalanok, őstörténeti szempontból lehet, hogy izgalmasabbak Erdély, Bukovina, stb magyarjai, mint a trianoniak, vagyis ha sikerül az adatokat jól kiértékelni (és miért ne sikerülne), segíteni tudnak az összmagyar őstörténetnek…

Jelen kis dolgozatunkban azt a megoldást választottuk, hogy csak a haplocsoportokra összevont adatokat közöljük mind a Raskó-féle vizsgálatból, mind a familytreedna.com adatokból, majd azokat átlagoljuk. Nem részletezzük ki az adatokat szubkládokra (azokat a publikációkban meg lehet találni). Ugyanakkor jelen fejezet következő részében (Leszármazási távlatok), amely már a fellelhető genetikai-származás-magyarázatokból választ ki egy, a Szerzőnek korrektnek tűnőt, lemegyünk szubklád szintre. Célunk ugyanis természetesen nem empírikus adatok újraközlése, hanem betekintés a „leszármazási távlatokba”, egy olyan szemlélet felvillantása, amely az írott történelem megkővüléseit egy egészen szokatlan fényben vizsgálja.

Tehát publikált empírikus adatokat összevont formában és publikált értelmezést közlünk. A haplo-típusokból egyébként makro-csoportokat képeztünk (ezek saját csoportosítások, a mainstream felfogásban nem szerepel). Mit lehet látni?

• A mai magyarok (és így feltehetően az ősnépét is) génállományát a diverzitás jellemzi/jellemezte.
• Négy fő vándorlási (benépesítési) faktor határozható meg, amelyek egyenként az összesből 20-25 %-ot tesznek ki.
• Feltételezhető, hogy a négy legfontosabb, közel azonos súlyú komponens genetikai egyensúlyt alkot, a maradvány (ami alapvetően ősi, afrikai jellegű) nem gyakorol szabályozó szerepet, csak kitölti a rezídiumot. [i]
• A mai populáció génjei alapján a finnugor népek nem rokonok.

Leszármazási távlatok

Az alábbi elemzés alapvetően a már említett Fehér Tibor kiváló leírásain, (ill. Karafet et al. (2008): New binary polimorphisms reshape and increase resolution of the human Y-chromosomal haplogroup tree) alapuló tartalmi idézet (rövidített, a tartalmon nem változtató idézet). A forrás tartalmi idézése azzal járt együtt, hogy az egységes szemléletű forrásba nem javítottunk bele, (csak a lábjegyzetek számítanak a megadott forrástól eltérő szemléletnek.) Amiben azonban részint eltérő a felfogásunk, az elsősorban az egyes haplotípusok keletkezésének időpontjára vonatkozik. Jelen összeállítás szerzője azon egyébként elterjedt nézet híve, hogy a főbb haplocsoportok ősi formájukban a jégkorszak végéig kialakultak. (Természetesen a szubkládok diferenciálódása, a mikroelágazások kialakulása a jégkorszak vége óta, ill. a jelenben is folyamatosan tart.) Mindazonáltal az egyes hg-k összekapcsolása az írott történelemből és a mából ismert etnikumokkal, nyelvekkel sokkal érthetőbbé teszi a leírást, de a létrejövetel időskáláját - akár nem kívánt módon is - a jelen felé tolja, de ezen "jelzések" alkalmazását a magunk részéről magyarázatot könnyítő elnevezéseknek tartjuk. [ii]

„Y-kromoszóma Ádám”: az összes ma élő férfi közös őse. Valószínűleg Etiópiában élt, kb. 70 ezer éve. Új elméletek az összes mai ember ősapjának megjelenését egy katasztrófaelmélethez kötik. Eszerint 70-75 ezer éve a szumátrai Toba vulkán kitörése olyan éghajlati változást hozott, hogy a homo sapiens csak Kelet-Afrikában maradt életben, ott is mindössze 1000 szaporodóképes párra csökkent. Ez "szűk keresztmetszetet" eredményezett az emberi evolúcióban, így származunk egyetlen féfritól. Leszármazottai az A, ill. a BT csoport.

A csoport (M91): Vélhetően Etiópiában jött létre. Etiópiában és a koiszan (busman, hottentotta) népek között gyakori, elszórtan előfordul Afrika nagy részén, sőt Szardínián és Angliában is találtak ide tartozó férfiakat. A nem-afrikai „A” férfiak valószínűleg a római kori rabszolga-kereskedőknek köszönhetően kerültek a kontinensre.

BT csoport (M42): a B-től T-ig terjedő haplocsoportok közös őse, két leszármazottja a B és a CT csoport.

B csoport (M60): Közép- és Nyugat-Afrika őserdőiben fordul elő, főleg a pigmeusok között. A pigmeusokkal a történelmi időkben keveredő bantuk között is kismértékben megtalálható.

CT csoport (M168): a C-től a T-ig terjedő haplocsoportok közös őse, két leszármazottja a CF és a DE csoport.

DE csoport (YAP): a D és E csoportokat foglalja magába. Valószínűleg Kelet-Afrikában, Etiópiában alakult ki kb. 65 ezer éve, de az arábiai eredet sem zárható ki. Érdekessége, hogy D alcsoportja csak Ázsiában található meg, míg az E alcsoport Afrika domináns haplocsoportja.

D csoport (M174): Az Andamán-szigeteki őslakók (D*) és az ajnuk (D2) tartoznak ide, ezen kívüli a tibeti (D1) és a japán (D2) férfiak nagyjából fele. Elszórtan előfordul egész Délkelet-Ázsiában és Közép-Ázsiában (D3). Nagyon ősi kőkorszaki vándorlás maradványa, valószínűleg Közép-Ázsiában jött létre, és észak felől kerülte meg a Himaláját/Tibetet, ugyanis Indiából teljesen hiányzik.

E csoport (M96): Ide tartozik a mai afrikai lakosság túlnyomó többsége, függetlenül attól, hogy negroid, europid, etiopid vagy nilotid alrasszba tartozik. Valószínűleg Etiópiában jött létre kb. 50 ezer éve. Fontosabb alcsoportjai a következők:

E1a (M33): Maliban a szongáj férfiakra jellemző

E1b1a (M2): A fekete-afrikaiakra jellemző csoport, a niger-kongói (köztük a bantu) nyelveket beszélők tartoznak ide, de a történelmi keveredés miatt előfordul a pigmeusok, busmanok, nilóták és csádi népek között is. A legtöbb afro-amerikai is ebbe a csoportba tartozik.

E1b1b (M35): Az afro-ázsiai („sémi-hámi”) nyelveket beszélő népekre jellemző, de előfordul Európában is. Kb. 45 ezer éve jött létre, valószínűleg Etiópiában. Alcsoportjai közül az E1b1b1b (M81) a berberekre jellemző, az E1b1b1c a sémi népekre, az E1b1b1g (M293) a kelet-afrikai pásztornépekre, az E1b1b1a (M78) pedig Egyiptom déli részéről vagy Núbiából terjedt el az egész Közel-Keleten és Dél-Európában, valószínűleg a földműveléssel együtt. A koszovói albánok közel fele az E-M78-as csoportba tartozik, de gyakori a görögök, szerbek, bolgárok, olaszok és spanyolok között is. Magyarországon a férfiak kb. 10%-a tartozik az E-M78-as a csoportba.

E1b1b1a2 (V13+): illír-trák, ez az etnikai csoport a Balkánon "született" Kr.e. 1700 körül, és innen terjedt el az indo-európai népek illír-trák ágával, a J2b2 haplocsoporttal együtt. A római hódítás után ellatinosodtak, csak egy részük őrízte meg identitását, akikből kialakultak a modern albánok. A kárpát-medencei illírek (vagy pannonok) asszimilálódtak a később érkező népcsoportokhoz (kelták, rómaiak, germánok stb.) majd végül a honfoglaló magyarokhoz is. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az E-V13 haplocsoportba tartozó emberek már a Kárpát-medencében éltek a hun-avar-magyar hódítást megelőzően is.

E1b1b1a3 (V22): szudáni, ez a csoport a V13 "fivére", de sokkal jellemzőbb a Nílus-völgyre, mint Európára. Hozzávetőleg Kr.e. 2700 körül keletkezett Egyiptomban. Jelenleg nem lehet tudni, hogyan jutott Európába.

E1b1b1c (M123): sémi, ez a hg a sémi nyelvek legvalószínűbb hordozója, és általában sémi eredethez kapcsolódik, de egy kisszámú csoport még az újkőkorszak idején érkezett Európába. Kb. Kr.e. 6400 körül jelent meg ez a gén.

E3b – afrikai, valószínűleg neolitikus földműves migráció, ezen hg elterjedésének iránya Európa déli, délkeleti része felöl a Vardar–Morava–Duna vonala lehetett kb. 7300 évvel ezelőtt. Az E3b leszármazási vonalak jelenlegi európai megoszlási mintázatának kialakításában fontos szerepe lehetett a kb. 7–8000 éve a Balkán területéről a Nyugat-Európa és Közép-Európa déli része felé irányuló expanziónak. Hasonló gyakorisággal fordul elő a vizsgált „magyar” és a „székely” populációban (10 %, illetve 9,2 %).

CF csoport (P143): a C és F csoport közös őse, valószínűleg Indiában alakult ki kb. 65 ezer éve.

C csoport (RPS4Y): Dél-Indiából kiindulva a part mentén benépesítette Délkelet-Ázsiát, Ausztráliát és Északkelet-Ázsiát, később Észak-Amerikába is eljutott. Ide tartoznak az ausztrál őslakók (C4), a polinézek (C2), a dél-indiai őslakó veddák (C*, C5), valamint kismértékben előfordul a japánok és ajnuk között is (C1). Ez a négy alcsoportja nagyon ősi és ma már kevés férfi hordozza ezt a gént. A C3 alcsoport viszont sikeresen terjedt el Északkelet-Ázsiából: a na-dené indiánok (pl. atapaszka, navahó) vitték Észak-Amerikába (C3b), a mongol és tunguz népek (C3c) pedig Közép-Ázsiába és Szibériába. A mongol és kazah férfiak többsége ide tartozik, de előfordul minden türk népben. Dzsingisz kán a C3c Y-gént hordozta, és lehetséges, hogy a hunok is a C3 csoportba tartoztak. Érdekes, hogy a mai Magyarországon a mongol jelzőgének – ide tartozik C mellett az O, és az S is – szinte egyáltalán nem fordulnak elő, jóllehet az avarokban, az ázsiai hunokban (hsziung nu), a besenyőkben és kunokban valószínűleg jelentősebb arányuk lehetett.

F csoport (M89): Valószínűleg India középső vagy déli részén alakult ki kb. 48 ezer éve. Ősi formájában az indiai gondi törzseknél fordul elő a Dekkán-fennsíkon. F1 és F4 alcsoportjai Srí Lankán, F2 alcsoportja Kelet-Ázsiában fordul elő, az F3 pedig Hollandiában. Az F alcsoportja továbbá a G, H és IJK csoport is (lásd a következőkben), valamint azok összes leszármazottja, összességében tehát az F csoportba tartozik az emberiség kb. 90%-a, ősi F* formájában viszont nagyon ritkán fordul elő Portugáliától Malajziáig.

G csoport (M201): Korára nézve nagyon eltérő becslések vannak, újabb eredmények szerint kb. 5200 éve jött létre a Kaukázus déli részén vagy Iránban. Érdekessége, hogy leggyakrabban hegyvidékeken és szigeteken fordul elő (Kaukázus, Anatólia, Tirol, Pireneusok, Szardínia, Kréta). Egyes kutatók a réz elterjedésével hozzák összefüggésbe ezt a csoportot. Magyarországon az előfordulási aránya kb. 8%.

G2a (P15) – kaukázusi, valószínűleg neolitikus földműves migráció, e csoport közös őse Kr.e. 5000 körül élt, alcsoportjai (G2a1, G2a2, G2a3, G2a4) pedig Kr.e. 4000 és 3000 között váltak szét, valószínűleg a Majkop kultúra virágzása idején a korai bronzkorban. Alcsoportjai:

G2a1 (P16+): legjellemzőbb az oszétekre és az északnyugat-kaukázusiakra. Lehetséges, hogy a kabarokhoz vagy a jászokhoz köthető.

G2a3b1a (L13+): e csoport őse valószínűleg Kr.e. 1000 körül élt Németországban, a Kárpát-medencében a német betelepüléshez köthető.

G2a4 (L91+): egy alig ismert alcsoport, talán a Kaukázus környékén került be a magyar gének közé.

H csoport (M69): Indiában jött létre, a törzsek és az alsóbb kasztok között gyakori, az összes indiai kb. egyharmada tartozik ide. Indián kívül kizárólag a roma népesség körében található meg, Európába is a vándorcigányokkal jutott el a középkorban. A magyarországi roma lakosság többsége is valószínűleg a H1 (M52) alcsoportba tartozik.

IJK csoport: Az IJ és a K csoportok közös őse, kb. 47 ezer éve jött létre, valószínűleg Indiában.

IJ csoport: Az I és J csoportok közös őse, kb. 35 ezer éve jött létre Anatóliában vagy a termékeny félhold területén.

I * (M170): európai, ez a hg szinte kizárólag csak az európai kontinensen van jelen. A hg-t definiáló M170-es marker kb. 22 ezer éve alakulhatott ki Európában, és a mai európai Y-kromoszomális génkészlet kb. 20 %-át jellemzi. Hasonló gyakorisággal fordul elő a magyarul beszélő populációkban („magyar”: 24 %, „székely”: 22 %). A jégkorszakot Európában néhány jégmentes „menedékben” vészelte át, Ibériában, a Balkánon és Ukrajnában. Ősi változata kis számban egész Európában megtalálható, elterjedtek viszont nagyobb alcsoportjai:

I1 (M253): germán, e hg közös őse Kr.e. 1600 körül élt és a skandináv bronzkorban kezdett elterjedni. Ma a dánok, svédek és norvégok között 40%-os gyakoriságú. Jó okunk van feltételezni, hogy minden I1 férfi valamely germán nép leszármazottja, és őse az időszámítás kezdete környékén Skandináviában, ill. a Balti-tenger térségében élt. A magyar férfiak kb. 10%-a hordozza ezt a gént, ugyanakkor nem lehetünk biztosak abban, hogy egy-egy I1 származási vonal a Kárpát-medencébe a korai germánokkal (gótok, gepidák, langobárdok) érkezett, vagy a honfoglalás után jött telepesként (szász, Rajna-vidéki, sváb, osztrák).

A két fő altípusa közül az I1a Észak-Európában gyakori, míg az I1b Kelet-Európában és a Balkánon elterjedt. Érdekes módon a „magyar” mintában az I1b, a „székely” mintában az I1a a sokkal gyakoribb.

I2a2 (M423) – szláv, e haplocsoport kelet-európai ágának közös őse Kr.e. 1000 körül élt, valószínűleg a mai Dél-Lengyelország vagy Nyugat-Ukrajna területén. Az I2a2-k többsége azután a szláv vándorlás időszakában terjedt el. Legtöbbjük valószínűleg az avar korban telepedett le a Kárpát-medencében, az avarok ugyanis a szlávokat határvédő (főleg a mai horvát és bosnyák területeken), ill. mezőgazdasági feladatokra is alkalmazták. Másik részük a középkorban érkezhetett szláv bevándorlóként és elmagyarosodott.

I2b1 (M223) – szász, e csoport közös őse Kr.e. 3700 körül élt, minden bizonnyal Németország északi részén a tölcséres kerámia kultúra (TRB) idején. Magyarországra valószínűleg német telepesekkel érkezett, de nem zárható ki egy korai (pre-indo-európai) hullám sem.

I2a2 (P37.2): Valószínűleg a boszniai jégkori menedékből terjedt el, a bosnyákok és horvátok több mint egyharmada ebbe a csoportba tartozik, „illír” gén. A szlávok között 10-15%-ban mindenhol jelen van, Magyarországon kb. 10%-ban fordul elő.

I2b (M223): Valószínűleg az ukrajnai jégkori menedékből terjedt el Északkelet-Európában, ma a szász és a holland népességre a legjellemzőbb. KismértékbenMagyarországon is előfordul.

J csoport (12f2a): Kb. 15-20 ezer éve jött létre a Közel-Keleten. Ősi J* formában csak a Jementől délre fekvő Sokotra szigetén található meg az Indiai-óceánban. Két fő szubkládja van, a J1 a Termékeny Félhold övezetének középső részétől délre, a J2 pedig északra terjedt jellemzően. [iii]

J1 (M267): Kb. 8-10 ezer éves és Kurdisztán környékén jelenhetett meg, majd a mezőgazdasággal terjedt el a térségben. Ma a leggyakoribb az északkelet-kaukázusi népek között (csecsen, ingus, dagesztáni népek), illetve a jemeniek között (80%), továbbá Észak-Afrika, Etiópia (10-30 %). Nagy arányban fordul elő a zsidók és arabok között, a zsidó királyi génvonal (ún. Cohen Modális Haplotípus, Kohanim zsidók, ill Lévi törzs) is ide tartozik. Észak-Afrikában és a mediterrán térségben is az arab hódítással, illetve a zsidó diaszpórával terjedt el. Az európai területeken ritkán fordul elő (0–6 %). Elterjedésében fontos szerepet tulajdonítanak az arab diffuziónak. Míg a „magyar” férfiaknál talált 3 %-os gyakorisági érték hasonló a Közép- és Kelet-Európában tapasztalthoz, addig a „székely” mintában kapott érték (10%) ennél magasabb.

J2 (M172): Kb. 5000 éves gén, Anatóliában vagy az Égei-tenger térségében jelent meg. Egyes elméletek szerint a fémművességgel és az indo-európai népekkel terjedt. A mediterrán térségben a görög gyarmatokhoz is köthető. Itáliában, Albániában, Görögországban, Törökországban, Iránban, a Kaukázusban és a termékeny félhold területén kb. a férfiak egynegyede tartozik ide, de elterjedt Közép-Ázsiában és az indiai felsőbb kasztok között is. Magyarországon 10 % körüli gyakorisággal fordul elő.

J2a4 (L26+): Termékeny Félhold, a csoport közös őse Kr.e. 8400 körül élt a Termékeny Félhold területén és az R1b* mellett a régió másik nagy neolit fölműves csoportja volt. Legnagyobb alcsoportjai, azaz a J2a4b (M67+) és J2a4h (L24+) viszont csak Kr.e. 3500 körül jelentek meg és az indo-európai népekkel terjedtek el Itáliától Indiáig. A J2a4b1 (M92+) alcsoport számít közülük a legfiatalabbnak a Kárpát-medencében, közös ősük Kr.u. 400 körül élt.

J2b2 (M241+): illír-trák, ez az etnikai csoport a Balkánon "született" Kr.e. 1700 körül, és innen terjedt el az indo-európai népek illír-trák ágával, az E-V13 hg-vel együtt. A római hódítás után ellatinosodtak, csak egy részük őrízte meg identitását, akikből kialakultak a modern albánok. A kárpát-medencei illírek (vagy pannonok) asszimilálódtak a később érkező népcsoportokhoz (kelták, rómaiak, germánok stb.) majd végül a honfoglaló magyarokhoz is. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a J2b2 hg-be tartozó emberek már a Kárpát-medencében éltek a hun-avar-magyar hódítást megelőzően is.

J2e hg-t szinte teljes mértékben a J2e1 altípus reprezentálja, amely valószínűleg a Balkán déli részéről terjedt el Európa többi területére. A J2f* haplocsoport a Kaukázus területén élő populációkban fordul elő a leggyakrabban, míg a J2f1 elsősorban Törökországtól nyugatra van jelen, a mediterrán területek északi részén.

K csoport (M9): Az L, M, NOP, S és T csoportok őse, kb. 45 ezer éve jött létre Indiában. Ősi formában alig fordul elő, kisebb alcsoportjai Indonéziában és Óceániában találhatók (K2, K3, K4, M, S), a K1 alcsoport pedig Indiában és Pakisztánban. Az európaiak, indiaiak és kelet-ázsiaiak többsége, tehát az összes élő férfi kb. háromnegyede a K valamely alcsoportjába tartozik.