Ősök Képtára

A Google megszünteti a régi típusú webhelyeket. Ez a Google által biztosított átfordított, új webhely., amely a régi helyére lépett.

FRISSÍTÉS: a Google (egyelöre?) mégsem törölt, az eredeti webhely (másolatban) itt elérhető:

eredeti formátum


Az ősök fotográfiái

Családunk birtokában mintegy 70 db, a XIX. szd-ban készült fotográfia őrzi titkait, zömmel 1880-1888 között, ill. esetenként előbb, ill. később is készültek. A fotók ¾-e köthető a Krepalek-családhoz. A néma ősök e képeken nem mondanak el semmit, mégis üzennek.

A család doyen-jei egy kb. hatvan körüli erős nézésű idős úr (ülve) és hölgy (ez utóbbi arisztokratikus tartással áll). Feltehetően Magyarország-i Krepalek Ferenc testvére, ill. annak házastársa: talán bátyja, és sógornője. A képeken összesen két férfi és számos női rokon szerepel, egy fiatal lány és egy fiú négy-négy képpel is, talán ők Krepalek Lajos unokatestvérei lehetnek, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket „Adélká”-nak és „Miloslav”-nak. A képeken lenszőkének látszanak, Adélka szeme sötétnek tűnik, Miloslavé kéknek. Arcuk kicsit szlávos, járomcsontjuk nem kiemelkedő, orruk lefelé kissé kiszélesedik, állkapcsuk erős. Karakteres arcok, a többi rokonhoz hasonlóan előkelőeknek tűnnek. Adélka haja rendkívül dús, minden képen más frizura-költeményt visel, Milosláv pedig mintha egy kis csodálkozással szemlélné a világot. Milosláv egy fotográfiája Prágában készült (diákévek?), a többi Bécsben. A gyönyörű Adélka fotói Kuttenbergben készültek, kivéve a legutolsót, amely valahol Lengyelországban.

Egyes képekről tehát megállapítható, hogy hol készült, a Magyarországon kívüli helyekről a köv. statisztikát lehet felállítani:

Cseh-Morvaország:

PRÁGA 2 db (a család doyenje és Miloslav)

KUTTENBERG 3 db

KUTTENBERG-CASLAU 1db

IGLAU 1 db

KOLIN 1db

OLMÜTC 1 db

ZWITTAU 1 db

Miloslav és Adélka:

→→→

Ausztria:

13 db

Egyéb helyek:

PÁRIZS 1 db

KRAKKO 1db

PANCSOVA 1db

Elképzelhető, hogy Bécsben élt a legtöbb rokon (nagynénik, unokatestvérek), de egy éppen a témánk szempontjából fontos ág sejthetően a Cseh-morva dombvidéken, Kuttenberg környékén lakhatott – Kuttenberg, Caslau, Iglau, Kolin egymáshoz nagyon közeli városok -, míg a családból elszórtan néhányan szélsőbb morva területekhez kapcsolódhattak. Persze csak akkor, ha leginkább lakóhelyük környékén, vagy attól nem túl messze fényképezgettek. Ezt nem tudhatjuk, csak vélhetjük. A család eredete és a családi legendáriumban foglaltak megvizsgálása lesz tehát e webhely fő témája, valamint bármi, ami ehhez valami értékelhetőt hozzáad, akárha csak egy szabad asszociáció is. A következő lapon lássuk az alkalmazott módszereket.

¬¬¬ Ismeretlen családtag, Párizs

Az Ősök Képtára megtekinthető: https://goo.gl/photos/KQ5rh8fxcNA3AMZT8

További a webhelyhez kapcsolódó képek: https://goo.gl/photos/bBCzq2XouzavVEuq7