Véletlenül csöppentem bele az Erasmus programba, de egy cseppent sem bántam meg. A nyelvi tudásom miatt az elején kicsit izgultam, hiszen a nyelvvizsgám óta eltelt 29 évben nem igazán használtam az angol nyelvet. Ezért az Erasmus program keretén belül angol nyelvtanfolyamra jelentkeztem Barcelonába 2024. augusztus 5-9-ig.
A kezdeti nehézségek legyőzését nagymértékben segítette, hogy előtte 2 hónapig a Babilon Nyelviskola szervezésében nyelvtanfolyamon vehettem részt. Nagy izgalommal készültem Barcelonába, hiszen régi vágyam volt, hogy lássam ezt a gyönyörű várost, és megismerkedjek a kultúrájával.
A tanfolyam vezetője és a nyelvtanárok is nagyon kedvesen fogadtak, és rögtön el is mondták, hogy melyik napra szerveztek nekem városlátogatást, amely ugyan rendkívül kimerítő volt, de egyúttal felejthetetlen is. A tanfolyam során rengeteget fejlődött a nyelvtudásom, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy a képzésen egyedüli diákként vettem részt, hanem annak is, hogy a nyelvtanárom minden nap érdekes és sokrétű feladatokkal igyekezett színessé tenni az órákat. Bővült a szókincsem, fejlődött a beszédkészségem, amit a délutáni városnézések közben örömmel tudtam kamatoztatni.
Imádom Barcelonát, a Sagrada Familia monumentális látványát, a sok-sok érdekes épületet, amely gyönyörűvé és felejthetetlenné teszi ezt a várost. Mindenképpen szeretném még egyszer látni Barcelonát, hiszen rengeteg látnivaló van még, ami általam felfedezésre vár.