23 A felfedezés örömforrás 2.0
A felső tagozatos matematikatanítás támogatása
Rovinj
A felső tagozatos matematikatanítás támogatása
Rovinj
2023 júliusában Rovinjban, Horvátországban szervezte meg a Jutaki BT a tavalyi továbbképzésünk "folytatását". Míg tavaly inkább játékkereteket tanultunk, addig idén főként az 5-6. osztályos tananyag felfedeztetésére helyezték képzőink - Jakucs Erika és Pereczes Marianna - a hangsúlyt.
A transzformációk felfedeztetését az Escher-ábrákkal kezdtük, majd néztünk videókat is, hogyan tudunk készíttetni a diákjainkkal. A bolond király kőművesei is voltunk, akik háromszögekből és négyszögekből építenek járdát. Közben szó esett területekről, forgatásokról, tükrözésekről, paus papírról. A tengelyes tükrözés utasítását megfogalmaztuk 1 mondatban, majd 1-1 szót megváltoztatva elképesztően érdekes leképezéseket kaptunk. Megnéztük több test kiterített palástját, amivel kapcsolódhattunk a logikus gondolkodáshoz, kombinatorikához. A ponthalmazok távolságának felfedeztetéséhez pedig kül. színű pólóba fogom öltöztetni diákjaimat, hogy mérőszalagokkal kísérletezve, játszva barangolhassanak a geometria világában.
Két kockás:
változat: TÖRTEK ÖSSZEADÁSA: Megadunk 6 db kék törtet, és 6 db piros törtet. A gyerekek dobnak a kék és piros kockával, (vagy 2 tetsz. kockával), majd a számoknak megfelelő törteket összeadják. A megoldókulcsban található 36 szám közül megjelölik körrel vagy x-szel a megoldásukat. Az nyer, akinek 5 jele van egymás mellett.
változat: SZÖGFÜGGVÉNYEK: A kék táblázatban a derékszögű háromszög 2 oldalát adjuk meg, a piros táblázatban pedig a kérdést: a háromszög szögeit, kerületét, területét, beírható és köré írható körének sugarát kell kiszámolni.
változat: MAGASSÁG- ÉS BEFOGÓTÉTEL: A piros táblázatba a derékszögű háromszög oldalai, átfogóhoz tartozó magassága, és az átfogó két szelete közül 2-2-t adunk meg. A piros táblázatban, hogy mit kell kiszámolni:a, b, c, m, p, q.
24-es Lük táblához készítettem több feladatsort is. Egyéni, páros és csoportmunkára ia alkalmas. Az első ellenőrzési pont, hogy a megoldása megtalálható-e a táblázatban. A második, hogy a képet megfordítva szimmetrikus ábrát kapunk-e.
Útlevelesnek neveztem el az olyan típusú feladatokat, ahol a teremben kihelyezett lapon találja a feladatot, majd meg kell keresnie a megoldását egy másik lapon. Majd az ezen található feladatot oldja meg, és így megy körbe a teremben.
Videó
BESZÁMOLÓ A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY WEBOLDALÁN:
https://tka.hu/tudastar/mogy/1169/dobokockas