A pécsi Cserepka iskolában dolgozom tanítóként, idén lehetőségem nyílt eltölteni Rovinjban egy hetet. Utazásom célja az Eramus + keretein belül, a Tanári jóllét (Well-being) tanártámogató tréning, coaching és mentorálás a modern kihívások leküzdésére, nevű kurzus elvégzése volt.
Izgatottan vártam, hogy miket fogok majd megtanulni, elsajátítani a hét alatt.
Vasárnap délután volt a megismerkedésünk első napja. Nagyon sokfelől érkeztünk pedagógusok erre a képzésre. Mosolygósan telt ez a délután, megismertük Szász Ramónát aki a képzést tartotta nekünk. Megtudtuk a fontosabb információkat a héttel kapcsolatban és láttuk a csapattársainkat is, majd ezt követően egy jó hangulatú közös vacsorával zártuk a napot.
Hétfőn már fejest is ugrottunk a tanagyagba. Már az első napok során sokat foglalkoztunk az önismeret témakörével. Elengedhetetlen része ez a kurzusunknak, hiszen fontos volt, hogy megtaláljuk a bennünk rejlő motivációt, a belőlünk eredő megoldásokat, célokat, valamint a számunkra alkalmas problémamegoldási stratégiákat. El kellett sajátítani a képességet, hogy tudjuk fogalmazni az elvárásainkat, kéréseinket és meg tudjuk húzni a saját határainkat.
Megtanultuk, hogy pedagógusként elsősorban nekünk kell jól lennünk és magunkon kell dolgozunk. „Hiszen boldog tanár, boldog gyerek.”
Beszélgettünk a pozitív és negatív gondolkodásmódokról. Megtanultuk a negatív korlátozó gondolat helyes kezelését és hogy a pozitív gondolkodás tanulható! Ezekhez természetesen mind kaptunk gyakorlati tippeket is.
A képzés során több írásos anyagot is kézhez kaptunk, amely segítségével rögzülni tudott az átadott tudás. Ezek között voltak személyiség tesztek is, amelyek segítségével jobban megismertük magunkat, az elfojtott érzelmeinket, vágyainkat, kezeletlen haragot, dühöt valamint a fent említett határainkat is. Még számomra is, akit egyebként is érdekel az önismeret, meglepő volt, mennyi új információt tudott Ramóna a feleszínre hozni saját magunkról.
Tanultunk a tudatosságról és megtanultuk hogyan mondjunk NEM-et.
Az utolsó napok egyik fő témája, többek kérésére az asszertív kommunikáció volt. Legtöbben egyetértettünk abban, hogy ez rendkívül fontos a mi szakmánkban és a magánéletünkben is egyaránt.
Gyakoroltuk ezzel kapcsolatban, mit mondjunk? - hogyan mondjuk? Hogyan érhetjük el, hogy egy beszélgetésben minkét fél egyformán meg legyen hallgatva és képviselhesse az érdekeit.
Tanultunk az érzelmi intelligenciáról és természetesen a kiégés elkerüléséről és annak megelőzéséről is.
Nagyon jól, követhetően felépített tananyag volt, gyakorlati feladatokkal segítve az elsajátítást.
Emellett nagyon hasznosnak gondolom ezt a fajta tudást hiszen a pedagógus a lelke a tanításnak, az út a gyermekhez, és a gyermek tanulni, tudni vágyásához.
Nagyon hálás vagyok, hogy pályakezdőként vehettem részt ezen a kurzuson. Ennek köszönthetően sok gyakorlati és elméleti tudással felvértezve folytathatom a tanítást. A képzés összeségében nagyon jó hangulatban telt, sokat dolgoztunk csapatmunkában. A kollégákkal baráti kapcsolatok szövődtek, sokat nevettünk a héten. Ramóna és a csapat személyisége, sokban hozzájárult ehhez az élményhez!
A képzések után várt ránk Rovinj, egy elképesztően gyönyörű, lenyűgöző város a tenger partján. Csodás napsütéssel, a sós tengerrel, szép kisutcákkal, monumentális főtérrel. Igazi feltöltődés volt számomra.
Az utolsó nap egy remek hajókiránduláson vehettünk rész. Nagyon szép kilátással, finom étellel, a hajóról a vízbe csobbanás lehetőségével és ismét szuper hangulattal. Bármikor és bárhol nagyon szívesen részt vennék újabb kurzuson hiszen mind tudásban, mind élményben rengeteget adott hozzám és a személyiségemhez ez a 8 nap.
Köszönöm szépen mindenki munkáját és persze a lehetőséget!
Élményvideó:
https://www.youtube.com/watch?v=JJcs5G4-iic&ab_channel=Dez%C5%91Zsuzsanna
Az önismeret életünk segítője, támogatója és mentőöve. Az ember megfelelő önismeret hiányában sokkal nehezebben tájékozódik saját érzései és ingerekre adott reakciói között.
Minél széleskörűbb önismeretünk, annál inkább tisztában vagyunk magunkkal, a határainkkal, vágyainkkal, érzelmeinkkel, különböző érzelmi reakcióink miértjetivel. Megismerni magunkat elengedhetetlen fontosságú, társas kapcsolatainkban is. Hozzásegít minket az asszertív kommunikációhoz az együttműködéshez, empátiához. Éppen ezért szeretnék kettő személyiségtesztet bemutatni, ahol, amely segítségével egy kicsit közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.
Első: Házikóban én.
1. Képzelj el egy házat. Egy olyan házat ahol élni szeretnél. Minden úgy van kialakítva, ahogy te szeretnéd.
2. Nézz körbe jól, hogy néz ki? Mit merre találsz?
3. Most képzeld el, melyik tárgy vagy abban a házban.
4. Vizsgáld meg mi van körülötted, milyen funkciót látsz el? Te vagy az otthon melege? Te adsz fényt a háznak? A középpontban vagy? A peremen inkább? Megfigyelője vagy a többi tárgynak? Együttműködsz valamivel? Függsz valamin,valamitől? Van mozgás tered?
5. Elemezd kicsit, vajon miért pont ezt választottad? Milyen párhuzamot tudsz vonni a saját életed és a választott tárgy szerepe között?
Második: Életem idővonala.
1. Írd le életed 10 (vagy több) igazán meghatározó élményét. Ezek lehetnek pozitív és negatív élmények is, a fontos, hogy számodra meghatározó jelentőséggel bírjon.
2. Húzz egy hosszú idővonalat egy lapra, füzetbe.
Az idővonal születésedtől tart a mostani percig.
3. Helyezd el az élményeidet az idővonalon időrendi sorrendbe.
EMELETT jelöld őket aszerint milyen nyomatékkal bíró élmények voltak.
Ami nagyon rossz élmény volt, az a vonal alatt helyezkedjen el mélyen. Ami nagyon jó élmény volt, az a vonal felett magasan. Ezek közt is lehetnek átmenetek, lehet olyan ami a vonalon van, mert jó és rossz élmény is társul hozzá. Lehet olyan ami a vonal és a nagyon magas között van, olyan is ami a mély és a vonal között van és így tovább.
4.Ezek után írd le egyesével, melyikből mit tanultál, mit váltott ki belőled, mit éltél meg alatta.
5.Az egyik legfontosabb lépés: figyeld meg van e visszatérő jelenség. Visszatérő érzelem, vágy, esetleg félelem. Mik azok amik többször jelen vannak, amik az alap gondolatok, félelmek, motivációk.
6. A visszatérő jelenségeket, érzelmeket, félelmeket, vágyakat írd le.
7. Elemezd, vajon miért pont ezek? Mi az ami a mindennapjaidban is jelen van? Mi az ami új? Valóban jellemző e ez rád?
Ezek jó kiindulási pontok ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket és elindítson egy gondolatot, hogy akarjuk megismerni a belsőnket és akarjunk időt tölteni önmagunk, érzelmeink, motivációink félelmeink, határaink és vágyaink megismerésével.