A térstruktúra, ökológiai infrastruktúra

Ángyán József: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai

Mezőgazda Kiadó, 2003

Mindenek előtt olyan fenntartható térhasználati rendszert kell kialakítani, amely a mezőgazdálkodás szerves részeként hosszú távon biztosíthatja az alapvető (természetvédelmi-környezetstabilitási, valamint termelési és fogyasztási) térfunkciók harmóniáját. A 17. ábra két település – három térhasználati kategóriára leegyszerűsített – elvi térszerkezetét mutatja.

17. ábra - Térhasználati stratégiák (Ángyán, 1991)

Egy település valamennyi területe ugyanis végső soron három fő feladatkört láthat el, három alapvető funkciócsoportba rendezhető:

• • vannak elsősorban környezet- és természetvédelmi, ökológiai stabilizáló, a hosszú távú környezeti – ezzel egyúttal gazdasági és társadalmi – egyensúlyt biztosító térszerkezeti elemek, természetes vagy természetközeli, többé-kevésbé bolygatatlan élőhelyek;

  • vannak meghatározóan termelési feladatú térszerkezeti elemek, mint amilyenek például egy mezőgazdasági jellegű tájon a táblák; és

  • vannak döntően fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek, pl. lakóterületek, infrastruktúra elemek, szolgáltató feladatú felületek stb.

A konvencionális (ma általánosan elterjedt) térhasználat (2) alapjellemzője, hogy a termelési és fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek összefüggő hálózatot, mátrixot alkotnak, amelyben egymástól elszigetelődnek és így folyamatosan elhalnak a stabilitást és védelmet biztosító, izolált térszerkezeti elemek. Ez a térhasználat még akkor is veszélyezteti a környezet stabilitását, ha a termelés és a fogyasztás maga környezetkímélő.

Fenntarthatónak, kiegyensúlyozottnak inkább az a térhasználat (1) tekinthető, ahol a védelmi, stabilitási funkciójú természetes biotóphálózat által alkotott mátrixban „úsznak” a termelési és fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek szigetei, és ezeken a termelés, gazdálkodás és fogyasztás maga is környezetébe „belesimuló”, annak adottságaihoz illeszkedő és ezáltal környezetkímélő. Számunkra ez a stratégia látszik elfogadhatónak.

Ennek földhasználati hátterét, Magyarország földhasználati zónarendszerének kialakítását a 2.3.6. fejezetben részletesen tárgyaltuk, megoldásának módszereit pedig a 8.4. mellékelt tartalmazza.

A földhasználat tervezése során mindenek előtt a bolygatatlan élőhelyek és a művelt területek helyének kijelölését, elválasztását és hálózatba foglalását kell elvégezni. A biotóphálózati rendszer kialakítása során a meglevő élőhelyek felmérését, új biotópok létesítését és ezek egységes hálózattá szervezését kell elvégezni úgy, hogy területük még a legjobb mezőgazdasági termelési adottságú tájakon is érje el az összterület 7–12%-át (Jedicke, 1994).

A biotóphálózati rendszer kialakításának szempontjait, tervezésének lépéseit és tartalmát később (4.5. fejezetben) – a birtoktervezési és -méretezési problémák vizsgálata során – részletesen tárgyaljuk.

A diverzitás elvének és a különböző funkcióknak megfelelő földhasználati és térstruktúra adja tehát a fenntartható mezőgazdálkodás kiindulási alapján, keretfeltételeit, megvalósításának elengedhetetlen „ökológiai infrastruktúráját”. Ezek rendezése után léphetünk be a termelési térbe, és vizsgálhatjuk a termelés alapelemeit, azok összefüggéseit. Közülük is legelső az emberléptékű üzem- és táblaméretek kialakítása.