Német István
Hozzászólás a vidékstratégiához
Németh István
Régóta várt anyagot bocsátott vitára a Vidékfejlesztési Minisztérium, amelyről országos konzultáció indult (http://videkstrategia.kormany.hu/strategia). Nem a vitára bocsátott anyag egyes megállapításaira szeretnék reagálni, mert nem kritikai célból írom hozzászólásomat. Ezt a fajta kritikai reakciót meghagyom az egyes szakterületek képviselőinek.
Arra szeretnék hozzászólásomban összpontosítani, hogy mik a stratégiában célként kitűzött helyi közösségekre és helyi gazdaságra építkező „lokalitások” rendszerének, azaz a valódi önrendelkezés kibontakozásának – a vitaanyagban nem kellően kiemelt – akadályai, amelynek leküzdésére a vidékstratégiának törekednie kellene.
Tartalom
1. Bevezetés
2. Globalizáció kontra lokalizáció
3. A valódi stratégiai fókuszpont
4. A stratégia megvalósítását akadályozó fő tényezők
a. A pénzhatalmi berendezkedés bénító hatása
b. A megmaradás esélyéért küzdeni képes közösségek gyengesége
c. A fizetőképes kereslet teljes hiánya egy egészségesebb gazdaság kiépítésére
5. Gazdaságműködtetési elvek
a. Liberális (pénzuralmi) gazdaság
b. Egészséges gazdaság
i. Homeosztatikus szabályozás (reziliencia)
ii. Bérmunkán alapuló „versenyképesség” kontra kistérségi létfenntartás
6. A közösség szerepe
a. A faluközösség szerepe és hiánya
b. Az egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei
7. Lehetőség a fizetőképes kereslet növelésére
a. A folyamatosan romló helyzet megoldást követel
b. A helyi pénz szerepe
8. Akcióterv a valódi önrendelkezést elősegítő stratégia megvalósításának elindítására
a. A vidék közüzemként működő bankrendszerének létrehozása
b. A vidék közüzemként működő biztosító társaságának létrehozása
c. A falvak/mezővárosok közösségi célra használható vagyonnal (földdel, épülettel) való ellátása
d. A létfenntartás alapelemeinek egyre teljesebb helyi biztosításának állami támogatása
1. Bevezetés
Nagyon helyes megállapítás fogalmazódik meg az Alapvetések 3.1.3.3. szakasz utolsó mondatában (17. oldal):
„A problémákat nem lehet abban a rendszerben megoldani, amelyben keletkeztek. Ehhez alapvető változásra van szükség.”.
Hozzájárulási szándékom pontosan ennek a „másik rendszernek” a stratégiai körvonalazása és megvalósíthatóságát befolyásoló legfontosabbnak gondolt előfeltételek világos megfogalmazása.
Ez túlmutat a vitaanyag sok szempontú, de elkülönült – többségében még laikus szemmel is helyesnek tartható – részmegállapításain. Mert ha ezek az önmagukban helyes megállapítások összhatásukban csak a vitaanyagban bemutatott válságos helyzethez vezettek, akkor léteznie kell egy olyan mögöttes összerendező, irányító mechanizmusnak, amely ezeket a helyes törekvéseket hatástalanította és fogja is hatástalanítani. Ha őszintén nem tárjuk fel ennek a hatásmechanizmusnak a lényegét és nem törekszünk ennek a megváltoztatására, akkor semmi sem fog változni!
A vidék és agrárstratégia elemzésébe úgy kapcsolódtam be, hogy évek óta keresem az alternatív megközelítés történelmi példáit:
- Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend, Kétezeregy kiadó 2004
- David C. Korten: A tőkés társaságok világuralma Kapu Könyvek 2006
- David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság? Kairosz 2009
- Susanne George: A lugánói tanulmány Kairosz 2009
- Susanne George: Börtön vagy szabadság Kairosz 2010
- a Hangya mozgalom sikertörténete (amelyet több publikációmban is feldolgoztam, értelmeztem a mai viszonyokra)
- a Mondragon szövetkezet
- a dél-tiroli szövetkezésből elindult olasz szövetkezeti mozgalom stb.
Mindezekből világossá vált számomra, hogy csak közösségi összefogással lehet megoldást találni a vidék életben tartására, egy „harmadik út” életképes megvalósítására.
A vitaanyag is érzi, hogy van egy mögöttes befolyásoló mechanizmus, mert úgy fogalmaz az Alapvetések 4.1.7, illetve a Tézisek 2.1.7 pontjában, hogy
„A globalizáció fogalmával leginkább azonosított, a kereskedelmi liberalizációra épített, növekedésközpontú globális gazdasági rendszer látványos kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai erősítették fel a gyakran vele ellentétben megfogalmazott „lokalizációt”, vagyis a helyi közösségi és gazdasági önrendelkezésre, így a helyi közösségekre és a helyi gazdaságra építkező „lokalitások” rendszerét. Vidékfejlesztési szempontból, a vidéki települések gazdasági és társadalmi fennmaradása, megújulása szempontjából ez a megközelítés kiemelt hangsúlyt kap, így a magyarországi vidékpolitika egyik fontos pillérét éppen ez jelenti.”
2. Globalizáció kontra lokalizáció
Nem szabad formális ellentétpárra leegyszerűsíteni, hogy ahol globalitás van, ott jó lenne, ha érvényesülne a lokalitás önrendelkezése is. Ha a globalitás határozza meg saját egyre korlátlanabb érvényesülését biztosító feltételrendszert, akkor ebben a koordináta rendszerben a lokalitás üres szólammá silányodik (mint pl. a demokrácia).
Tudni kell, hogy eredetileg csak „lokalitások” voltak, majd a közvetítő és távolsági kereskedelem kialakulásával egyre inkább a kereskedelmet szervezők (és ezen keresztül pénzt felhalmozók) kezébe került az irányítás (ld. Fernand Braudel: A kapitalizmus dinamikája, Második előadás: Az árucsere működése, Európa Könyvkiadó, 2008). A pénz egyre kevésbé tölti be az árucserében a közvetítő szerepet, mert visszatartása, kamatos kamat ellenében történő kölcsönzése, önálló és speciális, nem amortizálódó „áruvá” teszi, ami értékhalmozásra, illetve hatalomérvényesítésre teszi képessé birtokosait (ld. S.Gesell idézett könyve). A más emberek számára értéket termelő gazdaság hitelezése helyett öncélú, egyre inkább spekulatív forgatásra, fiktív vagyongyarapításra, illetve a meghatározó játékosok céljainak megfelelő fejlesztések támogatására, minden másnak az ellehetetlenítésére szolgál, a reálgazdaság kivéreztetésére rendezkedik be. Így volt már a XIX. sz. végén is, amikor a stratégiában többször idézett Hangya-mozgalom elindult és kibontakozott, és fokozottan van ma is így. Gondoljunk csak az országok, önkormányzatok, vállalatok, a lakosság eladósodottságára, amely az adósságszolgálat miatt már az alapfunkciók ellátását is veszélyezteti. Helyes tehát, ha a lokalitás felismeri, hogy végveszélybe került, de amíg nem sikerül azon az általános keretrendszeren (pénzhatalmi berendezkedésen és intézményrendszeren) változtatni, ami megfojtja, minden helyes stratégiai célkitűzés vágyálom marad.
3. A valódi stratégiai fókuszpont
A kulcs tehát: kitörés a pénzhatalom szorításából és bénító intézményrendszeréből. Nehezíti a helyzetet, hogy a közösségek erősen roncsolódtak, általános az önzés, az ügyeskedés, a társadalom atomizált.
Ha a stratégiai célkitűzés a pénzhatalom szorításából való kitörés, akkor az ez előtt álló legfontosabb akadályokat kell őszintén feltárni és az akciótervnek ezek fokozatos lebontására kell törekednie.
Csak zárójelben jegyzem meg, ha fennmaradásunk alapvető kérdéseiről van szó (és itt nem csak Magyarország, hanem a világ fennmaradásáról is szó van), akkor a helyzet leírásában nem indokolt a „politikailag korrekt” („PC”) óvatos fogalmazgatás, a problémák felismerhetetlen, elkent érintése. Világosan kell fogalmazni és arra világos ellenérveket kell kapni. Persze, nehéz a „politikailag korrekt”, öncenzúrázott nyilatkozatokat elvárókkal közvetlen vitakapcsolatba kerülni, mert azoknak csak betanított szószólóik vannak, de legalább ezekkel le kell bonyolítani az őszinte vitát. Véleményem szerint egy célkitűzésében „nép-párti” stratégiának így (és nem „PC”-kódoltan) kellene fogalmaznia.
4. A stratégia megvalósítását akadályozó fő tényezők
Miben látom a valódi önrendelkezés kibontakozásának legfőbb akadályait:
1. A pénzhatalmi berendezkedésnek megfelelő (erkölcsi alapjaiban és együttműködési rendjében) torzult, pénzközpontú gazdaság nemzetközi egyezményekkel, kényszerítő hatalommal biztosított működtetése
2. A létfenntartásért, a megmaradás esélyéért küzdő közösségek gyengesége, megosztottsága, illetve hiánya
3. A fizetőképes kereslet teljes hiánya egy életképes, egészségesebb gazdaság spontán (piaci alapú) kiépítésére
A továbbiakban ezeket az akadályozó tényezőket elemzem.
5. Gazdaságműködtetési elvek
Ha létezésünket döntően befolyásoló környezet a gazdaság, akkor ennek egészséges működése alapvető jelentőségű.
A gazdaság egy közösség számára értéket teremtő együttműködések hálózata. Kérdés: ki a közösség és mik az értékek, ami mentén az értékteremtő kapcsolatok szerveződnek?
5.a Liberális (pénzuralmi) gazdaság
A liberális (helyesebben pénzuralmi) gazdaság alapértéke a pénzben kifejezhető vagyon minden áron való növelése. A közösség pedig egy elitista, szűk körű közösség, a pénzt birtoklók közössége.
· Ez a szemlélet mindent a vagyongyarapodásban mért haszon termelésére vezet vissza és minden másodlagos, elhanyagolható, amely a létfenntartás, a fennmaradás szempontjából a föld lakosságának túlnyomó többségét érdekli.
· Minden két fél közötti tranzakció közé beékelődik a semmiből hitelpénzt kibocsátók pénzgyarapítási érdeke.
· Mindenkit arra ösztönöz, hogy ne a vevő számára valódi érték nyújtására törekedjen, hanem olyan tranzakciókkal foglalkozzon, amely számára a legnagyobb pénzgyarapítási hasznot hozza (akár a minőség rontásával, a természeti, társadalmi és egyéni, lelki környezet végzetes károsításának árán is).
· Ez a végtelen pénzgyarapítási vágy, valamint a kamatos kamat ellenében kibocsátott pénz a magyarázata a vég nélküli növekedésre törekvésnek, hiába nyilatkozta ki Boulding, a rendszerelmélet egyik megalapítója az 1950-es évek elején, hogy aki egy zárt rendszerben a végtelen növekedést elképzelhetőnek tartja, az vagy őrült, vagy közgazdász (értelmezésem szerint a pénzhatalmat szolgáló közgazdász, mert vannak ezt elismerő, Nobel-díjas és más reálisan gondolkodó közgazdászok is).
5.b Egészséges gazdaság
Az egészséges gazdaság
· kiegyensúlyozott, a helyi lakosság tartós életfeltételeinek, megmaradásának az érdekében szerveződik harmóniában a gazdasági, természeti, társadalmi környezetével és az emberek igazságérzetével, tisztességes erkölcsével
· érték mindaz, ami ezt a harmonikus együttműködést szolgálja és
· közösséget kell kovácsolni a helyi emberekből, vállalkozásaikból, hogy ennek az értékrendnek a megvalósulását kikényszerítsék, mert ez fennmaradásuk záloga.
A stratégiai vitaanyagban több helyen hivatkozott egykori Hangya mozgalomnak az egészséges gazdaság megteremtésére való törekvés felel meg a leginkább.
Azóta azonban a globalizmus kényszerítő intézményrendszere sokat fejlődött. Ezért kétséges az, hogy a jelenlegi – sok esetben torz viszonyokat teremtő – gazdasági kapcsolati rendbe bekapcsolódva, liberális piaci körülmények közötti gazdasági vállalkozásokkal az egészséges gazdaság kiépítése felé haladhatunk-e?
Sokkal nagyobb esély kínálkozik erre a külső függéseket tudatosan csökkentő, kistérségi létfenntartást biztosító, irányított piacteremtés feltételei közötti együttműködés megszervezésén és működtetésén keresztül.
5.b.i A homeosztatikus szabályozás (reziliencia)
Az egészséges gazdaságnak (akárcsak az egészséges emberi szervezetnek) homeosztatikus egyensúlyra törekvő szabályozással kell rendelkeznie. Ez azt jelenti, hogy működőképes egységei önszabályozók és ezek hatásai nem rontják le a nagyobb, közösen megvalósítható funkciók jó hatásfokú megvalósulását.
Akkor működik jól a homeosztatikus szabályozás, ha az önszabályozó belső egységek környezettől való függése minimális. Gazdasági szempontból ez azt jelenti, hogy erőforrásainak többsége helyi (megújítható) forrásból biztosítható és csak olyan mértékben szorul külső forrásra, amilyen mértékben saját teljesítménytöbbletének exportálásából ennek fedezetét megtermeli.Ez az adósságcsapda elkerülésének, a tartós fennmaradásnak az előfeltétele. Ugyanakkor ez teremti meg a legnagyobb esélyt arra, hogy mind több helyi képesség hasznosuljon a közösséget szolgáló értékek (termékek, szolgáltatások) előállítására, vagyis az önfenntartást, a helyben boldogulást biztosító foglalkoztatásra.
5.b.ii Bérmunkán alapuló „versenyképesség” kontra kistérségi létfenntartás
Az egészséges gazdaság érdekében a meglévő gazdasági kapcsolatokat fokozatosan át kell rendezni. Azért, hogy ez ne csak vállalkozói érdek, hanem valóban közérdek alapján történhessen, a szűken vett és egyre inkább a „versenyképesség” álcája mögé bújtatott bérmunkára alapozott áruellátás helyett
· a létfenntartás alapelemeire,
· a tartós fennmaradás,
· az élhető környezet és emberhez méltó élet feltételeinek a megteremtésére kell koncentrálni.
Ebben pedig a lakosságáért valóban felelősséget viselő önkormányzatoknak, ezek kistérségi szövetségeinek gondoskodó-szolgáltató, gazdaságszervező szerepére is szükség van.
6. A közösség szerepe
6.a A faluközösség szerepe és hiánya
A valódi létkérdésekkel tisztában lévő, cselekedni is hajlandó közösségek nagyon ritkák. Tapasztalat szerint ott alakultak ki, ahol még létezik faluközösség, amelyet 50 évnyi szisztematikus „munkával” szinte nyom nélkül sikerült eltűntetni. Ezeknek kialakulására ott volt lehetőség, ahol a falu (mint közösség) földdel, erőforrásokkal rendelkezett, amellyel saját létfenntartását, a fennmaradását szolgáló, munkán alapuló gazdasági-szociális együttműködést meg tudta szervezni és fenn tudta tartani. Sokan emlegetik Rozsály, Belicska, Túrszentistvándi, Márfa példáját, vagy a fenntartható fejlődést nem gátló, természettel harmóniában lévő életmód szép példáit „remeteként” bemutató közösségeket.
A túlnyomó többség a „pályázatokra”, támogatásokra hajtó, a sült galambot szájba váró, értelmiségétől, közszolgáltatásoktól, közösségi terektől megfosztott, a multik és ügyeskedő közvetítő kereskedők által diktált, hektikusan változtatott irreális felvásárlási árak, vagy a kritikán aluli vidéki közbiztonság miatti termés- és vagyonbiztonság, nem egy esetben életbiztonság miatt a termeléstől elkedvetlenített, egyre öregedő lakósok reménytelen lakhelyeként funkcionáló, elhaló faluban élő atomizált egyének halmaza.
6.b. Az egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei
Mik egy egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei:
1. A munka és korrekt csere elsődlegessége
Az önfenntartás csak munkával, a közösség fennmaradását szolgáló teljesítmény nyújtásával lehetséges. A létfenntartáshoz szükséges, de saját teljesítménnyel elő nem állítható javakhoz csak cserével lehet hozzájutni, amelynek ellentétele olyan saját teljesítmény, amire a közösségnek már nincs szüksége. Az időben vagy helyileg eltérő átadás és átvétel között a pénz, mint kölcsönösen elfogadott bizalmi eszköz, csereértéket megtestesítő technikai eszköz közvetít, hogy mindkét fél biztos legyen a csere korrekt lebonyolításában. Ez a pénz alapvető funkciója.
2. A mértékletesség
A mértékletesség azt jelenti, hogy nem vágyunk többre, mint amire teljesítményünk feljogosít.
3. A szolidaritás
A szolidaritás a teljesítmény nyújtására nem képesek emberhez méltó eltartási hajlandósága.
4. A méltányosság
A munkamegosztásból fakadó együttműködés során senki sem részesülhet saját teljesítményéhez képest aránytalanul sok vagy kevés jövedelemben, mert ez az együttműködés harmóniáját veszélyezteti. Minden belső és külső árban mindennek a reális költségét el kell ismerni és az árnak a szükséges fejlesztésekre is fedezetet kell nyújtania. Ha ezt a méltányos árakon nem lehet elérni, akkor a közösség számára fontos fejlesztéseket közös forrásból kell megvalósítani.
5. A környezettudatosság
Nem csupán egymás felé kell méltányosnak lenni az elszámolásokban, hanem a jövő generációja felé is: nem szabad úgy terhelni a környezetet, hogy az későbbi generációk életlehetőségeit rontsa. A környezettudatosság a pillanatnyi gazdálkodást is segíti annyiban, hogy az energiatakarékos, a hulladékot hasznosító, visszanyerő gazdálkodás rentábilisabb. Ehhez tudásra van szükség, amelynek megszerzésére szintén áldozni kell, akár a közös forrásból.
6. A nyíltság, átláthatóság
A nyíltság, az átláthatóság a kölcsönös bizalom erősítésének elengedhetetlen feltétele. Nincs létjogosultsága semmilyen közösséget érintő ügy titkosításának, minden elszámolásnak nyíltnak kell lennie.
Az átláthatóság kategóriájába tartozik a minőségi megbízhatóság, a termékút pontos végig követhetősége a felhasznált inputoktól a végső értékesítésig.
7. A rend
A rendet érthető, mindenkire vonatkozó igazságos szabályok betartatására alapozva fenn kell tartani. A szabályok esetleges hibáit a közösség érdekének megfelelően mielőbb korrigálni kell, a kiskapukat be kell zárni, az ügyeskedést, a joggal való visszaélést szankcionálni kell. Ez vonatkozik a méltányos adózásra is.
8. A tudás
A tudás minden megújulás, minden érdemi javulás alapja. Ennek termelő erővé válása, vagyis a tudás eljuttatása a termelő-szolgáltató helyekre, kulcskérdés. A termelés/szolgáltatás technológiai megalapozottsága, ennek minőségbiztosítással történő szavatolása a megbízható kínálat és a gyümölcsöző együttműködés vagy „export” alapfeltétele.
7. Lehetőség a fizetőképes kereslet növelésére
7.a. A folyamatosan romló helyzet megoldást követel
A fizetőképes kereslet egyre csökkenő hiánya elősegíti a társadalmi leépülést, mert egyre kevesebb embernek adatik meg a gazdasági függetlenség, az öngondoskodás lehetősége. Sőt, akiknek pénzügyi befektetésekre, off-shore cégekbe fektetett vagyonokra, aranyra, ingatlanra alapozott a „biztonságuk”, homokvárat építenek, mert ez a biztonság egy pillanat alatt összeomolhat (mert ezek az „értékek” a pénzuralmi rend meghatározó játékosai kénye-kedve szerintiek, és többség számára semmilyen tartós biztonságot nem jelentenek, bizonyítják ezt a nagy világgazdasági válságok, illetve a környezeti katasztrófák).
Biztonságot csak a kisközösségek egymással szolidáris tagjai garantálhatnak egymásnak, ha megteremtik létfenntartásuk biztonságos előfeltételeit. Csak ez jelenthet megoldást a demográfiai válságra, az élhető vidék (és ezen keresztül az önfenntartásra képtelen város) számára.
A statisztikák szerint a családok jövedelmük háromnegyedét a rezsire (a létfenntartást biztosító „közszolgáltatásokra”) költik, miközben ezeket a „közszolgáltatásokat” általában profitéhes külföldi érdekeltségű (nem egy esetben állami) cégek nyújtják.
Az egyre kevesebb elkölthető pénzből csak egyre olcsóbb és egészségtelenebb élelmiszerre, ruházatra, stb. futja. Az egészségügy, a közoktatás, a tömegközlekedés, a közbiztonság az összeomlás előtt áll.
Az állam az új alkotmányban – helyesen – kötelezettséget vállalt az eladósodottság korlátozására, ami nem teszi lehetővé a fizetőképes kereslet hitelből történő emelését. Pedig egy árutermelésen alapuló gazdaságban a fizetőképes kereslet meghatározó jelentőségű.
A hazai létfenntartást elősegítő fizetőképes kereslet emelése kulcskérdés, amelyet a pénzuralmi rendszer nagyon kifinomult korlátozó szabályrendszere közepette kell végrehajtani. Ezt pedigkizárólag a kisközösségek összefogásán alapuló, a helyi létfenntartás szolgálatába állított együttműködéseket segítő helyi pénz révén lehet elérni.
7.b. A helyi pénz szerepe
A helyi pénzek működésére a világon mintegy ötezer élő példa létezik. Hazánkban az első ilyen vállalkozás a soproni Kékfrank (amelyet hamarosan követ a rábaközi tallér).
A Kékfrank gazdasági átszervező hatása még alig érzékelhető, mégis erős támadások középpontjába került. Már meghirdetésekor ellencikkek jelentek meg. Folyik a hatósági „megfélemlítés” is: annak a hírére, hogy tervezik megjelentetni a Kékfrank számlapénz és elektronikus pénz változatát (pedig ilyen az EU-n belül több is létezik), a Kékfrank kibocsátása mögötti pénzintézet, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet ellenőrzések során esett át. Most pedig a PSzÁF indított piacfelügyeleti ellenőrzést a Kékfrankot kibocsátó. HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezettel szemben. Érdekes módon egyetlen parlamenti felszólalást nem lehetett hallani az elmúlt egy évben, amely a helyi pénz elfogadtatását támogatta volna.
Kíváncsi vagyok, hogy az egykori Hangya működésmódja szerint a Hangya szövetkezetbe a tag által bevitt tojásért kapott, papír alapú elismervényt, amelyért tulajdonosa később sót, cukrot vásárolt, vagy a leadott friss tejért azonnal répát, káposztát kapott, hogyan értékelné a NAV (korábban APEH), illetve a PSzÁF? Pedig ez a megoldás annak idején fizetőképes keresletet emelt, mert aki saját teljesítményét beadta a közösbe, annak joga volt onnan ezzel egyenértékű egyéb teljesítményt igénybe venni, anélkül, hogy egyetlen koronát vagy pengőt el kellett volna költenie.
Kíváncsi vagyok továbbá arra is, hogy ha bármely kereskedő azt mondaná, hogy bizonyos valóban magyar termékek forgalmazására elkülönített fizetőeszközt (letéti elektronikus kártyát, utalványt vagy bármilyen helyi pénznek megfelelő eszközt) kíván használni, mit tenne a Gazdasági Versenyhivatal, milyen ítéletet hozna az Európai Bíróság, mit szólna hozzá a WTO? Azzal szemben viszont egyetlen kifogást sem hallottam, hogy a Monokon bevezetett szociális kártyára utalt pénzt minden további nélkül a multiknál lehetett elkölteni (akár alkoholra vagy cigarettára).
Ezért jogos azt feltételezni, hogy a fizetőképes kereslet forintmentes emelése csak önkéntesen létrehozott közösségeken, ezek hálózatán belül lehetséges, önkéntes alapon. Ilyen cserekör közösségek már eddig léteztek hazánkban, de eddig ezek csak a feleslegek értékesítésére tettek kísérletet, amely sok esetben nem találkozott a kereslettel, azon kívül rejtetten dolgozhattak csak a szigorú korlátozó adójogszabályok miatt.
A hazai fizetőképes kereslet legális emelésére ma az egyetlen törvényes megoldás az EU-jogharmonizációs kötelezettségként 2011-től bevezetett „együttműködő közösségek” szervezése. Ennek tisztességes, a közösségek valódi fennmaradási érdekeit szolgáló – és nem ügyeskedő – megoldásait kell tehát támogatni. Véleményem szerint a helyi pénz és közösségi elszámolás csak ennek keretein belül nyerhet teret.
Végezetül hadd soroljam fel azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az általam vázolt stratégiai cél megvalósítása érdekében a legrövidebb időn belül meg kell hozni:
8. Akcióterv a valódi önrendelkezést elősegítő stratégia megvalósításának elindítására
8.a. A vidék közüzemként működő bankrendszerének létrehozása
Létre kell hozni a vidék közüzemként működő bankrendszerét, hogy a „szokásos” 3-4 %-os banki marzs melletti állami/közösségi pénzkihelyezést olcsóbbá tegyük.
1. A közüzemként működő bank felelősen gazdálkodó közösségi bank, amely nem profitra, hanem biztonságra törekszik és reális önköltséggel dolgozik. A betétként elhelyezett pénzt nem a tőzsdére viszi, hanem legfeljebb állampapírba fekteti.
2. Ezen bankrendszeren belül az elszámolások sokkal olcsóbban megoldhatók, mint a kereskedelmi bankokon keresztül (sok esetben tényleges pénzmozgás nélkül, mint ahogy a mai multik intézik a „netting” rendszereiken keresztül leányvállalataik egymás közötti elszámolását)
3. Ilyen közüzemi bank nem jelent pénzkibocsátást, mert csak pénzforgalmat bonyolít le önköltségi alapon. Az odaítélt EU/állami támogatások elosztása nem pénzkibocsátás.
4. Ilyen banki funkcióra a Magyar Államkincstár már minden jogosítvánnyal rendelkezik, az önkormányzati pénzek kezelése pedig jóval olcsóbb lenne, mint a kereskedelmi bankokon keresztül
5. A skandináv JAK közösségi bank mintájára a kisközösségi hitelezés is biztonságosan és olcsón megoldható. Amennyiben új bank alapítását megakadályozná a PSzÁF, JAK-típusú üzemmódra önként áttérő Takarékszövetkezetek is betölthetik ezt a funkciót. Ebben a formában a közösség megtakarításaiból finanszírozott, olcsóbb hitelek nyújthatók a közösség céljait szolgáló kisebb fejlesztésekre
6. Mindez nem zárja ki a meglévő kereskedelmi banki szolgáltatásokat, csak olyan versenyfeltételeket teremtene, mintha saját országaikban, tisztességes haszon reményében, valódi versenyhelyzetben működnének.
8.b A vidék közüzemként működő biztosító társaságának létrehozása
Létre kell hozni a vidék közüzemként működő biztosító társaságát, amely a közüzemként működő bankhálózathoz kapcsoltan is működtethető.
8.c A falvak/mezővárosok közösségi célra használható vagyonnal (földdel, épülettel) való ellátása
Lehetővé kell tenni, hogy a falvak és mezővárosok saját, elsődlegesen közösségi célra használható vagyonnal (földdel, legelővel, erdővel, ahol van, épületekkel stb.) rendelkezzenek, hogy faluközösségeiket helyreállíthassák
1. Az állami tulajdonban lévő földekből és épületekből úgy kell az önkormányzatoknak vagyont ingyenesen átadni, hogy az ne váljon elidegeníthetővé (ne lehessen privatizálni) és biztosított legyen annak a közösség céljaira történő hasznosulása, amelyen keresztül az állagmegóvás és a vagyon értékének emelkedése is remélhető.
2. Erre a közösségi vagyonra alapozva elvárható, hogy az önkormányzatok Rozsály és társai mintájára, illetve ezt továbbfejlesztve, elkezdjék saját, egyre inkább önfenntartó „kisköztársaságuk” kialakítását
3. Mellesleg ez a megoldás alkalmas lehet a falu életben tartásához szükséges földalap EU-konform megvédésére is
8.d A létfenntartás alapelemeinek egyre teljesebb helyi biztosításának állami támogatása
Elő kell mozdítani, hogy a létfenntartás alapelemeihez:
- az élelemhez,
- a ruházathoz,
- a lakhatáshoz közüzemi szolgáltatásokkal,
- az egészségügyi szolgáltatásokhoz,
- a rászorulókról való gondoskodáshoz,
- az érvényesüléshez szükséges tudás megszerzéséhez,
- a közbiztonsághoz
való hozzájutás minél nagyobb mértékben helyi, illetve magyar forrásból legyen biztosítható, vagyis a létfenntartási piacot minél nagyobb mértékben vissza kell szerezni.
1. A Leader akciócsoportok eredeti szellemének megfelelően az önkormányzatoknak saját területükön fel kell mérniük a létfenntartás terén megnyilvánuló külső függéseket, a belső létező és rövidtávon, olcsón megvalósítható képességeket és akciótervet kidolgozniuk a függések csökkentésére (ez előfeltétele lehet az ingyenes földjuttatásnak)
2. Az államnak fel kell készülnie szakmai, módszertani tanácsadással, képzéssel, átadható (minőségbiztosítással és korrekt elszámolási rendszerekkel ellátott) technológiákkal, információszolgáltatással, erre a célra kiírt pályázatokkal (mind az igénybevevő önkormányzatok, mind a tanácsadást, képzést, fejlesztést biztosító szervezetek részére)
3. Ösztönözni kell az önkormányzatokat és azok kistérségi szövetségeit, hogy saját létfenntartási üzemeiket hozzák létre (non-profit kft, szövetkezet, együttműködő közösség, egyesület) formájában. Amilyen mértékben sikerül ezzel az önszerveződéssel a kiindulási állapothoz képest állami támogatási igényt csökkenteni, olyan mértékű adókedvezményben részesüljön az önkormányzat, illetve ha nem lenne ekkora központi befizetési kötelezettsége, a különbözetet szabad felhasználásra megkapja (további közösségi fejlesztések céljára), akár 5 évig is, ahogy ez az ide települt multiknál korábban szokás volt.
4. A kistérségi önfenntartásba bekapcsolódó helyi, illetve külső magyar vállalkozók mozgásterét ez a modell nem korlátozza. Garantált piacot biztosít az önellátás mértékéig. A többletet a vállalkozások úgy értékesítik, ahogy tudják. Egyetlen követelmény az, hogy méltányos legyen az eladási ár: ne a garantált piacon hozzák be a „külső” piacokon a nepper felvásárlók miatt elszenvedett veszteségeiket. Ez önmérsékletre fogja késztetni a vállalkozásokat, hogy a tényleges kereslethez igazítsák kínálatukat és esetleg még helyileg le nem fedett igények kielégítésére vállalkozzanak. Feleslegeiket próbálják meg a nem szervezett városokban elhelyezni vásárlói közösségek szervezésével, illetve alkalmas „rövidre zárt értékesítési” formák működtetésével, vagy ha tudják, exportálják.
A fenti megállapításokkal és javaslatokkal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy egy valóban „nép-párti” vidékstratégia kerüljön megfogalmazásra. Örömmel fogadnám, ha e téren interaktív, esetleg személyes kapcsolatba is kerülhetnék a kidolgozókkal és előterjesztőkkel, mert az igazi előrevivő ötletek csak interaktív környezetben születhetnek meg.
Budapest, 2011.05.08.
Németh István