Üdvözöljük a Az újonnan átadott modern ipari konyhánk legújabb gépészeti bemutatóján! Itt a kérdés nem mélyen elvont shakespeari „lenni vagy nem lenni”, hanem egyszerű és gyakorlatias, a kurbli melyik végén állsz, vagy éppen melyik lyuktárcsán passzíroznak keresztül a közjó érdekében?
A társadalom elitje szentül hiszi, hogy ők tekerik a kart- ez tény-szerűen igaz is. Ott feszítenek a fényesre nyalt hajukkal, öltönyükkel, lakkozott cipőikben az acélváz mellett, és teljesítmény-túráznak a hajtókarral. Azt képzelik, ők az irányítók, a „Döntéshozók”, a „Sorsformálók”. Valójában ők a gép legszánalmasabb alkatrészei, mégpedig a biológiai motorok.
A Tekerő tragédiája, hogy miközben bőszen darálja a „nyersanyagot” (a beosztottakat, a szomszédot, a környezetet), észre sem veszi, hogy a gép őt is fogyasztja. A karbantartási adó nála magas vérnyomásban és a „még több cucc kell” kényszeres tikkelésében jelentkezik. A Tekerő azért darál, hogy legyen pénze egy nagyobb darálóra, amivel még gyorsabban darálhatja saját magát a semmibe. Ez az igazi Identitásszorongás, elhiszi, hogy értéke az anyagi javak megszerzésének folyamatos harcában nyilvánul meg, ennek tudatában tekeri éjjelt nappal alá téve folyamatosan a kart. nem nyugodhat, mert, ha megállna a gépezet kiderülne, hogy ő is csak egy rozsdásodásra hajlamos alkatrésze a szerkezetnek.
Ők azok, akik a tölcsérben várakoznak, és közben arról ábrándoznak, hogy a daráló belseje tulajdonképpen egy modern, indusztriális wellness-központ vagy soft minimál penthouse az emeleten „Nézd, milyen izgalmas az a pörgő kés!” – mondják, mielőtt pépesített erőforrássá válnának a Statisztikai Hivatal asztalán.
A Ledaráltak legnagyobb félelme nem a pusztulás, hanem a választási fáradtság. „Milyen fűszerezéssel daráljanak le? Legyek gluténmentes áldozat? Vagy bio-alapanyag a globális piacon?” A gép boldogan segít: ezerféle opciót kínál a megsemmisülésre, amíg a delikvens el nem felejti, hogy eredetileg egy egészben lévő, méltóságteljes élőlény volt, szuverén ember.
A húsdaráló (legyen az a regnáló hatalom, lakberendezési tanácsadó magazin akár élelmiszer áruházlánc) zsenialitása a látványban rejlik. Tele-aggatják felesleges dekorációval, csillogó króm díszlécekkel és „Hűségprogram” feliratú matricákkal. Miért? Hogy ne vedd észre a szerkezetet. Mert ha látnád a tiszta, hideg vasat, rájönnél, hogy a gépnek nincs szüksége a te egyéniségedre, csak a kalóriáidra.
A modern ember kábítószere, hogy választhat, ő akarja-e tekerni a kart, amíg le nem szakad a dereka, vagy inkább befekszik a tölcsérbe egy kényelmes párnával. A lényeg, hogy a folyamat ne álljon le, mert a gép vampirikus: ha nem kap friss energiát, kiderül róla, hogy csak egy halom ócskavas.
Hogyan győzhetünk a daráló ellen? Legyünk Emészthetetlen mócsingok. Aki megszabadul a felesleges igényektől, az olyan lesz a gépnek, mint a tölcsérbe dobott gránitdarab. Ha nem vagy zsarolható vágyakkal, ha nem tartasz igényt a gép által kínált „lakásdekorációra” és státuszszimbólumokra, akkor a kések egyszerűen kicsorbulnak rajtad.
A szabad ember az, aki nem akar sem tekerni, sem darálódni. Csak áll a gép mellett, nézi a nagyüzemi mészárlást, és halkan megjegyzi: „köszönöm, nem kívánom a húst” Ezzel a mondattal pedig – amit a gép szoftvere nem tud értelmezni – végleg kiírja magát a receptkönyvből.
A világot sokféleképpen lehet szemlélni: láthatjuk rideg gépezetnek, de láthatjuk végtelen lehetőségek tárházának is. Az emberi lét legnagyobb ajándéka nem a tökéletesség, hanem a választás szabadsága. Ellentétben a cinikus hangokkal, amelyek minden tevékenységet a „beetetés” vagy „kihasználás” szintjére degradálnak, hinni kell abban, hogy minden élethelyzetnek megvan a maga értéke és méltósága, ha azt mi magunk választjuk.
Vegyük például azt, aki „tekerti a kart”. A cinikus szemlélő rabszolgát lát, mi viszont lássunk egy alkotó embert. Valakit, aki mozgásban tartja a világot, aki gondoskodik a családjáról, aki épít, teremt és felelősséget vállal. A munka, a szorgalom és az erőfeszítés nem „önfeláldozás a semmibe”, hanem az emberi akarat diadala az állóvíz felett. Aki úgy dönt, hogy cselekszik és üzemelteti a sorsát, az a saját életének motorja, és ebben nincs semmi szánalmas – sőt, ez az egyik legnemesebb emberi tartás.
Ugyanígy, miért kellene bűntudatot éreznünk a pillanatnyi nyugalomért? Ha valaki egy nehéz nap után megpihen egy kényelmes, bárki számára elérhető kanapén, és egyszerű örömöket élvez – legyen az egy hűsítő fagylalt vagy egy kedvenc sorozat –, az nem „a rendszer kábítószere”. Ez az élet apró, megérdemelt jutalma. Az ember nem csak egy termelési egység; joga van a pihenéshez, a kényelemhez és ahhoz, hogy élvezze a civilizáció vívmányait anélkül, hogy közben világmegváltó filozófiákon kellene rágódnia. A hétköznapi boldogság nem kevesebb az elvont ideáknál.
És végül, ott van a kívülálló, aki csak szemlélődik. Ő nem „emészthetetlen mócsing”, hanem a reflexió embere. Aki megáll, hogy megfigyelje a folyamatokat, aki nem rohan, hanem mérlegel, az adja meg a társadalom számára a távlatot. Az ő választása is érvényes: a belső béke és a szemlélődés útja.
A lényeg nem az, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy mi döntünk mellette. Nincs „daráló”, csak utak vannak. Az élet akkor válik nagyszerűvé, ha elismerjük: akár a hajtókar mellett állunk, akár a kanapén pihenünk, mi vagyunk a saját sorsunk írói. A szabadság ott kezdődik, ahol elutasítjuk a cinizmust, és merjük élvezni az életet a maga egyszerű, mégis nagyszerű teljességében.
Hallgatom itt ezt a sok magasztos sületlenséget a „létről” meg a „húspépről”, és megáll az eszem. Kit érdekel, hogy a kurbli melyik végén állsz, ha közben a padló meg úszik a mocsokban, a gép meg nincs zsírozva, nyikorog?
Puff! (Ez asztalra csapás volt, a legjavából, remegnek is rajta a poharak.)
Itt álltok a fényesre nyalt okoskodásotokkal, közben meg azt sem tudjátok, violinkulccsal nem lehet futóművet szerelni. Filozófia? Az majd lesz este a kocsmában, ha már lehúztuk a tíz órát! De addig? Addig nincs „etikus izé”, meg „választás méltósága”. Egyéb elméleti bizbasz!
Tudjátok, mi az igazi tragédia? Hogy amíg ti itt azon vitatkoztok, hogy a daráló „vampirikus”-e vagy „civilizációs vívmány”, addig a munka áll. Aki nem fogja meg a lapát nyelét, az ne is akarjon belelátni a világ dolgaiba. A világot nem a gondolatok tartják össze, hanem a szakszerűen összekevert beton. Ha a kötés tart, akkor a ház áll. Ha a gép forog, van mit enni. Oszt kész.
Menjen mindenki a büdös francba a receptkönyveivel, használati utasításával együtt! Aki élni akar, az dolgozik, aki nem az pedig álljon arrébb, ne legyen láb alatt, amikor hordjuk ki a forgácsot!
Na, elpárologtam, mert még be kell fejeznem egy lakásban a villanyszerelést.