Kedves Elvtársak! Kedves Barátaim!
Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem a lehetőséget. Beszéljünk egy kicsit a legfontosabb dologról, ami ma minden dolgozó embert foglalkoztat: a világbékéről. Tudják, mi itt, Magyarországon, sokat tanultunk a történelemből. Megtanultuk, hogy a béke nem magától értetődő dolog, azért tenni kell, néha bizony áldozatokat is kell hozni.
Nézzék, elvtársak, itt van ez a... ez a bonyolult világhelyzet. Sokan kérdezik tőlem, mi lesz a holnap? Hát, én azt mondom: én tisztán látom a jövőt. Ott látom azokat a férfiakat, akik mernek nagyot álmodni a népek nevében. Itt van ez az Orbán Viktor elvtárs, aki – úgy látom – nem riad vissza a nehéz feladatoktól. Ő az, aki most azon fáradozik, hogy ezt a két nagy, olykor egymásnak feszülő tábort, a Trumphékat meg a Putyinékat valahogy egy asztalhoz ültesse, és... hát, ahogy mondani szokták, összegyúrja őket egy nagy békeakaratba.
Mert mi a cél? A tartós nyugalom. És tudják, elvtársak, a politika az olyan, hogy a nagy célokért néha nagy árat kell fizetni. Ha ez a békeharc, ez a gigantikus összefogás úgy kívánja, hogy akár több tízmilliós áldozatot is hozzon az emberiség a végső nyugalomért... nos, az áldozatvállalás mindig is része volt a nagy átalakulásoknak. Ők ezt tudják. Úgy viszik ezt a feladatot a vállukon, mint valami... hogy is mondjam, hogy mindenki értse... mint valami szent keresztet. Ez az ő sorsuk, ez a küldetésük a világ népeiért.
Mi, magyarok, szerényen, de emelt fővel figyeljük ezt a folyamatot. Mert a rendnél és a fegyelemnél nincs fontosabb. Ha ők úgy látják, hogy ez az út vezet el bennünket a végső békéhez, akkor nekünk nincs más dolgunk, mint bízni a vezetésben és tenni a dolgunkat a gyárakban, a földeken.
Köszönöm a figyelmüket, elvtársak! Folytassuk a munkát a béke jegyében!