Harcok harca, avagy a hideg kőfalak és a nemzeti reflux Dráma egy felvonásban
Helyszín: A Budapesti Fegyház és Börtön (Gyűjtő) egyik gyanúsan tágas, elkülönített zárkája. 2030-at írunk. A berendezés puritán, de az asztalon egy fanyelű fésű, egy kopottas bőrfocilabda és egy halom könyv (főként Széchenyi István és gróf Apponyi Albert munkái) hever. A sarokban lévő vaságy minden mozdulatra nyikorog. A levegőben olcsó hipó, száraz kolbász és a meg nem értett zsenialitás áporodott szaga terjeng.
Szereplők:
VIKTOR (67) – Volt miniszterelnök, jelenleg köztörvényes fogoly és a nemzet önjelölt remetéje. Meggyötört, de a tekintetében még ott lobog a régi, dacos tűz. Gyakran simítja meg a pocakját, mintha a hatalom elvesztett súlyát keresné.
DR. PRÓSZÁN EDIT (40-es) – Hűvös, professzionális börtönpszichiáter. Elegáns kiskosztümben ül a zárka egyetlen épp székén, jegyzetfüzetét a térdén egyensúlyozza. Tekintete a klinikai kíváncsiság és a mérhetetlen fáradtság között ingadozik.
(A függöny felemelkedésekor Viktor a zárka közepén áll, sötétkék rabruhában, de a zakó gombjait úgy fogja, mintha az országház pulpitusán állna. Edit ír.)
VIKTOR: (mély, rekedtes hangon, széles gesztussal) Látja, Editke… mert maga nekem csak Editke marad, hiába írja oda a doktori címet a pecsétjére… a történelem nem egy egyenes vonal. A történelem egy spirál. És a spirál alján mindig a legnagyobbak ülnek. Gondoljon bele: mit akartam én? Mit?
EDIT: (nem néz fel a füzetéből, monoton hangon) Azt hiszem, a legutóbbi ülésen ott hagytuk abba, Viktor, hogy a felcsúti libalegelő és a miniszterelnöki szék közötti feszültséget hogyan próbálta meg feloldani a térérzékelésében.
VIKTOR: (legyint, mintha egy legyet hajtana el) Hagyja a libalegelőt, az a múlt, az a tiszta, ártatlan gyermekkor, amikor a porban még láttam a jövő futballpályáinak a kontúrjait! Az apám… na, az kemény ember volt. Ha nem úgy állt a lábam a kapuban, ahogy kellett, jött a pofon. De én azokból a pofonból építkeztem! Abból lett az az erő, amivel harminc évig tartottam a gátat a brüsszeli mocsárral szemben! Engem zseninek tartanak, Editke. Ezt maga is tudja, csak a protokoll tiltja, hogy leírja abba a szép, kockás füzetbe. Én harminc évvel előre láttam mindent. Azt az Európát, amit én jobbá, nagyobbá, keresztényibbé akartam tenni… nézzen rá most, 2030-ban! a szemünk előtt hullik darabokra! recseg-ropog, mint ez a nyomorult vaságy! (megrúgja az ágyat, az hangosan nyikorog)
EDIT: (felír valamit) Maga a külső politikai struktúrák összeomlásának az okát összefüggésbe hozza a saját meg nem értettségével? Folytassa, kérem! És mi a helyzet az itteni bezártsággal?
VIKTOR: (közelebb lép az asztalhoz, megérinti Széchenyi könyvének gerincét, a hangja hirtelen elcsendesedik, patetikussá válik) Széchenyi. A Legnagyobb Magyar. Maga szerint őrült volt? Döblingben? Nem, Editke, dehogy. Széchenyi a saját elméjének a börtönébe élt, de nem volt őrült. Pontosan így állok hozzá, hiába kezeimen, lábaimon a láncok, a világ legszabadabb embere vagyok, mert itt bentről is hajszálpontosan, zsinóron irányítom a napi politikát. Széchenyi még tébolyában is tisztán, élesen látta a nemzet pusztulását, hogy a saját zsenialitása zárta el a külvilágtól. Én? Én egy fokkal szerencsésebb vagyok. Vagy szerencsétlenebb? Én a meg nem értettségem miatt egy valóságos, fizikai börtönbe kényszerültem. Vastag kőfalak, vasrács. De a lényeg ugyanaz! A zsenit a tömeg soha nem érti meg a saját korában. A tömeg hálátlan. Kenyeret kér és cirkuszt, és ha a cirkusz igazgatóját lecsukják, csak vállat vonnak. Ez a tömegek sorsa, akik vakok az igazi emberi nagyságra.
EDIT: (hűvösen) Széchenyi nem volt büntetett előéletű, Viktor. És a költségvetési csalás bűntettében, amit ön elkövetett nem érzi felelősségét?
VIKTOR: (felhorkan, a szeme megvillan, dühösen az asztalra csap) Jogi csűrés-csavarás! A kisstílű győztesek bosszúja az igazak felett! De mondok én magának valamit a magyar történelemről, mert maguknak az egyetemen ezt nem tanították. Ez a föld, ez a Kárpát-medence tele volt olyan államférfiakkal, akik az igaz elveik, a szent, megalkuvást nem tűrő nemzeti eszméik miatt kényszerültek börtönbe vagy száműzetésbe! Rákóczi! Kossuth! Mind bűnözők voltak a regnáló hatalom szemében! És mi történt? Mi? A történelem mégis igazságot szolgáltatott nekik. Ma szobruk van a terekre állítva, a nevüket aranybetűkkel írták be a történelemkönyvbe, miközben a bíráik nevét a feledés pora lepte be. Engem is oda fognak írni. Én leszek a huszonegyedik század mártírja.
EDIT: (leereszti a tollát, mélyen Viktor szemébe néz) És a gyomorsava, Viktor? Arról nem beszél? A napi jelentés szerint minden éjjel refluxos rohamai vannak.
VIKTOR: (hirtelen összeroskad, a gyomrához kap, az arca eltorzul a fájdalomtól) Marja… a torkomat marja ez a szörnyeteg, ez a reflux! Ez nem betegség, Editke. Ez a magyar nemzet elnyomásának, a szuverenitásunk elvesztésének a következménye, éppen úgy jelentkezik ez a parlamentben, mint itt a torkomban! Amikor a globalista elit bilincsbe veri a nemzetet, az én gyomrom görcsöl be érte! Mert a világ is görcsöl! És tudja, ki tehet erről? Brüsszel! Egy nyomorult zsarnoki rendszer nem engedi, hogy rendes, polgárhoz illő életet éljünk mi magyarok, itt a Kárpát-Medencében! Ezért a reflux, meg a száraz börtönkoszt… (kivesz a zsebéből egy darab száraz kenyeret, ránéz, majd undorral az asztalra dobja) …ezzel akarják elnémítani a nemzet hangját! De nem fog menni. Ha nekem nincs helyem a szabad világban, akkor én ezt a zárkát fogom és kiterjesztem az egész világra, mert egyedül itt vannak tiszta eszmék, gondolatok!
EDIT: (feláll, összeszedi a papírjait) Sajnálom az időnk lejárt, Viktor. Az ön küldetéstudata változatlan, vitathatatlan. Írjak fel önnek erősebb savlekötőt?
VIKTOR: (visszaül a vaságyra, a kezébe veszi a bőrfocit, mániákus, dacos mosollyal néz a semmibe) Írja csak, Editke… írja. A receptet maga írja, de a történelemkönyveket… azokat majd én diktálom.
(A háttérben a vaságy egyszerre csak magától hangosan megnyikordul, mintha a Sors maga röhögött volna egyet a sötétben.)
FÜGÖNY
Mi történik, ha a politikai túlélés nagymestere szembeül saját harminchat évvel ezelőtti, lángoló tekintetű önmagával? Az ATV képernyőjén egy olyan rendhagyó és kíméletlen időutazás bontakozik ki, ahol nincs szükség külső ellenzékre: a legkeményebb kérdéseket a múlt teszi fel a jelennek.
A stúdióban két világ ütközik: a dörzsölt, falusi lagzik tempóját hozó, reálpolitikai alkukban edződött, 2025-ös Orbán Viktor áll szemben az 1989-es, Bibó-szakkollégiumi radikalizmussal és tenni akarással fűtött, kompromisszumot nem ismerő fiatal énjével. Itt a pörkölt szaftja csap össze a barikádok harci lázával.
Amiről szó lesz:
Keleti szél vs. Ruszkik, haza!: Seftelés az orosz medvével a rezsicsökkentésért, vagy önkéntes menetelés a vágóhídra?
Brüsszeli harcok vs. Új Pártállam: Az illiberális bástyaépítés mint nemzeti érdek, vagy a vörös csillag egyszerű lecserélése kokárdára?
Európai küldetés: Ki a valódi szabadságharcos, és ki az, aki egy fallal körülvett udvar kiskirályaként elszórakozza a jövőt?
Ez nem egy szokványos politikai sárdobálás, hanem egy kíméletlen tükör, ahol a pragmatikus cinizmus találkozik a tiszta elvhűséggel. Ahol a vita végén a nagyöreg egy dörzsölt fröccsre invitálna, a fiatal lázadó viszont már fel sem akar állni ugyanahhoz az asztalhoz.
Nézze meg a párbajt, ahol a legfőbb ellenfél nem Brüsszel, nem Moszkva, hanem az idő!