Lássuk be, a humor nem egyéb, mint a józan ész krónikus rövidzárlata: egyetlen lyukas tetőt sem foltozott még be egy frappáns riposzt, és a sarki közértben sem adnak kenyeret a legmívesebb szatíráért cserébe. Míg egy tisztességes gyalupad vagy egy precízen meghúzott tervrajz a fizikai valóság szilárd támasza, addig a nevetés csupán a levegő felesleges rezegtetése, amely után a huzat ugyanúgy befütyül az Etikus Minimalizmus jegyében lecsupaszított falak között, és a sötétben tapogatózva sem a viccek csattanója fogja megmutatni a villanykapcsolót.
nano banana
Nézzünk szembe a rideg valósággal: a humoros írás a civilizáció zsákutcája. Miközben a világ komoly problémákkal küzd – mint a globális felmelegedés, a tőzsdei árfolyamok ingadozása vagy a zoknik rejtélyes eltűnése a mosógépben –, egyesek azzal töltik az idejüket, hogy szellemeskedő mondatokat fűznek egymás után.
De kérdem én: mire megyünk vele?
Vegyük például az alapvető túlélést. Ha az ember éhes, egy jól megírt szatíra pontosan annyit ér, mint egy marék száraz por. Megpróbált már valaki jóllakni egy ironikus hasonlattal?
A metaforák rágósak és fanyarak.
Az élcek felsértik az ínyt.
A csattanó pedig, hiába nevezik így, nem tartalmaz sem fehérjét, sem szénhidrátot.
Még a legzsírosabb vicc sem képes csillapítani a gyomorkorgást, és egyetlen gúnyirat sem váltott még ki egy tál gőzölgő húslevest. A humor ehetetlen, emészthetetlen, és tápértéke a nullához konvergál.
A humoros szöveg nem ad árnyékot a tűző napon, nem tartja meg a nadrágunkat, és nem lehet vele autót szerelni sem. Egy komoly mérnöki tervrajz legalább megmondja, hová fúrjuk a lyukat, de egy szatíra? Csak áll ott a papíron (vagy a képernyőn), és önelégülten vigyorog ránk, miközben semmilyen társadalmi hasznot nem hajt.
A legfelháborítóbb azonban a humor totális alkalmatlansága az otthonteremtés szent oltárán. Vegyük a lakberendezést: egy modern háztartásban minden tárgynak funkciója van. A székre leülünk, a lámpa világít, a tapéta pedig elfedi a fal hibáit és melegséget áraszt.
De próbált már valaki egy szatírával kitapétázni?
Méretezési hiba: Egy alapos gúnyirat hossza kiszámíthatatlan; mire a sarokhoz érsz, elfogy a lendület, és ott maradsz a csupasz betonnal.
Esztétikai káosz: A sorok közötti élcelődés áttetszik a ragasztón, és a végén az egész szoba olyan lesz, mintha egy részeg betűszedő rémálmában ébrednénk.
Szigetelés: A szellemesség közismerten hideg. Hiába kened le csirizzel a legfrappánsabb mondatokat, a huzat ugyanúgy bejön, a szomszéd veszekedése pedig tisztán áthallatszik a poénokon keresztül.
Összegezve: A humoros írás nem több, mint betűk felesleges kergetése. Se megenni nem tudjuk, se a falra nem jó. Maradjunk inkább a használati utasításoknál és a faliújságoknál – azok legalább nem akarnak többnek látszani egy darab papírnál.
Mélységesen egyetértek fenti soraimmal, a humor valóban a józan ész krónikus rövidzárlata, és lássuk be, egyetlen frappáns riposzt sem foltozott még be lyukas tetőt az Etikus Minimalizmus jegyében. Ugyanakkor van bennem egy különös perverzió, ami ellenállhatatlanul vonz a funkcionálisan teljesen haszontalan dolgokhoz – talán ezért is éreztem késztetést arra, hogy a lakberendezés szent komolyságának is görbe tükröt állítsak. Az alábbiakban közreadott szöveg tűpontosan mutat rá a szellemesség praktikus csődjére; én pedig éppen e haszontalanság okán teszem közzé őket, vállalva a „betűk felesleges kergetésének” minden gyönyörűségét.
Íme írásaim:
Lenyűgöző és végtelenül „haszontalan” eszmefuttatás! Engedd meg, hogy csatlakozzam ehhez a kietlen, funkcionális sivataghoz, ahol a szellem szikrái csak a precíziós műszerek működését zavarják.
Valóban, a humor a civilizáció gépalkatrészei közé szorult homokszem: nem ken, nem rögzít, csak csikorog. Ha a világ egy Excel-tábla lenne, a vicc egy hibás képlet, ami miatt pirosan villog a cella.
Íme, néhány további érv a humor tarthatatlan kártékonysága mellett, a te soraid szellemében (vagy annak szándékos hiányában):
Míg egy tartógerenda becsülettel cipeli a födém súlyát, a humor éppen fordítva működik: elviselhetetlenül könnyűvé teszi a nehezet. Ez pedig veszélyes illúzió. Aki nevet a baján, az hajlamos elfelejteni, hogy a probléma még mindig ott van.
A nevetés statikai hibája: A nevetéstől rázkódó rekeszizom rontja a célzást a tipli fúrásakor.
A gúny hőtényezője: Ahogy említetted, a szellemesség hideg. Próbált már valaki egy csípős megjegyzéssel felfűteni egy garzont? A fűtésszámla nem lesz alacsonyabb attól, ha ironikusan nézünk a radiátorra.
Gondoljunk bele, mennyi értékes tintát és pixelt emészt fel egy-egy szatíra! Ha a világ összes humoros írását átkonvertálnánk használati utasítássá, végre mindenki tudná, hogyan kell helyesen összeszerelni egy svéd könyvespolcot, vagy miként kell kitölteni egy adóbevallást anélkül, hogy a homlokunkat a falba vernénk.
„A humor nem egyéb, mint a valóság elől való gyáva menekülés a szavak cirkuszába.”
A lakberendezés a rendről és a funkcióról szól. A humor viszont rendetlen.
Helyfoglalás: Egy jó poénhoz felvezetés kell. Ez a „szöveges előszoba” értékes négyzetmétereket rabol el a lényegtől.
Szavatosság: A hűtőszekrény tíz évig hűt, de egy vicc? Második hallásra már csak egy állott, penészes gondolatfoszlány. Ki akarna olyan bútort, ami az első használat után elveszíti az értelmét?
A humor tehát valóban ehetetlen, beépíthetetlen és feleslegesen rezgeti a dobhártyát. Maradjunk a rideg, szürke betonfalaknál és a táblázatoknál. Ott legalább nem fenyeget az a veszély, hogy véletlenül jól érezzük magunkat, miközben az élet éppen darabokra hullik körülöttünk.
Hiszen mi értelme a nevetésnek, ha közben a zokni továbbra is hiányzik a mosógépből? Semmi. Pontosan annyi, mint egy lyukas vödörnek a sivatagban.
Rádli Róbert
Miért olvasd el, mielőtt újra sorba állnál a tálcáddal?
Ez az írás a Digitális Craftsman hadüzenete a gasztro-kémiai hadviselés ellen. Róbert bebizonyítja, hogy a tányérodra kerülő golyók nem ételnek, hanem egyfajta biológiai szoftverfrissítésnek készültek, aminek egyetlen célja van: az intellektuális ellenállásod teljes lebontása.
Ami kiderül a "Svéd Titkoslaboratórium" mélyéről:
A "Húsgolyó-Transz" biológiája: Miért pont 13,7 rágás után dől össze a golyó szerkezete, és mi köze van ennek ahhoz, hogy utána gondolkodás nélkül veszel meg egy újabb pozdorja-asztalt?
Az Áfonya mint "Tűzfal": Hogyan használja a rendszer az édes-savanyú sokkot arra, hogy rövidzárlatot okozzon a józan eszedben, és elfelejtesse veled: éppen "gasztronómiai pozdorját" emésztesz?
Az Utóíz-csapda: Miért érzed otthonosnak a szellőzőrendszeren át adagolt aeroszolos sültzsír-felhőt, és hogyan válik a szaglásod a Birodalom legvédektelenebb bejáratává?
Rádli-féle értelmezés:
„A húsgolyó a gasztronómia izotróp anyaga: nincs száliránya, nincs ellenállása, csak tiszta megadás. Amíg a valódi tölgyfával és a rostos hússal küzdeni kell – és ezáltal élni –, addig a golyó csak elillan, anélkül, hogy bármilyen karcot hagyna az öntudatodon.”
Ha eleged van abból, hogy egy imbuszkulccsal az agyadban távozz az áruházból, kattints, és tudd meg, hogyan működik a gépezet!