„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,......”
József Attila, Kopogtatás nélkül
Amikor a küszöböt átléped, a világ zaja azonnal elnémul, és a szívedet elönti az a mindent elsöprő, meleg bizonyosság, végre otthon vagy. Oltalmazó fészek, ahol csak az van jelen, ami éltet és véd. Semmi sallang, semmi teher – csak a szabadság öröme, hogy mindenünk megvan, ami valóban kell, és semmink, ami felesleges. Ebben a térben minden egyes részlet a lelkedet szolgálja, és luxust biztosít, azt az örömöt, hogy nem kell többnek látszanod, mert itt, ebben a békében vagy a leggazdagabb.
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél."
Mégis, hogyan juthattak József Attila sorai eszembe, miközben lakberendezésről írtam?
Magam ilyen vagyok, - valami belső ökoszisztéma szerint élek- nyitott könyv kívánok lenni. Örülnék, ha személyiségünk ebbe és nem a kirekesztés az irányba tartana. Az otthonról is azt gondolom hogy akkor jó, ha befogad, átölel, védelmez.
Számomra a költő sorai nem egy katalógus- nappaliról szólnak, mégis bennük van a lakberendezés legmélyebb igazsága. Amikor a lakásunkat tervezzük, valójában a szeretetünk és a belső békénk keresi a helyét. Nem ígér luxust, csak tiszta vizet, egyetlen széket és a nyakkendő nélküli létezés szabadságát. Ebben a puritán egyszerűségben rejlik az az intimitás, amit ma sokan méregdrága bútorok között, hiába keresnek.
Az otthon akkor jó, ha nem falakat emel közénk és a világ közé, hanem egy olyan védelmező ökoszisztémát teremt, ahol végre nem „szerepelnünk” kell, hanem egyszerűen csak lennünk. Ahol a porral sóhajtó szalma nem hiba, hanem a jelenlét bizonyítéka. Ahol a funkció a gondoskodást jelenti – letörölt cipőt és megosztott kenyeret –, az esztétika pedig azt a csendet, amelyben végre meghalljuk a másikat.
Ebben az írásban a lakberendezést nem mint dekorációt, hanem mint egyfajta modern erkölcstant vizsgálom. Végigvezetem azt a gondolatsort, ahol a vonalzó fegyelme (logika), a lélek vágya (esztétika) és a jövő iránti felelősség (etika) találkozik. Mert az otthonunk nem egy elszigetelt sziget, hanem egy könyörtelen tükör önmagunkról.
Itt lapjaimon írok személyes élményekről, amik építkezés, felújítás során értek, leírom gondolataimat az esztétikáról, és azt, hogy miért is törekedhetünk a szépre. Megfogalmazom örömét, ha az intimitásban el tudunk merülni. Írok a funkció és az esztétika tangójáról, és örömről, ha végül minden összeáll
Rádli Róbert