Közzététel dátuma: May 19, 2016 8:56:46 PM
[...]
A sors és az alkotói pálya széttördeltsége, az a tény, hogy ezek irányát, ritmusát ifjúkora óta ismétlődően nem ő maga szabta meg (az ötvenes évek fordulójának igen rövid, sikeresnek vélt időszakáról pedig hamar kiderült, hogy jobbára egy tévedés jegyében telt), Örkényt egyre inkább a szétcsúszások, az emberi létezésben tapasztalható mindennemű divergenciák állapotára tette fogékonnyá. E szétcsúszások anyagában kezdett "működni", ebből az anyagból építkezik az egypercesek világa.
Változatai közül talán a legföltűnőbb a nyelvfilozófiai természetű: a beszéd és a jelentés viszonyának zavarát mutatja. Az In our time, a Sokszor a legbonyolultabb... című egypercesek az emberi érintkezés akadályaként jellemzik a nyelvet, amelynek pedig épp az érintkezés szolgálata volna a funkciója. A beszélők közti távolság mind reménytelenebbül nő, s a kapcsolatteremtés igyekezete s eredménye közti harmónia megbomlik. Erre a sorsra juthat az információ is, legyen az hírlapi (Hírek és álhírek) avagy tudományos (Professzorok a bíróság előtt) - korunkbéli túltermelése nem tájékoztat, ellenkezőleg: elbizonytalanít. Örkény mellesleg az álinformációkat arra is fölhasználja, hogy rávilágítson megszokott jelenségek abszurditására, ám elsősorban az a feszültség foglalkoztatja, amely a "lépéstartás", "modernség" sajtóban, ismeretterjesztésben tálalt szövegformái és jelentésértéke, földolgozhatósága közt feszül. Jellegzetes témáinak, motívumainak egyike az ugyanarra cserélés, például az Apróhirdetés soraiban.
Egy másik változat a szituatív: a beszéd és a helyzet meg nem felelésére épül. Ilyen a Szakemberek, amelynek két figurája a történelmi katasztrófát érvényét vesztett dialógusformában éli meg, A Nincs semmi újság egy hasonlóan rendkívüli helyzet abszurditását még nagyobb távlatban mutatja: a föltámadott hölgynek történelmi léptékű kérdésekre kellene válasz kapnia (mondjuk, hogy vajon győzött-e a szabadságharc?), ehelyett a mindennapi társalgás üresjáratába csöppen. Az In memoriam dr. K. H. G. -ben a szorosan vett beszélgetés kulturális természetű, a szituáció viszont az egzisztenciális kiszolgáltatottságé; ellentmondásukat művészileg az oldja föl, hogy az előbbi mintegy magyarázatul szolgál az utóbbira (a civilizációt elsöprő barbarizmus a civilizáció fenntartóját is megsemmisíti). Épp azért Örkény remekléseinek egyike ez az írás, mert a rendkívül tömör szerkezet belső feszültsége szövegen kívüli értelmezésben csapódik ki. A beszéd és a szituáció széttartása ugyanakkor idillt is jellemezhet (Vallomás). A sofőr című darabban a mesélő és az elmesélt esemény közé iktatódik egy kívülálló személy, akinek - mint hívatlan nézőnek - a jelenléte színjátékká teszi a bensőséges pillanatokat. Itt a beszélő érzelmi fűtöttségéhez képest elidegenített helyzet arra hivatott, hogy leírható (és persze: kibírható) lehessen a történelem abszurditása, népek, családok hányódása.
A meghasonlottság lélektani látleletei azok a kisportrék, amelyeknek modelljei látszólag indokolatlan, értelmezhetetlen lépésekre ragadtatják magukat, vagy indokolatlan, értelmezhetetlen fordulattal sújtotta őket sorsuk. Öntudatuk is éppen ezért mindig rosszkor, elégtelenül, a józan észnek ellentmondóan reagál, válaszol a feldolgoz(hat)atlan ingerekre. Öngyilkosok lesznek, ha a KIK nem hajlandó rendbe hozni a beázott plafont, noha a valódi indok a személyiség mélyebb rétegeiben rejtőzik (Klimax), vagy ellenkezőleg: a létfenntartásért vívott küzdelem apró sikerei takarják el előlük egész életük rettenetét, kiszolgáltatottságát (Férfiarckép). Az Eksztázisban a vad, KÖZÉRT-es dorbézolás komikuma mögül a végletekig fegyelmezett, diszkrét életvitel, e lehetőségek riasztó behatároltsága fenyeget. Amikor hősünk felesége nem csap patáliát, sőt gyengéden bánik az eltévelyedettel, akkor az asszony tapintata egyben az íróé is, amellyel az elfojtódásokat konstatálja. Az elfojtódásnak aztán van olyan foka is, amely már közvetíthetetlen: A szenvedésről leányfigurájának csodálkozó kérdése ("Írni? Miről?") a beszéd képtelenségében, az elnémulásban rokon a Havas tájban... legdermesztőbb pillanatával, amikor a kivégzett nő kislánya fölnevet. Nincs, nem lehet már szó annak kifejezésére, ahová ez a világ eljutott - csak egy groteszk gesztus az írói jel.
De ez már átvezet azokhoz az egypercesekhez, amelyek az emberi létet - a konkrét történelmi helyzetektől függetlenül is - jellemző meghasonlottságra, dualizmusra közvetlenül mutatnak rá. Örkény látható kedvvel, írói felszabadultsággal fedezi föl, hogy megtalált műfaja a maga talányos tömörségével, az épp csak felvillantott, majd újra homályba merülni hagyott paradoxonaival mennyire alkalmas az eszmények és a gyakorlat, az élet titokzatos szépsége és mindennapi banalitása közti ellentmondás érzékeltetésére. Formaérzéke itt ülhet igazán diadalt: elkerülni a filozofikus patetizmust csakúgy, mint a könnyű tréfálkozást. A Presztízs egy kroki volna csupán, ha arról szólna, hogy a társadalmi közmegegyezéstől az ember nem mer eltérni. Az ananász - amely után sóvárgunk akkor is, amikor már kiderült, hogy semmi különleges élménnyel nem szolgál - a tapasztalatoktól függetlenül, sőt azok ellenére dédelgetett álmok jelképe. Ez a kis remek a tudatunk és létünk viszonyának - rezignáltan tudomásul vett - rejtélyéről beszél, a csalódások után is elhagyhatatlan ideákról. Madách - ananászban. Az Európa legjobb síterepének nőalakjában a létezés szabadsága, kötetlen gyönyörűsége és ugyanakkor kisszerűsége, korlátoltsága ölt testet. (A világirodalom "örök nő" metaforáját Örkény több műve is ebben az értelmezésben gazdagítja.) Az egyhangúan, gépiesen múló idő menetét hirtelen megakasztó rejtély, az érdektelen cselekvések folyamatába bedobott titok az Információban vagy A Sátán Füreden című írásban megtagadott, föl nem ismert vagy meg nem értett igények létezésére utal. Ezt az igényt a Meddig él egy fa? egymásban tükröződő két asszonyfigurája különös drámai erővel hordozza. A háború fenyegette működő élet és a betegség őrölte búcsúzó élet találkozásában, egy groteszk kívánság megtárgyalásában Örkény a dialógusos - ha tetszik: hitvitázó - egypercest valóban a végső kérdések megfogalmazására teszi alkalmassá.
Ahogyan a Honvédkórház orvosával együtt az olvasónak is rá kell kérdeznie: mindannyian "disznók", "állatok" vagyunk, miközben... Mi közben?
Forrás: Reményi József Tamás és Tarján Tamás kísérő tanulmánya az Egyperces novellák Matúra Klasszikusok sorozatbeli kiadásában. Ikon Kiadó, Budapest, 1996. 11-12. oldal