Örkény István

1934-36: Keresztmetszet címen irodalmi újságot alapított (Németh László, Weöres Sándor és Illyés Gyula is írt ide)1936 Elvette első feleségét, Gönczy Flórát.1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével.

1938-ban - rendőrhatósági figyelmeztetésre, a Szép Szóban megjelent Tengertánc című novellája miatt - apja Londonba küldte úgymond tanulmányútra; itt egy orvosi folyóirat kiadásban vett részt.

1939-ben Párizsban alkalmi munkákból élt.

1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért, ismét beiratkozott a műegyetemre.

1941 Vegyészmérnökként diplomázott, megjelent Tengertánc című novelláskötete. Elvált Gönczy Flórától.

1942 áprilisában vonultatták be munkaszolgálatosnak Nagykátára, májusban indult a 2. Magyar Hadsereg katonájaként a doni frontra.

1943-ban hadifogságba esett.

1945 Krasznodarszkban történelmet és irodalmat tanított a Központi Antifasiszta Iskolában

1946 karácsonyán - azzal a feltétellel, hogy belép a Kommunista Pártba - hazatérhetett.

1946 Megjelentek az Emlékezők és a Lágerek népe című munkái, illetve a Voronyezs című dráma. Újságíróként a Szabad Népnél helyezkedett el.

1948 Feleségül vette F. Nagy Angélát (e házasságából két gyermekük született, Angéla 1949-ben, és Antal 1954-ben). Budai böjt címen megjelent második novelláskötete.

1949-től az Ifjúsági Színház dramaturgja

1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja.

1951 Házastársak címen termelési regényt írt, amelyben a főhős brigádjával együtt négyezer százalékban túlteljesíti a vállalásokat. Lila tinta című novellája miatt Révai József népművelési miniszter, a magyar kultúrpolitika ideológusa és teljhatalmú ura megtámadta, arra kényszerült, hogy "önkritikát gyakoroljon".

1952. március 9. Rákosi születésnapjára köszöntőverset írt Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Déry Tibor társaságában.

1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt.

1955 Megkapta a József Attila-díjat (először).

1956: Az Írószövetség elnökségi tagja volt, beszédet mondott a rádióban a hazugságról.

1958-63 A forradalomban való részvétele következtében szilenciumra került: fordított és írt, de nem publikálhatott. Ez idő alatt - hasznát véve diplomájának - az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár (ma: EGIS) orvostudományi osztályán mérnöki beosztásban dolgozott.

1959 Elvált második feleségétől, F. Nagy Angélától.

1965 Feleségül vette Radnóti Zsuzsát.

1966 A Jeruzsálem hercegnője című kötetben megjelent a Macskajáték. A Kortársban kisregényként megjelent a Tóték.

1967 Kazimir Károly, a Thália Színház rendezője megrendelésére megírja a Tóték színpadi változatát, Latinovics alakítja a főszerepet.

1967 Másodszorra is megkapta a József Attila-díjat.

1968 Megjelent az Egyperces novellák első kiadása. Első infarktusa.

1969 Fábri Zoltán megrendezte a Tótékból készült Isten hozta, őrnagy úr című filmet Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével. Ekkor mutatta volna be a Vígszínház a Pisti a vérzivatarban című drámáját, de az utolsó pillanatban - utasításra - levették a műsorról.

1970 Párizsban elnyerte Fekete Humor Nagydíját a Tóték színre kerülése alkalmából

1971 Bemutatták Szolnokon Székely Gábor rendezésében a Macskajátékot, három nappal később Várkonyi Zoltán a Vígszínházba szerződteti a darabot.

1971-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó és a Magvető Könyvkiadó megkezdte életműsorozatának kiadását Időrendben címmel.

1972 Makk Károly filmet készített a Macskajátékból

1973 Kossuth-díjjal tüntették ki.

1974 Bemutatták a Vérrokonok című drámáját.

1975 A Kulcskeresők bemutatója.

1977 megjelent Rózsakiállítás című kisregénye.

1978 Második infarktusa.

1979. január 20-án tíz év után végre bemutatják a Pisti a vérzivatarban című darabot a Vígszínházban.

1979-ben végzetes kór támadta meg, május 9-én összeroppant a gerince, de még halálos ágyán is dolgozott.

1979. június 24-én hunyt el szívelégtelenségben Budapesten.

PÁLYAKÉP

Első novellái a rövid életű Keresztmetszet című lapban jelentek meg (Gyűlölet, 1934; Fiatal lány, 1935; Pánik, 1936). Első regénykísérletét, melyet Szerb Antal jól sikerült Márai-utánzatnak értékelt, a Révai Kiadóhoz adta be.

Első jelentős novelláját a Szép Szóban József Attila közölte: a Tengertánc groteszk jövendölés a náci őrületről. Az írás fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkénynek külföldre kellett utaznia, s csak a háború kitörésekor jött haza. Első kötetén (Tengertánc, 1941) a modern európai áramlatok hatása érződik.

A háború, majd a hadifogság szenvedéseit, megpróbáltatásait dokumentarista prózában (Emlékezők, amíg idejutottunk - Magyarok emlékeznek szovjet hadifogságban, 1946; Lágerek népe, 1947), és drámában (Voronyezs, 1947) is megörökítette, szinte elsőként hírt adva. Az 1940-es években prózája a realista, társadalomábrázoló irodalomeszményhez közelített; az 1950-es évek elején őszinte politikai meggyőződése a sematikus ábrázolás zsákutcájába vitte (Házastársak, 1951). Epikus ösztöne és józan ítélete azonban még a vállalt írásmódon is átütött; Lila tinta című novelláját 1951-ben Révai József mint a burzsoá életérzés és irodalomfelfogás példáját bírálta, kiváltva a korszak egyik meghatározó esztétikai polémiáját.

Az illúziók szertefoszlását és a józan realitások fokozatos felismerését jelzi a Déry Tiborral közösen írt, majd félbehagyott regény (Három nap az Aranykagylóban, 1954, megjelent 1978-ban), és a Babik című groteszk ötleten alapuló filmnovella-töredék.

Az 1956 utáni publikációs tilalmát megtörő első kötete (Jeruzsálem hercegnője, 1966) az irodalmi élet szenzációja lett; egy új, többfelé nyitó írói korszak kezdetét jelezte. Helyet kaptak benne régebbi, realista szemléletű, de átdolgozott írások mellett ironikus társadalmi szatírák (Hunnia Csöködön) és groteszk életképek, valamint az Egyperces novellák első ciklusa és a Macskajáték című kisregény.

A Macskajátékban 1963 Örkény az öregedés tragikomikus értékszerkezetét mutatja be. Nagyfokú érzelmességgel ábrázolja az emberben élő állandó lehetőséget az érzelmek, a szerelem felébredésére, amit az életkor sem befolyásol. Az elbeszélés nem csupán Orbánnénak egy hangjaveszett, elhájasodott operaénekes iránti szerelméről szól, hanem az emberi kapcsolatteremtés igényéről, lehetőségéről. A mű mélyebb rétegében pedig az „elvárásokhoz”, a társadalmi konvenciókhoz alkalmazkodó és a szuverén magatartás ellentéte is megjelenik. A történet fiktív dokumentumokból, két testvér leveleiből, telefonbeszélgetéseiből épül, ezekből tárul elénk két emberi sors, két ellentétes életforma és világfelfogás. A kisregényt 1969-ben dramatizálta az író, és műve színpadon is nagy sikert aratott.

Az egyperces novellák írói eszköztárának radikális megújítását mutatják: a részletező, epikus leírás, a pszichológiai realizmus módszere helyett a dolgok lényegének jelzésszerű megragadására, a történet példázatszerű sűrítésére törekedett. Ez a tendencia folytatódott és bontakozott ki további prózaköteteiben (Nászutasok a légypapíron, 1967; Egyperces novellák, 1968). Örkény az „egyperces novellának” elnevezett rövid történetben találta meg az írói alkatának legmegfelelőbb formát.

A Tóték eredetileg filmforgatókönyvnek íródott, Pókék, majd Csönd legyen! címmel. Kisregény formáját 1966-ban nyerte el. A Kortárs című folyóirat augusztusi száma közölte. A kisregényben a második világháború folyamán egy hegyvidéki faluban, Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja vendégül látja az orosz fronton harcoló fiuk parancsnokát, egy őrnagyot. Az elbeszélés jellegét az határozza meg, hogy az író a valószerű és az abszurd vonásokat közel hozza egymáshoz, oly módon vegyíti őket, hogy az egyik szinte észrevétlenül megy át a másikba. Az abszurd itt az élet valóságos helyzeteiben jelentkezik. A valószerűséget dokumentumok - levél- és táviratszövegek - erősítik. Ugyanakkor a groteszk szemlélet- és ábrázolásmód az absztrakció meglehetősen magas fokára emeli a szituációt, a történetet és a szereplőket is, akik ily módon társadalmi magatartások és elvek sűrítményei lesznek. Örkény műve az őrnagy és Tóték viszonyában a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja, hogyan vált át a hatalom hatalmaskodásba, s az elnyomottak szolgalelkűsége, gyávasága, saját nyugalmas életvegetációjuk védelme hogyan segíti az önkényt létrejönni. Az emberi természet hajlamos arra, hogy úgy próbálja vélt érdekeit „megvédeni”, hogy önmagát alárendeli a rossznak, alkalmazkodik hozzá, és alantas megalázkodásának magyarázatául még valami magasabb értelmet is keres. Csak végső esetben lázad fel. De az írónak a cselekvésbe vetet hitét is kifejezi a kisregény: „Azt az alapvető meggyőződésemet, hogy az embernek a cselekvés az utolsó és egyetlen reménye. Ez, ha átteszem groteszk közegbe, úgy fogalmazható, hogy cselekedni kell akkor is, ha a cselekvés már értelmetlen és céltalan.”

A regényt Örkény drámai formában is feldolgozta, és a darabot a Thália Színház mutatta be 1967 februárjában. A rendező, Kazimir Károly emlékezete szerint a szerzőtől először harminc oldal terjedelmű vázlatot kapott, s ezt a dramaturg-feleség Radnóti Zsuzsa, a rendező és az őrnagy szerepére felkért Latinovits Zoltán hetekig vitatta, gazdagította. A nyomtatott drámaszöveg sajátosságára Örkény a Levél a nézőhöz bevezetőben mutat rá, párhuzamba állítva Camus filozófiai esszéjének hőse, Sziszüphosz és Tót Lajos sorsát: „Tót Lajos persze nem volt Korinthosz királya, hanem csak községi tűzoltó egy hegyvidéki községben. Ennélfogva sohasem sérthette meg az isteneket. Hát akkor mi volt a bűne? Talán nem is volt bűne, legfeljebb az, hogy abban a korban élt, amikor csupán egyetlen választás volt: vagy lázadónak vagy Sziszüphosznak lehetett csak lenni. A történelem sokféleképpen ismétli önmagát. Nem egy ilyen kor volt, sok tehát a Tótunk.” A mű sikere nemcsak a magyar színházi életben hatott erjesztően, Örkény írói pályáján is fordulatot hozott: egyrészt további drámák írására késztette, másrészt a siker megsokszorozta az érdeklődést elbeszélő prózája iránt is, és ez az író számára a végleges beérkezést jelentette.

A Rózsakiállítás című kisregényben (1977) egy szokatlan műalkotás születésének lehetünk tanúi. A halálról ugyanis lehetőleg nem beszél a társadalom, a regényben szereplő Korom Ákos, a tévé fiatal rendezőasszisztense pedig arra vállalkozik, hogy önálló dokumentumfilmet készítsen három gyógyíthatatlan beteg végóráiról. A három ember halála pillanatában szerepet játszik, ám a szerepjátszás itt hősies tetté magasztosul.

A hatvanas évek második felétől Örkény drámaírói munkássága került előtérbe. Első nagy sikere, a Tóték egyben az abszurd színház első magyarországi jelentkezése. Örkény átütő hazai és külföldi színpadi sikere egybeesik a keleti és nyugati abszurd dráma felívelő irányzatával. Az Örkény-drámákat a filozófiai háttér azonban megkülönbözteti a „nyugati” abszurdtól. A Tóték megalázott kisember hőse emberi szuverenitásának teljes elvesztése után talál rá a - jóllehet abszurd formát öltő - cselekvésre, változtatásra.

Örkény optimista és humanista életfilozófiája fogalmazódik meg a Macskajáték című „komédiában” is. A dráma kétpólusú szerkezetét két nőtestvér ellentétes alkata: aktivitás és passzivitás, szenvedély és józanság, szabadság és függőség vezérelvei határozzák meg; s egyben körülrajzolják a kelet-európai létezés és a biztonságos nyugat-európaiság kereteit és jellegét is. A kelet-európai sors, mint drámai helyzetek kiindulópontja és előidézője, további Örkény-drámákat is meghatároz.

A Pisti a vérzivatarban, amelyet csak tíz évvel megírása után, 1983-ban mutathattak be, személyes sors és magyar sors elvonttá stilizált, mégis eleven alakokban megjelenő foglalata a történelem döntésre, választásra kényszerítő helyzeteiben.

Az utolsó, halálos ágyán befejezett Forgatókönyv (1989) műfajmegjelölése tragédia; a választani kényszerülő, történelmi szerepet is vállaló személyiség erkölcsi dilemmáit tárja fel, a kelet-európai, így a magyar történelem ellentmondásos helyzetei során kibontja a közösségi, kommunista eszmék világméretű kudarcának az egyéni sorsokban megmutatkozó, cirkuszi porondon megjelenített drámáját.

Színművei közül a Vérrokonok (1974) és a Kulcskeresők (1975) a jellegzetesnek érzett magyar alkat, magyar mentalitás kérdéskörét boncolgatják; ügyes dramaturgiával, de gondolatilag kevéssé kiérlelten, inkább közhelyeket felvonultatva.

Örkény a drámai műfaj és a színpad radikális megújítója; nemcsak a realista tér- és időkezelést, hanem a színpadi alakok egységét, önazonosságát is megszüntette. Drámáit a világ szinte minden nagyvárosában játszották; elsősorban a Tóték és a Macskajáték aratott sikert a világszínpadon. Prózáját is számos nyelvre fordították, legtöbbször az Egyperces novellákat (franciául a találó Minimythes címen jelentek meg). 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Műveiből több film is készült: a Tótékból Isten hozta őrnagy úr! (1969) címmel Fábri Zoltán, a Macskajátékból (1972) Makk Károly rendezésében.

Források:

Fazekas Enciklopédia: >>>

Index: >>>

Örkény István.hu: >>>