Imrik Zsófia: Ábrahám története barokk festményeken

A szövevényes Ószövetség történeteit a vizualitás eszközével élve, barokk festményekkel illusztrálva szeretném láttatni, átláttatni. Ábrahám történetén tizenhét holland, tizenegy itáliai, három francia, két spanyol, egy német és egy osztrák mester ötvenegy műalkotása kalauzol bennünket végig, melynek színtere Mezopotámia, Palesztina és Egyiptom földje a Krisztus előtti 2. évezredben.

Ábrahám tizennyolc nemzetséggel született később, mint az emberiség ősatyja, Ádám, és kilenc nemzetség választotta el időben Noétól, az özönvíz utáni emberiség ősatyjától. Krisztus előtt 2100 körül Isten kinyilatkoztatta magát a mezopotámiai Hárán városban élő Ábrámnak (kezdetben így nevezték), aki ekkor hetvenöt éves volt. Így szólt hozzá: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel.(…)” (Ter 12,1-3) Ábrám vette feleségét és rokonságával az ígéret földjére indult.

Rubens képén még egy utolsó pillantással búcsúzik szülőföldjétől, hogy aztán Isten angyalának vezetésével, szolgáival és minden vagyonával együtt útra keljen az ismeretlenbe. Az angyal lába előtt ábrázolt kutya a vándorok attribútuma.

Pieter Lastman képén Ábrám alázattal meghajol Isten akarata előtt, egész népével Isten útmutatását várja, az égből kiáradó fény felé tekintve.

G. B. Castiglione útközben mutatja be Ábrámot, aki állataival együtt vonul Kánaán felé. Morijah völgyében, a Terebint-völgyben fekvő Szichem városába érve az Úr ismét megjelent neki, és utódainak ígérte a kánaánita népek lakta földet. Ábrám célba ért, le is telepedett népes családjával.

Éhínség idején Egyiptomba költözött népével együtt. Tartott tőle, hogy az egyiptomiak megölik szép feleségéért, ezért Sárait úgy mutatta be, mint testvérhúgát. Eladta jó pénzért a fáraónak, de tudta előre, hogy Isten megoltalmazza erényeit a háremben. A fáraó mindaddig tisztelettel bánt Ábrámmal, mígnem súlyos csapás nem verte meg háza népét. Mikor rádöbbent, hogy Ábrám hazudott neki, visszaküldte hozzá feleségét.

Isaac Isaacszoon Sárai elbocsátását jelenítette meg.

Ábrám furfangos meggazdagodása után visszatért népével arra a helyre, ahol először vert tábort Bétel és Ai között. Nézeteltérés támadt közte és unokaöccse, Lót között, mert pásztoraik viszályba keveredtek egymással.

Jan Victors azt a pillanatot festette meg, mikor Ábrám a különválás mellett döntött a békesség érdekében. Így szólt Lóthoz: „Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Nemde, nyitva áll előtted az egész vidék? Válj el tehát tőlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra.” (Ter 13,8-9) Lót a Jordán síkságát választotta, Szodomában telepedett le, Ábrám pedig Kánaán földjén lakott.

Sziddim völgye (a Sós tenger völgye) hadjáratok színterévé vált, királyok seregei csaptak össze egymással. Ekkor történt, hogy Szodoma és Gomorra királyai is csapdába estek, népük pedig fogságba kerül. Lótot, asszonyait és szolgáit Ábrám szolgái szabadították ki. Miután Ábrám legyőzte az ellenséges királyokat, Szodoma királya elé jött Sáve völgyében (ez a Királyok völgye) és zsákmányt ajánlott embereiért. Ábrám nem fogadott el tőle semmit.

Melkizedekkel, Sálem (Jeruzsálem) királyával, a magasságbeli Isten papjával való találkozását Rubens többször is megfestette. Melkizedek kenyérrel és borral jutalmazta, majd megáldotta Ábrámot.

Isten áldása nem is maradt el, újból kinyilatkoztatta magát Ábrámnak, és ígéretet tett neki egy örökösről. Jövendölése pedig így szólt: „Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket 400 esztendeig. De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. A negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes.” (Ter 15,13-16) Még aznap megkötötte Isten szövetségét Ábrámmal. Sárai ekkoriban már kilencvenéves volt, s mivel gyermeke nem született, úgy döntött, egyiptomi szolgálónőjével, a fiatal Hágárral ajándékozza meg férjét.

Matthias Stomer és Adriaen van der Werff is azt a pillanatot jelenítette meg festményén, mikor Sárai Ábrám ágyához vezeti a fiatal lányt.

A várandós Hágárt azonban – kinek héber neve bujdosót jelent - fölényes viselkedése miatt a vadonba zavarta Sárai.

Rubens (1615-17) képe jól érzékelteti a szituációt: a büszke és sértődött Hágár megvetően tekint a terméketlen Sáraira, aki hasán nyugtatja kezét.

A Súr (Assur) felé vezető úton egy angyal talált Hágárra, ahogy ez Nicolas Poussin és Claude Lorrain festményén is látható, s visszaküldte Ábrám házába.

Hazatérését Pietro da Cortona örökítette meg. Ábrám visszafogadta az angyallal érkező Hágárt, aki annak utasítására megalázkodott Sárai előtt, s gyermekét asszonya térdén szülte meg. Ábrám ekkor nyolcvanöt éves volt.

Midőn 99. életévébe lépett Ábrám, megjelent neki az Úr, hogy szövetséget kössön vele ismét. Ígéretet tett neki, hogy népét megsokasítja, királyok származnak majd tőle, Kánaán egész földje - melyen eddig jövevényként tartózkodott – népének örök birtoka lesz. Ábrám ekkor kapta az Ábrahám nevet, Sárai pedig a Sárát, Isten pedig gyermekkel is megáldotta őket. Ábrahámot még abban az évben körülmetélték, ez lett a szövetség jele.

Valamivel később Mamre terebintjénél az Úr ismét megjelent Ábrahámnak. A Szentírás szerint három férfi állt előtte, mikor felpillantott. Sárával kenyeret süttetett, egy fa alatt pedig tejet, vajat és borjúhúst tálalt fel nekik az asztalra.

Isten emberként való ábrázolása nem igazán volt jellemző a 18. századig, a három férfit a művészek általában három angyalként jelenítették meg, mint ahogy Rembrandt (és tanítványa: Jan Victors) is 1640-ben készített festményükön. A középső angyal kézgesztusa elárulja, most jövendölte meg Izsák születését, de a sátor bejárata mögött hallgatózó Sára hitetlenül fogadta a hírt. Ekkor az angyal így szól Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.” (Ter 18,13-15) Ábrahám takarásában csak az arca látszik.

G. D. Tiepolo 1773-74-ben festett képén is ugyanez a jelenet látható, bár az angyalok mintha már menni készülnének. A háttérben ülő Sára védekezően emeli fel kezét, tagadva kicsinyhitűségét, Ábrahám ezért földig hajol az angyalok előtt.

Rembrandt tanítványának, Arent de Geldernek ugyanerről a témáról festett képén az asztalnál ülő középső angyalt szárnyak nélkül, szakállas férfiként ábrázolva különböztette meg a másik kettőtől, amihez valószínűleg Rembrandt 1656-os rézkarca szolgáltatta a mintát. Isten “Szentháromságossága” miatt a három Isteni személyt azonos módon illett volna ábrázolni a katolikus egyház előírásai szerint, ráadásul a kálvinista Hollandiában tilos volt Isten emberként való megjelenítése. Ábrahám lehajtott fejjel, alázatosan térdel a megterített asztal mellett, az égből alászállt látogatók valószínűleg a földön foglalnak helyet.

A vendéglátás után az angyalok Szodoma felé vették az irányt, hogy megnézzék, valóban olyan súlyos bűnöket követnek-e el az emberek Szodomában és Gomorrában, mint ahogy annak híre járja. Ábrahám Isten kegyelmében bízva a bűnös városok igaz lakóiért esdekelt, közbenjárása meghallgatásra talált.

G. D. Tiepolo vészjósló képén Ábrahám térdre borulva alkudozik a szigorú tekintetű angyallal, a háttér sötét felhői Szodoma és Gomorra bűneinek súlyát hangsúlyozva a drámai hangulatot fokozzák.

A két bűnös város nem kerülhette el pusztulását, az igazak azonban megmenekültek. Miután Lót megvendégelte a Szodomába érkező angyalokat, a város férfilakói körülvették házát, és az idegen férfiak kiadását követelték. Lót nem engedelmeskedett, helyettük két ártatlan lányát ajánlotta fel nekik. Az elégedetlen férfinépség azonban Lótra támadt, mire az angyalok behúzták a házba, bezárták az ajtót, és az ajtó előtt állókat vaksággal sújtották. Lót később az angyalok tanácsára figyelmeztette vejeit (akik lányait akarták feleségül venni), hogy költözzenek el más helyre, mert Isten elpusztítja a várost, ők azonban azt hitték, csak tréfál. Másnap hajnalban az angyalok kivezették feleségével és két lányával a városból.

Rubens azt a pillanatot ábrázolta, mikor hosszas késlekedés után végre elhagyják a városkaput. Az egyik angyal Lótba karolva sürgeti lépteiket, s mutatja a hegyekbe vezető utat, a másik Lót feleségét nógatja maga előtt, aki vissza-visszapillant, hiába hívja fel az angyal figyelmüket, ne nézzenek hátra, míg el nem érik Coár városát, és ne is álljanak meg pihenni sehol. Asszonyi kíváncsisága nem tarthatta vissza végzetétől, ahogy hátranézett, sóoszloppá változott.

Amikor a menekülők elérték Coár városát, Isten kén- és tűzesőt bocsátott Szodomára és Gomorrára.

Juan de la Corte és Engelbert Ergo a lángokban álló város képét tárja elénk madártávlatból. Az angyalok még mindig vezetik Lótot és lányait, sóoszloppá vált felesége a háttérben látható.

Az idős Lót másnap reggel szembesült vele, mivé lett otthona. Mintha csak egy nagy olvasztókemencét látott volna városa helyén. Továbbindult hát lányaival a hegyekbe, ahol egy barlangban húzta meg magát. Lányai vérfertőző tervet eszeltek ki, utódot akartak foganni apjuktól, aki az egyetlen férfi volt a környéken.

Guido Reni hármasportréján apjukkal társalognak, aki mit sem sejt arról, mire készülnek, miközben egyik lánya már borral teli korsót szorongat kezében.

Il Guercino képén a lányok árgus szemekkel figyelik apjukat, mikor részegedik már le annyira, hogy ne emlékezzen semmire.

Artemisia Gentileschi festőnő - akit az apja által szerzett mestere erőszakolt meg hajadon korában - Lótra szigorúan tekintő női alakot festett vásznára. Gyakran választott olyan festői témákat, melyben férfiakon elkövetett női erőszakot ábrázolhatott.

Artemisia apja, Orazio Gentileschi is többször megfestette ezt a jelenetet. Mindkét képén a földön heverő kiürült boros edény jelzi, hogy Lót kellően lerészegedett, még az álom is elfogta.

Joachim Wtewael és Simon Vouvet az erkölcstelenségbe hajló pillanatokat rögzíti, melynek következményeként Lót mindkét lánya fiút szül majd.

Ábrahám, miután közbenjárásával másodszor is megmentette Lótot, Gerárba ment. Félt, hogy jövevényként kifosztják, netán megölik feleségéért, ezért ismét testvérhúgaként mutatta be Sárát, ahogy egykor Egyiptomban. Gerár királya, Abimelek magához vette az asszonyt, de még mielőtt hozzányúlhatott volna, álmot látott, melyben az Úr figyelmeztette rá, hogy Sára Ábrahám felesége, s ha nem adja neki vissza, életével fizet érte. Átokkal sújtotta egész háza népét, minden asszony méhe bezáródott. Abimelek engedelmeskedett Istennek, s miután megértette, hogy Ábrahám félelemből hazudott neki, ellátta minden jóval, Ábrahám próféta pedig közbenjárt az elzáródott méhek gyógyulásáért.

Nicolaes Berchem Sára visszaszolgáltatását jelenítette meg festményén.

Nem sokkal később az Úr meglátogatta Sárát, és úgy tett, ahogy ígérte: Sára is gyermeket fogant.

G. B. Tiepolo 1726-28-ban festett képén Sára éltes korát az angyalra derülő fogatlan mosolyával érzékelteti.

Mikor a gyermek megszületett, Izsáknak nevezte – mivel a héber Jichak jelentése: nevetett – emlékezve arra, hogy hitetlenkedve felnevetett fia fogantatásának hírére, holott Istennek semmi sem lehetetlen.

Ahogy a fiú növekedett, Sára észrevette, hogy Ismael Izsákkal játszik. Féltékenység tört fel szívében, úgy érezte, veszélybe került saját fia öröksége, így Hágár és Ismael eltávolítása mellett döntött. Ábrahám nem akarta elűzni őket, de az Úr angyala megparancsolta neki, hogy hallgasson Sára szavára.

Willem Bartsius a Hágárért közbenjáró Ábrahámot festette meg, aki ellentmondást nem tűrő feleségét győzködi, kinek szoknyájába a kis Izsák kapaszkodik.

Pieter Jozef Verhaghen az elbocsátás jelenetét ábrázolta. Festményén Hágár és Ismael is Izsákra pillant, tudván, hogy miatta kell útra kelniük.

Il Guercino képén a síró gyermek az útravalóval ellátott anyja felé fordul. Ábrahám mögött Sára hátat fordított alakja tűnik fel, hangsúlyozva ezzel, hogy az ő döntése áll a háttérben.

Govaert Flinck is síró gyermekével ábrázolta Hágárt, elmélyítve ezzel Ábrahám belső drámáját is, hiszen elsőszülöttjétől kellett megválnia. A festő csupán hármukat jelenítette meg Sára és Izsák nélkül, hogy érzékeltesse egy család széthullását.

Claude Lorraine a rá jellemző madárperspektívával Hágár és Ismael reménytelen kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet. Ábrahám kézen fogva vezeti ki házából Hágárt, s talán az Egyiptom felé vezető irányt mutatja, ahová Hágár haza szeretett volna térni.

Az idő elteltével azonban ételük és italuk is elfogyott, erőtlenül vonszolták magukat a sivatagban. Mikor már Ismael nem bírt továbbmenni, Hágár letette őt egy bokor árnyékába, s kicsit odébb telepedett le, mert nem bírta nézni kiszenvedő gyermekét. Isten azonban angyalt küldött, hogy elvezesse őket egy vízforráshoz, s megmenekülhessenek a haláltól.

G. B. Tiepolo alulnézetből ábrázolt freskóján az angyal jelenésének és útbaigazításának pillanata látható.

Egy másik képén a fájdalmas tekintetű anya gyermekét maga mellett tudva figyel Isten angyalának szavára.

Megmenekülésük után Párán pusztájában telepedtek le. Ismael valóban nagy nemzetséget alapított, úgy tartják ő az arab nép ősatyja.

Isten aztán próbára tette Ábrahám hitét. Így szólt hozzá: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.” Ábrahám Isten szavai szerint cselekedett. Mikor a hegy lábához ért, fia vállára adta az égőáldozatot, és megindult vele felfelé. “Akkor Izsák megszólította Ábrahámot: „Atyám!” Az válaszolt: „Igen, fiam!” Ez azt mondta: „Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?” Ábrahám így felelt: „Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam.” (Ter 22,7-8) Így mentek tovább egymás mellett.”

Anthony Van Dyck festményéről pontosan leolvasható, hogy Izsák az imént tette fel Atyjának a kérdést.

A Szentírásban egyetlen szó sem esik Izsák további viselkedéséről, lelkiállapotáról. C. W. E. Dietrich síró gyermekként jelenítette meg őt, aki már akkor megértette Isten tervét, mielőtt még Ábrahám megkötözte volna. Nem ellenkezik, de sírva áll apja előtt, aki arra kéri, tegye az égőáldozatot a megépített oltárra.

Az Ószövetség egyik leggyakrabban megfestett témája Ábrahám áldozata. Caravaggio 1603-ban készült festménye az első olyan ábrázolás a művészettörténetben, ahol Izsák ellenszegül Isten akaratának, kifejezi nemtetszését, kiabál, mikor atyja kést emel rá. Ebben a pillanatban megjelenik az angyal, elkapja Ábrahám kezét és megállítja. Baljával a közeli bozótban szarvával fennakadt kosra mutat, mely áldozatnak éppen megfelelő. Isten arról akart meggyőződni, hogy Ábrahám valóban engedelmes-e. Az áldozat elengedésével valószínűleg azt is példázni akarta, hogy nem helyesli a gyermekáldozatot, mely talán a zsidók körében is szokás volt a kánaáni népek legtöbbjéhez hasonlóan, akik az elsőszülött fiúgyermeket feláldozták. Caravaggio képén nagyon szép kompozíciós megoldás Izsák és a kos fejének egymás mellé helyezése.

Caravaggio 1605 körül festett képén Izsák már megkönnyebbült arcot vág, atyja kést markoló kezét leeresztve hallgatja az angyal szavát. Caravaggio mesterien komponál ismét, a jelenet összes résztvevőjén körbevezeti a tekintetet: Izsák hátrapillant, Ábrahám az angyalhoz fordul, az angyal a kosra helyezi kezét, a kos pedig Izsákra néz, s így bezárul a kör.

Rembrandt, aki nagyon alaposan tanulmányozta a Szentírást, mielőtt megfestett volna egy jelenetet, az érzelmi fokozás csúcspontját kereste a szövegben. 1635-ben festett képén azt a pillanatot rögzítette, mikor az angyal Ábrahám nevét kiáltja, s úgy elkapja kezét, hogy abból kiesik a kés: “„Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Az folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem.” (Ter 22,11-12) Ábrahám baljával még mindig Izsák fejét fogja. Eddig talán egyetlen festő sem hangsúlyozta ki ennyire Izsák áldozati szerepét. Ábrahám épp az előző pillanatban mondott le teljesen fiáról, s úgy közelít hozzá, mint egy személytelen áldozathoz, egy áldozati állathoz, ahogy erővel leszorítja hátrahanyatló fejét. A reneszánsz ábrázolások legtöbbjén még egy fájdalomteli gyöngédséggel fia arcát simító apával találkozunk, Rembrandt azonban a kíméletlenül engedelmes Ábrahám eltökélt szándékát juttatta kifejezésre. Ezen a képen nem látjuk a leölésre szánt kost, ezen a képen Izsák maga az áldozati állat,...

...mint ahogy Maulbertsch ábrázolásán is. Maulbertschnek talán még Rembrandtnál is jobban sikerül megragadnia a feszültséget. A végsőkig feszíti a húrt, ahogy a kést magasba emelő Ábrahám lendületes mozdulatát megfesti. Ábrahám, aki minden erejét összegyűjtve épp Izsák nyakának elvágására lendíti karját, még fel sem fogta, hogy Isten angyala jelent meg neki, hogy megállítsa a következő tizedmásodpercben. Izsák testének kicsavart pozíciója rendkívül drámaivá teszi az ábrázolást.

Rubens érdekes nézőpontot választott, alulról festette meg ezt a jelenetet, a hangsúlyt arra helyezve, hogy a történet egy hegy tetején játszódik. Feje fölé emelt kése nem is látható, takarásban van, mint ahogy az angyal kézfeje is, amivel elkapja Ábrahám kezét. Ennek ellenére nagyon jól érzékelteti, hogy az angyal ebben a pillanatban állítja meg Ábrahámot.

G.B. Tiepolo is alulnézetből mutatja be a jelenetet, de az ő megoldása indokolt, hiszen egy mennyezetkép esetén a nézőnek felfelé kell tekintenie. Nem él akkora drámaisággal, mint Caravaggio, Rembrandt vagy Rubens, viszont patetikus megoldást alkalmazva megnyitja a magasba gomolygó füsttel borított égboltot, hogy Isten kiáraszthassa dicsősége fényét Ábrahámra és Izsákra. Izsák Jézus Krisztusnak, az ártatlan áldozati báránynak előképe az Ószövetségben.

Miután az angyal megállította Ábrahámot, fogta a kost és feláldozta az oltáron. Leölt véres teste mellett a földön hever a véres kés Jan Lievens (1637) festményén, az oltár mellett Ábrahám térdel magához ölelve megrettent fiát. Az égre tekintve hallgatják a kegyelmes Isten áldásait: „Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.” (Ter 22,16-18)

Sára százhuszonhét évesen halt meg, Ábrahám Kánaán földjén a machpelai barlangban temette el. Ábrahám százhetvenöt évesen szenderült el végleg, életében azonban még gondoskodott róla, hogy Izsáknak megfelelő feleséget találjon. Megeskette szolgáját, Eliézert, hogy Izsák számára nem kánaánita feleséget keres, hanem szülőföldjéről hoz asszonyt. A szolga el is ment Aram Naharajimba, Nachor városába, tevéit letelepítette a városon kívül egy kúthoz, s megvárta, hogy az asszonyok estefelé vízért jöjjenek. Közben így szólt magában: „Uram, uramnak, Ábrahámnak Istene, rendezd el ma szerencsésen a dolgot, és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz! Nézd, én a kútnál állok, és az emberek leányai kijönnek a városból vizet meríteni. Ha az a lány, akinek szólok: Nyújtsd a korsódat, hadd igyam, azt feleli: Igyál, tevéidet is megitatom, akkor kiválasztottad azt szolgád, Izsák számára. Erről fogom megismerni, hogy jóságosnak mutatkoztál uram iránt.” (Ter 24,12-14) Így talált rá Rebekkára, aki Ábrahám testvére, Nachor felesége, Milka fiának, Betuelnek a leánya volt. Rebekka először megitatta őt, majd merített a tevéknek is.

Nicolas Poussin a találkozás pillanatát festette meg. Az asszonyok rosszallóan figyelik Rebekkát a háttérből, amiért szóba áll az idegennel.

Murillo festményén Rebekka Eliézert itatja,...

...Carlo Maratti képén pedig a számára felkínált ajándékokért nyúl.

Miután megmondta a nevét, Eliézer az orrába karikát, karjára pedig csatokat tett. A lány családjánál megpihenve beszámolt nekik Ábrahám kéréséről, s a kútnál történtek minden részletéről, így azok elengedték vele Rebekkát.

Izsák Lachai-Roi forrásának pusztájából jött, ugyanis a Negeben lakott. Magához vette Rebekkát és megszerette.

Gerbrand van den Eeckhout képén Izsák a menyasszonyi díszbe öltözött Rebekkát vezeti atyja elé,...

...Claude Lorrain madárperspektívából ábrázolt festményén pedig az esküvő pillanatai láthatók.

A zsidó jegyespár portréját Rembrandt készítette.

Ábrahám új feleséget vett, aki még hat gyermeket szült neki, de ő minden vagyonát Izsákra hagyta. Miután Izsák megkapta az atyai áldást, életét megelégelve megtért nemzetségéhez.

Láthattuk, a legismertebb 17-18. századi barokk festők - Caravaggio, Rembrandt vagy Rubens - a bibliai témákat gyakran a dráma eszközeivel élve jelenítették meg. A szereplők arcáról leolvasható vívódások és küzdelmek, a cselekmény érzelmi csúcspontjának megragadása vagy az erőszak brutalitásának ábrázolása újdonságként hatott a barokk kor embere számára, érzelmi azonosulást váltott ki belőle.