A Királyok II. könyve, 2. rész 1-18. vers
1. És lőn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.
2. És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:
3. Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.
4. És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Ő azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:
5. A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tőled? És ő monda: Én is tudom, hallgassatok.
6. Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De ő felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.
7. Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül utánok menvén, velök szemben messze megállának, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak.
8. És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.
9. És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.
10. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, a mit kérsz: ha pedig meg nem látándasz, nem lesz meg.
11. És lőn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.
12. Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,
13. És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.
14. És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.
15. És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat ő előtte a földig;
16. És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erős férfiak, küldd el őket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el őt, és letette őt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De ő monda: Ne küldjetek.
17. De azok kényszerítették őt egész a megszégyenülésig, és monda: Hát küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg őt.
18. És mikor visszajöttek ő hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?
Illés utóda, Elizeus.
2 1Amikor az Úr azt akarta, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe, az történt, hogy Illés és Elizeus éppen elmentek Gilgalból. 2Illés így szólt Elizeushoz: „Maradj itt, mert engem az Úr Bételbe küld.” Elizeus azonban ezt felelte: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!” Így hát elmentek Bételbe. 3A Bételben lakó prófétatanítványok odamentek Elizeushoz és megkérdezték: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja uradat a fejed fölött?” „Tudom én is, csak hallgassatok” – felelte. 4Illés meg így szólt hozzá: „Elizeus, maradj itt, mert engem Jerikóba küld az Úr.” De az ezt mondta neki: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!” Így hát elmentek Jerikóba. 5A Jerikóban élő prófétatanítványok Elizeushoz fordultak és azt mondták neki: „Tudod, hogy ma az Úr elragadja a fejed fölött uradat?” „Tudom én is, csak hallgassatok!” – válaszolta. 6Illés pedig így szólt hozzá: „Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld.” De ő azt mondta: „Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el.” Így mind a ketten elmentek. 7A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők ketten a Jordán mellett álltak meg. 8Illés fogta a köntösét, összegöngyölte és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmentek rajta. 9Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!” 10Azt mondta neki: „Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha (nem), akkor nem kapod meg.” 11S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. 12Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!” S többé nem látta. Akkor fogta ruháját és kettérepesztette. 13Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. 14Aztán fogta Illés köntösét, ráütött (vele) a vízre és azt mondta: „Hol az Úr, Illés Istene?” Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment. 15Amikor a prófétatanítványok odaátról látták, felkiáltottak: „Illés lelke leszállt Elizeusra!” S eléje mentek, a földre borultak előtte, 16és így szóltak hozzá: „Nézd, van itt szolgáid között ötven férfi, csupa erős ember. Ők majd elmennek és megkeresik uradat. Hátha az Úr lelke ragadta el, és valamelyik hegyre vagy valamelyik völgybe vitte.” „Ne küldjétek el (őket)!” – felelte. 17De addig-addig unszolták, míg azt mondta: „Küldjétek hát el (őket)!” Elküldtek tehát ötven férfit. Ezek három napig keresték, de nem találták. 18Amikor visszatértek hozzá – épp Jerikóban volt –, azt mondta nekik: „Nem megmondtam, hogy ne menjetek utána?”