Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra. (Róma 5:15)

A minden kegyelem Istene az ő nagy szeretetéért elküldte Fiát, "hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban" (Efezus 2:7), aki telve volt kegyelemmel. János ezt írja:

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (...) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (János 1:14. 16-17)

Jézus világosságul jött (János 12:46), hogy az igazságról bizonyságot tegyen (János 18:37) és az ördög munkáit lerombolja (1 János 3:8). Mert ő ítéletre jött (János 9:39), és azért, hogy a bűnösöket üdvözítse (1 Timóteus 1:15; 1 János 3:5), hogy életünk legyen (János 10:10), és megmentsen minket (Máté 18:11), hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért (Máté 20:28)... Jézus vállalta a keresztet (Zsidó 12:2), hogy mindenkiért meghaljon. A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. (Zsidó 2:9-10)

Már az Ószövetségben megprófétálták a Krisztusról (Lukács 24:25-27), s ezért Jézus is ismerte az Írásokból, hogy szenvedésen és halálon, mégpedig a kereszthalálon keresztül fog megdicsőülni, és erre Isten fel is készítette őt (Lukács 9:28-31; Márk 9:9-13). Jézus jól tudta azt is, hogy éppen azért jött, hogy akár a kínhalál elszenvedésével is az életét adja mindenkiért, s ha kell, így áradjon ki Isten jósága és végtelen kegyelme miránk.

Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem. A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele. Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek. Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia? (János 12:23-34)

Akkor még Péter sem értette, hogy miért kell meghalnia az Isten Fiának, s hogyan és milyen értelemben lehet Jézus halála Isten akarata:

Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. (Máté 16:21-23)

Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? (János 18:11)

Péter féltette Jézust, s a maga erejéből védeni akarta őt, azonban Isten bölcsességét és erejét figyelmen kívül hagyta.

Csak külső szemlélőként nézve Jézust elárulták, megtagadták, megostorozták, megkínozták, keresztre feszítették, megölték... de ahogyan eljövetelének és egész életének lényegét sem, úgy Jézus a halálának lényegét sem így értelmezte. Jézus magáról abszolút tekintélyként beszélt hallgatóinak, nem kevesebbet állított, mint hogy nélküle semmit sem tehetünk (János 15:4-5), s nélküle meghalnánk, mert Jézus ezt mondta:

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. (János 6:47-58)

Jézusnak a testét enni és a vérét inni (54.vers) azt jelenti, hogy hiszünk őbenne (47.vers), azaz közösségünk van vele. Az ő teste és vére ilyen értelemben vett igazi táplálék hit által az örök életre, mint ahogyan Isten Szelleme az, ami életre kelt Krisztus beszéde által, aki ezt mondta:

A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet. (János 6:63)

A Fiú közénk jött és emberré lett, hogy így adja oda önmagát élete által. Munkájának kezdetén kiválasztotta a tizenkettőt, egyikőjük mégis elkárhozott (János 6:70-71, 17:12). Mikor közeledett a zsidó páskaünnep, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, és bűnösök kezébe adatik, mert Júdás elárulja, így szólt hozzá: "Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!" (Máté 26:45-46; János 13:1-2. 18-19. 21-33) Mert Júdás távozása után Jézus a tanítványainak még sokmindent akart mondani, amit csak később fognak megérteni, és így fel akarta készíteni őket arra, hogy el tudják hordozni azt, ami történni fog. Másrészt a tanítványok számára ezen a zsidó ünnepen, ami a megmentés, az oltalom, és a szabadulás ünnepe, a páskabárány maga Jézus volt: az Isten Báránya, Megmentőnk, Oltalmazónk és Szabadítónk, ahogyan azt Ézsaiás és Keresztelő János is megprófétálta (Ézsaiás 53:4-7; János 1:29-36), ezért erről a vacsoráról a továbbiakban már így fognak megemlékezni.  Pál ezt írja: 

...az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (1 Korinthus 11:23-26)

Mert Jézus a halála által is önmagát, szószerint a testét és vérét adta oda értünk, hogy megbékéltessünk és megigazuljunk, s így megmeneküljünk attól a pusztulástól, ami e világra vár (1 Korinthus 11:31-32). Mert Jézus önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek (Zsidó 9:14), hogy megszabadítson bennünket a bűn fogságából.

Bár Jézust többször is el akarták fogni, de nem tudták (János 7:30, 8:20). A Gecsemáné-kertben történt elfogatását is kikerülhette volna. Egyszerűen megtehette volna, hogy nem megy oda, hiszen tudott Júdás szándékáról, sőt már jóval korábban, mielőtt Jeruzsálembe felment, tudta mindazt, ami reá vár (János 6:64, 18:4; Lukács 18:31-34). Meg tudta volna menteni magát, de nem a saját akaratát kereste (János 6:38), hanem elszánt volt továbbra is Isten akaratának teljesítésére, s így imádkozott:

Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd. (Lukács‬ ‭22:42‬)

Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. (Máté 26:42)

Jézus teljesen tudatában volt annak, hogy Istennek minden hatalma meg van ahhoz, hogy kiszabadítsa őt a gonosz emberek tervéből (Jeremiás 32:17. 26-27; Lukács 1:37). Már gyermekként is megpróbálták megölni őt, de Isten természetfeletti módon (álomban - Máté 2:12-20) közbelépett. Éppen ezért is fordulhatott Atyjához még közvetlenül az elfogatása előtt úgy, hogy ha lehetséges ne szenvedjen kínhalált:

És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. (Márk 14:36)

És Isten még ekkor is beavatkozott (Máté 27:19)?  Úgy biztos nem, hogy a Fiát kiragadva e gonosz világból mindenképpen megkímélje őt a szenvedéstől és az erőszakos haláltól. Pál ezt írja:

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róma 8:32)

Jézus angyalok seregeit is segítségül hívhatta volna (Máté 26:52-54), de ezt sem tette, hanem mint mindig, az Isten előtti alázat és a szolgai lelkület mellett döntött, mert ő szerette Atyját, és szüntelen engedelmeskedett neki. Jézus ezt mondta:

Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. A világnak azonban meg kell tudnia, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta. (János 14:30-31)

Jézus nem azt kereste, hogy mi lenne számára könnyebb, egyszerűbb, kényelmesebb... de a halált se kereste, se a szenvedést, ami nagy kínokkal és fájdalmakkal jár. Bűn, ha ezt tette volna! Viszont a feladata végéhez közelegve egyre egyértelműbb lett számára az, hogy Isten szolgájaként az erőszakos halállal kell szembesülnie. Bár ezt nem ő (se nem az Atya!) kezdeményezte, de mikor eljött az ő órája (János 13:1, 17:1-5) felkészült arra, hogy szembenézzen a gyűlölettel. Megtagadták, kiszolgáltatták és megölték a Szentet és Igazat, akinek szuverén joga van az életünk felett: "az élet szerzőjét" (Apcsel 3:13-15 - Káldi-Neovulgáta fordítás). Mégis Isten mindvégig az események ura maradt úgy, hogy bár Jézus halálra adatott (Máté 26:59, 27:1; 1 Péter 3:18), azaz Isten megengedte, hogy őt megöljék (Apcsel 2:23), de Atyja különösen közel volt hozzá mindvégig a szenvedéseiben, és feltámasztotta őt a halálból.  Pál ezt írja:

Jézus halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. (Róma 4:25)

Jézus halála nem passzív öngyilkosság volt, de nem is egy mártírhalál csupán. Neki hatalma van arra, amire egyikünknek sincs. Ugyanis mi az életünket Istentől kaptuk, és egyedül Istennek van joga és hatalma rendelkezni felette (Máté 10:28). Jézusnak azonban élete van önmagában (János 5:26), ezért hatalma van odaadni életét és visszavenni azt, hogy így megváltói küldetését beteljesítse, mert ő ezt mondta:

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól. (János 10:17-18)

Jézus szenvedésével és halálával valóságosan sorsközösséget vállalt, azaz azonosult minden emberrel. De ő a bűn következményét teljesen ártatlanul és tisztán tapasztalta meg (Zsidó 9:14), s így megtörte a halál erejét (2 Timóteus 1:10). Jézus a kereszthaláláig adta oda bűntelen életét, így állandóan Isten parancsolatának engedelmeskedve (János 14:30-31) hatástalanná tette e világ fejedelmét. A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. (Zsidók‬ ‭2:14-15‬)

Bár Jézus halálát alapvetően emberek okozták, ő még sem csak azért halt meg, mert gonoszul megölték (2 Korinthus 5:14-15). A kereszt nem csak arról tanúskodik, hogy őt igazságtalanul meggyilkolták és e világ szüntelenül szembehelyezkedik Istennel. Jézus megváltó halála és feltámadása bizonyság arról, hogy ő az igaz Isten, a mindenség Ura, aki valóságosan és teljesen szabaddá tud tenni minket bűneinktől. Mert lehetetlen volt, hogy az élet szerzőjét a halál fogva tartsa, ezért teste sem láthatott elmúlást (Apcsel 2:24-27, 13:32-37). Pál ezt írja:

Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. (Róma 14:9)

Jézus tűrte, hogy kínozzák, s hagyta, hogy igazságtalanul kivégezzék, mint egy gonosztevőt. Önként vállalta a bűn életet pusztító következményét azért, hogy nekünk ajándékozza az örök életet. Ő értünk halt meg (1 Thesszalonika 5:10), bűnösökért adta életét (János 10:11. 15), hogy életet mentsen, ami Isten kegyelmének és szeretetének legnagyobb (János 15:13) és legmélyebb megnyilvánulása. Pál ezt írja:

Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (Róma 5:6-10)

A mindenható Isten szeretet, ezért mindig a legjobbat teszi értünk, annak ellenére, hogy előre tudja az emberiség szomorú sorsát, azt a végzetet, hogy a többség nem fog vele örökké élni (Máté 7:13-14, 22:14; Lukács 12:32, 13:22-24, 18:8). Isten előre tudta azt is, hogy Fiát megölik, s ezt ki is jelentette prófétáinak. Péter ezt írja:

Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. (1 Péter 1:10-11)

Jézus halála abban az értelemben volt Isten terve, ahogyan ő jóra fordította a rosszat, amiként azt az Ószövetségben József esetében is tette (1 Mózes 50:15-20). Mert Isten, s egyedül csak ő, képes mindent jóra fordítani. Pál ezt írja:

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. (Róma 8:28)

Isten a gonoszságot tökéletes szeretetével leleplezte és nyilvánosan megszégyenítette (Kolossé 2:15), s megmutatta, hogy odaadó önzetlen szeretetének, ami Krisztus Jézusban megjelent, nincsen határa (Róma 8:35-39), és az ő végtelen kegyelmének csak egyetlen korlátja van: nem vallani be bűneinket (Ézsaiás 59:1-2). Mert Isten Jézus halála által is bűnbánatra hív minket, hogy kegyelmének erejével új emberré változtasson. Pál ezt írja:

Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban! (Róma 6:3-11)

Isten kegyelméből erőt tud adni Jézus halála által, hogy meghaljunk vele önmagunknak (János 12:24-26), s többé ne szolgáljunk a bűnnek. Azonban önmagában "csak halála" nem vált meg minket, mert Jézus engedelmes szent élete és feltámadása nélkül a halála elveszítené számunkra igazi értelmét, Isten szabadító és életet adó erejét. Bár Jézus életodaadása a szenvedései során bekövetkezett kereszthalálában érte el tetőfokát, mégis egész életét magában foglalja. A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

Mert ilyen főpapra volt szükségünk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és az egek fölé emeltetett. (Zsidó 7:26)

Jézus kereszthalálig tartó engedelmes és odaadó élete által van megváltásunk, azaz általa, kegyelme által, hit által, igéje által, a kereszt által, teste által, testének feláldozása által, váltsága által, vére által, sebei által, halála által... (a Biblia többféleképpen is kifejezi ezt más-más szempontokat figyelembe véve) Pál ezt írja:

Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (Kolossé 1:19-22)

Jézus kész volt halála által is megtapasztalni a bűn következményét, így önmagán teljes egészében hordozva a bűnösök gonoszságát. Istenfélelméért meghallgattatott: Isten kiszabadította őt a halálból! (Zsidó 5:7) Most készen áll ítélni élőket és holtakat (Apcsel 10:42). A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. (Zsidó 9:27-28)

Megváltásunk egyedüli alapja csak Isten Fiában megmutatkozó ingyen kegyelme lehet (Efezus 2:4-9; Róma 3:24; Apcsel 15:11). Ezért, ahogyan akkor Jézus egész életében és halálában, ugyanúgy ma is Isten akarata számunkra az, hogy Isten önátadó szeretete és kimeríthetetlen kegyelme éltessen minket szüntelen bármikor, akármilyen megpróbáló helyzetben vagyunk.

Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. (Zsoltárok 63:4 - Szent István Társulati Biblia)

A keresztre feszített Krisztus által a bűneinknek és világi ambícióinknak meghalunk, hogy a feltámadt Krisztus éljen bennünk (Galata 6:14, 2:20), aki bűnbocsánatot, kegyelmet, és mély békességet ad Isten szeretetében, amelyet semmi és senki, még a halál sem vehet el tőlünk (Róma 8:35-39). Isten kegyelme által növekedhetünk hitünkben, és tisztulhatunk meg, hogy Istent és testvéreinket tiszta szívből odaadóan egyre mélyebben szerethessük, és minden ember felé a jóra törekedjünk. Pál ezt írja:

Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. (Titusz 2:11-14)

ERRE AZ ÉLETRE HÍVUNK TÉGED is:  KÖVESSÜK JÉZUST!