Jézus Krisztus nem azért jött a világba, hogy minket elítéljen (János 3:16-18). Mert bár az Ószövetségben olvashatunk arról, hogy az Úr eljön, és népeket ítél (Zsoltárok 98:8-9; Ézsaiás 51:5), de annak mikéntjét a bölcs Isten Krisztusban elrejtette (Példabeszédek 25:2; Kolossé 2:3). Jézus nem ítélte mindjárt a népeket, mint ahogyan azt a zsidók egy Messiás királytól várták. 

Jézus ezt mondta a farizeusoknak:

Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki felett. De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. (...) Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam. (János 8:15-16. 26)

Élete során Jézus folyamatosan Istenre támaszkodott az emberek megítélésében, ezért ha ítélkezett is a beszédével, azt nem egyedül tette, hanem az igaz Isten által. Felismerhető volt tanításán, hogy hatalommal beszél (Máté 7:28-29; János 7:46), mert amit mondott, azt nem önmagától mondta (János 14:10). Jézus beszédét Isten igéjével azonosította, ami az utolsó napon ítéli el azokat, akik elvetik őt, mert ezt mondta:

Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. (János 12:47-49)

Jézus állandóan úgy cselekedett, ahogyan az Atya parancsolta (János 14:31), és azt mondta, amit Istentől hallott (János 8:40-44). Szüntelen kérdezte őt és őrá hallgatott, mert nagyon jól tudta, hogy egyedül csak Isten tudja mindig, hogy mi a legjobb minden ember számára, beleértve a már meghaltakat és a még meg sem születetteket is. Mert Jézus értünk jött, hogy az Atyához vezessen minket (János 14:6; 1 Timóteus 2:5-6; Efezus 2:18; 1 János 2:1-2), és nem azért, hogy megvalósítsa e világban önmaga földi királyságát, ahol a többiek uralkodóként szolgálják (Márk 10:45). Ellenállt (Jakab 4:7) és nem hallgatott a hazugság Atyjára, aki a világosság angyalának adja ki magát (2 Korinthus 11:14), és aki Jézus gondolatait önmagára akarta terelni úgy, hogy felhívta figyelmét arra, hogy Isten Fiaként mi mindent megtehetne és megkaphatna ebben a világban (Máté 4:1-11). Jézus nem csak a szívében maradt tiszta, hanem gondolatban sem vétkezett. Mert testi erőtlensége (Máté 26:41; Róma 8:3) ellenére a kísértésben gondolatait egyfolytában megítélte az ige fényében, átengedve azokat folytonosan Isten irányítása alá. Ezért Isten sohasem hagyta egyedül Jézust (János 8:29, 16:32), mert ő mindig Atyjára hallgatott, és hűséges maradt hozzá a szenvedései ellenére mindvégig.

Azonban amint az az első ember esetében is történt (2 Korinthus 11:3), úgy mi is kísértetünk és vétkezünk, ha nem kérdezzük Teremtőnket (Zsoltárok 139:23-24), és nem a világosság Atyjára hallgatunk, aki igazán ismeri minden szükségünket (Jakab 1:13-17). 

A bűn vakká tesz, mert elidegenít az Istennek tetsző élettől (Efezus 4:17-19) és a sötétségben végső soron a vesztünket okozza (Jakab 1:14-15), mert elszakít az élet forrásától, aki által a világosságban járhatunk (Zsoltárok 36:10). De Isten sohasem kívánja az ember halálát (Ezékiel 18:23, 33:10-11. 18-20), hanem azt akarja, hogy a sötétségből a világosságra és a Sátán hatalmából őhozzá térjünk (Apcsel 26:18). Istennek abban telik kedve, hogy kegyelmet adjon, s nem abban, hogy kárhoztasson (Mikeás 7:18-19), mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen (2 Péter 3:9; 1 Timóteus 2:4). Ezért Isten, aki megközelíthetetlen világosságban lakik (1 Timóteus 6:16), elküldte a Fiút a világba világosságul (János 12:46), hogy elvegye a bűnöket (1 Timóteus 1:15; 1 János 3:5). 

Jézus azért jött, hogy az ördög munkáit lerombolja (1 János 3:8), és nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse. Jézus a világot nem elítélni jött, hanem e világra ítéletre jött. 

Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk? Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök. (János 9:39-41)

Jézus azokért jött, akik örömmel fogadják, hogy Isten feltárja bűneiket (Lukács 19:1-10). Mert nincs olyan elbizakodott ember, akit gonosz cselekedetei miatt Isten ne ítélne el, bármennyire is igaznak tartja magát, de minden istenfélő embernek ő megbocsátja bűnét, mikor bűnbánatra jut, bármilyen súlyos legyen is az (Lukács 18:9-14; 1 János 1:8-10). Akik pedig nem hisznek, rosszat cselekednek, és nem készek belátni vakságukat, mert bűneiket sem akarják a világosságban látni, ezért elsötétült szívük gonoszsága miatt már ítélet alatt vannak. János ezt írja: 

Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. (János 3:19-21)

Isten azért küldte el a Fiát, hogy belátván vakságunkat ne rejtőzzünk el előle (Zsidó 4:13), még akkor sem, ha a szívünk elítél, és azt látjuk, hogy milyen sok bűnünk van (Lukács 7:36-50). Egy istenfélő ember tisztában van azzal, hogy bűneivel nem állhatna meg a szent Isten jelenlétében (Zsoltárok 90:7-8, 130:3-4; Lukács 5:8-10), és tettei méltó büntetését kapná (Lukács 23:39-43). Mert Isten elől semmit sem lehet elrejteni (Jeremiás 16:17; Zsoltárok 69:6), hiszen ő mindent lát és mindent tud (Példabeszédek 5:21; 1 János 3:20; Zsoltárok 139:4-6. 16-17). Nem csak tetteinket, hanem szándékainkat és minden gondolatunkat is ismeri (Zsidó 4:12-13), mégis mindaddig közel akar vonni magához, amíg bűnbánatot és szeretetet tud bennünk indítani iránta. Mert minden bűn végső soron Isten ellen irányul és neki igaza van, ha szól, és jogos az ítélete (Zsoltárok 51:5-6). A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. (Zsidó 1:1-2)

Isten előre tudta, hogy a többség nem fog örülni Jézus eljövetelének, mert jobban szeretik a hazugságot, mint aki meg akarja őket szabadítani. Tudta, hogy ugyanúgy fognak vele bánni, mint az elküldött prófétákkal (1 Thesszalonika 2:15; Apcsel 7:52), mégis elküldi a Fiát, aki által a világot teremtette, az életet (János 14:6, 11:25-26; 1 János 1:2) és az igazi világosságot, (János 1:1-5. 9. 14) azért, hogy utoljára általa szóljon hozzánk.

De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. (Apcsel 13:27-28)

Jézus élete arról tanúskodott, hogy a világ cselekedetei gonoszak (János 7:7). Hallották beszédét és látták cselkedeteit (János 10:37-38), de magukat mégsem voltak készek megvizsgálni. Saját életüket mégsem akarták feladni, hogy kövessék a világ világosságát (János 1:9, 8:12, 9:5, 12:35-36. 46). A bűn csalárdsága megkeményítette a szívüket, és a sötétség megvakította a gondolkozásukat (2 Korinthus 4:4), ezért vakságuk miatt nem ismerhették fel a dicsőség Urát (1 Korinthus 2:8). Hitetlen és gonosz szívvel ok nélkül meggyűlölték Istent (János 15:22-25), és ahelyett, hogy magukat ítélték volna meg, önigazultan felfuvalkodva Jézust ítélték el. 

Megölték az igazat, aki azért jött, hogy megmentsen minket (Máté 18:11), és Jézus nem állt ellen nekik (Jakab 5:6; Apcsel 2:23). Bár igazságtalanul szenvedett, mégsem fenyegetőzött, hanem imádságban rábízta magát a mindenható Úr Istenre (Jelenések 16:7), aki igazságosan ítél (1 Péter 2:19-23). "Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet" (Zsidó 5:7-9). Alázatosan tűrte, hogy a bűnösök közé sorolják (Márk 15:28), ezáltal megmutatva számunkra, hogy milyen úton kell vele nekünk is járnunk ebben a világban (Filippi 2:5-8). Ő alázatos Szolgaként jött, s nem szuverén hatalommal, hogy büntessen. Ezért Jézus nem angyalok seregeit hívta segítségül (Máté 26:52-54), hanem Atyját, aki imádságban felkészítette őt a szenvedés általi megaláztatásának elhordozására. Tudta, hogy amiként minden kísértésben, úgy ebben az utolsó megpróbáltatásban is csak egyedül Istennel állhat meg (1 Korinthus 10:13). 

Isten akarata az, hogy mi is az alázatnak és szolgálatnak ezen az útján kövessük Jézust (János 13:13-17), és higgyünk őbenne, aki megtisztít minket minden gonoszságtól (János 8:31-36; 1 János 1:9), hogy neki tetsző életet éljünk teljes istenfélelemben, tiszta szívből jövő jó cselekedetekkel (1 Péter 1:17), és az ő neve által bűnbocsánatot nyerünk (Lukács 24:45-47; Apcsel 10:42-43). Ő irgalmas, ezért meg akar kegyelmezni, és el akarja kerülni a bűnös megbüntetését. Ézsaiás ezt írja:

De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. (Ézsaiás 30:18)

Mert neki hatalma van arra, hogy elvegye bűneinket, hogy mindent és bármit megbocsásson (Lukács 5:17-26), ha féljük Istent. A Zsoltárok könyve írja:

De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. (Zsoltárok 130:4)

Mert az a szent Isten dicsősége, ha kegyelméből megbocsát, és igazzá tesz minket (János 5:41-44). Ezért kedves előtte az, ha töredelmes szívvel bűnbánatban fordulunk hozzá (Zsoltárok 34:18-19, 51:19; Ézsaiás 66:2). 

Ha belátásra jutunk és megtérünk bűneinkből (Ézsaiás 55:7; Ezékiel 18:27-28), akkor ő feltétel nélkül eltörli bűneinket (Zsoltárok 103:8-13; Ézsaiás 43:25, 44:22). Mert ilyen a mi Istenünk, az irgalmazások Atyja és mindenféle vigasztalásnak Istene (2 Korinthus 1:3 - Csia Lajos fordítás), aki az ő szent nevéért mindig kész megbocsátani (Zsoltárok 25:11, 79:9, 109:21, 143:11; Jeremiás 14:7). Akik engedelmeskednek neki, azoknak Isten a Szent Szellemet adta (Apcsel 5:30-32), aki felfedi bűneinket, ha vétkezünk, hogy szerető Atyánk Jézusban elvegye őket (Lukács 11:13 - Raffay Sándor fordítás; 1 János 3:5), hiszen ő jóságos és meg akar tisztítani minket (1 János 1:5-2:2), hogy elnyerjük az örök életet (Róma 6:22). Pál ezt írja:

Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! (2 Korinthus 7:1)

Mert ő azt akarja, hogy sok gyümölcsöt hozzunk az ő dicsőségére (János 15:7-8), s ne csak elinduljunk vele az úton.

Jézus nem a világból való, mint ahogy a tanítványai sem a világból valók (János 17:13-16). Az ő országa nem földi, hanem szellemi királyság (János 4:23-24, 18:33-37), igazság, békesség és öröm a Szentlélekben (Róma 14:17-18). Jézus a világot szellemi értelemben, azaz hit által, alázatban győzte le (János 16:33), ezért mi is csak így győzhetünk (1 János 5:4), még ha sok nyomorúságon át is kell bemennünk abba (Apcsel 14:22). 

Bár a gonosz és a sötétség világának urai fogságban tartatnak az utolsó ítéletre (Júdás 1:6) és le lettek fegyverezve (Kolossé 2:15), de az ördög továbbra is azon mesterkedik, hogy elnyeljen minket (Efezus 6:10-12; 1 Péter 5:8-9), azaz a bűn fogságában meghaljunk. De Isten világosságot gyújtott a szívünkben (2 Korinthus 4:6), amit a sötétség soha nem tud legyőzni! A Zsoltárok könyve írja:

Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? (Zsoltárok 27:1) 

E világ fejedelme már megítéltetett (János 12:27-32, 16:7-11) és a Sátán szándékai többé már nem ismeretlenek előttünk (2 Korinthus 2:5-11). Isten szándéka más, mert ő nem a büntetésben leli kedvét, hanem a Szent Szellem által bűnbánatra akar vezetni, amikor látja, hogy vétkezünk. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért meg akar bocsátani (1 János 2:1-2) és meg akar gyógyítani (Példabeszédek 28:13; Zsoltárok 32:1-11), ezért a mi javunkra megfedd minket,

"mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. (Zsidó 12:6-11)

Isten a belsőnket napról napra meg akarja újítani, és meg akar szentelni. Aki pedig ezt megveti (1 Thesszalonika 4:7-8), az megkeményíti magát, és így nem tud bűnbánatra jutni. Ha a Szent Szellemet káromolja, nem nyer bocsánatot soha (Márk 3:28-29). Ez pedig a kárhozatot jelenti, a bűnben maradni, Isten szeretetétől örökre elszakítva. Mert az örök ítélet már ebben a világban valósággá válhat, mint ahogyan az örök élet is (János 5:24, 6:47. 54; 1 János 5:11). János ezt írja:

Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta. (János 3:36)

Aki nem engedelmeskedik Jézusnak és a bűnben él, magában hordja ítéletét (Titusz 3:10-11). Aki a Szent Szellem ellen vétkezik, az már nem kerüli el az örök kárhozatot, mint ahogyan egy keresztény sem, aki elveszíti a megváltás nagy kegyelmét, az örök életet (János 15:6; Zsidó 3:12-13, 6:4-6; Galata 5:4; 1 Timóteus 4:1; 2 Péter 2:20-22; Efezus 4:30; 1 Thesszalonika 5:19). A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja? Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. (Zsidó 10:29-31)

Isten az istenfélőket "meg tudja szabadítani a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára" (2 Péter 2:9). Akkor majd a szívünket vizsgáló Isten (Példabeszédek 24:12) nem formális tetteink szerint, hanem a szívünk szerinti cselekedeteink alapján ítél meg mindnyájunkat Krisztus Jézus által (Máté 16:27; Róma 2:6-8; 1 Péter 1:17; Jelenések 20:11-13, 22:12), "aki ítélni fog élőket és holtakat" (2 Timóteus 4:1). 

Mert Isten végül Jézusnak adta át az ítéletet (Ezékiel 21:32; Apcsel 17:30-31), és őt tette igaz bíróvá (2 Timóteus 4:8; Apcsel 10:42), mindennek örökösévé, hogy igazságosan ítélkezzék minden ember felett az utolsó ítéletkor, amikor majd újra eljön. Jézus ezt mondta:

Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, (...) Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. (János 5:22. 27-30)

Jézus azt is megmagyarázta tanítványainak, hogy az igazak és a gonoszok együtt fognak élni e világban az utolsó ítéletig (Máté 13:24-30. 36-43), amikor majd Isten fogja megítélni a világot. Mert az ítélet Istené, aki részrehajlás nélkül igazságosan ítél. Ezért egyedül csak ő menthet meg minket az ítélettől. Isten egyszerre igazságos és kegyelmes (Zsoltárok 116:5). Csak neki van hatalma bűnöket megbocsátani (Márk 2:1-12). Irgalmas a mi Istenünk, aki megbocsátja a bűnt, és nem akar elpusztítani, mert ha nem is bocsát meg mindenkinek, ő mégis bűnbocsátó Isten, akinek türelme hosszú, és nagy a szeretete és hűsége (Zsoltárok 86:5. 15). Ezért Jézus minket is erre tanított (Lukács 6:36, 10:25-37). Lukács ezt írja:

Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. (Lukács 6:36-37)

Jézus arra int, hogy óvakodjunk a képmutató és ítélkező farizeusi lelkülettől (János 9:14-34; Lukács 12:1, 6:37), a könyörtelen bíráskodástól (Lukács 9:51-56), és mindig bocsássunk meg minden ellenünk vétkezőnek (Lukács 11:2-4). Jakab ezt írja:

Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten. (Jakab 2:13)

Mert bár nincs olyan ember, aki meg tudja bocsátani magának a saját bűneit, de aki Jézust követi, szívéből meg kell, hogy bocsásson mindig az ellene vétkezőknek, akármilyen súlyosan is vétkeznek ellene. Mert ha Isten nekünk minden feltétel nélkül megbocsát, amikor bűnbánatra jutunk, akkor mi nekünk is így kell tennünk, és mások iránt mindig szeretettel, jó hozzáállással, és megbocsátó lelkülettel kell lennünk. Mert Isten képessé tesz minket arra, hogy megbocsássunk anélkül, hogy bármilyen elégtételt várnánk. Ahol pedig ez a készség hiányzik, ott Isten sem bocsát meg (Máté 6:12. 14-15, 18:21-35). Márk ezt írja:

És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. (Márk 11:25-26)

A Szentszellem nem csak bűnbánatra vezet el minket, hanem arra is képessé tesz, hogy megítéljük másoknál azt, ha bűnbánatra jutottak (János 20:22-23). Aki pedig nem akar megtérni bűneiből, azt nem ítéljük el, hanem úgy ítélünk felette, hogy nem vállalunk vele közösséget, és az ige fényében Istenre bízzuk az ítéletet (1 Korinthus 5:1-13). Mert ha bűnbocsánatot ígérnénk, és testvérközösségben lennénk vele, akkor bűneiben lennénk részesek. A bűnbocsánatnak feltétele a megtört szív, a töredelmes lélek, és Isten igéinek tisztelete (Zsoltárok 34:18-19, 51:19; Ézsaiás 66:2). Isten tiszta szívet kér tőlünk, és nem formális tetteket. Pál ezt írja:

A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. (1 Timóteus 1:5)

De mindig is voltak és lesznek olyanok, akik elferdítik az igazságot. Isten előre tudta azt is, hogy amint a zsidók esetében (Ézsaiás 29:13-14), ugyanúgy a kereszténység is egy képmutató vallássá fog válni, s a hittől való elpártolás bekövetkezik (2 Thesszalonika 2:3-4. 8-12). Szájukkal Jézus mellett tesznek hitvallást, és formális cselekedetekkel igazolják magukat, de szívük távol van tőle (Máté 7:21-23, 8:11-12; János 16:2-3). Jézus azt mondta, hogy a képmutató vallásos tanítókra súlyosabb ítélet vár (Máté 23:14; Márk 12:38-40), és mindazok elveszik ítéletüket, akik jól érzik magukat a vallásos hamisságban. Sokan állítják, hogy keresztény hitük van, Jézust követik, és vannak, akik úgy várják az ő közeli visszajövetelét, hogy tudni vélik annak pontos vagy megközelítőleges várható idejét. Azt az időt azonban az Atya a maga hatalmába helyezte (Apcsel 1:6-7), ezért azt egyedül csak ő tudja (Máté 24:36, 25:13). Bűn lenne, ha elkezdenénk erről bármiféle jóslásokba bocsátkozni. Azt ugyanis egyedül csak Isten tudhatja, hogy mi lakik a világon folyamatosan megszülető jelenleg több milliárd ember szívében (Jeremiás 17:9-10). Mert a megváltás tervét az emberiség eddigi történelme során a Mindenható Isten az ő ígéretei által úgy teljesítette be és továbbra is úgy fogja beteljesíteni, hogy figyelembe veszi a földön élő minden egyes megszületett ember akaratát. A Zsidókhoz írott levélben ez áll:

Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” (Zsidó 10:36-37)

Jézus visszajövetele az első keresztények számára azért volt közel és számunkra is azért van közel, mert ez Istennek az utolsó küszöbön álló ígérete, aminek beteljesedésére most mi is türelemmel várunk, mert Jakab ezt írja:

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. (Jakab 5:7-8)

Mi Jézus követőiként kegyelemmel megerősödött szívvel és megszentelődött, feddhetetlen élettel akarunk készen állni mindenkor Urunk fogadására (Zsidó 13:9; 1 Thesszalonika 3:13), bármikor is jöjjön el az ítélet napja számunkra. János ezt írja:

Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. (1 János 4:17)

JÖJJ, KÖVESSÜK EGYÜTT JÉZUST!