Valóban Isten volt Jézus? 

Ember volt csupán, vagy maga az Isten jelent meg köztünk?

A keresztény hit egyik legmélyebb kérdése Jézus Krisztus személye. A Biblia olvasásakor azt látjuk, hogy Jézus alakja túlmutat egy rendkívüli tanító vagy próféta képén. Az Újszövetség bizonyságtétele szerint Jézus Krisztusban Isten jelentette ki magát az ember számára.

Mit lepleznek le az ógörög és héber címek Jézus valódi kilétéről?

Az Ószövetség már születése előtt olyan kijelentéseket tartalmaz a Messiásról, amelyek Jézus Krisztus személyének és küldetésének megértésében fontosak. Ézsaiás próféta például így jövendölt a leendő Szabadítóról:

"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9:5)

Az Újszövetség több olyan címet és kijelentést alkalmaz Jézus Krisztusra, amelyeket az Ószövetség eredetileg egyedül Istenre használt:

• A mindenség Ura: Míg Istenről tudjuk (1Tim 6:15), hogy ő a „Királyok Királya és Uraknak Ura” (5Móz 10:17), a Jelenések könyve és az Apostolok Cselekedetei ugyanezt vallja Jézusról:

"...a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya...
Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura." (Jel 17:14; 19:16)

"...amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!" (ApCsel 10:36)

• A Teremtő: Isten a Teremtő (Ézs 40:28), de Pál apostol világossá teszi, hogy Jézusban teremtetett minden, és általa van a mindenség:

"Mert benne (Jézusban) teremtetett minden a mennyen és a földön... minden általa és reá nézve teremtetett." (Kol 1:16)

"...egyetlen Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." (1Kor 8:6)

• Az Első és az Utolsó: Az Ószövetség Istene az Alfa és az Ómega (Ézs 41:4; 44:6; 48:12), és Jézus ugyanezt mondja magáról:

"...én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké...
Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég." (Jel 1:17–18; 22:12–13)

Emberi tettek ezek, vagy Isten jelenlétének kézzelfogható jelei?

Jézus földi szolgálata során olyan hatalommal tanított és olyan cselekedeteket vitt véghez, amelyek különleges tekintélyéről tanúskodtak.

• A szívek vizsgálója: Ahogy Isten az igaz bíró (Zsolt 7:10–12; Jer 11:20; 17:10), úgy Jézus is kijelenti, hogy ő vizsgálja a veséket és a szíveket:

"...én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója..." (Jel 2,23)

• Az Üdvözítő: Nincsen üdvösség senki másban, csak Jézus nevében (ApCsel 4:11–12), pedig Isten korábban azt mondta: „rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs 43:11).

• A bűnbocsánat: Amikor Jézus azt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid”, a körülötte állók joggal tették fel a kérdést: „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” (Lk 5:20–21; 7:48–49) A jelen lévő írástudók jól tudták, hogy a bűnök eltörlése egyedül Isten felségjoga (Zsolt 130:7–8; Ézs 43:25; Jer 31:34). Jézus a bűnök megbocsátásával olyan hatalmat gyakorolt, amelyet az írástudók Istenhez tartozónak tekintettek. A történetben Jézus ezt a hatalmat azzal is igazolta, hogy meggyógyította a bénát.

Szabad-e leborulni egy ember előtt, vagy Jézus többet érdemel tiszteletnél?

A Biblia alapján az imádat és a vallásos hódolat egyedül Istent illeti meg (Mt 4:10; Jel 19:10; 22:8–9) – ezt maguk az angyalok (Jel 19:10; 22:8–9) és az apostolok (ApCsel 10:25–26) is siettek leszögezni, ha valaki leborult előttük. Amikor azonban az emberek leborultak Jézus előtt és imádták őt, ő soha nem utasította vissza ezt a tiszteletet:

• A hajóban lévők leborultak előtte (Mt 14:33).

• Az asszonyok megragadták a lábát és mások is imádták (Mt 28:9; Jn 9:38).

• A mennyei látomásban minden teremtmény egyszerre dicsőíti a trónon ülőt és a Bárányt (Jel 5:8.13–14).

• Jézus maga mondta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik (Jn 5:22–23).

Miért akarták megkövezni Jézust a saját kortársai?

A korabeli vallási vezetők sok alkalommal vitába kerültek Jézussal tanításai és cselekedetei miatt is. A János evangéliumában azonban maguk mondják ki az ellenállásuk valódi okát: nem a jó cselekedetei miatt akarták megkövezni, hanem mert véleményük szerint ember létére Istenné tette magát. Jézus így szólt: „Mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.” Ezután a zsidók köveket ragadtak, mert kijelentését istenkáromlásnak tekintették (Jn 5:18.23; 8:19.24.58–59; 10:30–33.37–38; 12:44–45).

"Én és az Atya egy vagyunk." Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében: ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?" A zsidók így feleltek neki: "Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10:30-33)

Mit ismertek fel azok, akik a legközelebb álltak hozzá?

Jézus szavai és cselekedetei alapján tanítványai egyre mélyebben ismerték fel, kicsoda ő. Fülöpnek pedig ezt mondta:

"Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?" (Jn 14:9)

Az első keresztények számára Jézus istensége nem egy elméleti kérdés, hanem alapvető valóság volt:

• Tamás: "Én Uram, és én Istenem!" (Jn 20:28)

• János: Jézust az „igaz Istennek és az örök életnek” nevezi (1Jn 5:20), és kimondja, hogy az Ige (Logosz) Isten volt, és testté lett (Jn 1:1.3.14).

• Pál: Jézusról azt írja, hogy benne lakik az istenség egész teljessége testileg (Kol 1:19; 2:9; Fil 2:6–8), és Jézus Krisztusban Isten üdvözítő kegyelmének megjelenéséről beszél (Róm 9:5; Tit 2:13).

• Péter: Istenünknek és Üdvözítőnknek nevezi őt (2Pt 1:1–2).

A Zsidókhoz írt levél így szól Jézusról:

"ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette... A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája." (Zsid 1:2.8)

Szabad-e Jézushoz imádkozni, ha az imádság egyedül Istené?

A Biblia bemutat olyan eseteket, amikor Jézus követői hozzá fordultak és segítségül hívták a nevét (ApCsel 9:13–21; 22:16–19). István halálakor így szólt: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7:59). Pál pedig az Úrhoz fordult könyörgéssel (2Kor 12:8–9).

Ez azért különleges, mert a Biblia tanítása szerint az imádság kizárólag Isten illeti meg (Zsolt 65:3; Ézs 63:16) – Jézus megszólítása így a vele való közvetlen, isteni kapcsolatot mutatja be.

Egy elméleti tanítás ez csupán, vagy a te életedet is megváltoztató valóság?

A Jézus Krisztusba vetett hit nem puszta elméleti ismeret vagy elvont filozófia, hanem élő bizalom és gyakorlati követés. A Biblia tanúsága szerint ő sokkal több egy jó példánál vagy erkölcsi tanítónál; ő a dicsőség Ura, akit keresztre feszítettek (1Kor 2:8), és aki önmagát adta értünk. Áldozata valóságos volt, hiszen saját vérével (Zsid 13:12) váltotta meg egyházát:

"Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett." (ApCsel 20:28)

Ez a felismerés mindannyiunkat döntés elé állít. Amikor őszinte bizalommal fordulunk felé, magunk is megtapasztalhatjuk, hogy Isten mentő szeretete valóságos szabadulást hoz az életünkbe. 

Pál apostol így fogalmazza meg ennek a személyes döntésnek a lényegét:

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: “Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: “Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10:9-13)

Hitünk és bizonyságunk szerint Jézus Krisztus ma is élő Úr, ahogyan János apostol is megírta: „Ő az igaz Isten, és az örök élet” (1Jn 5:20).

Isten igéje arra hív minket, hogy növekedjünk a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében (2Pét 3:18), bátorítva egymást a hitben ezen a közös úton.