Valóban Isten volt Jézus?

A keresztény hit egyik legmélyebb kérdése Jézus Krisztus személye. A Biblia olvasásakor azt látjuk, hogy Jézus alakja túlmutat egy rendkívüli tanító vagy próféta képén. Az újszövetségi írások és a korai keresztények tapasztalata szerint benne maga a Teremtő lépett be az emberi történelembe. 

Próféciák és isteni címek

Az Ószövetség már évszázadokkal a születése előtt jelezte, hogy a Messiás isteni természettel rendelkezik majd. Ézsaiás próféta például így jövendölt a leendő Szabadítóról:

"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9,5)

Az Újszövetség írói pedig következetesen azokat a méltóságokat használják Jézus Krisztusra, amelyek az Ószövetségben kizárólag az Urat (JHVH) illették meg:

• A mindenség Ura: Míg Istenről tudjuk (1 Tim 6,15), hogy ő a „Királyok Királya és Uraknak Ura” (5 Móz 10,17), a Jelenések könyve és az Apostolok Cselekedetei ugyanezt vallja Jézusról:

"...a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya...
Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura." (Jel 17,14; 19,16)

"...amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!" (Apcsel 10,36)

• A Teremtő: Isten a Teremtő (Ézs 40,28), de Pál apostol világossá teszi, hogy Jézusban teremtetett minden, és minden általa és reá nézve áll fenn :

"Mert benne (Jézusban) teremtetett minden a mennyen és a földön... minden általa és reá nézve teremtetett." (Kol 1,16)

"...egyetlen Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." (1 Kor 8,6)

• Az Első és az Utolsó: Az Ószövetség Istene az Alfa és az Ómega (Ézs 41,4; 44,6; 48,12), és Jézus ugyanezt mondja magáról:

"...én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké...
Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég." (Jel 1,17-18; 22,12-13)

Az isteni hatalom jelei Jézus életében

Jézus földi jelenléte során olyan tetteket vitt véghez és olyan tekintélyről tett bizonyságot, ami a kor embere számára egyértelműen Istent idézte.

• A szívek vizsgálója: Ahogy Isten az igaz bíró (Zsolt 7,10-12; Jer 11,20; 17,10), úgy Jézus is kijelenti, hogy ő vizsgálja a veséket és a szíveket:

"...én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója..." (Jel 2,23)

• Az Üdvözítő: Nincsen üdvösség senki másban, csak Jézus nevében (ApCsel 4,11-12), pedig Isten korábban azt mondta: „rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs 43,11).

• A bűnbocsánat: Amikor Jézus azt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid”, a körülötte állók joggal tették fel a kérdést: „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” (Lk 5,20-21; 7,48-49) A jelen lévő írástudók jól tudták, hogy a bűnök eltörlése egyedül Isten felségjoga (Zsolt 130,7-8; Ézs 43,25; Jer 31,34). Jézus azzal, hogy megbocsátotta a bénának a bűneit, finoman, de félreérthetetlenül mutatott rá saját kilétére.

Méltó az imádatra

A Biblia alapján az imádat és a vallásos hódolat egyedül Istent illeti meg (Mt 4,10; Jel 19,10; 22,8-9) – ezt maguk az angyalok (Jel 19,10; 22,8-9) és az apostolok (Apcsel 10,25-26) is siettek leszögezni, ha valaki leborult előttük. Jézus viszont soha nem utasította vissza, amikor az emberek hálából vagy felismerésből térdre borultak előtte.

• A hajóban lévők leborultak előtte (Mt 14,33).

• Az asszonyok megragadták a lábát és mások is imádták (Mt 28,9; Jn 9,38).

• A mennyei látomásban minden teremtmény egyszerre dicsőíti a trónon ülőt és a Bárányt (Jel 5,8. 13-14).

• Jézus maga mondta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik (Jn 5,22-23).

Miért tekintették Jézus kijelentéseit istenkáromlásnak?

A korabeli vallási vezetők sok alkalommal vitába kerültek Jézussal tanításai és cselekedetei miatt is. A János evangéliumában azonban maguk nevezik meg ellenállásuk fő okát: nem valamely jó cselekedete miatt akarják megkövezni, hanem azért, mert szerintük ember létére Istenné teszi magát. „Mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok” – mondta, használva Isten szent önelnevezését (további részletek a János evangéliumából).

"Én és az Atya egy vagyunk." Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében: ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?" A zsidók így feleltek neki: "Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10,30-33)

Az apostolok hitvallása

Jézus nem hagyta bizonytalanságban a tanítványait sem a kiléte felől: szavaival és tetteivel egyaránt világossá tette, hogy egy az Atyával. Mégis, ennek felismerése nem pusztán külső szemlélés kérdése, hanem hitet kíván. Aki nyitott szívvel figyeli őt, annak számára tettei és jelenléte feltárják isteni valóságát – ahogyan erre Fülöpnek adott válasza is rámutat:

"Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?" (Jn 14,9)

Az első keresztények számára Jézus istensége nem kérdés, hanem alapvető igazság volt:

• Tamás: "Én Uram, és én Istenem!" (Jn 20,28)

• János: Jézust az „igaz Istennek és az örök életnek” nevezi (1 Jn 5,20), és kimondja, hogy az Ige (Logosz) Isten volt, és testté lett (Jn 1,1. 3. 14).

• Pál: Kijelenti, hogy benne lakik az istenség egész teljessége testileg (Kol 1,19; 2,9; Fil 2,6-8), és Isten dicsőségének megnyilvánulását várjuk Jézusban (Róm 9,5; Tit 2,13).

• Péter: Istenünknek és Üdvözítőnknek nevezi őt (2 Pt 1,1-2).

A Zsidókhoz írt levél így szól Jézusról:

"ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette... A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája." (Zsid 1,2. 8)

Imádság Jézushoz

Noha az imádság a Biblia szerint kizárólag Istenhez szól (Zsolt 65,3; Ézs 63,16), az első keresztények mégis természetes bizalommal hívták segítségül Jézus nevét a mindennapokban (Apcsel 9,13-21; 22,16-19). István vértanú halálakor hozzá imádkozott (ApCsel 7,59-60), Pál apostol pedig háromszor kérte az Urat (Jézust) a tövise miatt, és választ is kapott tőle (2 Kor 12,8-9).

• Mit jelent ez számunkra a gyakorlatban?

A keresztény hit nem csupán elméleti meggyőződés, hanem személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. A Biblia tanúsága szerint ő több, mint egy követendő példa vagy erkölcsi tanító: ő a dicsőség Ura, akit keresztre feszítettek (1 Kor 2,8) és aki saját életét adta értünk. Áldozata nem jelképes, hanem valóságos és döntő jelentőségű: tulajdon vérével (Zsid 13,12) szerezte meg az egyházat, ami világosan mutatja, mennyire értékesek vagyunk számára. Erről így olvasunk: 

"Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett." (ApCsel 20,28)

Ez a felismerés mindannyiunkat személyes válaszra hív. Jézus követése nem egy elvont filozófia, hanem egy élő kapcsolat. Amikor bizalommal és őszintén fordulunk felé, tapasztalhatjuk meg igazán, hogy Isten mentő szeretete nem csupán egy elmélet, hanem valóság. Pál apostol így fogalmazza meg az evangélium lényegét:

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: “Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: “Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”" (Róm 10,9-13)

Mi, keresztények, együtt valljuk és megéljük hitünket, hogy Jézus Krisztus az élő Úr. 

"Ő az igaz Isten, és az örök élet." (1 János 5:20)

Ez a mi hitünk és bizonyságunk ma is: megismerni az élő Istent, aki Jézus Krisztusban jelentette ki önmagát.

Ha velünk tartasz, együtt mélyülhetünk el Isten igéjében, megoszthatjuk egymással hitünk tapasztalatait, és bátoríthatjuk egymást abban, hogy egyre nagyobb bizalommal kövessük Jézus Krisztust a mindennapokban.