Jézus követése a kereszténység alapja

"Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." (János 12:25-26)

Ez az igei felszólítás rávilágít arra, hogy Jézus követése a kereszténység alapja, hiszen a tanítványság nem csupán elmélet, hanem a Mesterrel való sorsközösség.

Jézus mint az egyetlen út

Minden egyes ember követ valakit vagy valamit – ha mást nem, akkor saját terveit, érzéseit és vágyait. Mindenkinek vannak céljai és egyfajta életútja. Több vallás is kínál egyedi utakat, sőt napjainkban a különböző kereszténynek nevezett egyházak és csoportok száma is egyre nő.

De minden út ugyanoda vezet? Hisszük, hogy Jézus követése a kereszténység alapja, és ez az egyetlen szoros kapu és keskeny út, amely az életre visz. Jézus mondta:

"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják." (Máté 7:13-14)

Ez a kapu maga Jézus, aki a vele és az egymással való, örömtől bővelkedő életre hív (János 15:11, 17:13), hogy senki se szenvedjen semmiben hiányt. Ő az ajtó, akin keresztül biztonságra és „legelőre” találunk:

"Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János 10:9-19)

Neki gondja van ránk, és törődik velünk. Ő az, aki betölti minden szükségünket, aki megelégíti a fáradt lelket. Azért hívja a megfáradtakat magához, hogy ne hordozzák többé egyedül a terheiket:

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30)

A választás rajtunk áll. Istenhez nem jut el bárki bárhogyan. Ez az út maga Jézus, az igazság és az élet:

"Jézus így válaszolt: “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”" (János 14:6)

Egyedül Jézus által lehet örök életünk (Apcsel 4:12), és járhatunk az élet világosságában.

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba."(János 1:9)

Bűn és megtisztulás

Szembesülni önmagunkkal talán nem könnyű, de a világosság jótékony. Nála nyugalomra talál a lelkünk, mert nála bűn nélkül megpihenhetünk. Bármily bűn terhel is, ha őszintén belátjuk, ő meg tud könyörülni rajtunk. Jézus rámutat a mi vétkeinkre, mert meg akar tisztítani minket minden bűntől (1 János 1:5-2:2). Ha ez nem is látszik az első pillanatban örvendetesnek (Zsidó 12:7-11), később Isten világossága örvendezteti szívünket, és tölti be életünket.

"Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”" (János 8:12)

Aki számára Jézus követése a kereszténység alapja, az nem fél a világosságtól, mert tudja, hogy a bűnbánat vezet el a valódi szabadsághoz.

A keresztény élet és önmegtagadás

Csak akkor tud Isten megőrizni minket a sötétség hatalmától, ha teljesen Jézusra bízzuk magunkat. Őbenne bízva győzhetünk, de csak úgy, ahogyan ő legyőzte a világot. Ha Jézussal járunk, késznek kell lennünk a vele való sorsközösséget nap mint nap felvállalni – még a világtól való megvetettségben, megaláztatásban, vagy üldözésben is.

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?" (Lukács 9:23-25)

Ha komolyan vesszük, hogy Jézus követése a kereszténység alapja, akkor késznek kell lennünk a napi önmegtagadásra és a keresztünk hordozására is.

• A világ szeretete és a tanítványság kizárólagossága

Jézus követése teljes elköteleződést kíván. Nem ragaszkodhatunk egyszerre a világ önző, anyagi szemléletéhez és Krisztus értékeihez. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy készek vagyunk feladni mindent, ami eltávolítana minket Isten mélyebb szeretetétől (Lukács 14:26-27). Isten megszentel minket igéje által, de csak akkor, ha hűek maradunk az Úrhoz, és az akaratában mindvégig kitartunk:

"Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1 János 2:15-17)

• A megszentelődés és a Szentszellem szerepe a keresztények életében

A megszentelődés nem egy választható opció, hanem Isten jó terve számunkra (2 Korinthus 7:1), hogy tiszták és boldogok legyünk. Csak így láthatjuk meg őt színről színre (1 János 3:2-3). Pál apostol így emlékeztet erre a magasztos elhívásra:

"Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja." (1 Thesszalonika 4:7-8)

A keresztény közösség és szolgálat

• Isten szeretete és a testvérszeretet elválaszthatatlansága

Keresztényként úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeretett minket, mert Jézus követése a kereszténység alapja, és ez nem csupán javaslat, hanem parancs (János 13:34-35, 15:12-17; Róma 13:8; 1 Péter 1:22-23). Az Isten iránti szeretetünk igazi próbaköve a testvéreink felé mutatott szeretet. Nem választhatjuk el a kettőt egymástól. Amikor megtanulunk testvérközösségben, egymást hordozva élni, Isten jelenléte kézzelfoghatóvá válik közöttünk.

"Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született." (1 János 4:20-5:1)

"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért." (1 János 3:14-16)

• A teljes odaszánás szükségessége

Isten akkor lakik bennünk, ha testvérekként egymásért élünk.

"Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk." (1 János 4:11-12)

Amikor Jézus példáját (Márk 10:45) követve készek vagyunk szolgálni (1 János 3:16) és egész életünket odaszánni neki és egymásnak, akkor válik hitelessé a keresztény életünk. Pál apostol ezt írja:

"Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként." (Efezus 5:1-2)

• Alázat és testvéri egyenlőség a közösségben

Isten örömet ad abban, hogy megosztjuk egymással a mindennapjainkat és segítjük a másikat. Ebben a közösségben nincs miért gőgösnek lennünk, hiszen mindannyian úton vagyunk, és egyikünk sem érte el még a tökéletességet. Jézus is arra kér minket, hogy senki ne tartsa magát többnek a másiknál:

"De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." (Máté 23:8-12)

• Jézus példáját követni – Hallani és cselekedni

Aki Jézust követi, annak úgy kell járnia, amint ő járt. Ez a mérce: önzetlen szeretet, feddhetetlenség, alázat és őszinteség. János apostol ezt írja:

"Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt." (1 János 2:6 - Károli Gáspár fordítás)

Az Úr iránti elköteleződéshez akkor kapunk tőle valódi belső erőt, ha képesek vagyunk elengedni a mögöttünk hagyott dolgokat, és teljes figyelmünkkel felé fordulunk:

"Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta (Jézusnak): “Követlek, akárhova mégy.” Jézus azonban így felelt: “A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másikhoz pedig így szólt: “Kövess engem!” De ő ezt kérte: “Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” Jézus így válaszolt neki: “Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!” Egy másik is ezt mondta: “Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.” Jézus pedig így felelt: “Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”" (Lukács 9:57-62)

Vár a valódi cél: olyanná válni, mint a Mesterünk, aki ezt mondta:

"A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere... Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok? Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult." (Lukács 6:40.46-49)

Jézus követése annyit jelent, mint hűséggel járni az útján, és tettekre váltani azt, amit tőle hallunk. Az ő szavai így válnak élővé az életünkben, hiszen ő maga is erre hívott minket:

"Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (János 8:31-32)

Bár sokan meghallják Jézus hívását, kevesen lépnek rá arra az útra, amely valódi életváltozáshoz vezet. Sokan megállnak a kapuban, mi azonban hisszük és megtapasztaltuk, hogy ez az út a megújult, teljes élet felé vezet. És ezen az úton nem kell egyedül járnod.

Tarts velünk és kövessük együtt Jézust!